A moly.hu könyves közösségi oldal felhasználói tíz sci-fi és tíz fantasy regényt ajánlanak a 2016-os év megjelenései közül. A rendszeres olvasókból összeállt zsűri kiválogatta a legjobb könyveket, hogy iránymutatást adjanak a többi „moly” számára, és hogy felhívják a figyelmet az esetleg kevésbé ismert remekművekre is. A végső lista mellett közönségszavazás is kezdődött, ahol a felhasználók szavazatait augusztus 31-ig várják.
Az olvasás és a könyvek köré szerveződő közösségi oldal 2008 óta létezik, azóta több ezer felhasználó jelöli olvasásait, osztja meg a nagyvilággal a könyvekről írt véleményét vagy épp a kedvenc idézetét. Emellett azonban a hasonló érdeklődésű tagok rendszeresen ajánlanak egymásnak könyveket, beszélgetnek, vitatkoznak a művek érdemeiről és gyengeségeiről – így a moly.hu fantasztikus regények iránt érdeklődő tagjaiból az elmúlt években komoly, nem csak virtuálisan létező közösség alakult ki.
Hiába van azonban aktív felhasználói bázis, a mai könyvpiaci áradatban közel sem egyszerű feladat megtalálni azokat a köteteket, amiket valóban az adott év legjobbjainak tekinthetünk – és amik bátran ajánlhatóak bárkinek, aki kíváncsi egy jó sci-fi vagy fantasy regényre. 2016 elején molyok kisebb csoportja elhatározta, hogy összeállít egy olyan listát, ami megoldás lehet erre a problémára.
A külső támogatás nélkül, „alulról” szerveződő csapat kifejezetten nem díjat szeretett volna létrehozni, nem egy könyvet akart kiemelni az előző esztendő megjelenései közül. Egy olyan listát képzeltek el, amire ha bárki ránéz, olyan könyveket találhat rajta, amit biztosan érdemes elolvasnia. Határozott céljuk volt, hogy a figyelem középpontjába állítsanak olyan regényeket, amelyek egyébként elvesznének a könyvpiaci zsongásban, viszont az érdeklődők számára emlékezetes élményt nyújthatnak.
A tavalyi első lista után idén is összeállt a két zsűri (a sci-fi kategória esetén 17, a fantasy esetén 12 főből), amely kiválogatta és értékelte az egyes regényeket, míg végül kialakult mindkét zsánerben a 10 regényből álló lista.
A 2016-os molyos sci-fi ajánló zsűritagjai az alábbi regényeket ajánlják:
– Iain M. Banks: Hidrogén szonáta (Agave Könyvek, fordította Gálla Nóra)
– Orson Scott Card: Ender száműzetésben (Unio Mystica Könyvkiadó, fordította Hargittai Krisztina)
– Adam-Troy Castro: A holtak küldöttei (GABO Könyvkiadó, fordította Járdán Csaba)
– James S. A. Corey: Nemezis játékai (Fumax Kiadó, fordította Galamb Zoltán)
– Peter F. Hamilton: Júdás elszabadul (Delta Vision Kiadó, fordította Varga Csaba Béla)
– Cixin Liu: A Háromtest-probléma (Európa Könyvkiadó, fordította Pék Zoltán)
– Félix J. Palma: Az ég térképe (Európa Könyvkiadó, fordította Kutasi Mercédesz)
– Al Robertson: Égtörés (GABO Könyvkiadó, fordította Varró Attila)
– Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva (Fumax Kiadó, fordította Galamb Zoltán)
– Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás (GABO Könyvkiadó, fordította Körmendi Ágnes)
A 2016-os molyos fantasy ajánló zsűritagjai az alábbi regényeket ajánlják:
– Katherine Addison: A koboldcsászár (GABO Könyvkiadó, fordította Miks-Rédai Viktória)
– Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa (Agave Könyvek, fordította Huszár András)
– Max Gladstone: Nagyrészt halott (Agave Könyvek, fordította F. Nagy Piroska)
– Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár (Fumax Kiadó, fordította Rusznyák Csaba)
– N. K. Jemisin: Az ötödik évszak (Agave Könyvek, fordította Ballai Mária)
– Greg Keyes: Hangakirály (Delta Vision Kiadó, fordította Varga Csaba Béla)
– Brian McClellan: Őszi köztársaság (Fumax Kiadó, fordította Rusznyák Csaba)
– Terry Pratchett: Égből szőtt kalap (Delta Vision Kiadó, fordította Farkas Veronika)
– Anthony Ryan: Az ébredő tűz (Fumax Kiadó, fordította Matolcsy Kálmán)
– Gene Wolfe: Az Autarkha fellegvára (Delta Vision Kiadó, fordította Szántai Zsolt)
A zsűri mellett a moly.hu felhasználóit is megkérdezték a saját kedvenceikről egy közönségszavazás keretében – ez augusztus 31-én fog zárulni.
https://moly.hu/szavazasok/2016-os-sci-fi-ajanlo-kozonsegszavazas
https://moly.hu/szavazasok/2016-os-fantasy-ajanlo-kozonsegszavazas
További információk, részletes méltatással és indoklással a Merítés-magazin 2017. júliusi számában:
https://moly.hu/merites-rovatok/2016-os-sci-fi-ajanlo
https://moly.hu/merites-rovatok/2016-os-fantasy-ajanlo