Zsoldos Péter-díj

Jelenlegi hely

Ellenpont minifesztivál a sci-fi rajongóinak

Szerző Próza Nostra On the

Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj idei győzteseit is megismerhetjük.

A legismertebb magyar science fiction író, Zsoldos Péter születésnapján adják át a róla elnevezett elismerést a legjobb regény, novella és fordítás kategóriában. A díjátadóhoz kapcsolódva ezúttal irodalmi beszélgetések és filmvetítések is lesznek a Cinema MOM termeiben.

A délután 5 órakor kezdődő programsorozat két évfordulós megemlékezéssel indul. Az idén száz éves Göncz Árpád fordítói tevékenysége előtt tisztelgő beszélgetéssel folytatódik az est: A Gyűrűk Ura, a Frankenstein vagy a 2001. Űrodisszeia magyarra ültetése mellett még sok remek fordítást köszönhet a hazai olvasóközönség az egykori államfőnek, akiről pályatársai és a téma szakértői beszélgetnek majd. Ezt követően a legendás Galaktika folyóirat 50. évfordulója kapcsán beszélgetnek a lap korábbi munkatársai. A rendezvényen a MOME animációs műhelyének legizgalmasabb alkotásaiból láthatnak válogatást a nézők: a hazai filmgyártás klasszikus hagyományait továbbvivő kisfilmek a modern világ és a jövő kihívásaival, furcsaságaival foglalkoznak. A Zsoldos-díj idei győzteseinek kihirdetésére este hét órakor kerül sor, amelyet rövid beszélgetés követ a díjazottakkal.

A minifesztivál végén a közönség két filmkülönlegesség között választhat, amelyek párhuzamosan kerülnek vetítésre. Alex Garland rendező nagy kritikai sikert aratott sci-fi alkotásai, az Oscar-díjra jelölt Ex Machina és az  Expedíció (Annihilation) a műfaj különleges darabjai, amelyek az emberi tapasztalás és tudás határait feszegetik, legyen szó a mesterséges intelligencia vagy a földönkívüli élet kérdéséről.

A részletes program, jegyárak és minden egyéb információ erre a linkre kattintva érhető el: https://www.facebook.com/events/1021821685358435 

Jegyértékesítés: https://cinemamom.hu/film/ellenpont-minifesztival-144 

Első alkalommal osztották ki a megújult Zsoldos Péter-díjat

Szerző Próza Nostra On the

Zsoldos Péter-díjA legjobb regényeknek Moskát Anita és Markovics Botond művei tartotta a zsűri, Markovics könyve a tavalyi év közönségdíját is elnyerte.

A magyar sci-fi egyik atyjáról, Zsoldos Péterről elnevezett díj most először terjedt ki sci-fi mellett a fantasy területére is, valamint a legjobb regények mellett a legjobb novellákat és műfordításokat is díjazta. Sor került közönségszavazásra is, a Libri pedig összesen 10 millió forint értékű médiafelülettel támogatja a díjazott alkotásokat.

A hét tagú zsűri - Benczik Vera irodalmár, H. Nagy Péter irodalomtörténész, Keserű József irodalomtudós, Makai Péter Kristóf irodalomtudós, Szabó István Zoltán irodalmár és fordító, Szilárdi Réka irodalmár, Takács Bogi író - a tavaly elmaradt Zsoldos-díjat is pótolva összesen hat kategóriában hirdetett ki győztest.

A 2020-es év díjazottjai:

  • Novella kategória - Sepsi László: Rossz beszéd
  • Fordítás kategória - Johanna Sinisalo: A Nap Magja / G. Bogár Edit fordítása
  • Regény kategória - Moskát Anita: Irha és bőr

Programajánló (5. Szegedi Képregényfesztivál és Hungarocon 2013)

Szerző Próza Nostra On the

5. Szegedi KépregényfesztiválKét eseményt szeretnénk ma a figyelmetekbe ajánlani, melyek ezen a héten esedékesek.

November 16-án, szombaton rendezik meg ötödik alkalommal a Szegedi Képregényfesztivált, melynek ezalkalommal is a Somogyi Könyvtár biztosítja a helyet a földszinti aulában és az alagsorban. 10 és 18 óra között látogatható a rendezvény, melyen ezúttal is hallgathatunk előadásokat, megtekinthetjük a kiállítást, vásárolhatunk a különböző kiadók képregényeiből és figyelhetjük az alkotókat rajzolás közben. A részletes program a rendezvény honalpján megtekinthető.

November 17-én, vasárnap rendezik meg a Hungarocon 2013-at Budapesten az Uránia moziban. A rendezvényen filmvetítések, kerekasztalbeszélgetések, cosplay és számos egyéb program megtekinthető. A Zsoldos Péter-díjban részesülők neveit is itt jelentik be. Ehhez külön érdekességként linkeljük Brandon Hackett közleményét, arról, hogy miért nem nevezett a Zsoldos Péter-díjra. Sajnos az írásból csupán arra nem kapunk konkrét választ, hogy miért nem nevezett a Zsoldos Péter-díjra, az okokat ettől függetlenül tudhatjuk/sejthetjük, ehhez elég volt ez a jelzés is. A magyar sci-fi színe-java Brandon Hacketthez hasonlóan cselekszik, mi pedig az egészben Zsoldos Péter nevét sajnáljuk a legjobban - valószínűleg hozzájuk hasonlóan.