Vadidegen

Egyre több olyan magyar szerző lép elő regénnyel, akik a kortárs világunk kérdéseire keresik a választ, ehhez pedig műveik formáját is igyekeznek olyanná tenni, amilyennek a világot látják. Emiatt nincs abban semmi különös, ha ezek az írások nyomasztóak, komorak, a szereplőik sérültek, nem találják a helyüket a világban, az olvasó pedig szinte azonnal el is idegenedik tőlük. Kérdés az, hogy vajon mennyire tudja szolgálni a szerzői célt egy olyan könyv, ami teljes mértékben elidegeníti az embereket a műtől, így pedig a tárgyalt témák is megmaradnak felvetés szintjén, nem jutnak el az olvasó mélyebb gondolatvilágába. Nagyjából ez fogalmazódik meg bennem Farkas Tiborc első regényének elolvasása után pár héttel – ugyanis elsőre nem igazán tudtam mit kezdeni a könyvvel.