Tavaly decemberben a Facebook oldalunkon több mint két héten keresztül minden nap kitettünk egy rövid könyvajánlót íróktól, költőktől, kritikusoktól, irodalommal foglalkozó személyektől. Mindegyikük egy-egy fontos 2013-as olvasmányélményéről írt. Úgy tűnik, hogy tetszett az olvasóknak - Nektek - a megmozdulás, ezért a jövőben is készülünk hasonlóval. Annak érdekében, hogy könnyen visszakereshetőek legyenek ezek a villámajánlók, egybegyűjtve itt is közzétesszük őket. A sorrend a Facebook-on való közzététel sorrendjét követi.
Nagy kedvencemet, Dan Simmons Hyperion-ciklusát ajánlom, már mind a 4 kötet elérhető magyarul is az Agave Kiadó jóvoltából.
A Hyperion-tetralógia a modern science fiction csúcsteljesítménye, felületesen nézve is egy hihetetlenül sokrétű űropera, mélyebbre ásva azonban egy szépirodalmi utalásokkal teli, szövevényes és sokrétű és történet, kezdve onnan, hogy az első regény, a Hyperion Chaucer Canterbury mesék novellafüzérének szerkezetére épül, de megidézésre kerül pl. Keats és életműve vagy akár Teilhard de Chardin jezsuita filozófus gondolataira is ráismerhetünk.
Kihagyhatatlan olvasmány mindenkinek, aki szereti a fantasztikumot és azoknak is, akik csak tervezik, hogy ismerkednek vele.
Brandon Hackett
Donald Ray Pollock: Mindig az ördöggel
Vérvölgy, telecsurgatva a leölt kutyák testnedveivel. Krisztus vére minden, ami folyik, hátha lábra kap a rákos feleség. A helyszín - azok az államok Amerikában, amiről sosem akartad tudni, hol is fekszenek. Mindenki imádkozik és gyilkol. Mindenki feltámad, de senkit sem hallgatnak meg. (A papok súlyosak, sejtettük, de ennyire?) Miből él a benzinkutas, akinél soha nem tankolnak? Mire való ennyi lőszer, vágóeszköz? Miért szomorkodik otthon a család?
A háborúból hazatérteknél csak azok riasztóbbak, akik otthon maradtak.
A Nap ragyog, a sötétség teljes. Nincs tovább.
Bartók Imre
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Mindig tovább marad meg bennem egy-egy regény hangulata, mint a története, és nem vagyok másként Paolo Bacigalupi A felhúzhatós lányával sem, noha a cselekményre és a szereplőkre sincs panaszom, sőt! Bacigalupi regénye felráz: ami manapság még magától értetődő - a tiszta víz, az élelem, mindennapjaink biztonsága -, egy napon talán nem lesz az. Az író alapos kutatómunkát végzett, hogy a távol-keleti helyszín, egy forráspontra jutott társadalom, a thai, kínai, japán és "gajdzsin" szereplők, "génhekkerek", kalóriaügynökök és a sokszínű helyi érdekek konfliktusa mind-mind hiteles legyen. A felhúzhatós lány a jövőnk egy lehetséges, könyörtelen forgatókönyve, ez azonban ne riasszon el senkit: a történetszövés, a biztos kézzel rajzolt karakterek és a hangulatos leírások gondoskodnak róla, hogy ez a könyv letehetetlen.
Lőrinczy Judit
Kate Bernheimer (szerk.): My Mother She Killed Me, My Father He Ate Me: Forty New Fairy Tales
Régi bőrből varrt, új, hátborzongatóan bűbájos köpönyeg. Klasszikus tündérmesék sötét átiratai a Grimm testvérek, Andersen, Perrault, Goethe és Calvino nyomán a 40 legcoolabb kortárs angolszász író tollából a Fairy Tale Review (http://fairytalereview.com/) alapítójának szerkesztésében. Mi van a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”on túl/helyett? Groteszk gótika, háztáji horror, néminemű noir, „things-we-were-not-meant-to-know-stories”… Mesék a fél hattyúszárnya miatt fogyatékosként kezelt, new yorki fiúról (Michael Cunningham), a szexuálisan manipulálható, 'farkánál fogva vezetett' Kékszakállról (Joyce Carol Oates), vagy a feltaláló anya kísérletei és a túlzott önbarnítókrémhasználat mellékhatásaként véletlen lebegő narancsszín trutymóvá változott leányról (Neil Gaiman). És még mennyi más...
Kérchy Anna
John Scalzi: The Human Division
Ez a könyv az ötödik az Old Man’s War sorozatban (Vének háborúja, Szellemhadtest, Az utolsó gyarmat, Zoë története), és magyarul a könyvhétre jelenik majd meg. Scalzi regényei olyan összetett univerzumot mutatnak be az emberiség és a világűrt betöltő többi lény együttélésének mindennapi súrlódásairól, hosszú évekre visszanyúló szövetségeiről és háborúiról, amilyet utoljára a Star Wars trilógia tudott a számunkra ennyire hitelessé és rendkívül szórakoztatóvá tenni. Az alaphelyzet a következő: a Föld megtelt, a kivándorlók száma egyre növekszik, a lakható bolygó azonban kevés, ráadásul a többiek is azokat akarják gyarmatosítani. A „többiek” meglehetősen vegyes társaság, vannak benne saját öntudat nélkül vegzáló lények, intelligens gyilkosok és érthetetlen módon életben maradt fajok. A regények az utolsó lapig megállás nélkül pörögnek, öniróniával telve viccesek, és olyan szerethető alakok mozognak bennük, hogy bevallom: én az egyik regény végén rendesen elbőgtem magam. Összefoglalva: igazi „sírva-röhögős, egész-éjjel-fennmaradós” regények.
Sz. Molnár Szilvia
Orson Scott Card: A kegyelem ára
Rengeteg jó könyvet ajánlhatnék az idei könyvélményeim közül, de most az egyik kedvenc regényemre, a Delta Vision Kiadó MesterMűvek sorozatának nyitókötetére, Orson Scott Card fantasy regényére hívnám fel a figyelmeteket. A szépirodalmi igényességgel megírt, kegyetlenül sötét, három generáción átívelő diszfunkciós család- és bosszútörténet mindenféle feloldozástól mentes, igazi pesszimista írás, ami sok olvasónál már előre – soknál pedig utána – kiverte a biztosítékot. Az A kegyelem ára a szabad akarat illuzórikus voltáról mesél. A fantasy irodalom eme ragyogó gyöngyszeme mesteri történetvezetéssel operáló, gyönyörű nyelvezetű, hangulatos írás. A tematika szerelmesein kívül a klasszikus drámai történetek – Shakespeare és társai – kedvelői is megtalálhatják benne a számításukat.
Profundus Librum
Cantauri: Jégvágó; Houellebecq: A csúcson
2013 két legfontosabb könyvélménye Centauri Jégvágója és Houellebecq A csúcson című regénye volt. Ahogy Weiner Sennyey Tibi barátom fogalmazott, Centauri megírta "a magyar Zabhegyezőt". A könyv hiperlaza nyelve és a természetbe visszavezető története úgy hasít a magyar olvasó fejébe, mint a jégvágó. Aztán meg ott áll hetekig meglékelt koponyával a valóságban, Magyarországon, San Fransiscóban és Montanában, és legszívesebben venne magának egy erdei lakot, hogy ott éljen. Egy amerikai nagyregény született magyar alkotótól. Nem semmi.
A csúcson csak most jutott el hozzám, és nem is tudom, olvastam-e a 21. század problémáival ilyen alaposan foglalkozó regényt. PTSD, turizmus, terrorizmus, lélek, perverzió, nagyváros, vidék, bevándorlás, Európa vs. Ázsia, gazdaság vs. művészetek - ezeket a témákat érinti. Ja, és persze az egész egy hatalmas terápia, egy modern mese felnőtteknek huszonnyolcas karikával.
Boldog Zoltán
Az elmúlt pár év függetlenfilmjében különösön trendi témává vált gyilkosok és gyerekek fájdalmasan szoros barátságainak feldolgozása – lásd a Snowtown vagy a Dear Mr. Gacy példáját –, és így karácsony tájékán nincs szívmelengetőbb program, mint egy bögre forralt borral nekiveselkedni a téma irodalmi alapvetésének. Amy M. Homes 1996-os regényében egy életfogytos pedofil és egy saját szexualitását tesztelgető tizenkilenc éves vidéki bakfis szívküldi levelezése alapozza meg a vészterhes viszonyt, aminek hatására a lányt is az igazán tiltott gyümölcsök kezdik izgatni. Az elbeszélővé emelt bűnöző börtönszexről és a gyerekek iránti vonzalomról is Hannibal Lecter maníros stílusában értekezik – azzal a különbséggel, hogy őt a reneszánsz festészetből elsősorban a puttók érdeklik –, a cikornyás mondatokból kibomló testi-lelki brutalitás pedig kijelöli The End of Alice méltó helyét az irodalomtörténetben, valahol a Lolita és a Ketchum-féle A szomszéd lány között.
Sepsi László
G. K. Chesterton: A vándorló kocsma
A populáris irodalom egyik úttörőjének számító Chesterton hazánkban nem túl ismert, éppen ezért minden regényének magyar megjelenése igazi kuriózum. A vándorló kocsmához hozzájutni sem éppen egyszerű, de a szöveg zseniális nyelvi humora és végtelen iróniája megéri az erőfeszítéseket. Chesterton 1914-ben megjelent antiutópiája rengeteg ír legnagyobb rémálmát vizionálja, egy alkoholmentes Angliát, amiben két leleményes kocsmáros próbálja életben taratani a tradicionális kocsmakultúrát. A szöveg nem merül a ki a néhol erősen rasszista viccelődésben és a folyamatos ideológiakritikában. Megismerhetjük a sörfőzés titkait és a kocsmanóták nem túl bonyolult igazságait, valamint azt is, miért válhatott a kocsma a nyugati kultúrák egyik első számú mentálhigiénés központjává. A vándorló kocsma az angol humor kiváló példája, de egyúttal erősen összetett, néhol igen pesszimista olvasmány, ami képes egyedi élményt nyújtani az arra fogékony olvasók számára.
Ács Balázs (Imp)
Andrea Camilleri: Az uzsonnatolvaj
„– Előre kell bocsátanom valamit, még azon az áron is, hogy tahónak gondol – folytatta a nem lovag, amint helyet foglalt. – Én amikor beszélek, nem eszem. Következésképpen, ha eszem, nem beszélek.
– Isten hozta a klubban – válaszolta Montalbano, és megkönnyebbülten felsóhajtott.”
2013 legolvasottabb könyveit valójában 2012-ben fedeztem föl, amikor a Hármas könyvelés című könyves podcast műsorvezetőinek túláradóan lelkes élménybeszámolóit hallgattam egy Andrea Camilleri nevű fazonról. A mondott fazon már igen éltes, és eleddig nem kevesebb, mint 22 darab regényt kanyarított egy Montalbano nevű szicíliai rendőrnyomozó köré. Az ajánlás és az első élmények hatására heteken belül összevadásztam a magyarul elérhető Montalbanókat, ami nem könnyű, mert vagy csóró kiárusításokon vagy némely antikváriumban lehet csak rájuk akadni.
A hallgatag, morózus, nagyevő és nagyúszó Salvo Montalbano, akiről, mint kiderült, az olaszok közben helyre tévésorozatot is rittyentettek, az idei évem sztenderd ágyközeli ismerőse volt. Majd minden este kezembe került a regények közül valamelyik, nyáron azért, mert forróság volt, és ilyenkor külön boldogság Montalbano tengerparti verandáján sertepertélni; télen meg azért, mert… nagyjából ugyanezért, tavasszal és ősszel meg azért, mert csak. Mert jól esik azt képzelni, hogy a morgós, darabos humorérzékű Montalbano valahol tényleg ott jön-megy a Vigáta nevű, képzelt szicíliai városban, igyekszik kikerülni a maffia cselvetéseit, szívósan utánamenni a nem fontos emberek megnyomorítóinak, ugráltatni színes egyéniségekből álló beosztottjait, megúszni bármilyen magánéleti felelősséget, és mindeközben nyálcsorgató ebédeket és vacsorákat a gyomrába emelni. És mialatt a Maigret-rajongók azonnal beszerzik a Camilleri-regényeket, én csöndben fohászkodom a vigátaiak Szent Calogerójához, hogy valamelyik magyar kiadó vegye már a bátorságot a Montalbano-regényözön folytatásához.
Baráth Katalin
A fizika az, ami idehaza nagyon kevés iskolásnak válik kedvencévé, mert nem kapja meg azt, ami miatt érdekessé válna ez a tudományág. Pedig ha Greg Egan tanítaná, bizony, több fiatal menne asztrofizikusnak. A Diaszpóra olyan a science fiction térségében, mint egy égitest: a „gravitációs tere” miatt megkerülhetetlen és felejthetetlen. A többdimenziós terek, a kvantumfizikai bűvészkedés és a felsőbb matematika itt nem csak üres hablatyolás, mint sok sci-fiben, hanem szerves része a történetnek, ami egy megmagyarázhatatlan űrbéli anomália körül bonyolódik, a főszereplők pedig virtuális lények, robotok és génmódosított emberek. A szerző legjobb formáját hozza, az ember pedig azon veszi észre magát, hogy miközben az agya próbálja felfogni a lélegzetelállító távlatokat, szíve szerint azonnal leülne beszélgetni Stephen Hawkinggal.
Takács Gábor (Acélpatkány)
Ray Kurzweil: A szingularitás küszöbén
Ez a könyv a vallásos várakozás izgalmát képes kiváltani az olvasóból. Egy új világ, új emberiség eljöveteléről beszél, halhatatlanságról, az emberi tudat határainak szinte végtelen kiszélesedéséről. Kurzweil a nagy próféták sorába lépett azzal, hogy megjövendölte a szingularitást, vagyis azt a történelmi változást, amikor az emberiség az evolúció következő szintjére lép, és meghaladja biológiai korlátait. A könyvben vázolt folyamatok közül akár csak egynek a beteljesedése is alapjaiban változtatná meg civilizációnkat, de a szerző meggyőző érveléssel ráadásul azt fejtegeti, hogy a 21. század közepére prognosztizált események nagyjából egyszerre fognak bekövetkezni, és segítségükkel megvalósul biológia és technológia fúziója. Ha valóban így fog történni, akkor olyan események tanúi leszünk, amikkel eddig csak a legmerészebb sci-fikben találkozhattunk. Spekulatív alkatoknak kötelező.
Sirokai Mátyás
Bár a Lázálom már több mint 30 éves, és a megjelenése eltelt évtizedekben százával jelentek meg a lehető legkülönfélébb stílusú és színvonalú vámpírregények, kétség sem férhet hozzá, hogy Martin első átütő könyvsikere hasonlóan meghatározó alapszövege a műfajnak, mint Richard Matheson Legenda vagyokja (aminek legutóbbi filmadaptációjáról most feledkezzünk el nagyvonalúan). Akinek elege van a Trónok harca körüli hype-ból, az azért olvassa el, mert a Mississippi gőzhajófüsttel borított tája markánsan más élményt kínál, mint Westeros kváziközépkora, aki pedig már a falat kaparja a Winds of Winterre várva, az azért, mert a Lázálomban Martin épp olyan intelligensen írja újra a vámpírregények műfaját, mint a Tűz és jég dala a tolkieni fantasy konvencióit. Azt pedig mondani sem kell, hogy a Lázálom egy istenverte jó könyv, ami a bő tíz évvel ezelőtti kiadói katasztrófa után végre az eredetihez méltó minőségben jelent meg magyarul.
Stemler Miklós
Carlton Mellick III. : Apeshit
A „Majomszar” nem cicózik. Hat amerikai tinédzser indul bulizni a hegyvidéki vadászkunyhóba, hogy sapka helyett parazitaikreket hordó ujjatlan mutánsok áldozzák fel őket az abortuszpornó oltárán. Mellick hihetetlen kreativitással darálja be a backwoods horror és a slasher motívumait, hogy olyan műfajhibridet hozzon létre, mely kb. úgy aránylik a jó öreg Stephen Kinghez mint skizofrén varrógép a konzervatív műtőasztalhoz. Ebből a zsánerreflexióból hiányzik az intellektualizmus gőgje, hiszen Mellick gornó-menyországában nem kell legitimálni a szennyet, a bizarro-király zabolátlan baszdühvel fröcsköl arcon a fekete rokokóval.
Nemes Z. Márió
Anthony Horowitz: A Selyemház titka
Az újabb Sherlock Holmes regénye még 2012-ben jelent meg magyarul, s mivel nagyon szeretem a nyomolvasás drogos megszállottjának a történeteit, ezért képtelen voltam ezt a könyvet a polcon hagyni. A korábban ifjúsági regényíró Horowitznak ez az első felnőtt krimije, és sok mindent elárul, hogy a szerző örökségét gondozó, kissé szabadkőművesnek ható szervezet, a Conan Doyle Estate engedélyével reklámozzák a könyvet. Az irodalomban és a filmekben nagy divatja van az apokrif Sherlock-történeteknek, azonban igen nehéz méltónak lenni az örökséghez. Horowitznak szerencsére ez sikerül.
Az öreg Watson doktor olyan szörnyűséges bűntetteket vet papírra barátja halála után, amelyek „nyilvánosságra kerülve cafatokra tépnék a társadalom szövetét”, ezért 100 évre titkosítani is kénytelen. A „talált” történet ezúttal egy festményrablás és egy bosszúból elkövetett gyilkosság körül bontakozik ki, később pedig brutálisan megölnek egy gyereket is, az összegabalyodó szálak végül a legmagasabb politikai körökig és a Selyemház rejtélyéhez vezetnek. A nyomozás során tehát egymást érik a megfejtendő jelek, ráadásul Holmes-nak és Watsonnak a bűnözők mellett a felsőbb rétegek nyomásával is meg kell küzdeniük. A szüzsé nyilván sok helyről ismerős lehet, a szerző azonban olyan jól keveri a lapokat, hogy mindvégig izgalmas marad. A doktor pedig ezúttal is izgalmas és segítőkész mesélőnek bizonyul, a korábbi művekre tett utalásai remekül segítik a tájékozódást a bűnügyek és Holmes-világban kevésbé járatos olvasót, a jól ismert apróbb Holmes-motívumok (pl. hegedű) szervesülnek, s persze nem maradhat el a korábbi legendás nyomozók (pl. Dupin) becsmérlése sem.
Horowitz a gyerekgyilkosság nyomán feltáruló bűnökkel nagyon jó érzékkel tágítja Conan Doyle a társadalmi-kulturális határokat feszegető eseteinek körét. A Selyemház valódi titka valójában manapság szintén szétszaggatna néhány szövetet. Remek olvasmány addig is, amíg végre láthatjuk a BBC Sherlock-sorozatának újabb epizódjait.
Gaborják Ádám (AdamG)