Winds of Winter

Jelenlegi hely

2016 legjobban várt megjelenései

Szerző Próza Nostra On the

Cixin Liu: The Three-Body ProblemIdén is összeszedtük, hogy újságíróink mely megjelenéseket várják a leginkább az erre az évre tervezettek közül. Ez a listánk sem készült a teljesség igényével, illetve jónéhány megjelenést még nem is jelentettek be a kiadók az ezévre tervezettek közül, ám ezekről továbbra is tájékoztatunk majd titeket.

Rengeteg kitűnő kötet várható az idén is, a Próza Nostra csapata pedig hozni fogja róluk a kritikát. Ahogyan az alábbi címeket végigböngészve látható, több átfedés is van a listák között, a szerzők ugyanis egymástól függetelnül állították össze személyes listájukat; így azok a kötetek, amelyek több listára is felkerültek, különösen ígéretesnek tűnnek.

Égünk a vágytól, hogy megismerjük a véleményeteket, ezért írjátok meg nekünk kommentben (az írás alatt), hogy Ti milyen megjelenésekre számítotok, mi maradt le a listánkról vagy mit vennétek le róla!

Acélpatkány

Cixin Liu: The Three-Body Problem (Európa)

Kínai sci-fi, ami ráadásul még Hugo-díjat is nyert? Kell ennél többet mondani? Az Európa most belenyúlt az SF fortyogó üstjébe és az egyik legérdekesebb címet húzta ki onnan. A kínai kulturális forradalom története keveredik a (hard) science fictionnel, mindez érdekes történettel, a kínai és a modern (angolszász) sci-fi legjobb elemeinek ötvözéseként. Ez a könyv olyasmi, amit mindenkinek, aki érdeklődik a sci-fi iránt, el kell olvasnia: annak is, aki szerint az angol nyelvű világon kívül nincs érdekes SF és annak is, aki szerint meg csak ott van.