ViTa

Jelenlegi hely

V. Világok Találkozása

Szerző Próza Nostra On the

Idén ötödik alkalommal kerül sor a Világok Találkozása megrendezésére. A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is online láthatjátok programjainkat. Idén három beszélgetéssel készültünk, amiket facebook-oldalunkon tudtok megtekinteni a meghirdetett időpontban és azt követően is.

Termőtestek könyvbemutató (2021. december 9. 18:00)

Sepsi László új regénye egyszerre thriller és lappangó fantasztikum, a társadalom peremén és a törvényeken kívül élők portréja egy nem létező, mégis zsigerileg ismerős városból. A Termőtestekről a szerzővel Gaborják Ádám beszélget a könyvbemutatón. 

A szerzővel készült interjút és a könyvről írt recenziónkat a linkeken olvashatjátok.

ViTa estek: 2021. első félév

Szerző Próza Nostra On the

A 2021. év első félévében továbbra is az online tartalmak kerültek előtérbe: a korlátozásokkal összhangban igyekeztünk könyvbemutatókat szervezni. Ugyan nagyon reménykedtünk abban, hogy a Könyvhét majd offline kerül megrendezésre június folyamán, azonban a végleges időpont végül 2021. szeptembere lett. Így az esemény korábban megszokott időpontjához igazodva szerveztük a beszélgetéseket, melyeket most egy csokorban átadunk nektek, a korábbi hónapokban (2021. január - március) felvett könyvbemutatókkal együttesen.

 

Rémesen népszerű - Online könyvbemutató

Míg a középkorban a szörnyek a veszélyes ismeretlent jelölték a színes térképeken, ma már egész tudományág alapul a szörnyek feltérképezésén. Ebből ad ízelőt a népszerű regényeket és filmeket elemző Rémesen népszerű című tanulmánykötet – hogy minél jobban eligazodjunk saját világunk szörnyekkel teli térképén, vagyis jobban értsük félelmeinket és önmagunkat: a szörnyek által meghatározott embert.

Az online könyvbemutatón Gaborják Ádám és Takács Gábor beszélgetett a könyv szerkesztőjével és a Próza Nostra kötetben megjelent szerzőivel.

Velünk voltak:

Limpár Ildikó, a kötet szerkesztője

Rusvai Mónika

Fodor András

A Próza Nostra Irodalmi Estek és a ViTa-estek hanganyagai

Szerző Próza Nostra On the

Spotify-csatornánkon egyre több korábbi eseményünk és beszélgetésünk hanganyaga érhető el. Otthon és útközben, éjjel és nappal, bármikor meghallgathatóak, és a későbbiekben a lista még bővülni fog további eseményeinkről készült felvételekkel.

 

Elérhető felvételeink listája:

 

ViTa 2019 - A szolgálólány újabb meséje – Testamentumok

Harmincnégy évvel A szolgálólány meséje megjelenése után Margaret Atwood megírta a folytatást: mi történt a regény utolsó fejezete után Fredével és a gileádi nőkkel? Mit várunk és mit kapunk az új regénytől, hogyan hat ma, a #metoo korában ez a történet, hogyan értelmezhető a folytatás a népszerű HBO sorozat tükrében, és mondhatjuk-e, hogy a nemrég Booker-díjat kapott Testamentumok az egyik legfontosabb könyv idén?

Résztvevők: Benczik Vera (adjunktus, ELTE), Scheirich Zsófia (kritikus, Roboraptor), Svébis Bence (kritikus). Moderál: Gaborják Ádám (PN)

Felvétel időpontja: 2019. november 30.

ViTa 2019 - RPG-n innen és túl – A szerepjátékról

Úgy tűnik, a szerepjáték reneszánszát éli úgy itthon mint külföldön. Klubok alakulnak, találkozókat és táborokat szerveznek az RPG szerelmesei, számos kiadvány jelenik meg minden hónapban, melyek már nem is csupán a játékrendszerre, vagy a lejátszható kalandokra fókuszálnak, de magára a jelenségre reflektálnak. Az asztali szerepjátékok múltját, jelenét és jövőjét járjuk körül a beszélgetésben.

Résztvevők: Pozsár Anett (kritikus, PN), Dinnyés Gergely (kritikus, youtuber), Kornya Zsolt (író). Moderál: Szabó István Zoltán (Steve) (PN)

Felvétel időpontja: 2019. november 30.

ViTa estek - 2020. december

Szerző Próza Nostra On the

A 2020-as évet két érdekes beszélgetéssel zárta a ViTa: elsőként, december 3-án Moskát Anitával beszélgetett Gaborják Ádám a fantasy sokszínűségéről és arról, mennyivel több a zsáner, mint egyszerű eszképizmus. December 10-én pedig H. Nagy Péter Mikromechanizmusok című kötetéről beszélgetett a szerző Takács Gáborral, amelyben a hálózatelmélet segítségével kötötte össze a zsáner különböző műveit, elemeit. Bónuszként pedig nézzétek meg a 2021. év első félévére vonatkozó terveinket, illetve hogy milyen megjelenéseket várunk az idei évben.

ViTa online - A fantasy nem mese

"Fantasyírónak és fantasyolvasónak lenni néha bélyeg. Sosem mondtam ezt ki nyíltan, de ez az igazság."

A fantasy súlytalan kitaláció, álomvilág, semmi köze a valósághoz, sőt, egyenesen mese gyerekeknek, sárkányokkal és tündérekkel. Ismerős? Ilyen és ehhez hasonló sztereotípiák élnek a fantasyről. Ezen szeretne változtatni Moskát Anita író, aki idén elindította A fantasy nem mese elnevezésű sorozatát. Minden hónapban egy-egy új fantasyt ajánl, ami témájával, formájával, történetével megcáfol minden tévhitet a fantasy zsánerével kapcsolatban.

ViTa online - Mikromechanizmusok

Mi köze a hálózatelméletnek a Perdido pályaudvar, végállomáshoz vagy a Valishoz, a Trónok harcához vagy A felhúzhatós lányhoz?

H. Nagy Péter irodalomtörténész legújabb kötete erre is választ ad. Kétperces elemzései önállóan is érdekes olvasatait adják a kiválasztott műveknek, de együtt a 77 szöveg feldolgozásakor működésbe lépő mikromechanizmusok valami még izgalmasabb mintázatot rajzolnak ki a populáris kultúra műveiről és témáiról. Az online beszélgetésben több, a kötetben szóba kerülő regény és novella felelevenítése mellett ennek a mintázatnak egy részét is igyekeztek felvillantani a résztvevők.

IV. Világok Találkozása összefoglaló

Szerző Próza Nostra On the

ViTa IV.2020. október 19–25. között került megrendezésre a IV. Világok Találkozása zsánerirodalmi programsorozat, a vírushelyzetre való tekintettel online formában. Az új formátum sok kihívást tartogatott számunkra, nem várt helyzeteket és technikai nehézségeket, amiken igyekeztünk úrrá lenni. Reméljük, ennek ellenére mindenki megtalálta az érdeklődésének megfelelő programot és a beszélgetések során tudtunk új, érdekes, izgalmas információkkal szolgálni.

Záróeseményeként, 2020. október 26-án kihirdettük a 2020-as Hexa-díj nyertesét. A ViTa résztvevőinek jelölései alapján ezúttal is a Próza Nostra főszerkesztő-helyettesei (Dr. Benkő Marianna, Gaborják Ádám és Takács Gábor) választották ki a díjazandó nevét. A Hexa-díj célja, hogy elismerésként szolgáljon a magyar fantasztikum fejlődéséért és népszerűsítéséért sokat tett íróknak, szerkesztőknek, fordítóknak, kutatóknak, szervezőknek és rajongóknak.

Az idén a díjazott mellett a következő jelölések érkeztek: Farkas Veronika, többek között Terry Pratchett, Kim Stanley Robinson és Richard Morgan műveinek fordítója; Markovics Botond (Brandon Hackett), sci-fi író és az SFmag alapító-szerkesztője, Németh Edina (csartak), a Moly Merítés magazinjában a sci-fi rovat összeállítója; Pék Zoltán, többek között Neil Gaiman, Philip K. Dick és Ray Bradbury műveinek fordítója; Takács Bogi, író, szerkesztő, az első magyar Hugo-díjas alkotó; Tomasics József, a The Black Aether főszerkesztője, a Magyar H. P. Lovecraft Társaság elnöke; Velkei Zoltán, az Agave Könyvek kiadóvezetője (illetve maga az Agave Könyvek is kapott külön jelölést).

Atwood, afrofuturizmus, szerepjáték-reneszánsz – III. Világok Találkozása a Bem Moziban

Szerző Próza Nostra On the

III. Világok TalálkozásaA Próza Nostra november 30-án harmadik alkalommal rendezi meg a zsánerirodalommal foglalkozó 'Világok Találkozása (ViTa)' c. egész napos rendezvényét a Bem Moziban. A kerekasztal-beszélgetéseken ezúttal is írókkal, szerkesztőkkel, fordítókkal, kutatókkal és kritikusokkal vitatjuk meg a zsánerirodalom aktuális kérdéseit. Idén a következő témákkal készülünk: a szerepjátékok reneszánsza, az afrofuturizmus irodalma, testábrázolásoka fantasztikumban, Kuczka Péter munkássága, továbbá bemutatjuk Margaret Atwood magyarul most megjelenő Booker-díjas regényét, a Testamentumokat. Az esemény a szakma képviselőinek járó Hexa-díj átadásával és filmvetítéssel zárul.

Program

Megnyitó (10.1510.30)

RPG-n innen és túl – A szerepjátékról (11.3013.00)

Úgy tűnik, a szerepjáték reneszánszát éli úgy itthon mint külföldön. Klubok alakulnak, találkozókat és táborokat szerveznek az RPG szerelmesei, számos kiadvány jelenik meg minden hónapban, melyek már nem is csupán a játékrendszerre, vagy a lejátszható kalandokra fókuszálnak, de magára a jelenségre reflektálnak. Az asztali szerepjátékok múltját, jelenét és jövőjét járjuk körül a beszélgetésben.

Résztvevők: Pozsár Anett (kritikus, PN), Dinnyés Gergely (kritikus, youtuber), Kornya Zsolt (író). Moderál: Szabó István Zoltán (Steve) (PN)

 

Programajánló 2019. ősz

Szerző Próza Nostra On the

Margó Irodalmi Fesztivál

Ugyan szeptember végén járunk, és már megnyitottuk a 2019. őszi programokat a Tündöklő című könyv bemutatójával Szegeden (a szerzővel, Rusvai Mónikával készült interjúnkat itt olvashatjátok), érdemes pár szót ejteni a félév további eseményeiről is.

OKTÓBER

Elsőként egy budapesti kerekasztalt ajánlunk a Margó Irodalmi Fesztivál keretében: 2019. október 11-én a kortárs kínai science fictionről fog beszélgetni  Molnár Berta (Agave Könyvek), Salát Gergely (PPKE Kínai Tanszék) és Takács Gábor (Próza Nostra) Gaborják Ádám (Próza Nostra) moderálásában. Az elmúlt években egyre nagyobb sikert aratnak itthon a nemangolszász területről származó zsánerszerzők, ennek köszönhetően egyre több távol-keleti alkotót is megismerhetünk. Ken Liu novellái és szerkesztései, valamint A Háromtest-probléma Hugo-díjas szerzője, Cixin Liu nemrég magyarul megjelent kötetei alapján teszünk kísérleteta kortárs kínai science fiction világának feltérképezésére.  

Februári eseményeink

Szerző Próza Nostra On the

A Próza Nostra stábja tavaly Budapesten és Szegeden is kilépett az online térből, a kapott visszajelzések és a pozitív tapasztalatok hatására pedig úgy döntöttünk, megpróbáljuk havi rendszerességgel megszervezni a fővárosi ViTa-esteket és a szegedi Próza Nostra Irodalmi Esteket. Így ebben a hónapban két eseményt ajánlunk a figyelmetekbe: egy beszélgetést Alan Moore munkásságáról és Kele Fodor Ákos könyvbemutatóját.

ViTa-est: Alan Moore

2019.02.20. (szerda), 19.00

Facebook esemény

ViTa-est: Alan Moore

Nem Adom Fel Kávézó, 1082 Budapest, Magdolna u. 1.

Az est ingyenes, de regisztráció szükséges:

nemadomfel.regisztracio@gmail.com vagy 06706993307

Mi a közös a diktatúrába süllyedt Angliában és az atomháború küszöbén egyensúlyozó Amerikában? Ugyanaz mozgatja a titokzatos, Guy Fawkes maszkos férfit és a félelmetes Mocsárszörnyet? Valóban hős Rorschach és Éji Bagoly, vagy a szövetségbe tömörült Nemo kapitány és Dr. Jekyll? Van-e különbség az őrült Joker és a titokzatos Hasfelmetsző Jack között?

Alan Moore a nyolcvanas évek óta írt kultikus képregényeivel egyike azoknak, akik alapjaiban változtatták meg, hogyan gondoljunk a képregényekre és a szuperhősökre, közben pedig magát a képregény műfaját is gyökeresen újraértelmezték. 2019 első ViTa-estjén erről a különös alkotóról lesz szó, a résztvevőkkel igyekszünk mélyebb bepillantást nyújtani Moore munkáiba és válaszokat keresni a fenti kérdésekre.

Világok Találkozása a Bem moziban – Kornya Zsolt kapta a Hexa-díjat

Szerző Próza Nostra On the

Hexa Díj 20182018. december 8-án, szombaton tartották meg a Világok Találkozása (ViTa) egésznapos zsánerirodalmi rendezvény második alkalmát a Bem moziban, amelyen a résztvevők újra elmerülhettek a kortárs fantasztikum világában és tájékozódhattak a legfrissebb megjelenésekről. Idén szó volt a nemrégiben elhunyt Ursula K. Le Guin életművéről, a videójátékok, a zsánerek és az irodalom kapcsolatáról, a zsánerdíjak jelenlegi botrányairól és sikereiről, a fantasy útkereséséről és a flitlock fantasy megjelenéséről. A ViTa utolsó programjaként mutatták be a hazai SFF szerzőket tömörítő, Az év science-fiction és fantasy novellái c. antológiát, amelynek a folytatása jövőre várható.

Az est végén második alkalommal került átadásra a hazai zsánerirodalom szakmai képviselőinek járó Hexa-díj. A díjra ezúttal is a ViTa meghívott szakmai közössége jelölhetett, majd az első forduló javaslatai után a legtöbb jelölést kapó alkotók közül választották ki a végső díjazottat. Idén a következő jelöltek voltak: Csurgó Csaba és Varga Bálint, az Agave Kiadó alapítói; Görgey Etelka (Raana Raas) fordító, író; Kornya Zsolt, író, fordító, szerkesztő; Kánai András, író, szerkesztő; Markovics Botond (Brandon Hackett) író; Pintér Bence, újságíró, kritikus; S. Sárdi Margit, az ELTE egyetemi oktatója; Szabó István Zoltán, a Próza Nostra főszerkesztője; Tomasics József, The Black Aether főszerkesztője; valamint Varga Bea (On Sai), író, szerkesztő. A díjat végül Kornya Zsoltnak ítélték. Kornya Zsolt munkásságával jelentősen hozzájárult a kilencvenes-kétezres évek zsánerirodalmi kultúrájának kialakításához, könyvei a mai napig népszerűek a közösségben. Szerkesztőként nevéhez kötődik a Rúna fantasy magazin és a Delta Vision Mesterművek sorozata, valamint részt vett a legnagyobb magyar szerepjáték, a M.A.G.U.S. világának alakításában. A Raoul Reiner néven erre a világra írt regényei, valamint A vér városa és a Sötét Mersant-ciklus a magyar dark fantasy irodalom klasszikusai. Fordítóként pedig többek között Robert E. Howard és H. P. Lovecraft művein dolgozott.

Nyolc éves a Próza Nostra

Szerző Próza Nostra On the

Próza NostraA mai napon nyolc éves a Próza Nostra.

Ez idő alatt több mint száz szerző kötetéről született recenzió és kritika újságíróink tollából. Az elmúlt évben megjelentettük a Próza Nostra Könyvek második részét, mely az Arany 200 novellapályázat shortlistjére felkerült novellákat tartalmazza. Folytatjuk az interjúsorozatot, melyben a magyar felsőoktatásban dolgozó kutatókat kérdezzük a popkultúra-kutatás jelenlegi helyzetéről. Tavaly novemberben megrendeztük az első Világok Találkozása (ViTa) című rendezvényünket Budapesten, de már a másodikra készülünk, mely szintén a Bem Moziban lesz, idén decemberben. Az eddigiektől kissé eltérő módon, újraindítottuk a Próza Nostra Irodalmi Esteket Szegeden.

Köszönjük a rendelkezésünkre bocsátott recenziós példányokat az Agave, az Európa, a Főnix Könyvműhely, a Fumax, a Gabo, a Libri, a Magvető, a Metropolis Media, a Twister Media, és a Typotex Kiadónak. Köszönet Tomasics Józsefnek a Black Aether Magazinokért.

A nyolcadik évfordulót dominókérdésekkel ünnepeltük, melynek során a szerkesztőségi tagok egymást kérdezgették: a kérdés megválaszolása után minden válaszadó megnevezte a szerkesztőség újabb tagját, akinek aztán egy kérdést tett fel és így tovább. Az eredményt alább olvashatjátok.

Oldalak