1923. január 31-én született Norman Mailer, az író, akinek a nevét Joseph Heller mellett említik, ha a II. világháború szépirodalmi megjelenítéséről van szó. A háború alatt a csendes-óceáni hadszíntéren szolgált. Az itt szerzett tapasztalatai érlelték ki végül a Meztelenek és holtak című regényét, mely 1948-ban jelent meg (mindössze huszonöt éves volt) és hatvankét héten keresztül fenn volt a New York Times bestseller listáján.
Ám nem csak kiterjedt szépirodalmi tevékenysége volt meghatározó (mindhárom műnemben alkotott), hanem publicisztikája is. Újságírói tevékenységéért kétszer kapott Pulitzer-díjat.
Mailer kifejezetten tapasztalt házasodó volt. Hatszor vett feleséget maga mellé, akiktől nyolc gyermek született. Rajtuk kívül egyet örökbe fogadott, egy pedig házasságon kívül született, vagyis összesen tíz gyereke volt.
2007. november 10-én, 84 évesen, veseelégtelenségben halt meg.