Földalatti vasútvonal:
1) Az Amerikai Egyesült Államokban a XIX. században működő mozgalom, amely a déli fekete rabszolgák Kanadába szöktetését segítette elő. Nem igazi vasúti hálózatról van szó, de megvoltak a maga állomásai (rokonszenvezők lakásai, pincéi), mozdonyvezetői (tapasztalt kalauzok, vezetők) és vonatai (a szökésben levő rabszolgák), mint a rendes vasútnak;
2) Colson Whitehead 2016-ban megjelent Pulitzer-díjas regénye, amelyben a földalatti vasútvonal valóban egy vasúti hálózatot jelent, ami a rabszolgák menekítésére szolgál.
Földalatti Légitársaság:
1) Ben H. Winters, Az utolsó nyomozó-sorozattal ismertté vált író 2016-os alternatív történelmi regénye;
2) Winters azonos című regényében a földalatti vasútvonal mintájára létrejött és működő embercsempész hálózat a 2010-es évek Amerikájában.
Nincs neved. Nincs vagyonod. Nincs családod. Egy tárgy vagy. Egy eszköz. Nem vagy személy. Nem vagy ember. Fekete vagy. Rabszolga. A dolgod, hogy azt tedd, amire a gazdád utasít. Szeretned kell a gazdádat, hisz az ő keze ad enni, az ő akaratából élhetsz. A gazdád nélkül semmi vagy. Az életed nem a tiéd. Az idő sem a tiéd. Minden mozdulatod, minden gondolatod szabályok kötik. A világod csak annyi, amennyit a gazdád ad neked. Nem lehetnek önálló gondolataid.
Victor vagy. Legalább is így nevez egy arctalan bürokrata egy telefonvonal túlsó végén. A feladatod az, hogy vadássz. Az olyanokra, mint te. Azokra a rabszolgákra, akik átszöktek Délről. Most annak az arctalan alaknak vagy a rabszolgája. Amíg azt teszed, amit ő akar, addig mímelheted, hogy szabad vagy. De nem vagy az. Abban a világban, ahol a feketék egyes államokban még mindig rabszolgák, a hozzád hasonló alakok pedig az ő elfogásukkal foglalkoznak, ott te nem lehetsz szabad. És ők sem lehetnek azok. Ők, akiket a Földalatti Légitársaság próbál mégis felszabadítani.
Persze te igazából szabad vagy. Te, aki ezt a könyvet olvasod. Valószínű, hogy neked ez csak kuriózum. A te világodban nincsen rabszolgaság. A te világodban mindenki szabad. De a te világodban is lelőhetnek a rendőrök egy afroamerikait, mert az “fenyegetően” viselkedett – például benyúlt a kesztyűtartóba az irataiért, vagy kisgyerekként játékpisztollyal játszott. A te világodban is előbb állítanak meg “szúrópróbaszerűen” egy feketét közúti ellenőrzésen, egy fekete előbb bukik ki az iskolából, egy fekete előbb “kerül bajba”, kevesebbet keres, előbb “akad el” a ranglétrán. Lehet belőle elnök, persze. Elvégre ez egy szabad világ.
Abban a másik világban, amiben te Victor vagy, ott is ez megy. A feketék még a “Szabad Államokban” is csak másod- vagy harmadrendűek. Az emberek félrenéznek, ha arról van szó, hogy Délen rabszolgákkal dolgoztatnak. Szerintük a feketék ugyanis nem emberek. Vagy azok, de. Mindig van egy de. Vagy több de. A Földalatti Légitársaság című regény legfőbb célja, hogy elborzasszon azzal, milyen is lenne feketének lenni egy olyan Amerikában, ahol még mindig létezik a rabszolgaság. Mit tehetne meg egy fekete? Mit kell elviselnie, mit gondolhat, hogyan élhet? De tedd fel a kérdést: mennyivel jobb a te világod? Winters persze sarkít, az alternatív világa, még ha érdekes és első látásra működőképesnek is tűnik, valójában csak egy háttér, egy makett. De nem a háttértől fog működni az, amit el akar érni. Hanem attól, hogy sokkal jobban hasonlít a fikció a valóságra, mint azt elsőre gondolnánk. Igen, eltörölték az Államokban a rabszolgaságot, és megszűnt a szegregáció. De valami miatt az utóbbi években mégis egyre több az olyan mű, még a “szórakoztató irodalomban” is (mint pl. Az ötödik évszak a fantasyben vagy a The Hate U Give az ifjúsági regények között), ami pont arról szól, hogy ezzel a világgal sincs minden rendben. És erről szól ez a regény is.
Nem egy hibátlan könyvet olvasol. Nem egy Pulitzer-díjas regényt. Nem egy letehetetlen thrillert. Nem egy hideglelősen szuggesztív lélektani drámát. Nem egy végtelenül precíz alternatív világleírást. Hanem egy látleletet a saját világodról. Amit te is alakítasz és aminek megvannak a maga rabszolgái. A maga problémái. És te is változtathatsz rajtuk. És ahogy neked sem kell mozgalmak erős hangú vezetőjének lenned, úgy az ilyen regényeknek sem kell tökéletesnek lenniük – beszéljenek ezekről a dolgokról, aztán szép lassan talán megváltozik tőlük a világ.
