young adult

Jelenlegi hely

Az ember két lábon járó káosz (Patrick Ness - Chaos Walking trilógia)

Szerző pilleremi On the

Patrick Ness: Kés a zajbanPatrick Ness nem is olyan régen a Chaos Walking trilógiával robbant be a köztudatba, és sok kritika szerint ez a három könyv igen magas minőséget képvisel a YA piacon. Hogy pontosan mitől emelkedik ki a kínálatból, azt nehéz lenne egy okra visszavezetni, hiszen a történet meglepően sok, komoly kérdéssel foglalkozik, így nem egyetlen, átfogó tematika mozgatja, hanem sok kisebb. A kevesebb nem mindig több, jó, ha egy történet bonyolult rendszert tár elénk, ám ennek is megvan a veszélye. A Chaos Walking bizonyos kérdéseket roppant hatásosan és intelligensen tálal, valóban túlszárnyalva a könyvesboltok polcain, hasonló kategóriába sorolt könyveket, de bizony akad olyan terület is, ahol hiányérzetet hagy maga után.

Kezdjük rögtön azzal, amire a trilógia címe utal. „Kontroll nélkül pedig az ember csak káosz. Hömpölygő káosz.” Mondja Todd Hewitt, arra utalva, milyen amikor mindenféle szűrő nélkül halljuk azt, ami a másik ember fejében van. Ez a Zaj, ami a történet egyik legérdekesebb alapötlete. Nem puszta telepátiáról van szó, hiszen olyankor értelmes gondolatokat hallhatunk. A Zaj ezzel szemben befogadhatatlan mennyiségű információ, túláradó, kezelhetetlen, csapongó, igazi káosz – vagyis az emberi elme maga. Mert képzeljük csak el, mi lenne, ha mindent kimondanánk, amire gondolunk. Sőt, azt is, ami csak tudat alatt fut át az agyunkon. Patrick Ness kényelmetlen igazságra összpontosítja a figyelmet: a magát racionális lénynek tartó ember valójában csak szűrők kifinomult rendszerének köszönheti, hogy nem látszik, mennyi minden fér el a csupán csak a felszínen rendezett belső világában. Ráadásképpen Ness mindezt azzal súlyosbítja, hogy a nők hallják a Zajt, de az ő elméjük néma a többiek számára. Ez alapján úgy tűnhet, hogy Patrick Ness gender kérdéseket is felvet, de történetben „csak” a helyzet kirekesztő mivolta jelenik meg. Egy dolog, ha az ember rá van kényszerítve arra, hogy a gondolatait a legvégsőkig feltárja a világ előtt, de a többiek viszonozzák ezt a kiszolgáltatottságot, és megint más, ha vannak kitüntetett személyek, akiknek megadatik, hogy csak befogadók legyenek. A Chaos Walking részletekbe menően kifejti, hányan hányféleképpen reagálhatnak egy ilyen sarkított helyzetre, nem kímélve az olvasót az emberi kegyetlenség végleteitől sem.

Az emberség túlélése (Kemese Fanni köteteiről)

Szerző Kanizsai Ági On the

Kemese Fanni: A napszemű Pippa KennA napszemű Pippa Kenn és A viharszívű Mya Mavis a Könymolyképző Kiadó gondozásában jelentek meg 2012-ben és 2014-ben. A szegedi kiadó évek óta hozzájárul a hazai ifjúsági kiadások lendületéhez, és csábítja olvasásra a fiatalabb generációt különböző tematikus és korosztály szerint rendeződő köteteivel. Kemese Fanni regényei a Vörös pöttyös-sorozatot erősítik, ennek megfelelően olvasmányos ifjúsági regényeket várhatunk. A borítókon a címszereplők képe dominál, egy-egy meghatározó tulajdonságukkal az előtérben, mellettük szimbolikus értékű ábrák is helyet kapnak. A kötetek tapintása, borítójuk színvilága egyaránt kellemes, formájukban kézbeillők – már e vonások az összhatása is vonzó lehet az olvasók számára, de a borítószöveg ígérete is felkelti a figyelmet. A Pippa Kenn-trilógia egy posztapokaliptikus világban játszódik, ahol a fiatal hősnő és társai a túlélésért folytatott küzdelem mellett a bizalom, az emberség, a felelősség és az elmúlás kérdéseivel szembesülnek. Mind olyan témák, amelyek vonzzák a fiatal olvasók figyelmét, a történet pedig több olyan szituációt tár eléjük, melyekre maguk is kereshetik a válaszokat. Kemese Fanni kötetei nem csak megtartják a borítószöveg ígéretét, de jóval többet is adnak ennél.

Az élet értelme az, hogy mindig megy tovább (Patrick Ness - Soha nincs vége)

Szerző pilleremi On the

Patrick Ness: Soha nincs végePatrick Ness young adult íróként lett híres, bár a mai napig nem tisztázott, pontosan mit jelent ez. A röviden YA-nak nevezett kategória nem műfaj, hiszen az ide sorolandó könyvek minden szempontból elképesztően sokfélék. A „fiatal felnőtt” nyilván olvasói korcsoport meghatározás akar lenni, ám az ilyen típusú besorolás az irodalomban nem csupán félrevezető, de káros is a kategóriában szereplő művek megítélése szempontjából (ahogy az a gyermekirodalom példáján is látszik). Szóval YA, de milyen YA? Ha elfogadjuk, hogy a kategórián belül is megvan az irodalomban jelen levő minőségi diverzitás, akkor Patrick Ness a YA mesterei közé tartozik. A nagysikerű és ezzel együtt zseniális Chaos Walking trilógia után újabb regénnyel bizonyította kiválóságát  – a Soha nincs vége egy kötetben tartalmaz mindent, amiért a korábbi trilógiát szeretni lehetett, talán még többet is.

Ha a valódi műfaji besorolást nézzük, a Soha nincs vége a legtöbb helyen disztópiaként szerepel, de már most le kell szögezni, hogy nem a szó Éhezők viadala-i értelmében, vagyis a például Suzanne Collinsnál megjelenő szerkezethez képest mást fogunk látni. A manapság népszerű disztopikus regényeknek már saját hagyományaik és sablonjaik vannak, és a legtöbb esetben, ha roppant ügyesen ábrázolva is, de ugyanazokat a mintákat látjuk ismétlődni. A Soha nincs vége, bár szintén sötét jövőképet mutat be, kamaszkorú főszereplővel, történetével mégis kilóg a műfaj népszerű regényeinek sorából.

Tíz mondat az Eleven Testekről

Szerző stv On the

Eleven Testek01. Isaac Marion regénye voltaképp a Rómeó és Júlia feldolgozása egy zombitörténet keretei között, röviden: egy mash-up irodalmi merénylet.

02. A regény borítóján Stephenie Meyer ajánlása olvasható és ez mindent el is mond a könyvről.

03. Bár a zombi Rómeót R-nek hívják, Júliát pedig Julie-nak és van erkély jelenet is, ez a szöveg regény formában íródott és a Shakespeare darabbal ellentétben egy orbitális happy enddel végződik, amiből talán ki is derült, hogy nem ez a Rómeó és Júlia legízlésesebb feldolgozása.

04. Habár zombiregényként szokás meghatározni, szó sincsen arról, hogy az Eleven Testek horror szöveg lenne, a zombiapokalipszis csupán egzotikus díszletként szolgál a mindenki által ismert szerelmi történet újramondásához.

Oldalak