történelmi regény

Jelenlegi hely

Tél és csend és hó és halál (Sárközi György – Mint oldott kéve)

Szerző Nyerges Csaba On the

Sárközi György: Mint oldott kéveRejtély, hogy miért került a rendszerváltás óta majd húsz évbe, hogy a könyvkiadók újra felfedezzék, mennyire ki van éhezve a hazai közönség a magyar történelem regényes feldolgozására. A zsánínségnek ugyanakkor volt pozitív hozadéka is: felfedezte az ember a huszadik század  elfeledett, vagy a szocializmusban szándékoltan elfeledtetni kívánt  szerzőit. Harsányi Zsoltot, Gulácsy Irént és Herczeg Ferencet persze  relatíve hamar kiadták újra – aztán jó nagy csönd –, és az elmúlt pár évben újra felbukkant többek között Surányi Miklós, Makkai Sándor és Karczag György neve is. Az ő nyomukon aztán mélyebb vizekre is átevezhetett az ember, ha szerencséje volt – mint nekem, amikor felfedeztem Sárközi Györgyöt.

Szerb Antal és Radnóti Miklós kortársa volt, és osztozott a sorsukban is -munkaszolgálatosként hunyt el.  Versek, egy dráma és két regény maradt utána – az utóbbiból az egyik a Mednyánszky Cézár életéről szóló, 1931-ben megjelent Mint oldott kéve. A főhős az 1848-49-es szabadságharc egyik kevésbé ismert hőse, Görgey tábori lelkésze, aki huszonegy évesen, a kápolnai csata második napján kereszttel a kezében vezette rohamra a Zanini gyalogezred olasz (!) katonáit. Világos után  in effigie (jelképesen) felakasztották, francia rokonainál keresett menedéket, nincstelensége és szerelmi életének kudarca egészen Ausztráliáig sodorta. Ott aranyásásra vitte a szükség, egy rablótámadás során meglőtték, egyik karját amputálni kellett. Betegen tért haza Európába, és 33 évesen eldobta magától az életét.

Fentiek alapján nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az írónak nem volt nehéz dolga, ami a  cselekményt illeti – mint annyi más fiatalembernek a szabadságharc elveszett gyermekei közül, Mednyánszky élete már önmagában kész regény. Sárközi maga is főhősének 1857-ben, Londonban megjelent visszaemlékezéseit vette alapul, hogy egy nem hibátlan, de különleges művet írjon. Különleges azért, mert végig megtartja a kényes egyensúlyt: romanticizál, de sehol sem idealizál; másutt pedig realista, anélkül, hogy deheroizálna, vagy éppen öncélú pszichoanalizálásba fúlna. Különleges  azért is, mert ha mozaikokból összerakva meg is jelenik a reformkor és a szabadságharc világa, az jobbára csak színes háttérként, és persze a főhős sorsára végzetesen kiható eseménysorozatként  szolgál –  a regény végső soron megmarad egy jobb sorsra érdemes, a hazaszeretetén kívül mindent felélő és mindenből kiábránduló fiatalember arcképvázlatának.  Annyi  véres kezű, ellenségei kardélre hányásában és nők ágynak döntésében egyformán jeleskedő, alapvetően talpraesett hős/antihős után nekem valósággal felüdülés volt egy olyan ember életét követni, aki személyes bátorságon kívül minden olyan tulajdonságnak híján volt, ami egy átlagos történelmi regény főhősének sajátja.

Anna Komnéné mai utódja, Julia Kristeva (Julia Kristeva - Gyilkosság Bizáncban)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Julia Kristeva: Gyilkosság BizáncbanA központozás bizánci találmány. Arisztophanész Büzantiosz nevéhez fűződik, aki az időszámításunk előtti második-harmadik század fordulója környékén a hangos olvasón kívánt segíteni azzal, hogy a szövegben különféle magasságokban pontokat helyezett el, ezzel jelölve, hogy mekkora levegőt kell venni a következő tagmondat előtt. Julia Kristeva Gyilkosság Bizáncban című műve mindenképpen kiérdemelné a sorban legmagasabbra helyezett pontot, olyan nagy lélegzetvételű. Célja nem kisebb, mint hogy párhuzamot vonjon az időszámításunk szerinti második és harmadik évezred kezdetének politikai vonulatai között, az első keresztes háborúk és Bizánc helyzetét összevetve a mai kor „keresztes háborúival”, a közel-keleti háborúkkal és a terrorizmus térnyerésével, mindezt a kor neves bizánci történetírója, Anna Komnéné szemüvegén keresztül.

Ebben segíti őt hű szereplője, Stéphanie Delacoeur, az Événement de Paris tudósítója, a Kristeva-regények állandó tartozéka, akit kiállhatatlan főszerkesztője kiküld a kelet-európai Santa Barbarába, hogy egy titokzatos, vallási fanatikusokból álló szekta, az Új Pantheon gyilkosságai után nyomozzon. Ebben szövetségese a híres kanadai irodalomkritikus, Frye keresztnevét kölcsönvevő Northrop Rilsky felügyelő, aki amolyan Watsonként folyamatosan faggatja az oknyomozó újságírót, mikor Stéphanie valamilyen új információra bukkan. A nyomok, ha nem is a Krisztus előtti időkbe, de a keresztes hadjáratok korába vezetnek, ez volt ugyanis a neves bizantológusnak, Sebastian Chrest-Jonesnak a szakterülete, aki belehabarodott a múltba. Mint valami kortárs Don Quixote, egyre inkább belehelyezkedett egykori őse, Ebrard de Pagan szerepébe, aki Anna Komnéné kortársa és egyben nagy szerelme volt. Ez persze nem menti meg attól, hogy ő maga is meggyilkoljon egy ázsiai diákot, a szeretőjét, Fa Changot, vele pedig a Santa Barbara-i gyilkos végezzen. A történet természetesen ennél jóval bonyolultabb, ennek kibogozása vár Stéphanie-ra, és vele együtt az olvasóra.