A varázslókirály

Köszöntjük kedves olvasóinkat a hagyományos év végi könyves futamunkon. Igen, eltelt egy újabb év, tele izgalmasabbnál izgalmasabb pillanatokkal, mégis valahogy kevésbé derülten tekint vissza az ember 2016-ra. Sajnálatos módon az elmúlt egy évben rengeteg veszteség érte a művészeti életet, s ezek nélkül nem teljes az év. A rockpápa Lemmy ezúttal is előre ment, majd David Bowie költözött vissza a világűrbe, s közben olyan gyerekkori filmes ikonokat is elvesztettünk, mint Bud Spencer, Alan Rickman vagy a Star Wars Leia hercegnőjét alakító Carrie Fisher. Miközben olyan kiváló írók távoztak, mint Umerto Eco, Harper Lee, Kertész Imre, Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán. És még hosszan sorolhatnánk a szomorú listát. Legyen nekik könnyű a föld! Reménykedünk, hogy 2017 már kevésbé borús felhőket hoz.

Pedig ha a Próza Nostra felől tekintünk vissza, akkor igen sikeres év van mögöttünk, számos emlékezetes pillanattal. A legfontosabb, hogy 6 éves lett az oldal, ami még mindig hihetetlennek tűnik. Ez elsősorban az olvasók és a szerzők elköteleződésének, támogatásának köszönhető, szóval nagy köszönettel tartozunk ezért az évért is. Újra részt vehettünk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál panelbeszélgetésén, majd nagy sikerrel bonyolítottuk le a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulójához kapcsolódó novellapályázatunkat (az eredményhirdetésről készült felvételt itt tudod megtenni). A pályázat legjobb szövegei később, az oldal születésnapjához kapcsolódóan meg is jelentek e-könyv formátumban (ha még nem olvastad, pótolhatod innen letöltve). Könyves fronton is nagyon sok izgalmas, valóban eseményszerű megjelenés történt, ezeknek egy részét már számos partnerünknél, blogokon vagy éppenséggel a Facebookon futó villámajánlóinkból is olvashattátok. Én itt most csak egy örömteli pillanatot említenék: oly sok szenvedés után végre megjelent China Miéville Bas-Lag trilógiájának zárókötete, s ezzel végre lezárulhat a kultikus regénysorozat hazai kiadásának már-már tragikomédiába forduló kálváriája (a szerző több könyvének kiadói eltékozlása persze továbbra sem ért véget, de kíváncsian várjuk, hol bukkanak fel további könyvei). Ja, és megjelent magyarul az egyik legizgalmasabb noir képregény, a Blacksad. Szerintem nem is lehet több kérdés... Na, de lássuk mi volt könyves fronton a kollégáknál.

A harmadik évezred második tizedének felén is túl elgondolkodtató, hogyan is működik az irodalmi kánon. Milyen módon törnek utat maguknak az új szövegek, milyen arányban érvényesül a kiválasztásban, majd ebbe a viszonylag zárt könyvhalmazba való beemelésben az olvasó és a kritikus véleménye? Mennyire kell nóvumnak lennie, hogy akár egyik, akár másik fentebb említett fél pajzsra emelhesse? A varázslók trilógia hosszas megelőző vitákat követően nyerte el ezt a státuszt. A nézeteltérés elsősorban abból adódott, hogy sorozatában az amerikai származású író, Lev Grossman az Y generációként ismert korosztály megváltozott életkörülményeivel és ezzel való küzdelmükkel foglalkozik egy fantasztikus környezetben. Természetesen a coming of age történet és a fantasy találkozása nem teljesen újdonság, elég ha J. K. Rowling Harry Potter sorozatára, Ursula K. Le Guin Szigetvilág könyveire vagy Patrick Rothfuss A királygyilkos krónikája trilógiájára gondolunk. Mégis figyelembe véve azt, ahogyan Grossman a portál fantasy jellegzetességeit hozza össze a már eleve kiábrándult és kiégett fiatalok valóságtapasztalataival, az mindenképpen sejteti, hogy a fantasztikum-realizmus ellentét már korán sem olyan sziklaszilárd, mint az korábban vélelmezett volt, éppen ezért néhány meglátás helyénvalónak tűnhet ezzel kapcsolatban.

Lev Grossman a Varázslók című trilógiájának második részében sem változtat az előző részben felállított koncepción, ám míg az előző kötet a fejlődésregény műfaját járta körül, kérdőjelezte meg és ásta alá, addig A varázslókirály a kalandregénnyel teszi többé-kevésbé ugyanezt. A Varázslókban átélt élmények ellenére a karakterek nem esnek át látványos fejlődésen. Az író ezzel párhuzamosan a fantasy elképzelésrendszerébe előrekódolt elvárásokra, mint a például az, hogy a királyi minőség azonnal magával hoz egy boldog befejezést, valamint a megcsontosodott struktúrával szembeni fellépés esélytelenségére mutat rá, például hiába döntesz úgy, hogy nem akarsz valamit megtenni, a történet folyamán vissza kell, hogy térj hozzá és meg kell csinálnod. A második kötet narratívája, amely elődjéhez viszonyítva kevésbé szerteágazó, meglátásom szerint jóval tömörebb olvasmányélményt nyújt, a történet összeszedett, fókuszált és kevésbé csapongó.

A legfontosabb eltérés az első részhez képest, hogy ezúttal két történetszálat olvashatunk egy helyett. Az első részből, vagyis Julia elbeszéléséből, megtudhatjuk, hogy mennyire más az intézményes kereteken kívüli varázslóképzés. Az eleinte autodidakta módon varázslást tanuló lány fejlődése merőben eltér Quentin varázskapubeli élményeitől. Ezekben a fejezetekben fel-felbukkan Quentin, akit Julia saját normalitásának igazolásaként keres. Mindenképpen érdekes megfigyelni, hogy az ugyanonnan induló két szereplő mennyire más utat jár be a két könyv folyamán.

A fiatal nő küszködéssel és áldozatokkal teli utat tudhat maga mögött: egyes egyedül, csak és kizárólagosan a cél elérése lebeg a szeme előtt, a varázslatok elsajátítása és a varázslólét társas megtapasztalása. Küzdelmei nagyszerű ellenpárt képeznek a főszereplő férfi életének eddigi történéseivel. Elvégre ő nem nyert felvételt az elit mágusképző intézménybe, nem támogatta a varázsvilág, hogy minden este kedvére válogathasson, hogy milyen alkoholtól lesz aznap pocsolyarészeg illetve nem várta a nagy kaland. Éppen emiatt az általa megtett út, és az ennek folyamán kifejtett makacsság és kitartás, olvasható akár az ifjúság számára követendő példaként is. A Julia által bejárt ösvény és az ennek következményeként végbemenő változás azonban teljesen más irányba tereli őt, dacára annak, hogy a férfival egy ideig együtt kalandoznak, miután elfoglalják Fillory egy-egy trónusát. Mindazonáltal Grossman szubverzív meglátása az egész fantasy műfajjal kapcsolatban itt teljes nagyságában érvényesül.

Újra PopJak! 2016. január 18-án, 19 órai kezdettel a Rácskertben Lev Grossman A varázslók és A varázslókirály című regénye lesz terítéken (az első kötetről írt kritikánkat itt olvashatjátok és a második kötettel sem késlekedünk sokat).

Az első kritikák „felnőtteknek szóló Harry Potterként” méltatták Lev Grossman regényét, ami 2015-ös megjelenésekor itthon is nagy sikert aratott, és az évértékelő toplisták egyik állandó szereplőjévé vált. 2016 első PopJakján többek között a szerzőről, varázslóiskolákról és a Pán Péter-generációról beszélgetünk a magyar kiadás szerkesztőjével és a Próza Nostra kritikusával.