A ViTa és a Hexa-díj
November 25-én, múlt szombaton került megrendezésre az első (és reméljük, nem az utolsó) Világok Találkozása a Próza Nostra szervezésében.
A rendezvény célja az volt, hogy a hazai fantasztikus szakmai közösség minél szélesebb körben képviseltesse magát, így mutatva meg a beszélgetésekben, milyen sokrétű szempontok szerint lehet beszélni a sci-fi, fantasy és horror hazai és nemzetközi helyzetéről. Ilyen módon a fantasztikum világai és a közeg különféle “világai” is találkoztak egymással. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki ellátogatott a Bem Moziba, és természetesen a meghívott vendégeknek, résztvevőknek, moderátoroknak is, hiszen elsősorban rajtuk múlott a rendezvény sikere. Reméljük, hogy valóban sikerült felvillantani, mennyire sokszínű a fantasztikum irodalma és a közössége egyaránt, és hogy a Világok Találkozásán megindult párbeszéd folytatódni fog nemcsak a Próza Nostrán, hanem más honlapokon, blogokon, rendezvényeken is.
De nem csupán az előadásokkal szerettük volna ráirányítani a figyelmet azokra, akik szakmailag sokat tesznek a zsánerirodalomért. A ViTán ugyanis idén első alkalommal került kiosztásra a Hexa-díj. A díjjal járó oklevelet és üveg hexaédert (aka kockát) elsőként Kleinheincz Csilla szerkesztő, fordító, szerző vehette át.