William Gibson

Nőknek alárendelt férfiak a fjordokon, trójai háború a Marson, tengermélyi horror a Mariana-árokban, virágba borult világvége Berlinben. Ez mind a Próza Nostra év végi toplistájának könyveiben. Idén is arra kértük a szerkesztőség tagjait, hogy minden nehézség ellenére próbálják meg áttekinteni és legalább egyszeri alkalommal rangsorolni kedvenceiket. Lentebb találhatjátok kollégáink szubjektív listáit, előtte azonban jöjjön egy kis analízis.

Örömmel konstatáltuk, hogy idén sokkal nagyobb a merítés, azaz egyetlen könyv sem lett egyeduralkodó, kevesebb az átfedés, jobban kijöttek az egyes preferenciák, így kissé nehezebb is volt összeállítani egy egységes képet. Mind műfajilag, mind szerzőket tekintve sokkal változatosabb a tavalyi listánkhoz képest. Ez persze annak is a jele, hogy szuper kollégákkal bővült a csapat (sokan ráadásul igazoltan távol maradtak), de felmerül azért a gyanú, általánosságban véve sem volt egy kiemelkedő könyvsiker ebben az évben, vagy inkább több nagyszerű olvasmányról kell-e beszélnünk?

Ugyanakkor akadnak duplázók is, s ezért már külön kijár a taps. Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy Moskát Anita Horgonyhely c. idei  könyvével is igen magabiztosan szerepelt a Próza Nostra kritikusainál. A szerkesztőség le sem tagadhatná, hogy igen kedvére való a szerző, sokunkat megszólított, s éppen ezért ajánljuk most őt ismét a legelső helyen. Moskát Anita már most meghatározó alkotója a kortárs magyar irodalomnak, s reménykedésre ad okot, hogy ezúttal már a szépirodalommal foglalkozó Litera oldalán is bemutatkozhatott, amire tényleg ritkán adatik alkalom. A Horgonyhely fiktív, mágialapú világa önmagában is izgalmas, amelyben a nők uralkodnak, a férfiak pedig alárendeltek, a terhesség pedig az egyetlen üdvözítő út a szülőföld megtartó (és halálos) erejével, a röghöz kötöttséggel szemben. Ezzel a fojtogató alaphelyzettel küzdenek a történet szereplői, a hajós Vazil, aki mániákusan keresi a rejtély eredetét és az elszakadás lehetőségét, lánya, aki inkább apja börtönéből szökne már, s a földmágus Lars, aki pedig az uralkodó feleség hatalma elől menekülne. Moskát olyan bátran nyúl bele az anyaság és az eredet problematikájába, ahogy azt nagyon kevesen teszik mostanában. “Mágikus és realista, de a mágikus

“...már nem tudta megkülönböztetni a műsorokat a reklámoktól…”

128. o.

Mi az értelme egy hídnak, ha nem köt össze két partot? Ha nem köt össze semmit semmivel?

Egy ilyen híd áll William Gibson Híd-trilógiájának középpontjában, melynek első kötete a Virtuálfény. Ezt követi az Idoru és a Holnap tegnapja (All tomorrow’s parties) című regények. A nyitódarab 1993-ban íródott, ez volt Gibson első megjelent regénye a nagysikerű Sprawl-trilógia lezárása után. 1995-ben jelent meg a regény magyarul, a Valhalla Páholy gondozásában. Most pedig, húsz évvel az első magyar megjelenés után az Agave Kiadó újrafordíttatta és méltó köntösben tárta az olvasók elé a kötetet. Pék Zoltán (Philip K. Dick állandó fordítója az Agavénál) kiváló munkát végzett a fordítással, a jellegzetes gibsoni próza nagyon erősen szólal meg végre ebben a kötetben is magyarul.

Bizakodásra ad okot az új kiadás, talán nem hiába várhatjuk azt, hogy az idehaza mostoha sorsú trilógia – kevés példányszám, hiányzó utánnyomások, gyenge szöveggondozás, kiadó- és fordítóváltások, valamint hiányzó kritikai visszhang nehezítették terjedését – a másik két kötet megjelentetése után, végre megtalálja magyar olvasóit is.

Június 4-én jelenik meg William Gibson Virtuálfény című regényének új fordítása az Agave Kiadó gondozásában. A Virtuálfény a Neurománchoz hasonlóan kultuszkönyv, melyet érdemes elolvasnia mindenkinek, akit egy kicsit is érdekelnek azok a jelenségek, melyek szinte észrevétlenül váltak az életünk részévé a "posztmodern" kezdete óta.

Tartalom:

Chevette futárként rója biciklijén a jövő San Franciscójának utcáit, ez az élete. Egy nap mégis nagyot kockáztat: ellopja egy seggfej napszemüvegét. Csak akkor jön rá, hogy tettének milyen következményei vannak, amikor ezek már jócskán átívelnek felette, és alapjaiban veszélyeztetik az egész város jövőjét.

A napszemüveg visszaszerzésével egy Rydell nevű fickót bíznak meg, aki nem túl lelkes a munkáért: nem elég, hogy kisvártatva a helyi rendőrség gyilkossági csoportja is bekapcsolódik az ügybe, de egyre többször hall egy hídról és a mögötte elterülő szürke zónáról, amit különös emberek népesítenek be.

William Gibson 1993-as regénye a Híd-trilógia első része, és egyben egy új korszak kezdete: a cyberpunk teremtője a Sprawl-trilógiát követően a tömegmédia és celebkultuszok megjelenésének előrevetítésével alkotott ismét tűéles képet a közeljövőről.

Novemberben magyarul is megjelenik William Gibson legújabb regénye, a The Peripheral.

Az Agave Kiadó által gondozott magyar kiadás A periféria címmel kerül a boltokba, várhatóan november 27-én, de a kötet már november 5-től előrendelhető lesz a kiadó honlapján. December közepe táján pedig ekönyv formátumban is beszerezhető lesz a regény. Tavaly nyáron az Agave Kiadóhoz kerültek a Gibson-regények kiadási jogai, így a szerző regényeit megjelentető sorozat első részeként lát napvilágot a kötet.

William Gibson 15 év után ismét klasszikus értelemben vett sci-fivel jelentkezik, amelyben az eddigi munkáihoz hasonlóan megtalálható az a fajta érzékenység korunk változásaival kapcsolatban, mely a szerző védjegyévé vált az elmúlt harminc évben.

Gibson fanok figyelem!

2014. október 28-án jelenik meg William Gibson új regénye, a The Peripheral.

Gibson legutóbbi regénye a 2010-ben megjelent trilógia záró Zero History volt, mely itthon Nyomtalanul címmel jelent meg. Mi is írtunk róla kritikát, ami itt olvasható. A Blue Ant trilógia befejezése után úgy tűnik, Gibson ismét új utakat keres. Szűk két hónap múlva kiderül, hogy milyet talált.

A The Peripheral harminc évvel a szerző első regénye, a kultikus Neurománc után jelenik meg.

Tizennégy évesen olvastam és semmit nem értettem az egészből. Mégis túláradó izgatottságot éreztem, amikor kapcsolatba léptem a szöveggel. A lehengerlő, de nyugodt, minden mástól különböző próza, a különös atmoszférájú szövegvilág a maga kevert nyelvével és sajátos zsargonjával már ekkor behálózott.

Később ez csak fokozódott. Középiskolás éveim alatt többször is elolvastam a Neurománcot. Az egyetemen ebből a regényből írtam az egyik szakdolgozatomat és a doktori disszertációm témája is Gibson első regénye lett. Több tanulmányt is írtam róla. Az egyiknek jelentős része csupán a regény első mondatára koncentrál. Az elsőéveseknek tartott bevezető kurzusomon olvastatni szoktam a szerző egy novelláját (Egy hologramrózsa szilánkjai), ebben a szemeszterben pedig egy egész kurzust szenteltünk a regénynek. Valami tehát kétségkívül történt ott, mikor az első alkalommal a kezembe vettem a kötetet. Azóta egy polcomon csak a regény különböző kiadásait tartom. Egy jó baráttól kaptam meg az első magyar kiadást egy felvételi vizsga alkalmával, több jó barátomtól pedig a magyar összkiadást születésnapom alkalmából – ezúton is hála értük.

Listát készíteni mindig jó dolog. És mindig hálátlan is egyben. Mindig van, aki szerint ez vagy az kimaradt, vagy valami indokolatlanul került be. A sci-fi könyvek kapcsán is számolatlan lista született már, és miért éppen a Próza Nostra legyen kivétel? Természetesen ez egy igen szubjektív lista, és fontos, hogy most csupán a magyar nyelven hozzáférhető regényekre fókuszálunk. Ha valaminek szerintetek itt a helye, írjátok meg nekünk!

Bartók Imre második regénye, A patkány éve, a Könyvhét idején jelent meg a Libri Kiadó gondozásában és azóta is hangosak tőle mind az online, mind az offline irodalmi terek. A rendkívül gazdag szöveggel kapcsolatban számos kérdés merült fel, melyeket a szerzőnek is szegeztünk, így született meg ez az interjú, melyet hossza miatt két részletben közlünk. Bartók Imrével Szabó István Zoltán (Steve) beszélgetett.

Próza Nostra: Az első megjelent szépirodalmi szöveged a Fém című regény volt, ami 2011-ben jelent meg. Ez előtt is próbálkoztál már szépírással vagy ez volt az első írásod? Kritikus is vagy, két monográfiád jelent meg, szakszövegeket fordítasz, aktív szakmai életet élsz. Mi indított arra, hogy mindezek mellett szépprózát írj?

Bartók Imre: Más utat jártam be, mint azok a velem egyidős barátaim, akik pl. a legendás sárvári írótáborban kezdték meg irodalmi szocializációjukat. Kis túlzással azt mondhatom, eszembe sem jutott, hogy prózát írjak, aztán mégis úgy alakult, hogy volt egy időszak, amely során megírtam a Fémet. Három hónapig tartó, alkotáslélektani szempontból delíriumban töltött idő volt, hiszen csak a munka befejeztével döbbentem rá, hogy írtam egy regényt. Ezt követően tudatosabbá váltam, és jobban megterveztem a dolgokat.

Léteznek olyan szövegek, sőt egész műfajok, melyeket „alacsony” irodalmiként kategorizálnak. Amennyiben egy szerző szövege bekerül ebbe a gettóba, onnan kezdve az író akár meg is feszülhet, nem valószínű, hogy bármikor is képes lesz átjutni azon a kerítésen, mely elválasztja egymástól az „alacsony”- és a „magas” irodalmat. Lényegtelen, hogy hiszünk-e egy effajta felosztásában, a kanonizációs folyamat ugyanis – úgy tűnik – sokszor e logika szerint működik. Ebbe az irodalmi gettóba került be William Gibson összes szövege, kezdve az 1984-es műfajteremtő Neurománccal (Neuromancer) és ide kerül a legtöbb szöveg, amit sci-fiként aposztrofálnak.

Az egyik legnagyobb kortárs sci-fi mogul, akinek többek között a cyberpunk és a steampunk műfajok ma ismert formáinak létrehozásában is óriási szerepe volt, a Twitteren egy új regény terveiről beszélt (GreatDismal néven lelhető fel a mikroblogon).