Világok Találkozása

Jelenlegi hely

II. Világok Találkozása (ViTa) Részletes Program

Szerző Próza Nostra On the

II. ViTaA nagy sikerre való tekintettel 2018. december 8-án a Világok Találkozása (ViTa) zsánerirodalmi rendezvényen újra alámerülhetünk a kortárs fantasztikum világában a Bem Moziban. A Próza Nostra szervezésében megvalósuló programon a látogatók ezúttal is közvetlenül a zsánerirodalom hazai szerzőitől, szerkesztőitől és kritikusaitól értesülhetnek a legfrissebb megjelenésekről, a legfontosabb olvasmányokról, a legégetőbb szakmai kérdésekről. Idén szó lesz a nemrégiben elhunyt Ursula K. Le Guin életművéről, a videójátékok és a zsánerirodalom kapcsolatáról, kiderül, mennyit is ér N. K. Jemisin három Hugo-díja, a fantasy útkereséséről és az év egyik legizgalmasabb kötetéről, a hazai SFF szerzőket tömörítő antológiáról. Az est végén pedig második alkalommal kerül átadásra a hazai zsánerirodalom szakmai képviselőinek járó Hexa-díj. A rendezvény pedig filmvetítéssel zárul a Bem Mozi kínálatából.
Találkozzunk december 8-án a Bem Moziban!
www.prozanostra.com

Program

Megnyitó (10.00-10.30)
Jelentések az emberről – Ursula K. Le Guin megemlékezés (10.30-11.30)
2018. január 22-én elhunyt az amerikai fantasztikus irodalom egyik legfontosabb írója. Ursula K. Le Guin hat évtizeden át alkotott, művei pedig világszerte ismertté tették a nevét, legyen szó idegen bolygókra látogató felderítőkről vagy sárkányokkal találkozó varázslókról. Mély emberismerete és lírai írásművészete olvasók millióiban hagyott nyomot. A beszélgetésen az életmű legfontosabb momentumait idézzük fel. 
Résztvevők: Benczik Vera (adjunktus, ELTE), Borbíró Aletta (kritikus, Próza Nostra). Moderál: Takács Gábor (kritikus, Próza Nostra)

ViTa – a 2. találkozás

Szerző Próza Nostra On the

II. Világok TalálkozásaA nagy sikerre való tekintettel 2018. december 8-án újra megrendezik a Világok Találkozása (ViTa) zsánerirodalmi rendezvényt a Bem Moziban. A Próza Nostra szervezésében megvalósuló programon a látogatók ezúttal is közvetlenül a zsánerirodalom hazai szerzőitől, szerkesztőitől és kritikusaitól értesülhetnek a legfrissebb megjelenésekről, a legfontosabb olvasmányokról, a legégetőbb szakmai kérdésekről. Idén szó lesz az egyre népszerűbb flintlock fantasy műfajáról, a nemrégiben elhunyt Ursula K. Le Guin életművéről, a videójátékok és a zsánerirodalom kapcsolatáról, kiderül, mennyit is ér N. K. Jemisin három Hugo-díja, és bemutatják az év egyik legizgalmasabb kötetét, a hazai SFF szerzőket tömörítő antológiát. Az est végén pedig második alkalommal adják át a Hexa-díjat. A rendezvény ugyanúgy filmvetítéssel zárul a Bem Mozi kínálatából, mint tavaly.

További részletek hamarosan!

Találkozzunk december 8-án a Bem Moziban!

Esemény a Facebookon

Kép: Jacek Yerka

A ViTa és a Hexa-díj

Szerző Próza Nostra On the

A Hexa-díj átadásaNovember 25-én, múlt szombaton került megrendezésre az első (és reméljük, nem az utolsó) Világok Találkozása a Próza Nostra szervezésében.

A rendezvény célja az volt, hogy a hazai fantasztikus szakmai közösség minél szélesebb körben képviseltesse magát, így mutatva meg a beszélgetésekben, milyen sokrétű szempontok szerint lehet beszélni a sci-fi, fantasy és horror hazai és nemzetközi helyzetéről. Ilyen módon a fantasztikum világai és a közeg különféle “világai” is találkoztak egymással. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki ellátogatott a Bem Moziba, és természetesen a meghívott vendégeknek, résztvevőknek, moderátoroknak is, hiszen elsősorban rajtuk múlott a rendezvény sikere. Reméljük, hogy valóban sikerült felvillantani, mennyire sokszínű a fantasztikum irodalma és a közössége egyaránt, és hogy a Világok Találkozásán megindult párbeszéd folytatódni fog nemcsak a Próza Nostrán, hanem más honlapokon, blogokon, rendezvényeken is.

De nem csupán az előadásokkal szerettük volna ráirányítani a figyelmet azokra, akik szakmailag sokat tesznek a zsánerirodalomért. A ViTán ugyanis idén első alkalommal került kiosztásra a Hexa-díj. A díjjal járó oklevelet és üveg hexaédert (aka kockát) elsőként Kleinheincz Csilla szerkesztő, fordító, szerző vehette át.

I. Világok Talákozása (ViTa) teljes program

Szerző Próza Nostra On the

ViTa (Kép: Szabó Imola Julianna)

November 25-én kerül sor a Világok Találkozása című egész napos zsánerirodalmi rendezvényre a Bem Moziban.

Az elmúlt években sokszor sokféleképpen és sok helyen felmerült a zsánerirodalom hazai helyzete, problémái, kérdései, lehetőségei, ezért úgy döntöttünk a Próza Nostra szerkesztőségében, hogy folytassuk a beszélgetéseket élőben is egy szakmai rendezvény keretében. Egy olyan térben, ahol az olvasók, a szerzők és a szakma képviselői találkozhatnak közösen gondolkodhatnak, beszélgethetnek, vitatkozhatnak a hazai állapotokról.

Világok Találkozása I. – 2017. november 25.

Szerző Próza Nostra On the
Próza NostraViTa-ra hívunk Titeket!
November 25-én kerül sor a Világok Találkozása című egész napos zsánerirodalmi rendezvényre a Bem Moziban.
 
Az elmúlt években sokszor sokféleképpen és sok helyen felmerült a zsánerirodalom hazai helyzete, problémái, kérdései, lehetőségei, ezért úgy döntöttünk a Próza Nostra szerkesztőségében, hogy folytassuk a beszélgetéseket élőben is egy szakmai rendezvény keretében. Egy olyan térben, ahol az olvasók, a szerzők és a szakma képviselői találkozhatnak közösen gondolkodhatnak, beszélgethetnek, vitatkozhatnak a hazai állapotokról.
 
Mik az aktuális trendek külföldön és hazai közegben? Mik a legfrissebb kiadványok? Mi volt a legjobb könyv idén? Milyen lehetőségei vannak a zsánerirodalomnak a tudományos közegben vagy az oktatásban? Előadások, kerekasztal-beszélgetések és könyvek minden mennyiségben!
 
Mi már nagyon várjuk a rendezvényt. Gyertek el Ti is!
 
További részletek hamarosan!