Tinker Tailor Soldier Spy
Jelenlegi hely
John le Carré: Suszter, szabó, baka, kém (Osztott képernyő I.)
Az 'Osztott képernyő' rovatban minden alkalommal két szerző kritikája jelenik meg ugyanarról a szövegről. Úgy gondoltuk talán nem csak a szerzőknek, de az olvasóknak is érdekes és hasznos lehet egy ilyen vállalkozás, hiszen mindjárt két véleményt kap ugyanarról a könyvről.
A közlés előtt egyik szerző sem ismeri a másik szövegét, valamint arra is törekszünk, hogy a tárgyalt regénnyel kapcsolatban ne legyen aránytalanul nagyobb ismereti előnye egyik írónak sem (jelen esetben többek között ezt úgy igyekeztünk megvalósítani, hogy a kritikák szerzői most olvasták először a szóban forgó szöveget). A limit 4000 karakter.
Első alkalommal John le Carré: Suszter, szabó, baka, kém (korábban: Árulás) című regényéről van szó.
Agave megjelenések
Az Agave újra megjelenteti le Carré Karla trilógiájának első kötetét. A hazánkban januárban megtekinthető Oscar gyanús filmhez igazodva az eddig Árulás cím alatt megjelent szöveg ezúttal Suszter, szabó, baka, kém címmel kerül a polcokra (a regény és a film eredeti címe: Tinker tailor soldier spy). Úgy tűnik, hogy ez a hónap - tekintettel a szerző 80. születésnapjára - nem csak nálunk szól le Carréról, aki egyébként egy a CBS-nek adott interjújában idén kijelentette, hogy soha többé nem ad interjút, bár regényírói munkáját továbbra is töretlenül folytatni fogja. A beszélgetést elolvashatjátok itt.
John le Carré 80 éves
John le Carré ma - október 19-én - ünnepli 80. születésnapját. A Kémregényíróként (nagy 'a', nagy 'k') számontartott le Carré, 1931-ben született David John Moore Cornwell néven. Írói álnevét, mondhatni (egyik) fedőnevét, 1960-ban vette fel, első regénye megjelenésekor. Ebben az időben még javában az MI6-nél szolgált, de előtte megjárta az MI5-ot is. Munkája révén tehát elég jól megismerhette mind a kémelhárítás, mind a titkosszolgálat világát - bár saját bevallása szerint jelentéktelen pozíciót töltött be a fent említett szervezeteknél.
Új le Carré-film hamarosan
Szeptember 16-án (más források szerint november 18-án) mutatják be John le Carré Árulás című regényének filmváltozatát. A Tinker, Tailor, Soldier, Spy már megért a '70-es évek végén egy BBC sorozat-feldolgozást, hamarosan pedig beülhetünk a vadonatúj filmadaptációra is.
Az MI5-ban is dolgozó John Le Carré Karla-trilógiájának első része az Árulás. Filmváltozatában Gary Oldman mellett Colin Firth, Tom Hardy és John Hurt játsszák a főszerepet.
A kémregények kultfigurájaként méltán számon tartott le Carré regényeit magyarul - természetesen - az Agave Kiadó adja ki, akik időről-időre bebizonyítják, mennyire jó ízlésük is van (a PKD regényeket is ők jelentetik meg).
(A Karla-trilógia nyitó darabjáról hamarosan rendhagyó ismertetőt is olvashattok a Próza Nostrán.)
Valamint ezúton is szeretnék megemlékezni Jorge Luis Borgesről, aki 112 éve született, ahogyan arra a Google is felhívja a figyelmet.