Szeptemberben jelenik meg a Fumax Kiadó újdonsága, Andy Weir A marsi című regénye. Ez a Fumax kiadó eddig legkiemelkedőbb nemzetközi sikert elért kiadványa: Ridley Scott következő filmjét ebből a regényből forgatja, melynek főszereplője Mat Damon lesz. A páratlan diadalmenetű könyv szeptember közepén jelenik meg magyarul. Természetesen a Próza Nostra is közöl majd róla kritikát. Alább a könyv ismertetője olvasható, néhány nap múlva pedig részletet is közlünk a könyvből.
Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a számtalan leküzdhetetlennek tűnő akadállyal szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?
"Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel."
Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka
"A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története."
Ernest Cline, a Ready Player One szerzője
"Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából."
Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író
"Ősidők óta nem olvastam ennél jobb könyvet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!"
Hugh Howey, New York Times bestseller szerző
"Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni."
Steve Berry, New York Times bestseller szerző