Moskát Anita harmadik regénye, az Irha és bőr az idei Könyvfesztiválra jelenik meg a Gabo jóvoltából (a regénybe itt olvashattok bele). A regény keletkezésébe többször is betekintést nyerhettünk a szerző blogján és facebook oldalán, viszont akadt még néhány kérdésünk az új szöveg kapcsán. Korábbi regényeiről sem feledkeztünk meg, így az interjúban kitértünk a Bábel fiaira (2014), valamint a Horgonyhelyre (2015) is.
Borbíró Aletta: Az idei Könyvfesztiválra jelenik meg az Irha és bőr. Mit érzel most? Mi változott mióta elkezdtél írni, mióta megjelent az első regényed?
Moskát Anita: Tudatosan szoktam figyelni magam, és ezen különösen sokat gondolkodtam mostanában. Azt hiszem, kevés minden változott meg bennem. Ugyanannyira megvan a bizonyítási vágy, mint a legelején, hogy a tőlem telhető legjobbat hozzam, és pont ugyanannyira izgulok, mint az első regény megjelenésekor. Ami változott, az külső: nagyon jó érzés, hogy már vannak, akik várják az új regényt, de ez egyben komoly felelősség is.
Borbíró Aletta: A Bábel fiaiban a vallás fontos motívum volt, a Horgonyhelyben a (nemi alapú) diszkrimináció, az alapvető jogok megvonása. Az Irha és bőrben másként, de visszatérnek ezek a témák. Tudatosan tértél vissza ezekhez a kérdésekhez vagy a világépítés során épültek be a szövegbe? Miért tartod fontosnak ezeket a témákat napjainkban?
Moskát Anita: Már az Irha és bőr alapötleténél látszott, hogy az alapvető jogok kérdése és a diszkrimináció megkerülhetetlen lesz. Nem a témához kerestem ötletet, hanem az ötlet kívánta meg magát a témát, viszont csak arról ír szívesen az ember évekig, ami igazán foglalkoztatja. Az író agya szivacs, hiába ír fantasyt, nem tud szabadulni attól, amit maga körül lát vagy a bőrén tapasztal, és amíg bárki hátrányt szenved a neme, származása, szexuális orientációja vagy bármi miatt, addig ezek aktuális kérdések maradnak. A fantasy pedig remek eszköz, hogy a jelen problémáit új szemszögből világítsa meg.
Borbíró Aletta: A Horgonyhelyben egy fiktív könyv részleteit olvashatjuk. Az Irha és bőrben is vannak hasonló betétek, amit az egyik főszereplő ír. Miért döntöttél az új regényedben a fabulák mellett? Milyen funkciójuk van akár írói, akár a regény világa szempontjából?
Moskát Anita: Íróilag izgalmas játék a főszövegtől eltérőt írni, formailag kísérletezni. A Horgonyhelynél egy áltudományos hangot kerestem, az Irha és bőrben állatmesék és mítoszok hangulatát. A fabulák tizenhárom minitörténetet jelentenek a világ minden tájáról, amit azért is éreztem szükségesnek, mert a regény egy Budapest melletti gettóban játszódik, szűk térben, pedig a fajzattá válás jelenségére sok országban sokféleképpen reagálhatnak, és a főszereplőkén kívül is érdekeltek más sorsok, más szituációk. Akad történet indiai elefántemberről, kísérleti körülmények közt tartott fajzatokról, szexmunkás csincsillanőről.
Borbíró Aletta: Az Irha és bőrben állatok alakulnak át emberré – ezek a lények a fajzatok –, viszont a kisebb-nagyobb maradványok miatt állati jegyek is maradnak a testen. Milyen hagyománya van az ember-állat hibridek ábrázolásának? Miért tartod fontosnak napjainkban ezt a test reprezentációt? Mit gondolsz a test és identitás kapcsolatáról a fajzatok esetében?
Moskát Anita: Az állat-ember hibridek ősi toposz, elég a mitológiai vonatkozásokra gondolni, de a fantasy is sűrűn használja (bár sokszor inkább díszletként), én mégsem ezekből indultam ki. Biológiai megközelítést kerestem, és ehhez szerintem leginkább az egyetemi tanulmányok nyújtottak inspirációt: az anatómiaoktatásnál nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megértsük, a törzsfejlődés különböző fokain hogyan változnak a szervek, az idegrendszer, hogy értsük, a madár szárnyában és az ember felkarjában az a csont valójában ugyanaz. Ezek a párhuzamosságok, ez a rendszer kezdett izgatni, és ez magával vonta, hogy a hibridábrázolás sem lehet szimbolikus vagy díszletszerű.
Érdekelt maga a test is – az átváltozáskor véletlenszerű, melyik állati részek maradnak meg, így az egyik főszereplőnek például nincsenek kézujjai, csak patái, amivel nem egyszerű boldogulni egy kézre optimalizált eszközökkel teli világban. Egy bögre füle arra van, hogy megmarkolják, de cserébe nincs olyan tárgy, ami patával működhetne. Ez feszültséget okoz a karakterben, pedig valójában nem a teste a „hibás”, hanem a tervezett eszközök. És érdekelt az ösztön is – vajon mennyiben számít, milyen állatból alakult át valaki, meghatározza-e a madarat, hogy még mindig repülni szeretne, pedig rég nem üregesek a csontjai, vagy túl tud lépni ezen. És hogy vajon az emberek ez alapján fogják-e megítélni a fajzatokat, szelídebbnek látnak-e a nyulat egy farkasnál anélkül, hogy ismernék.
Szerettem volna leszámolni az „ideális test” gondolatával. A fajzatok közt nincs két egyforma, még az azonos fajúakból átalakultak közt sem, hiszen véletlenszerűen maradnak meg az állatrészeik. Fontosnak éreztem az egyediségüket a szabványokkal szembeállítva, még ha ezt ők sokszor teherként is élik meg, de ez elsősorban nem a saját testükből fakad, hanem a társadalmi minták és elvárások rájuk nehezedő nyomásából. Addig nem is gondolnak rá, hogy bármi baj lenne a testükkel, amíg szembe nem találkoznak a „normális” fogalmával. Pedig a „normális” csak egy statisztikai fogalom, a leggyakoribbat jelenti, nem válhat elvárt szabvánnyá.
Borbíró Aletta: A regényben fontos szerepet játszik az internetes nyilvánosság, a televízió, lényegében napjaink médiumai. Az egyik fajzat szereplőd, Pilar identitását szinte teljes mértékben ez alakítja. Miért éppen a televíziót választottad identitásformálónak esetében?
Moskát Anita: Nagyon foglalkoztatott a fajzatok gyökértelensége, hogy vajon mi alakítja ki az identitásukat, ha valójában nem tudnak kötődni sehová, nincsenek szülői mintáik, közösségeik, kultúrájuk vagy történelmük. A születésük utáni fogékony időszakban bármilyen fogódzót megragadnak, és mivel Pilar élete első hónapjait bezárva tölti, szerettem volna valami kapcsolatot a világgal. Érdekelt a látásmódja, hogyan próbálja a tévé szűrt információt levetíteni majd a valóságra, és hogyan kell felülbírálnia a korábbi ismereteit.
A média és a nyilvánosság szálát amúgy is megkerülhetetlennek éreztem a regénybeli népszavazás küszöbén, annyira a mindennapok része. Viszont fontosnak éreztem, hogy több szemszögből ábrázoljam, és bár Pilarra sokszor elvakítóan hat, összefolynak számára a realitások, de August kezében inkább eszközzé – vagy fegyverré – válik. A médiával kapcsolatban rengeteg a szélsőséges reakció, kezdve onnan, hogy ördögtől való, célja kizárólag a manipuláció, az okoseszközök pedig éket vernek az emberi kapcsolatokba, de ennek az ellenkezője is problémás, például a szülők sokszor nem készítik fel a gyerekeiket az internetes veszélyekre, nem tudják kezelni mondjuk a virtuális zaklatást. A lényeg valamiféle tudatosabb médiafogyasztás lenne, a nyilvánosság pedig komoly erő, és ez igazi változásokat is elindíthat, gondolok itt akár a #metoo mozgalomra, de negatív hatásokat is felerősít, soha nem volt pl. még ilyen könnyű álhírekkel vagy áltudománnyal elérni az embereket. A média és a nyilvánosság eszköz, és még mindig tanuljuk, hogyan kellene felelősen bánni vele, de egy kés sem tehet róla, ha gyilkolnak vele.
Borbíró Aletta: A regényed borítóján egy őz szerepel, az egyik főszereplőd pedig egy őzfajzat, Kirill. A három központi karakter közül miért pont ő került rá? Őt tekinted az Irha és bőr főhősének?
Moskát Anita: Az agancs vizuálisan elég figyelemfelkeltő (bár inkább szarvasé), és ebben nagy előnye volt Kirillnek a többiekkel szemben, de a tervek közt létezett olyan verzió is, amin egyik főszereplőhöz kötődő szimbólum se szerepelt. Én nagyjából egyenrangúnak tartom a karaktereket, mind lényegesen befolyásolják a történetet, bár a regény első felében Kirill dominál. Ha muszáj rangsorolnom, Pilart vagy Augustot mégis hangsúlyosabbnak érzem: Augustot a múltbéli eseményei miatt, övé a legnagyobb érzelmi teher; Pilart meg azért, mert nagyon sokat változik, az ő fejlődési íve a leglátványosabb, és ő hozza meg a legfontosabb döntést. Kirill a legátlagosabb hármuk közül – bár az átlagos szó furcsa egy kétméteres őzemberre –, és így rajta keresztül könnyebb volt bevezetnem az olvasót a regény világba.
Borbíró Aletta: Végül az elmaradhatatlan kérdés: milyen terveid vannak? Több novellád is jelent meg, esetleg gondolkozol novelláskötetben? Várható bármelyik regényednek fordítása?
Moskát Anita: Nehéz most még tervekre gondolnom, annyira sokáig és szervesen éltem együtt ezzel a történettel, még tart az elszakadás, aztán szükségem lesz némi szellemi-érzelmi feltöltődésre. De vannak ötleteim, egy régebben lejegyzetelt regénykoncepció is vár, és igen, szeretnék még novellákat is írni idén. Kötetre eddig nem gondoltam: a novellákban pont a sokszínűség vonz, hogy egy-egy rövid szöveg erejéig ki lehet próbálni más eszközöket, más témákat, egy kötethez pedig kellene rendezőkoncepció, valami tudatos vezérfonál a szövegeknél, amikre eddig egyáltalán nem figyeltem, bár persze ki tudja, egyszer hátha kiadnak valamiféle mintázatot. Fordításról pedig nem nagyon szoktam beszélni, de annyit elárulhatok, hogy a Horgonyhely folyamatban van, bár ez még önmagában nem jelent semmit, csak annyit, hogy létezik majd egy fordítás belőle. :)
