Imre Viktória Anna eddig két - a Kísértés Rt. és Az őrült hold alatt - fantasy, urban fantasy regény szerzője. Eddigi köteteiről, írásról, rajzolásról és az olvasói vélemények fontosságáról és további terveiről Kanizsai Ági beszélgetett vele.
Kanizsai Ági: Kérlek, mesélj arról a személyről, akitől a legtöbbet tanultál az írásról és a leginkább inspirált.
Imre Viktória Anna: Nehéz kérdés, mert az írás technikai fogásait többnyire olvasás közben, megfigyelés útján sajátítottam – és sajátítom – el, ezért mindenképpen több személyhez kötném a tanulási folyamatot: szerzőkhöz, akik az írásaik révén segítettek. Első alkalommal akkor kaptam jelentősebb mennyiségű tanácsot, amikor Antal József az Új Galaxisba beküldött novellámat, a „Pax aeternát” szerkesztette, és bőségesen ellátta megjegyzésekkel, amiket a mai napig észben tartok.
Mégis tudok említeni valakit, aki hatalmas inspirációként szolgált, bár nem írói minőségében. Sokáig szorongtam attól, hogy mi lesz, ha az ötletemet megírta már más egy kicsit másképpen; ha az olvasók azt gondolják, hogy egyszerű másolat a történet, amin annyit dolgoztam. Ezen a félelmemen mára sikerült túljutnom az egyik egyetemi tanárom, Kállay Géza segítségével. Egy előadásán ugyanis elmesélte, manapság mennyi hallgató jelenti ki, hogy esze ágában sincs Shakespeare-rel foglalkozni, hiszen minden lehetséges módon kielemezték már a műveit, és nincs értelme sokadszorra leírni ugyanazt. Erre pedig ő azt felelte, hogy minden ember más és más: ha leültet ötven hallgatót, hogy elemezzék ugyanazt a drámát, ötven különböző dolgozatot fog visszakapni, mert mindegyikük a saját, egyéni látásmódjával járul hozzá a szöveghez. Ez volt az a pillanat, amikor elszállt minden kétségem, és megerősítést kaptam, hogy igenis érdemes írnom, hiszen mindenképpen engem fog tükrözni a művem.
KÁ: Mik voltak azok a kihívások a történeteid megírása során, melyekkel szembe kellett nézned, és amelyek a legtöbbet hozzátettek a szövegek jelenlegi formájához?
IVA: Talán a legnagyobb kihívást az jelenti a mai napig, hogy rémesen kevés türelmem van a tervezéshez. Átolvasom, javítgatom a kész szöveget annyiszor, ahányszor csak kell, de hajlamos vagyok belevágni egy regénybe anélkül, hogy tudnám, pontosan hová fog tartani, és milyen szereplők lesznek benne. A Kísértés Rt.-t emiatt kellett kétszer megírnom: az első verzióján nagyon lehetett érezni, hogy csak írtam, ami eszembe jutott, és a végére jöttem rá, mit is akarok belőle kihozni. Kihívás volt az is, hogy valósághűen írjam le a londoni helyszíneket innen, Budapestről, mert nem igazán volt lehetőségem kiruccanni, és mindent megfigyelni.
Az Őrült Hold alatt esetében az egyetlen szálon futó történet fogott ki rajtam néha, és olykor hosszabb időre félre kellett tennem a szöveget, hogy megérjen a folytatásra. Mia sem volt egyszerű eset: Lance megnyilvánulásai természetesen jöttek, de Miánál sokszor eltöprengtem azon, biztosan azt tenné vagy mondaná-e, amit leírtam. Nem volt még szereplőm, aki ennyire „elbújt” volna előlem.
KÁ: A fantasy, illetve az urban-fantasy zsánerébe sorolható mindkét regényed. Miért pont ezekre a műfajokra esett a választásod?
IVA: Azt hiszem, ennek egy rendkívül pragmatikus oka van: nem hiszek a természetfeletti semmilyen formájában, aminek az a következménye, hogy kétségbeesetten szeretnék hinni benne. Makacsul földhözragadt vagyok; az eszem valószínűleg akkor sem ismerné el, hogy csodában volt részem, ha kezet fogna velem egy sárkány. Éppen ezért azt, amit személyesen nem tudok megélni, elképzelem magamnak – angyalokkal, démonokkal, halhatatlan temetkezési vállalkozókkal népesítve be az engem körülvevő hétköznapi világot.
KÁ: Mindkét regényedben külön figyelmet szentelsz a történet hátterének kibontásához. A Kísértés Rt. esetében egy természetfelettivel átszőtt London, az Őrült Holdban egy alternatív világ szolgál a cselekmény színteréül. Szerinted mennyiben szolgál egy jó regény alapjául a megfelelő háttérvilág megválasztása és ábrázolása?
IVA: Szerintem az egyik legfontosabb része. A választott világ természete, törvényei befolyásolják a benne élők gondolkodásmódját és viselkedését; beszólhatnak a történet alakulásába. Valós helyszínnél jó kapaszkodó lehet, hogy ma már könnyedén utána lehet nézni a tényeknek; kitalált világoknál pedig csak a józan ész szab határt a fantáziának. Az mindenesetre biztos, hogy a háttér megadja a regény alaphangulatát: a Kísértés Rt. maradék komolyságát is elvette volna, ha London helyett, teszem azt, Rómába helyezem a cselekményt, Az Őrült Hold alatt pedig sokkal nyomasztóbbá válna a mi világunkban.
Persze az a legjobb, ha a világ és a történet a szereplőkkel együtt organikus egészet alkot, de nem egyszer esett meg, hogy olvasóként megbocsátottam az idegesítő főszereplőt, mert túlságosan lenyűgözött a háttérvilág, amiben élt.
KÁ: Innen mindössze egy lépés a fanfiction. Mi a véleményed erről a jelenségről?
IVA: Tudom, hogy ez egy igencsak megosztó kérdés, és van olyan író, aki tűzzel-vassal üldözi, más meg kifejezetten örül neki. Ami engem illet, kíváncsi vagyok rá, hogyan játszanának el az olvasók a karaktereimmel, és valószínűleg én szórakoznék a legjobban, ha egy romantikus fanfictionben valaki összehozná, mondjuk, Theót Metatronnal. Ez a része nem zavar – azt viszont problematikusnak tartom, amikor pénzt akarnak keresni vele az emberek. Ha már valaki olyan jól ír, hogy van olvasói igény a műve kiadására, miért nem teszi félre a más által megalkotott sablont, és találja ki a saját hőseit?
KÁ: Többek között Neil Gaiman is hasonló keretet (egy alternatív Londont) használt fel a Sosehol megírásához. Az ő hatása érezhető egy-egy karaktered ábrázolásánál, illetve egy-egy szituáció kibontásakor is. Rajta kívül mely szerzők hatottak rád a leginkább?
IVA: Gyerekkoromban Tolkien és Rowling: szerettem a varázslattal teli, mégis végig baljós világukat. Később hasonló zsánerben Stephen Kingtől a Setét Torony-sorozat vált a kedvencemmé. A humoromat valószínűleg a mértéktelen Vavyan Fable-fogyasztás alapozta meg, a horrorisztikusabb elemeket Lovecraft, a véresebb részeket pedig a történelmi regények, különösen Druontól Az elátkozott királyok. Azt pedig le sem tagadhatnám, hogy az Őrült Hold írásakor épp Marlowe Doktor Faustusából szakdolgoztam.
KÁ: Több populáris utalás is felfedezhető a szövegeidben. Ezek legtöbbször a narrátor cinkos összekacsintásának tűnnek az olvasóval. Mennyire tartod fontosnak ezeket, és mennyire bújsz ilyenkor a narrátor bőrébe?
IVA: Ezeknek az utalásoknak az a csapdájuk, hogy könnyen elsülhetnek visszafelé, ha nem figyelek oda eléggé. Ezért kellett visszafognom őket az Őrült Holdban: abban a világban jórészt kiesnének a kontextusból, így értelmetlenné váltak volna. A Kísértés Rt.-nél viszont más volt a helyzet, hiszen az napjaink Londonját veszi alapul, és még a túlvilági helyszínek is az általunk ismert világhoz kapcsolódnak.
Nem tartom nélkülözhetetlennek őket – sőt, olvasóként kifejezetten zavarni szokott, ha túl sok van belőlük –, de kiváló lehetőséget látok bennük arra, hogy a szövegen túl egy másik, elvontabb kommunikációs hidat verjek a narrátor és az olvasó között. Hiszen mindenki, aki ebben a korban él, és legalább egyszer betévedt egy könyvesboltba, vagy bekapcsolta a tévét, rádiót, jó eséllyel találkozott Stephen Kinggel, Harry Potterrel és Céline Dionnal. Mindenkinek, aki csak egy ördögűzős filmet látott, van elképzelése róla, hogyan kell elbánni egy démonnal. Az ember örül annak, amit felismer, de épp ezért szerintem csak akkor működik ez az eszköz, ha megmarad a „közismert” talaján, és nem válik a szerző ízlésének szócsövévé. Ezért – bár alapvetően az én tapasztalataim mutatkoznak meg ilyenkor – próbálok olyan elemeket választani, amelyek még annak is ismerősen csengenek, aki esetleg nem került velük közelebbi kapcsolatba. Teletömhetném a regényeimet alternatív metalbandák neveivel, de azzal mást nem érnék el, mint hogy azonnal elidegeníteném az olvasók nagy részét.
KÁ: Fontosnak tartod az olvasói visszajelzéseket? Mennyiben játszanak fontos szerepet ebben számodra az online olvasói felületek, mint pl. a Goodreads vagy a Moly?
IVA: Fontosnak tartom, mert minden vélemény alkalmat ad a fejlődésre, de nem tartom döntő fontosságúnak abból a szempontból, hogy milyen történetet írjak. Nagyon sokan szeretnének például folytatást a Kísértés Rt.-nek, de ha írok is regényt abban a világban, az egészen biztosan nem egy második rész lesz, hanem önálló kötet.
Szeretem mindkét említett oldalt, mert ezeken sokan csillagoznak, vagy röviden leírják, hogy tetszett nekik a regény, és ezért jobban kiderül, hogy átlagosan mennyire sikerült befogadhatóra. A hosszabb kritikákba, amik könyves blogokra vagy irodalmi portálokra kerülnek ki, nagy élvezettel vetem bele magam, mert mindig tanulok belőlük – vagy legalábbis elgondolkodtatnak, mi az erősségem, és min kellene változtatnom. Általában csak akkor válaszolok egy visszajelzésre, ha megszólítanak benne, vagy kérdése van az illetőnek, mert attól, hogy az általam írt könyvről van szó, még nem érzem úgy, hogy oda kellene tolakodnom egy hozzászólással.
KÁ: A képi ábrázolásban is otthon érzed magad, ez látszik a Kísértés Rt. borítója és mindkét köteted illusztrációján, hiszen ezek a te kezed munkáját dicsérik. A rajzolás vagy az írás jött előbb? Hogyan inspirálta egymást a két kifejezésmód?
IVA: Egyértelműen a rajzolás talált meg először. Nagyon korán kezdtem el olvasni, és az illusztrált gyerekkönyveket hamar felváltották a vastag regények, amelyekben nem voltak képek – így megesett, hogy rajzoltam hozzájuk. Emlékszem, hogy A végtelen történet olvasásakor is sok-sok rajzlapot töltöttem meg az elképzelt tájak képeivel. Ezután képregényekkel is próbálkoztam, és innen jutottam el végül az íráshoz. Rengeteget segít nekem, ha előttem van kép formájában a szereplő, a tárgy vagy a helyszín, amiről írok, ezért igyekszem minél többször, minél részletesebben megörökíteni, hogy később referenciaként vissza tudjak nyúlni hozzá. Az is sokszor megesik, hogy egy rajz inspirálja a történetet: például a Kísértés Rt. kapcsán is ez történt.
KÁ: Egy személyesebb kérdés következne. Van esetleg olyan hobbid vagy rendhagyó tapasztalatod, amely közrejátszott a történeteid alakulásában, illetve kifejezésre kerül bennük?
IVA: Rendkívül érdekesnek tartom mind a folklórt, mind a vallást és a mitológiát, ezért előszeretettel alkalmazom az elemeiket. (Még a disszertációmat is az ördögről írom.) Emellett le sem tagadhatnám, hogy szívesen olvasok mangát és nézek animét, ami azonban nemcsak a karakterek külső tulajdonságain hagy nyomot, de a személyiségükön is: a nyugati tradicionális történetekkel szemben, ahol a jó többnyire abszolút jó, a gonosz pedig abszolút gonosz, ezekben mindenkinek van világos és sötét oldala, ettől pedig emberibbé válik. A főhős is önző néha, és a főgonosz sem ok nélkül akar pusztítani. Ez a megközelítés hozzám sokkal közelebb áll, mint az előbbi, és azt hiszem, ez érezhető is a szereplőimen.
Hogy pedig konkrétumot említsek, Serene-hez hasonlóan nekem is meggyűlt a bajom az ógöröggel, amikor a latin minort végeztem.
KÁ: Két éven belül két regényed is megjelent, ez azt mutatja, hogy a műfaj és a stílusod jó kombinációnak bizonyult a fiatal magyar olvasók körében. Egyúttal érződik, hogy akad még potenciál további történetek megírásához. Mik a terveid a jövőre nézve?
IVA: Jelenleg egy háromkötetesre tervezett alternatív történelmi fantasyn dolgozom, amelyben mágia, alkímia és boszorkányság keveredik majd steam- és elektropunk elemekkel, a középpontjában pedig egy prófécia és egy összeesküvés áll. Ezenkívül folyamatosan bővül a rossz hírű Lancasterek háttértörténete is; talán egyszer kötetté érik. Jó pár regénykezdeményem vár kidolgozásra, ezért egy darabig biztosan nem maradok ötlet nélkül.
Kanizsai Ági
