2021 könyvekben – a szerkesztőség kedvencei

Jelenlegi hely

Szerző Próza Nostra On the

A 2020-as év után 2021-ben mintha kezdett volna magához térni a világ: a járvány ugyan velünk maradt, a harmadik és a negyedik hullám végigsöpört rajtunk, de az oltásnak hála újra találkozhattunk élőben is. Bár az V. Világok Találkozását online rendeztük meg, a II. Végtelen határok konferencián végre élőben is találkozhattunk, az online előadások mellett. Két év után újra volt Könyvhét, igaz, ezúttal június helyett szeptemberben, a könyvkiadók pedig igyekeztek bepótolni az elmúlt évben elmaradt kiadásokat. Volt miből válogatni a szerkesztőség tagjainak az idei visszatekintőhöz.

Borbíró Aletta

Az idei olvasmányaim többsége vagy munkához, vagy a kutatásomhoz kötődött. Az utóbbi miatt került ismét a kezembe Kleinheincz Csilla Ólomerdő-trilógiája. Azt hiszem, hogy ez a sorozat most talált meg igazán: remek nyelvezettel megírt, összetett történet, amelynek finomságait csak most látom igazán. Az Ólomerdőn túl Pál Sándor Attila Rokonok című novelláskötetét élveztem nagyon a humora, illetve a vidéki téma és popkultúra keveredése miatt.

Benkő Marianna

Két sorozatot szeretnék ajánlani, mindkettő képregény, de az utóbbi években ez a forma találta meg az utat leginkább a szívemhez. A szegedi Pilcz Roland YKX című sorozatát már évek óta olvasom; azért is, mert, sajnos, évente csak egy kötetet tud kihozni belőle a szerző-rajzoló. A kalandfilmek, a kincskeresés és az ezek esszenciáját jelentő Indiana Jones-sorozatot gyúrta egybe színes és szórakoztató formában, ahol minden epizód a rejtély egy újabb darabjáról lebbenti fel a fátylat, vagy éppen tovább bonyolítja hősünk kalandjait. Kay figurája a Kalyber Joe-képregényekből ismerős lehet sokaknak, de  eredettörténete jó szívvel ajánlható mindenkinek. Ajánlom is nagy erőkkel, mert az idén megjelent negyedik kötetben Pilcz azzal riogatott mindenkit, hogy források híján nem biztos, hogy folytatni tudja a sorozatot. A sokszínű magyar piacnak pedig szüksége van magyar alkotókra is, ezért mindenkit biztatok azzal, ismerkedjen meg az YKX-szel, és más magyar alkotókkal is.
Garth Ennis Prédikátora régebbi történet, de egy olyan őrült, posztmodern utazás, amelynek újabb rétegei bukkannak fel, ahogy telik az idő. Nemcsak az Egyesült Államok mítosza kerül itt terítékre, hanem a modern férfiasság és férfibarátság, a nők helyzete a patriarchális társadalomban, a család átalakulása, a fegyvertartás és az erőszak következményei, mindez egy a természetfelettit, a keresztény mitológiát a road movie-val vegyítő történetben. Hangulata és stílusa dinamikusan változik az erőszak, az akció, a horror, a csendes melankólia, a humor és a szatíra között, mely műfajkavalkádot tökéletesen egyensúlyozza ki a karcosabb illusztráció. A 2019-ben kezdődött új magyar kiadásból már csak pár kötet van hátra, érdemes belekezdeni.

Takács Gábor

Bár nagyon sok érdekes kiadvány jelent meg itthon (magyar sci-fitől szuperhősös képregényen át egészen a tanulmánykötetekig), idén valahogy kevés tudott igazán magával ragadni. Szerencsére akadt két olyan olvasmányom, amire meleg szívvel emlékezem vissza 2021-ből.

Kurt Vonnegut - Albert Monteys - Ryan North: Az ötös számú vágóhíd (Helikon, 2021)

Az ekultura.hu oldalán írtam már róla részletesen, és nagyrészt csak ismételni tudom magamat: ez egy olyan képregényadaptáció, amire maga Vonnegut is büszke lenne. Az ötös számú vágóhíd az egyik kedvenc könyvem – egyszerre vicces és szomorú és komor és sziporkázó –, szóval amint megtudtam, hogy létezik belőle képregény, angolul el is olvastam. Mit szépítsem: tökéletes munka. Éppen ezért örültem annak is, hogy magyarul megjelent, jó belelapozni fizikai valójában, mosolyogni a vizuális megoldásokon (Roland Weary katonai felszerelése! a tralfamadoriak könyvei! Kilgore Trout regé… izé, képregényei!), vagy épp elkomorodni és elgondolkodni azon, mennyi szörnyűséget tudunk csinálni mi, emberek. Remélem, ebben a formában még többekhez eljut Billy Pilgrim története.

Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról (Jelenkor, 2018)

Egy rövid kisregény, ami egyszerre fikció és igaz történelem: mert azt nem tudjuk bizonyosan, hogy Michelangelo tényleg járt-e Konstantinápolyban, hogy a szultán kérésére megtervezze a Boszporuszon átívelő hidat, de akár járhatott is volna. Mathias Énard nem azzal törődik, mit tudunk biztosan, hanem mit tudunk elképzelni a nagy művészről, és ezen keresztül hogyan tudja felfesteni az élet (és Isztambul) forgatagát, a szerelmet, a halált, a művészetet, a bűnt, a félelmet és a kábulatot. Énard mesét mond, ami persze lehet, hogy nem igaz, de a mese pont attól lesz fontos, amit a sosem volt történetéből kihámozunk. És éppen ezért olvashat mindenki mást és mást ebben a rövid, de annál magával ragadóbb könyvecskében, mert mindig csak azt látjuk meg a forgatagban, amit éppen mi magunk is keresünk.

Kovács Rezsuk Dániel    

E sorok írásakor a Goodreadsen vezetett naplóm tanúsága szerint idén 280 könyvet olvastam. Az olvasmányaim jelentős részét képregénykötetek tették ki, így ez nem is annyira kimagasló szám, mintha javában regényeket, vagy ismeretterjesztő könyveket olvastam volna. A 2021-es év viszont annyiban különös volt a korábbiakhoz képest, hogy immáron már nem az egyetemi kutatói munka által vezérelten, hanem részben kötetlenül, részben pedig különböző tematikus projektekre történő felkészülés jegyében válogattam az olvasmányok között. Évtizedes bestsellerek és még régebbi klasszikusok mellett már friss megjelenésekre, sőt, több idei kiadványra is jutott időm.
Kedvenc horror zsánertől független képregények, amelyek idén jelentek meg:

  • Undiscovered Country, Vol. 2: Unity (Scott Snyder, Charles Soule, Giuseppe Camuncoli, et al.). Ez az elismerés csak a második kötetre vonatkozik. Az első kötet rendkívül döcögős olvasmány, de sajnos kikerülhetetlen.
  • Chu, Vol. 1: First Course (John Layman, Dan Boultwood)
  • Red Sonja, Vol. 2: The Queen’s Gambit (Mark Russell, Mirko Colak)
  • Crossover, Vol. 1: Kids Love Chains (Donny Cates, Geoff Shaw)
  • Slaughterhouse-Five, or the Children’s Crusade (Kurt Vonnegut Jr., Ryan North, Albert Monteys)
  • Crisis Zone (Simon Hanselmann)

A kétrészes halloweeni horrorképregény-ajánló cikkemben (1. rész, 2. rész) már szót ejtettem több olyan kötetről is, amelyek 2021-ben jelentek meg és bátran jelölném őket az év legjobb olvasmányai közé. Cím szerint ezek:

  • Home Sick Pilots, Vol. 1: Teenage Haunts (Dan Watters, Caspar Wijngaard)
  • The Red Mother Vol. 1-3 (Jeremy Haun, Danny Luckert)
  • John Constantine: Hellblazer, Vo. 2: The Best Version of You (Simon Spurrier, Aaron Campbell, Matías Bergara)
  • The Silver Coin, Vol. 1 (Chip Zdarsky, Gavin Fullerton et al)
  • Monsters (Barry Windsor-Smith)

További horror-, illetve horror-kapcsolódású kötetek, amelyek feledhetetlen élményt nyújtottak:

  • Ultramega by James Harren, Vol. 1
  • The Department of Truth, Vol 1: The End of the World (James Tynion IV, Martin Simmonds)
  • Did You Hear What Eddie Gein Done? (Eric Powell, Harold Schechter)

És az idei év (szerintem) legjobb képregénye,  szintén horror, viszont csak a cikksorozat megírása után tudtam sort keríteni rá (dobpergés): The Nice House on the Lake Vol. 1 (James Tynion, Álvaro Martínez Bueno, Jordie Bellaire). Cikk hamarosan…

Makai Péter Kristóf

Michael Christie: Greenwood

A kanadai Michael Christie nagyívű műve, a Greenwood, bár 2019-es, idén került kezembe..A tavaly a Kanadai Krimiírók Nívódíját, az Arthur Ellis-díjat megnyerő regény az északi-amerikai történelem fordulópontjaiból kiindulva, mint egy grafikon trendvonalát a jövőbe húzva ír a fák és az emberiség kapcsolatáról. A könyv szerkezete nagyban hasonlít a méltán hírneves David Mitchell tollából született Felhőatlaszhoz, amely rétegről rétegre haladva fejti fel a generációk közti kapcsolatokat, csak annyiban különbözik, hogy nem a múltból a jövő felé lépdel s vissza, hanem az apokaliptikus jövőből indítja cselekményét. Az utolsó megmaradt földi erdők egyikében, a Greenwood Természetvédelmi Katedrálisban dolgozó túravezető, Jacinda Greenwood szemszögéből figyelhetjük meg a klímaváltozás pusztításainak eredményét, hogy aztán nemzedékről nemzedékre ugorva megismerjük a Greenwood család történetét, majd ismét kizoomolva legyünk szemtanúi a Christie által elképzelt rémálomnak. A szimmetrikus kompozíciót ez esetben – szerintem igen jól sikerült metaforaként – maguk a fák évgyűrűi ihletik, és remekül működik a feszültség fenntartására. Az évszázadokon átívelő nagyregény tűpontos vádirata annak, hogy az emberiség milyen pazarlóan és önzően hajtotta uralma alá a természeti világot, és lírikus, olykor Steinbecket, máshol Thoreau-t, sokszor pedig Richard Powers Égig érő történetét idéző elbeszélésmódja sokáig velem maradt az utolsó oldalak után.

Stephen Fry: Trója

Mára már magyarul is megjelent Stephen Fry pezsgő, fanyar humorral átszőtt szövege, amely az Íliász kortárs, laikus olvasók számára is fogyasztható, prózai feldolgozása. Az igazság az, hogy Fryt sokkal többet láttam és hallottam a QI című brit kvízműsor (amit minden angolul flottul tudó embernek szeretettel ajánlok, érdemes rákeresni epizódjaira a YouTube-on) vagy a BBC-n futó podcastjei házigazdájaként, illetve a dokumentumfilmjei révén, mint színészi minőségében (noha a Wilde-ot nagyon szerettem) vagy rendezőként (a Bright Young Thingsben szerintem bebizonyította, hogy Evelyn Vaugh kiváló olvasója). Azonban egyedi orgánuma tényleg arra teremtette, hogy hangoskönyveket olvasson fel, ami mindenki számára nyilvánvalóvá vált a hét Harry Potter-kötet tanítandó felvételével. Nincs ez másként a szerzői hangjában biztos, de a bizalmaskodástól mentes oldottsággal és jellegzetes angol pátosszal megírt és felolvasott Mítosz-trilógiájával, amelynek harmadik kötete a legendás Trójába kalauzol minket. Kevesen tudják széles olvasottságukat olyan könnyedén és mégis egzaktul átadni hallgatóságuknak, mint Fry. Érzékletes, önreflexív és mindig megnyugtató hangon tolmácsolja Homérosz szövegét, éppezért pedig az sem volna ördögtől való, ha kötelező olvasmányként kiváltaná a magyar iskolarendszerben Devecseri mesteri, de a mai magyar nyelvtől elrugaszkodott, sokszor az érthetőség határát súroló fordítását.

Kari Hotakainen: Az ismeretlen Kimi Raikkönen

Idén búcsúzott a Forma-1-től 2007 világbajnoka, Kimi Raikkönen. A magyar internetes újságírásban és a Forma-1-es sajtóban is megemlékeztek a Jégembernek aposztrofált Kimi távozásáról, aki Mika Häkkinen nyomdokaiba lépve több versenyen diadalmaskodott, mint a Repülő Finn, de Häkkinennel szemben nem sikerült neki az a bravúr, hogy kétszer is a világ legjobbja legyen. Az ital meg nem vető, a nyilvánosságot kerülő, és az interjúkat lakonikus tömörséggel, valamint kendőzetlen őszinteséggel kezelő pilóta 2018-ban nyílt meg Kari Hotakainennek, hogy az egyszeri olvasó is betekintést nyerhessen az akkor még a Ferrari színeiben versenyző Raikkönen életébe. Bevallom, nem kis mértékig a voyeurizmus vezette a kezemet, amikor leemeltem a virtuális könyvesbolt polcáról a kötetet, nem sokkal azután, hogy megtekintettem egy másik éra versenyzőiről, James Huntról és Niki Laudáról készült filmet, a Rusht, és szerettem volna a nyári szünetben is a Forma-1 buborékjában maradni. Hotakainen jó érzékkel és kellő távolságtartással szemléli Kimi alakját, nem visszakozik a bensőségesebb pillanatok ábrázolásától, de mindvégig tiszteletben tartja Raikkönen személyét. Nem heroizálja, nem ír róla hozsánnákat, de a lehetőségekhez képest mélyen, emberi valójában rajzolódik ki előttünk a Forma-1 egyik legemlékezetesebb figurája.

Cory Doctorow: Down and Out in the Magic Kingdom

Cory Doctorow első regénye a mai napig letölthető az író oldaláról, és amikor ez év áprilisában hat hónapon át az esseni Kultúratudományi Intézetben kutattam az élményparkok térképzését és digitális játékokbeli változatait, adta magát, hogy egy nehéz nap után egy Disney-élményparkban játszódó kisregénnyel üssem el az időt. Doctorow már itt is megcsillogtatja történetmesélő készségeit: egy olyan jövőbeli társadalmat épít fel ebben a regényben, ahol a cégek és bürokratikus államok helyébe lépő félanarchista közösségek, az úgynevezett adhokráciák igazgatják a világot, a halál legyőzésével radikálisan átalakult az életről alkotott képünk, és a pénz helyett a whuffie nevű, bizalmi alapon gyűlő hírnévgazdasági tőke határozza meg a státuszunkat. Ebben a világban csodák csodájára fennmaradtak a Disney-parkok, amelyeket évről évre újabb technológiai innovációk révén próbálnak frissen tartani, és ilyen Disney-élménymérnök (vagy eredeti Disney-s szóhasználattal élve: Imagineer) Julius is, aki az egyik adhokrácia tagjaként az Elnökök csarnokáért felel. Azonban egy nap arra ébred, hogy megölték és újra feltámasztották, ez alatt az idő alatt az attrakció felett átvette az irányítást egy rivális adhokrácia, amely az egész parkot a saját képére akarja átformálni. Doctorow élénk, pörgős narrációja révén hamar elröppen az idő, amit a könyv olvasásával töltünk, és ezalatt tanúbizonyságot tesz róla, hogy pontosan érti, mi teszi az élményparkokat a szórakoztatóipar fellegváraivá, fizikailag működő virtuális valóságokká. Mind rövidsége, mind ötletektől zsivajgó világépítése, mind pedig dramaturgiai sodrása miatt ajánlom letöltésre mindenkinek, akit érdekel, honnan indult a Kis testvér és a Homeland írója.

Jules Verne: Nyolcvan nap alatt a Föld körül / inkle studios: 80 Days

Utolsó ajánlóm kettős: meleg szívvel emlékeztetném az olvasókat arra, hogy irodalmi klasszikusokat is érdemes olvasni, és arra is, hogy az irodalom olykor egy tableten vagy a számítógépen teljesedik ki igazán. Méltán remélem, hogy Verne Gyulát, a nagy kalandregényírót nem kell bemutatnom senkinek, hiszen a Némó kapitány, A rejtelmes sziget, a Grant kapitány gyermekei vagy a Sándor Mátyás írója a világirodalom állócsillaga. Phileas Fogg és Passepartout utazását régóta terveztem újraolvasni, mert gyermekkori kedvencem volt, de eddig valahogy mindig más tolakodott előre a sorban az el- és újraolvasandó könyveim végeláthatatlannak tűnő listáján. Aztán idén nem halogattam tövább, a kezembe vettem újból, és nem bántam meg: bár ma, egyetemi tanulmányaim után már könnyebben tettenérhető az eurocentrikussága ennek a feledhetetlen, fordulatokban gazdag utazásnak, amely Londonból Párizson, Szuezen, Bombayon, Kalkuttán, Hong Kongon, Yokohamán, San Franciscón és New Yorkon át vezetve ér vissza a Reform Clubba, és eközben korabeli illusztrációjává válik annak a geopolitikai tételnek, hogy sosem nyugszik le a Nap a Brit Birodalomban. Az excentrikus angol gentlemen, Fogg, és hű szolgája, a szavakész Passepartout feledhetetlen alakjai a francia regényirodalomnak, és bonyodalmak egész során át bizonyítják rátermettségüket, hogy körbeutazzák a világot. A történet film- és rajzfilmváltozatok sokaságát ihlették, még a Monty Python egyik tagja, Michael Palin is úgy kezdett utazói dokumentumfilmes karrierjébe, hogy a nyolcvanas évek végén újra bejárta Fogg legendás útját.
Ennek a fordulatos kalandtörténetnek a – bizton állíthatom – legmodernebb és leginkább haladó szellemű feldolgozása a Meghna Jayanth és Jon Ingold tolmácsolásában létrehozott, 2014-es mű, az 80 Days. Az eredetileg iPadre megálmodott alkotás egyszerre tekinthető videojátéknak és interaktív fikciós műnek, amelyben a játékos Passepartout-t megszemélyesítve Fogg szolgálatába áll, és ura helyett ő dönt arról, hogy mely városokat meglátogatva utazza körbe a világot. Csakhogy amikor épp nem egy-egy szövegrészletet olvasunk, folyamatosan ketyeg az óra, és vigyázni kell, nehogy kiszaladjunk az időből, és időben visszaérjünk Londonba. Bár az eredeti útvonalat teljes egészében be lehet járni, a játék ereje abban rejlik, hogy öt kontinenst és az Arktiszt is bejárhatjuk, így 151 különböző várost látogathatunk meg, persze egy-egy alkalommal legfeljebb 20-25 település útba ejtésével. Ezen kívül fontos változtatás Verne eredetijéhez képest, hogy a mű 1873-as világa technológiailag és geopolitikailag radikálisan különbözik a mi világunkétól. Számos steampunk közlekedési eszközön utazhatunk, amelyek a mi világunkban legfeljebb prototípusként létezhettek, és a történelemben sem csak az európai gyarmatbirodalmak virágzását hozza el a tizenkilencedik század, hanem Afrika, Ázsia és Dél-Amerika is számottevő hatalmi tényező. Mindez egy, a vernei prózát mesterien megidéző, kellően korhű, helyenként barokkos körmondatokat teremtő, de mindig roppant olvasmányos elbeszélői hangnemben íródott, amit élvezet olvasni. És persze amikor (akár sikerrel járva, akár az időből kicsúszva) visszatérünk a Reform Clubba, újból nekivághatunk a nagy kalandnak!