vámpír

Nem tudom, van-e mindenkinek vámpíros korszaka, de nekem kétségtelenül akadt. Közel 10 év alatt számtalan vámpírral megismerkedtem az irodalomban és a filmben: a klasszikus Drakulától kezdve a True Bloodig, köztük a Vámpírkrónikákkal. Hogy mi olyan vonzó a témában, azt sokan próbálták megfejteni: az egzotikum, a veszély, a szexuális áthallások, az akció vagy agresszió, de felsorolhatnánk sok más megközelítést  is. Valószínűleg ezek mindegyike hozzátesz a figura népszerűségéhez, melyet Anne Rice munkássága új színekkel bővített: a halandóság misztikumával és a vámpír humanizmusával.

Rice 1941-ben született New Orleansban, a városban, melyet történeteiben sosem hagyott el igazán, és amelynek fullasztó hősége és atmoszférája mindig megjelenik, játszódjon bárhol az aktuális könyve. Első regénye, az Interjú a vámpírral is csodás emlékmű a városhoz, ugyanakkor megjelent benne Rice történelem és mítoszok iránti érdeklődése, de életének eseményei is: ha tudjuk, hogy az író lánya nem sokkal a könyv születése előtt, 6 évesen elhunyt, akkor még jobban átérezzük Claudia, a vámpírgyermek szenvedését.

De az Interjú a vámpírral épp azért volt formabontó, mert hangot adott a vámpíroknak: nem ősi kastélyokban lakó idegen és félelmetes lények, akik fenyegetik a viktoriánus erkölcsöt, hanem a maguk módján éppen olyan esendőek, mint mi, hétköznapi halandók. Az E/1-es elbeszélés lehetővé tette, hogy Louis szerepébe helyezkedjünk, megértsük, mit jelenthet egy ember számára a halandóság és az, ha ezt elveszik tőle; az emberség nem feltétlenül veszik el a halállal. Rice vámpírjai sokszor morális lények, akik nem dobják le magukról az erkölcsöt, az emberi múltat, nem válnak szörnyekké, hanem képesek megőrizni az őket halandóként mozgató érzelmeket, és keresik azt, ami megtartja őket évszázadokon keresztül. Rice lassú elbeszélése csak néha vált vontatottá, atmoszférateremtése pedig életre keltette a kort, melyben játszódott.

A Roham Bár váratlan bezárása miatt elmaradt irodalmi estet május 31-én pótoljuk, 19 órától a Hy5-ban.

1. Végy egy klasszikus irodalmi szöveget.

2. Adj hozzá zombikat, vámpírt, robotot, meg ami tetszik.

3.Rázd össze!

4. Siker.

Lincoln a vámpírok ellen, Rómeó, az élőhalott, Kerouac és Cthulhu, Android Karenina – a kortárs amerikai szórakoztató irodalom egyik legburjánzóbb trendje a mash-upnak nevezett irányzat. A Büszkeség és balítélet meg a zombik 2009-es sikere után több tucat szerző kezdett irodalmi remixeket gyártani, melyek közül számos (Abraham Lincoln, a vámpírvadász, Eleven testek, Beastly) magyar nyelven is megjelent. Ezen trend esztétikájáról, létrejöttének és sikerének okairól beszélgetünk 2013. május 31-én, este 19:00-kor Budapesten, a Hy5-ban.

1. Végy egy klasszikus irodalmi szöveget.

2. Adj hozzá zombikat, vámpírt, robotot, meg ami tetszik.

3.Rázd össze!

4. Siker.

Lincoln a vámpírok ellen, Rómeó, az élőhalott, Kerouac és Cthulhu, Android Karenina – a kortárs amerikai szórakoztató irodalom egyik legburjánzóbb trendje a mash-upnak nevezett irányzat. A Büszkeség és balítélet meg a zombik 2009-es sikere után több tucat szerző kezdett irodalmi remixeket gyártani, melyek közül számos (Abraham Lincoln, a vámpírvadász, Eleven testek, Beastly) magyar nyelven is megjelent. Ezen trend esztétikájáról, létrejöttének és sikerének okairól beszélgetünk 2013. május 8-án este 19:00-kor Budapesten, a Roham bárban.

„Háború van (…) és ilyenkor könnyebben testet öltenek a félelmeink.”

(157. o)

Benedek Szabolcs vámpír trilógiájának középső darabjában, ahogyan az már csak lenni szokott, ismét hullani kezdenek a kéjnők, a sorozatgyilkosok és a vámpírok első számú áldozatai. A különbség gyakorlatilag annyi, hogy ha thrillert vagy krimit olvasunk, akkor a tettes sorozatgyilkos, ha természetfölötti horrort, akkor vámpírral van dolgunk.

„Ez a város csupa vidékiből áll, akik felvetődtek ide a világot megváltani.”

(335. o.)

Köldöktől garatig felvágott kéjnők macskaköveken. Óhatatlanul is Hasfelmetsző Jack alakja és története juthat erről az eszünkbe – és mostantól Benedek Szabolcs A Vérgróf című regénye is.

A hazai könyvkiadásban rég nem előzte meg akkora reklámhadjárat és felhajtás – divatos marketing-kifejezéssel élve: hype – magyar szerző kötetének megjelenését, mint amelynek a József Attila-díjjal kitüntetett Benedek Szabolcs regényével kapcsolatban tanúi lehettünk. A fő kérdés már a beharangozók idején is az volt: a fiatal kiadó által generált csinnadratta nagysága arányban áll-e a regény értékeivel?

A Twilight című regény az egyik legnépszerűbb könyv jelenleg a piacon, de ezzel nem mondok újat. 2005-ös megjelenésekor azonnal az eladási listák élére ugrott, majd a kilencvenes éveket idéző újabb vámpír-hullámot indított el. Sorra követték a vérivókat szerepeltető rosszabbnál-rosszabb ponyvák, sorozatok, a téma különféle feldolgozásai a ruházattól a flash-játékokig.

         Kritikám ezt az írást veszi górcső alá, bár be kell vallanom, enyhén elárulva érzem magam.  Korábban írtam a filmekről egy velőtrázó kritikát, ennek köszönhetően pedig kedves barátom megkért, olvassam már el az első kötetet és írjak neki a Próza Nostrára. Azt elfelejtette közölni, hogy az Alkonyat című vámpír-tini-románc valójában egy ötszáz oldalas blokktégla, de ettől függetlenül sikerült átrágnom a regényt épen és egészségesen.

Régóta nincs a könyvpiacon olyan horror regény, amelyik úgy mesél el egy vámpírhistóriát, hogy megtartja a vámpír köré fűződő misztikumot, a titokzatosságot, és még borzongató is. A Vampire: The Masquerade szerepjátékhoz megjelent klánregény sorozat annyi titokzatosságot sem hagy a vámpírokban, mint egy átlátszó, üres befőttesüvegben. Ráadásul a kánon szerint „félirodalminak” nevezett műfajokban (mint amilyen a fantasy és a sci-fi, valamint leágazásai) sem kaphatnak helyet, hiszen ha negyedirodalminak neveznénk őket, még akkor is megsértenénk a Julia és Romana füzetek íróit, akik valószínűleg hamarabb jutnának világirodalmi rangra, mint a klánregényeket jegyző szerzők (tisztelet néhány kivételnek). Érthetetlen, hogy egy ilyen jól sikerült szerepjáték után a White Wolf kiadó megjelentette ezeket a „szörnyszülötteket”.

Anne Rice fogcsikorgatóan szentimentális regényei fényévekkel jobbak a fent említetteknél, de az egyszerű ember itt is csak mellékszereplő. A vámpír lét áll itt középpontban, az ember küzdelme, félelme legföljebb olcsó retorikai fogásként mutatkozik meg. Persze a vámpír, mint szereplő, mint regényhős érdekes volt még az Interjú a vámpírral című regényében, de Rice híján van a megújulásnak, és már a sokadik alkalommal biggyeszt a vámpír szó elé egy jó hangzású (lehetőleg újlatin) nevet, és ad ki regényt az így kapott címmel.

Kevés az olyan (igényes) történet, ahol a vámpír, mint az Ellenség jelenik meg. Az ember ellenfeleként, aki jóval hatalmasabb nála, akiről (vagy inkább amiről) szinte semmit nem tudni, ami félelmetes alakként, minden romantikától mentes, természetellenes, beteges gyilkosként jelenik meg. Szóval kevés az ilyen, Bram Stokert meg már olvastuk.

Stephen King 1975-ben született regényét az Európa Könyvkiadó 2006 végén ismét megjelentette, a megújult küllemű King sorozat egyik nyitó darabjaként. Ez nem volt rossz húzás, hiszen a kötet már évek óta nem volt kapható, hacsak egy-egy antikváriumban rá nem akadunk.

Végre (újra) egy hátborzongató vámpírtörténet a könyvpiacon. A Kingtől megszokott egyedi stílusban íródott regény irodalmi kivitelezésére sem lehet panasz.

Nem vagyok rajongója a vámpírtörténeteknek sem. (Azért lassan írok olyan műfajról is, amit kifejezetten szeretek.) Nem utasítom el őket, egyszerűen csak más történetek jobban vonzanak. Néhányat persze én is olvastam: Stoker regényét, King-től a Borzalmak városát (ami a második legjobb vámpír-regény szerintem), Anne Rice-tól az Interjú a vámpírralt, illetve próbálkoztam pár Vampire: The Masquerade regény olvasásával is, ami az előzőekhez képest azért más kategória. Az újabb tiritarka vámpíros könyvek közül, amik mostanában ellepték a könyvpiacot, semmit nem olvastam.
Ezt a kis önéletrajzi bevezetőt azért iktattam be, hogy lássátok, milyen kontextusban kell érteni a következő mondatomat.
A Lázálom a legjobb vámpír-regény, amit olvastam.

Mikor először kézbevettem a könyvet és elolvastam a borítót, túlzásnak tartottam a reklámszöveget: minden idők legjobb vámpír-regénye. Persze tudom, hogy a könyvet el kell adni valahogyan, de azért ez egy kicsit erős. Most sem tudom, hogy igaz-e ez a reklámszöveg, hiszen nem vagyok elég olvasott a témában, de az biztos, hogy a Lázálom toronymagasan emelkedik ki a hasonló olvasmányélményeim közül.

A történet 1857 áprilisa és 1870 májusa között játszódik, bár a regény háromnegyede az 1857-es év áprilisa és októbere közötti eseményeket meséli el. A helyszín a Mark Twain regényekből ismerős Mississippi, melyet gőzhajók járnak be teljes hosszában. A színpad tehát egzotikus, bár kezdetben nekem furcsának tűnt és nem hittem, hogy egy vámpírtörténet működni fog ilyen díszletek között. Ekkor ért az első kellemes meglepetés: néhány oldal után annyira belefeledkeztem a szöveg világába, hogy a hiteltelenség többé eszembe sem jutott.