vallás

Jelenlegi hely

Az élet igazi Narrenturm (Andrzej Sapkowski: Narrenturm – Bolondok tornya)

Szerző b.aletta On the

Andrzej Sapkowski elsősorban a Vaják-sorozatáról ismert a hazai közönség számára, 2020-ban viszont egy új szériával, a Huszita-trilógia első részével mutatkozott be a Gabo kiadó jóvoltából. A Narrenturm – Bolondok tornya egy eredetileg 2002-ben megjelent történelmi fantasysorozat első része, ami 1425-be kalauzolja az olvasót. 

Előrebocsátom, hogy történelmi regényként számomra talán kevésbé érdekes a kötet. Ennek egyik fő oka, hogy nem ismerem olyan átfogóan a korabeli eseményeket és személyeket, ahogyan Sapkowksi sorjázza azokat – és mégsem csünghetek a keresőn néhány oldalanként egy közel 600 oldalas regény esetében –, ezért a fiktív és történelmi személyek közti határ elmosódott az olvasás során. Másrészt, a huszita háború inkább háttérként és nem központi cselekményként jelenik meg, sokszor mintha csak a vallási eszmefuttatások alibijeként szolgálna. A Narrenturmot mindezek miatt inkább a történet során a háttérben lappangó fantasy kódjai mentén olvastam, amelyek ritkán, de akkor jelentőségteljesen jutnak felszínre.

A regény egyik legizgalmas része a fejezetek felütése. A jól ismert számozott címek mellett egy rövid összefoglaló is megelőzi a történéseket, amivel elég ritkán találkozhatunk a kortárs fantasztikus irodalomban. Mivel Sapkowskit a Vaják-könyvek során az irodalmi hagyományra reflektáló szerzőként ismertem meg, így talán nem meglepő, hogy ez a szerkesztés is játék, ami az újkori irodalmat idézi meg, ahol egy-egy fejezet címéhez gyakran rövid kivonat is tartozik, ezzel előrevetítve a történéseket. Sapkowskinál ezek az összefoglalók inkább kiegészítik, olykor kommentálják a fejezetet, de a cselekményre csak halványan utalnak.

A regény története lassan hömpölyög – valójában nem sokkal több a sztori, mint amit a fülszöveg is elárul –, a fejezetek szinte mindig ugyanazt a sémát kínálják: a Prágában orvoslást és mágiát tanult főszereplő, Reynevan bajba kerül az aktuális társaival, aztán egy ismerős segítségével kimászik a csávából, majd miután gyors búcsút int az újonnan szerzett vagy korábbi ismerősnek, ismét találkoznak. Ez ugyancsak felidézi az olyan pikareszk műveket, mint például a Candide, a Don Quijote vagy a Gulliver utazásai, amelyeknek ugyancsak az utazás és kalandok sora határozza meg a cselekményét. A fejezetek hasonlósága mellett a történet egy másik ismétlődő eleme, hogy Reynevan fut egy nő után, aki vagy az aktuális szerelme, vagy csak távolról emlékezteti a szeretett nőre a fiút. A szerző ezt az egysíkúságot az elmésnek, pikírtnek szánt dialógusokkal és vallási, morális vagy egyéb eszmefuttatásokkal próbálja ellensúlyozni – ami egyébként a Vajákra is jellemző –, viszont itt hiányzik a természetesség, így gyakran kínossá válnak ezek a szöveghelyek.

Kivel van az igazság? (Jane Rogers - Jassie Lamb testamentuma)

Szerző Kanizsai Ági On the

Jassie Lamb testamentumaA Jessie Lamb testamentuma okos könyv. Nem kockáztat, nem vállal túl sokat, pontosan tartja magát ahhoz, amit eltervezett: egy kamaszlány gondolatait mutatja be, azok alakulását, változását egy napjainkban már jelen levő problémáktól övezett, alternatív közeljövőben, melyet a biológiai terrorizmus egy kíméletlen vírusa forgat fel. Jessie Lamb választ keres a világban kialakult helyzetre. Különféle választási lehetőségekkel találkozik, ezek próbáját követhetjük nyomon fejezetről fejezetre, valamint azt a lélektani folyamatot, amelyen végighaladva a fiatal lány egy legalább annyira vitatható döntésre jut, amennyire annak tűnt bármelyik barátai által kínált, ám végül mégsem vállalt lehetőség. Választásával Jessie létrehoz egy olyan morális teret, mely nem csak magába foglalja e korábbi nézőpontokat, hanem a sajátjával együtt megítélésre kínálja őket az olvasók számára.