urban fantasy

„I’m an alien, I’m a legal alien, I’m a golemess in New York…”, énekelhetné akár Chává, egy minden ízében tökéletes teremtés. Ő ugyanis felnőttnek született az Óvilágból New Yorkba tartó hajóúton. Rotfeld Konin, egy hazáját elhagyni készülő lengyel zsidó rendelte meg őt egy kabbalisztikus tanokban járatos földijétől, aki gondosan vigyázott, hogy engedelmes, empatikus feleséget faragjon Chávából. Rotfeld új életet akart kezdeni az Újvilágban, és élete társának képzelte Chávát, a gólemet, aki házastársként segítheti a lehetőségek országában. Azonban Rotfeld időnek előtte éleszti fel agyag-Éváját, még a hosszú, Kelet-Európából az Egyesült Államokba vezető úton. A viszontagságos utazás kikezdi Rotfeld egészségét, és még a hajón meghal vakbélgyulladásban, mielőtt kiköthetnének Ellis Islanden. Mit tehet egy alig pár napos, érett, de az emberi nem viselkedését nem ismerő, végletekig naiv bevándorló a világ egyik legnagyobb városában a múlt század fordulóján? Hát beáll péknek.

„I'm the Sheik of Araby / Your love belongs to me / Well at night where you’re asleep / Into your tent I'll creep” – énekelhetné az Ahmad nevet fölvevő dzsinn, aki bár nem sejk, mégis a messzi Arábiából érkezett New Yorkba. Utazásának körülményei nem kevésbé cifrák, mint Cháváé. Ahogy az már fajtájánál szokás, egy lámpás rabságában sínylődve érkezett Manhattan szigetének Kis-Szíria negyedébe, a Washington Street környékén kialakult keleti kerületbe. Kevés emléke van arról, mi történt vele, hogy ilyen messzire vetődött hazájától, csak egy vasbilincs emlékezteti, hogy be van börtönözve jelenlegi testébe, és nem térhet vissza szellemalakjába. Pedig lételeme a szabadság, ezért mindent megtenne, hogy visszanyerje egykori hatalmát és kiderítse, ki hajtotta rabigába. De bevándorlóként nem tehet mást, minthogy munkát vállal egy ötvös-bádogosnál, és – mint mindenki más New Yorkban – megpróbál egyénként fennmaradni Amerika nagy olvasztótégelyében.

Annak ellenére, hogy lassan több könyv került a kezembe virtuális, mint nyomtatott formában, életem során ez az első alkalom, hogy e-könyvet recenzálok. Nem tudom, hogy érezhet a könyv írója: vajon az új típusú, magyar könyvpiac első fecskéi közé sorolja magát? Vagy szeretné már nyomtatásban látni nevét, és művét, amelyen vért izzadva dolgozott?  Legyen rá bármi is a válasz, kétségtelen tény, hogy ennek a fantasztikus könyvnek nyomtatásban is ott volna a helye, természetesen az eredeti e-megjelenés mellett.

Székesfehérvár mellett él egy lány. Eszternek hívják, aki szürke, unalmas hétköznapjait tengeti egy AluTech nevű, hasonlóan szürke és unalmas kkv-nál, ahol felületes csajbarátjával trécselget és ügyet intéz, miközben titkon még mindig fáj, hogy szakított vele egykori pasija, és kínos, hogy egy tesze-tosza irodakukac, valami Zoli csorgatja rá a nyálát, de még arra sem képes, hogy elhívja randizni. Önmarcangolással teli, egyhangú életét csak az dobja fel, hogy munka után amatőr festéssel múlatja az időt – ilyenkor fantáziái, vágyképei megelevenednek, és egy kicsit enyhül a valóság szorítása. Ebbe az irigylésre cseppet sem méltó életvitelbe tör be a galériatulajdonos Botond mert feltűnik neki, hogy Eszter kreativitásában van valami természetfeletti. Nem csoda, hiszen akárcsak Eszternek, Botond ereiben is ott csörgedezik a mágia, az istenektől örökölt ősvérűek adománya, aminek révén kiemelkednek az egyszeri halandók világából, és zavarba ejtő képességek birtokosaként vívják saját játszmáikat.

Lassan három éve, hogy először a kezembe vettem egy magyar kezdeményezésű urban fantasy-sorozat, a Zenit – Az örökség első két kötetét. Horváth György és Massár Mátyás könnyed, magukkal ragadó szövegei után nagyon vártam a következő évben megjelenő további két kötetet is, melyek után végül a folytatás elmaradt. A négy regény alkotta sorozat – a fent említett két szerző mellett S. Kolozsvári Zsófia és Sümegi Attila tartoznak a szerzői közé – azonban érdemei és hibái ellenére érdemes arra, hogy egy kicsit leporoljuk, és újra belemélyedjünk a történeteibe, hiszen el kell ismerni, a mára hazánkban is egyre nagyobb lendületet és figyelmet kapó urban fantasy zsánerében egy meglehetősen jó kezdeményezésnek bizonyult.

Eleinte nem esik sok szó arról, hogy mit is jelöl a Zenit valójában. Kötetről kötetre haladva, csupán utalások mentén bontakozik ki az olvasó előtt, akárcsak az örökség, mely összekapcsolódik a nevével: a mágiahasználat öröksége. A háttérvilágot illetően nem kell túl messzire mennünk: az általunk ismert, de legalábbis könnyen feltérképezhető országokban (Magyarországon, az Egyesült Államokban, Svédországban és az Egyesült Királyságban) játszódnak a történetek, melyek mindennapjaiba észrevétlenül simul bele a mágia. Massár Mátyás (Balor szeme) és Sümegi Attila (Bezár a fény) szövegei erős sodrású kalandregények mintájára készültek, míg S. Kolozsvári Zsófia (Se vas, se tűz) írása az ifjúsági regények koreográfiáját követi. Horváth Györgytől (Ólompegazus) pedig, akinek a sorozat kezdő kötetét köszönhetjük, valami egészen különlegeset olvashatunk.

Imre Viktória Anna eddig két - a Kísértés Rt. és Az őrült hold alatt - fantasy, urban fantasy regény szerzője. Eddigi köteteiről, írásról, rajzolásról és az olvasói vélemények fontosságáról és további terveiről Kanizsai Ági beszélgetett vele.

Kanizsai Ági: Kérlek, mesélj arról a személyről, akitől a legtöbbet tanultál az írásról és a leginkább inspirált.

Imre Viktória Anna: Nehéz kérdés, mert az írás technikai fogásait többnyire olvasás közben, megfigyelés útján sajátítottam – és sajátítom – el, ezért mindenképpen több személyhez kötném a tanulási folyamatot: szerzőkhöz, akik az írásaik révén segítettek. Első alkalommal akkor kaptam jelentősebb mennyiségű tanácsot, amikor Antal József az Új Galaxisba beküldött novellámat, a „Pax aeternát” szerkesztette, és bőségesen ellátta megjegyzésekkel, amiket a mai napig észben tartok.

Milyen lehet az állandósult káoszban élni? Ezzel az erőteljes kérdéssel ragadja meg a figyelmünket Imre Viktória Anna második kötetének borítószövege. A rákövetkező sorok pedig ígérnek nekünk varázslatot, kalandot, régóta rejlő, de hamarosan mégis kiderülő titkot és természetesen a távoli ismeretlen hívását. A városi környezetben kibomló történetének főhőséként egy koraérett tinédzser szerepel, aki egy (többek között orvosi végzettséggel is bíró) jóképű tudós mellé szegődik, hogy együtt fejtsék meg az események hátterében húzódó rejtélyt. Ismerős mozaikdarabokból friss, üde illesztések mentén összeálló kép – talán így lehetne egy metaforával megragadni a fiatal írónő szövegét, mely a manapság nálunk is népszerű ifjúsági irodalom műfajának kellékeivel vág utat magának az urban-fantasy lehetőségekkel teli erdejében.

Emlékszem, tizenévesen tucat számra olvastuk a fantasy-történeteket. Lenyűgöztek, magukkal ragadtak, hőseiket napokig, hetekig hordtam a gondolataimban, összevetettem őket más hősökkel, történeteket formáztam róluk magam is. Évekkel később viszont, mintegy nosztalgia gyanánt levettem némelyik kötetet a polcról, és újra beleolvastam az egykor annyira megkedvelt szövegekbe. Egy idő után egyre elszántabban kerestem azokat a részeket, jeleneteket, fordulatokat, amelyek korábban annyira vonzottak, de nem sikerült rájuk akadnom. Valahogy ezzel az érzéssel találkoztam Az Őrült Hold alatt olvasásakor is, aztán az jutott eszembe, érdemesebb volna visszanyúlni ehhez a korábbi látásmódhoz. Mígnem odáig jutottam: az unokahúgom biztosan imádná.

Évának és Viktornak köszönettel

Az emberi kíváncsiság finom mozgatórugó, igaz ez az ismeretlennel, de még inkább az ismerttel kapcsolatban, különösen ha azt más, általunk eddig nem tapasztalt szemszögből nézzük. China Miéville King Rat című kötete A hamelni patkányfogó feldolgozása. Elhagyjuk a német nyelvterületet, az új helyszín korunk Londonja. A legenda átlényegül urban fantasy-vé. Miéville bevezeti az olvasót a kulisszák mögé, körbemutat, megállapítja, hogy ez London, amit ismerhetsz, majd ad egy fülhallgatót. A 'kertek alatt' és 'a hátsó utcákon' kifejezések ezek után másként zengenek a füledben. Az író zümmögtet, brummogtat, csépeltet és potyogtat. Átléptük a határt, az ismert London a fülesen túl van.

Az Ad Astra kiadó most első alkalommal adott ki regényt magyar szerzőtől, a sort Lőrinczy Judit Ingókövek című városi fantasy/háborús regénye nyitotta, melynek története Sztálingrád ostroma idején játszódik. Elöljáróban csupán annyit, hogy kiváló döntés volt ezzel a szöveggel kezdeni.

Bevallom, mikor először olvastam a könyv koncepciójáról, szkeptikus voltam. Hogyan működhet jól egy regény, melynek a huszadik század legelkeseredettebb és legfontosabb csatája adja a témáját és a helyszínét, ugyanakkor a fantasztikum is erősen jelen van a szövegben? Nem mintha idegen lenne az irodalomtól az effajta megközelítés, ám mégis lehet abban némi rizikó, hogy egy viszonylag közeli, hatalmas és félelmetes ideológiákat szembeállító történelmi eseményt a városi fantasy zsánerével oltsunk be. Elvégre fennáll a veszélye, hogy felborul az a kényes egyensúly, melyet egy effajta vállalkozásnak kényszerűen fenn kell tartania: legyen eléggé hű a történelmi eseményekhez és simuljon belé a fantasztikum. Ha ez nem teljesül, akkor a történelmi háttérkörnyezet csupán öncélú díszletté válik.