World Fantasy Díj

Jelenlegi hely

Alvilágjárás (Robert Holdstock - Mitágó-erdő)

Szerző stv On the

Robert Holdstock: Mitágó-erdőEz a regény arról az ősi, sötét erdőről szól, ahol a mítoszaink és a meséink játszódnak. Amely időnként menedéket ad a történetek hőseinek, néha pedig utat vesztenek benne. A Mitágó-erdőben a történetmesélés őseredeti formái őrződtek meg, a Mitágó-erdő pedig a fantasy műfaj gyökereire kérdez rá, úgy, hogy közben az erdőről elmesélt történet maga is a rengetegben játszódik.

A hazánkban nem túl ismert angol szerző, Robert Paul Holdstock, a hetvenes-nyolcvanas évek során több sci-fi és fantasy regényt publikált. A Ryhope-erdő történetének első kötete, a Mitágó-erdő, 1984-ben jelent meg. Szerzője be is zsebelte érte a World Fantasy-díjat és a BSFA-t. 2009-ben bekövetkezett haláláig további két regénnyel és több novellával folytatta az erdő történetét. A késő huszadik század fantasyirodalmának fontos állomásaként számon tartott kötet csaknem harminc évvel első megjelenése után immár hazánkban, magyar nyelven is elérhető a Gabo Kiadónak köszönhetően.

Elhunyt Jack Vance

Szerző Próza Nostra On the

Jack Vance2013. május 26-án, 96 esztendős korában elhunyt Jack Vance amerikai sci-fi és fantasy szerző. John Holbrook Vance a Haldokló Föld ciklus szerzője számos elismerést és díjat kapott műveiért, többek között a Hugo, a Nebula és több World Fantasy díjat is. 1984-ben megkapta a WFA életműdíját is.

Kihirdették a World Fantasy díjazottakat

Szerző stv On the

World Fantasy Awards 2012 (tor.com)A World Fantasy díjakat 1975 óta minden évben odaítélik az adott év legjobbnak tartott szerzőinek, akik a fantasztikus irodalom berkein belül tevékenykednek, éljenek a világ bármely pontján. Az idei fontosabb jelöltekről itt adtunk számot.

A Torontóban megrendezett World Fantasy Convention-ön november 4-én hirdették ki a győzteseket. A legfontosabb - regény - kategóriában Lavie Tidhar vihette haza a Lovecraft-szobrocskát Oszama című művéért, aki így olyan szerzőket és könyveket utasított maga mögé, mint George R. R. Martin és A sárkányok tánca, illetve Stephen King és a 11/22/63 című sci-fi regénye. Tidhar (Ad Astra Kiadó) és Martin (Alexandra Kiadó) említett regényeit már magyarul is olvashatjuk, King könyvét pedig karácsonyra ígérte magyar nyelven az Európa Könyvkiadó.

World Fantasy Díjra jelölték a Sárkányok Táncát

Szerző Próza Nostra On the

SoIaF 1-5.Amellett, hogy idén George R. R. Martin megkapja a World Fantasy Díjat az életművéért, új regényét, a Sárkányok Táncát, a legjobb regény kategóriájában is díjra jelölték, mely a szakma egyik legnagyobb elismerését jelenti. A Tűz és Jég Dala 5.