A vörös királynő háborúja trilógia

Van a fantasyhagyománynak egy olyan ága, amit különösen szórakoztatónak tartok.

Ez az a fajta fantasy, amely nem igyekszik minden fantasztikus elemét megmagyarázni. A fantasy ugyanis – csak látszólag paradox módon – kezdettől fogva erős szálakkal kötődik a realista prózához és rengeteg technikát, eljárásmódot örökölt onnan. Ennek egyik oka az lehet, hogy olvasóként nehéz egy olyan (szöveg)világot komolyan venni, amelynek legalább részben nincsenek valóságos alapjai. Ezeket az írók általában a realizmus sajátos komolyságával tálalják. Amikor azonban óriási szövegalkotó erőket fordít az alkotó arra, hogy a világ minden különösségét feltárja, megmagyarázza és ezzel domesztikálja, az számomra éppen annyira unalmas, mint Hajdú Péter bármelyik műsora.

Mark Lawrence könyvei nem ebbe a kategóriába tartoznak. A Széthullott Birodalom trilógiával (Tövisek hercege, Tövisek királya, Tövisek császára) bizonyította, hogy nem csupán a világépítésben és a jó ritmusú információadagolásban tehetséges, de a karakterek megformálásában és a fordulatos történetek felépítésében is. Ugyanakkor a trilógia megmarad régivágású fantasynek – a szó előző bekezdésben tárgyalt, legpozitívabb értelmében. Nem kapunk aprólékos magyarázatot arra vonatkozóan, hogy miért működik úgy a világ, ahogy. Helyette kapunk egy helyet, tele titkokkal, rejtélyekkel, melyek egy részére választ kapunk – ha figyelmesen olvasunk –, de lesz olyan, ami mindig rejtély marad.

Jorg történetének lezárulta után a Vörös Királynő háborúja című trilógiába kezdett a szerző, melynek első kötete Bolondok hercege címmel jelent meg. Mindkét trilógia a Széthullott Birodalomban játszódik. E hely azonos a mi világunk jövőjével. Egy óriási kataklizma változtatta meg a birodalmat, mely a regénybeli történet idején nagyjából a reneszánsz kor kulturális és technikai állapotait tükrözi. A kataklizma (Ezernyi Napvillanás Napja – jó eséllyel valamifajta nukleáris csapás) megbolygatta a valóság szövetét is, így megjelent a világban a mágia. A második trilógia cselekménye és a történet tétje egészen más mint az első három regényé és bár vannak olyan karakterek, melyek a második trilógia köteteiben újra felbukkannak, a regények főszereplői szintén nagyon különböző alakok.

Amikor 2011-ben útjára indult A széthullott birodalom-trilógia a Tövisek hercege című kötettel, hamar kiderült, hogy Mark Lawrence könyve a kortárs fantasynek egy olyan ágába tartozik, mely a hagyományos megoldásoktól eltérő utakat követ. Az atmoszféra sötét, a karakterek aprólékosan kidolgozottak, olyannyira, hogy ez időnként a cselekmény háttérbeszorulását eredményezi, az események – csak látszólag paradox módon – realisztikusak, fontos része a szövegeknek az erőszak, és ami talán a legfontosabb, kimunkált prózanyelv jellemző ezekre az írásokra. Az egyre inkább megerősödő, önálló sodorrá váló gritty fantasy zsánerébe tehát többek között Joe Abercrombie mellé végül Mark Lawrence neve is bekerült. A nyitókötet lehengerlő, de több szempontból még egyenetlen volt, ám ez az ingadozó színvonal a második és harmadik kötetre egyenletesen magasra állt be.

A trilógia zárókötetének megjelenése után nem sokkal jött a hír, hogy Lawrence párhuzamos trilógiát tervez, mely az általa megalkotott világon játszódik, ám eltérő karakterekkel egy egészen más történetet mesél majd el. Érthető, logikus és persze ökonomikus döntés (főleg financiális szempontból), hiszen a regényvilág már készen áll, így az írónak szükségtelen egy újabb hátteret kitalálnia és felvázolnia a készülő új kötetekhez. Ugyanakkor veszélyes is, mivel feltehetőleg kénytelen megismételni a sikert, s meg kell felelnie a felállított követelményeknek. Ez távolról sem tűnik győztes szituációnak.