Ünnepi Könyvhét

Jelenlegi hely

Könyvheti körkérdés 2020

Szerző Próza Nostra On the

Kákosy László: Ré fiaiA Könyvhéten talán a legjobb, hogy személyesen találkozhatnak egymással az irodalomkedvelő emberek: olvasók, írók, szerkesztők, könyvkiadók, kritkusok, kulturális újságírók. Nincs is jobb annál, mint amikor beszélgethetünk arról, ki mit olvasott, mit ajánl, vagy épp melyik dedikálásnál készül sorba állni. Hogy valamennyire visszaadhassuk ezt az élményt, azzal a kérdéssel fordultunk a hazai könyves élet néhány szereplőjéhez, hogy meséljék el nekünk, melyik magyar kötet volt rájuk a legnagyobb hatással. Így, ha személyesen nem is, de virtuálisan kaphatunk tőlük ajánlatot, milyen olvasnivalóval vágjunk neki a nyárnak.
 

Gaura Ágnes, a Borbíró Borbála-sorozat és a Túlontúl szerzője

Kákosy László: Ré fiai

Általában elég nehezen mérhető, „mekkora” hatást is fejt ki egy könyv az olvasóra, de az én életemben van egy könyv, amelynek a szemlélet- és életútformáló ereje elég szépen dokumentálható, és ez egy egyiptológiai szakkönyv: Kákosy László tollából a Ré fiai. 10 éves koromban láttam meg egy antikvárium kirakatában, és kaptam meg kicsit később ajándékként apukámtól. (Ekkor be is jelentettem, hogy egyiptológusnak akarok tanulni, így nem értem, miért lepődtek meg a szüleim, amikor nyolc év múlva emlékeztettem őket arra, hogy nem kell a pályaválasztással foglalkozni, hiszen ezt már megbeszéltük.) Az ókori Egyiptom számomra egy igazi alternatív, fantasztikus univerzum: egy mitikus gondolkodásmód-uralta világ (ez általában jellemző a fantasy irodalomra), amelynek filozófiáját leképezi a hieroglif írásmód. (A hieroglif írás ugyanis alapvetően hangjelölő írás, amelynek részét képezik a hangot nem jelölő, de a tartalmat értelmezni segítő hieroglifák is, miközben az egész szöveg esztétikus elrendezése harmóniát, egy esztétikus vizuális világot teremt. Minden részlete azt üzeni: az írás – világteremtés.) A tartalom és annak képisége számomra meghatározó együttes mind a mai napig, és az, hogy kicsit belekóstolhattam az óegyiptomi nyelvbe és a hieroglifaolvasásba, a legnagyobb vonzereje volt az egyiptológia szaknak, amit végül elvégeztem. Sosem dolgoztam egyiptológusként, de közben elvégeztem az angol szakot és mint jó bölcsész megismerkedtem a vámpírokkal és egyéb szörnyekkel. Jelenleg ezzel a területtel foglalkozom a szakmámban is – csakúgy, mint az egyiptológus és angol bölcsész végzettségű Borbíró Borbála karakterem, akiből végül vámpírológus lett. Úgyhogy nem is értem, miért nem futunk össze néha a konferenciáinkon…

Könyvheti ajánló

Szerző AdamG On the

Veres Attila: Éjféli iskolákA héten indul a 89. Ünnepi Könyvhét, a magyar könyv ünnepe, a standokat pedig újra elárasztják hőn szeretett tárgyaink legújabb példányai. Halálos veszélybe sorolva ezzel az elmúlt hónapokban a nyaralásra gondosan félretett összegeket. Valljuk be őszintén, magyar olvasónak lenni kitolás: kevés olyan ország van, ahol a Könyvfesztivál–Képregényfesztivál–Könyvhét triumvitásuát szűk 3 hónap alatt kell túlélni. Mégis imádjuk ezt a kalandparkot. Örvendetes tény viszont, hogy egyre több magyar zsánerszerző könyve is erre az alkalomra lett időzítve, így összeszedtünk néhány címet, amit szívesen hazavinnénk .

Veres Attila: Éjféli iskolák (Agave)

Kezdjük rögtön a jokerrel. Sokaknak ugyanis az Éjféli iskolák az egyik legjobban várt kötet az idei termésből. Veres Attila első regénye igen nagy sikert aratott, nálunk is előkelő helyen szerepelt az év végi listánkon. Ezúttal a horrorosztikus, abszurd, szürreális és remek ötletekkel teli, szó szerint weird írásai jelennek meg egy kötetben. Rövidtávon már magabiztos alkotóval találkozunk. Kortárs tárlat egy másik Magyarországról.

Kinek ajánljuk?

Nehezebb zsánerek kedvelőinek és cellofoida-tulajdonosoknak mindenképp, illetve akik arra kíváncsiak, az emberi testrészek hányféleképpen hasznosíthatók a mezőgazdaságban egy író szerint. Vigyázat, lefekvés előtt csak mértékkel fogyasztható!

Fülszöveg:
Magyarország, ahogy még sosem láttuk.

Egy város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek. Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót. Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely szó szerint maga a pokol.

Ünnepi Könyvhét Szegeden is

Szerző stv On the

KönyvekJúnius 2-6. között látogathatjuk a 82. Ünnepi Könyvhét rendezvényeit, természetesen több vidéki város között Szegeden is.

A Könyvhét honlapján (itt) letölthető és átböngészhető a vidéki városok által szervezett programok listája is (Programok menüpont). Szegeden június 9-ig lesznek a Könyvhéttel kapcsolatos rendezvények.