Takács Gábor

Az egész 1809-ben kezdődött, amikor Napóleon Bonaparte seregei megütköztek Győrnél a magyar nemesi felkelőkkel. A hadvezér meg sem jelent a csatatéren, de erre nem is volt szükség, a magyar vitézeket könnyen szétugratták a franciák. Ekkor találkozott a debreceni nemes Elepi Kőszál a fiatal Vödricz Demeterrel, hogy majd negyven év múlva, amikor az országban újfent háború dúl, egy furcsa történetben ismét hallasson magáról. De ne szaladjunk ennyire előre.

Fehér Béla 2012-ben publikálta Kossuthkifli című regényét, ami igazán akkor kapott nagy figyelmet, amikor kiderült, hogy hat részes televíziós sorozatot forgatnak belőle. A 2015. március 15-én debütált széria első látásra egy nagy hazafias történetnek tűnik, amilyen mondjuk Jókaitól A kőszívű ember fiai. De nem eszik ám olyan forrón a beuglit, ezt Rudolf Péter, a sorozat tető alá hozásáért felelős alkotó is tudta, aki azáltal, hogy nagyjából hű maradt az eredetijéhez, sikeresen átadta annak szellemiségét.

A történet tehát, ahogy mondottuk, 1849-ben veszi kezdetét, amikor is a futárkocsi levelet hoz Vödricz Demeter soproni cukrászmesternek, amelyben az öreg Elepi Kőszál rendel tőle egy adagot a Kossuthkifliből – a cukrász messze földön híres beuglijából, amit a szabadságharc tiszteletére keresztelt át. Ám a bonyodalom csak ezután kezdődik, ugyanis még aznap este Vödricz kitagadja leányát, Esztillát, mert az titkos viszonyt folytat Schwappach Amadé huszártiszttel, aki viszont cserébe azonnal osztrák kémnek bélyegzi a zordon apát. Így végül a beuglival – ami nyilván valami osztrák cselvetés – Swappach, Esztilla és kéretlen pártfogójuk, az idős Karola grófnő felkerekednek és az eltérített postakocsival elindulnak Debrecen felé. Aztán persze a nyomukba szegődik Amadé apja, az öreg Ferdinánd, aki még fia elől is jól titkolja, hogy a császári kémhálózat feje, és a cukkerbakker Vödricz, aki máris megbánta leánykája kitagadását.

Mindig is imádtam, amikor egy fantasy világban, ahol alapvetően olyan dolgok történnek, amikre nincsen tudományos törvényekkel adható magyarázat, egy-egy szereplő mégis a fejébe veszi, hogy biztosan vannak tudományos magyarázatok. Ezért imádtam Isaac Dan der Grimnebulint, China Miéville Perdido pályaudvar, végállomás című regényének főszereplőjét, és ezért figyeltem érdeklődéssel Vazilt, Moskát Anita új regényének egyik főhősét. De nem ezért lesz a Horgonyhely az utóbbi évek legjobb és legfontosabb magyar fantasztikus regénye.

A könyv alappremisszája már magában hordozza azt, hogy egy több rétegű regényről beszéljünk. Ebben a világban – ami egyébként földrajzilag és neveiben Skandináviára hasonlít – az emberek születési helyükhöz kötöttek, onnan kb. 2000 lépésnyire távolodhatnak el. Ha ezt túllépik, fájdalmak, belső vérzés és ájulás következik be. Azonban egyvalakik szabadon mozoghatnak: ezek a terhes nők. Erre már csak azért is szükség van, hogy ne váljon minden emberi település beltenyészetté, de emellett a terhes nők ebben a világban minden olyan munkát elvégeznek, ami megköveteli a horgonyhelyük elhagyását, legyen az a favágás, a kereskedelem, vagy éppen bírói feladatok ellátása. Itt a férfiak másodlagos lények, akik fölött feleségeik, anyjuk, lánytestvéreik uralkodnak. A helyhez kötöttség alól egy férfi csak akkor nyerhet látszatszabadságot, ha hajón születik – a vízen hajójával bárhová mehet, de a szárazon őt is visszahúzza horgonyhelye.

2015. április 16-án, csütörtökön ismét POPJAK az RS9 színházban (Budapest, Rumbach Sebestyén utca 9.) 19 órától. Ezúttal a gender és a fantasztikus irodalom viszonya lesz a téma.

Beszélgetnek: Kleinheincz Csilla (író, szerkesztő, GABO Kiadó), Takács Gábor (kritikus, Próza Nostra)

Moderál: Sepsi László

Facebook event

Belépő: 300 HUF

Nincs még egy ennyire átpolitizált irodalmi közeg, mint a kortárs orosz irodalom. A szemünk láttára igyekszik Oroszország megmutatni a világnak, hogy igenis a Szovjetunió bukása után húsz évvel még mindig erős világhatalom, és hogy az ország vezetői – éljünk ezzel az eufemizmussal – érdekesen értelmezik a demokrácia fogalmát és eszközrendszerét. Amióta a Kremlből „kisöpörték” az egypártrendszert azóta az orosz irodalom világhírűvé vált művei nem nélkülözik az állásfoglalást hazájuk állapotáról, legyen az a vadkapitalizmus, a média erős cenzúrája vagy valamilyen sajátosan oroszos jelleg. Emellett az orosz irodalom másik nagy jellemzője – ami mindig is jelen volt benne – a fantasztikum használata. Megemlíthetjük Pelevint, mint a legismertebb példát, aki írt már vámpírokról (Empire V) és virtuális valóságról is (A rettenet sisakja), de idecitálhatjuk Szorokint, akinek beteg elméjéből a legfélelmetesebb orosz jövővíziók kúsznak elő (vegyük kézbe Az opricsnyik egy napját), de bedobhatjuk Tatyjana Tolsztaját is (Kssz!).

A Futu.re elolvasása után az embernek az lehet az érzése, hogy annak szerzője, a Metro-regényekkel világhírre szert tevő Dmitry Glukhovsky ebbe a díszes társaságba szeretne belépni, hiszen könyve egy vérbeli disztópia, ami ugyan Európában játszódik, de olyan elemeket is használ, amelyek hazájára (is) ráhúzhatóak. De mégsem mondhatjuk azt, hogy sikerrel ugorja meg a nagyok szintjét, sajnos még a közelükbe sem ér, sőt, a Futu.re önmagában nem több egy gyenge tucatdisztópiánál.

Tarantino 1992-es Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs) című filmjének nyitójelenetében a bankrablásra készülő főszereplők arról beszélgetnek, hogy Madonna Like a Virgin című száma vajon érzelmes nyavalygás vagy pedig igazából az egész csak egy nagy hímtag körül forog. 2014-es regényében Totth Benedek szereplői – tizenöt-tizenhat éves fiúk – viszont már arról vitáznak, hogy lefeküdnének-e a MILF kategóriába „ért” Madonnával, vagy sem. Több mint húsz év van tehát a két alkotás között, s akárcsak Madonna státuszának megváltozása, a Holtverseny is ékes bizonyítéka annak, hogy talán a magyar prózának is illene felvennie azt a fordulatot, amit a kor diktál.

Egy autóban száguldunk bele a sötét éjszakába, öt fiatallal, a kietlen magyar utakon. Négy barát, és egy csaj. Ez a felállás nagyjából végig fennmarad, különösen, miután véget ér ez a befüvezett, nyomasztó utazás a semmibe. A srácok – a milliomos-csemete Kacsa, a nagydarab vízilabdázó Bója, a lúzer Zolika és a névtelen narrátorunk – élete a nagyvárosi nihilben tengődő vagányoké lenne. Persze csak ha történetesen nem egy Isten háta mögötti, pusztuló vidéki városkában élnének, ahol a fiataloknak a diszkón kívül az uszoda az egyetlen hely, ahol elengedhetik magukat – persze csak ha nincs edzés –, és ahol szinte kizárólag a mobilok és laptopok képernyőin keresztül tapasztalják meg, mi is folyik a nagyvilágban. Azonban ahogy minden tinédzsernek, úgy nekik is megvannak a saját elképzeléseik a világ alakulásáról, s arról, hogy nekik mit szabad és mit nem, mire vágynak és mit szerezhetnek meg maguknak. Az egyetlen szabály, amit elfogadnak, hogy nincs szabály.

A tavalyi évet egy szerkesztőségi listával zártuk, amelyen 2014 általunk legjobbnak ítélt megjelenései szerepeltek. Az idei évet ennek megfelelően a szerkesztőségben legjobban várt 2015-ös megjelenésekkel kezdjük. Természetesen jónéhány megjelenést még nem is jelentettek be a kiadók, ezeket érthető okokból nem tettük fel a listára (ami egyébként sem készült a teljesség igényével), ám folyamatosan tájékoztatunk titeket ezekről, ahogyan eddig is tettük.

Az előző listán első helyre került Moskát Anita Bábel fiai című kötete, nem csoda, hogy nagy izgalommal várjuk a szerző következő, idén megjelenő könyvét, a Horgonyhely című regényt (Gabo Kiadó). Moskát Anita második könyve az előzőhöz hasonlóan fantasy, ám itt minden további hasonlóság véget is ér. A Horgonyhely világában az emberek valóban röghöz kötöttek, képtelenek messzire eltávolodni születési helyüktől. A világnak e szabálya alól egyedül a terhes nők jelentenek kivételt. A várhatóan gender problémákat is erősen feszegető regény a tervek szerint a júniusi Könyvhétre jelenik meg. További információkat a szerző blogján találhattok. A kötet a Próza Nostra több szerzőjének listájára is felkerült.

Az év végére való tekintettel idén arra kértük szerkesztőinket és állandó szerzőinket, hogy kíséreljék meg a lehetetlent, s mondják meg, mely öt könyv volt a számukra legmeghatározóbb ebben az évben. Kollégáink hosszas tépelődés és önmarcangolás után meghozták nehéz döntéseiket, hogy aztán ezekből egy szerkesztőségi toplistát is megpróbáljunk összeállítani. Majd látni fogjátok, természetesen ez sem egyszerű feladat, a dobogóra többen fértek fel végül, mint az előzetes koncepció alapján számítani lehetett.

Mint minden lista, az itt olvashatóak is szubjektívek, korántsem teljesek, lehet vitatkozni, sőt mi annak örülünk, ha bombázni kezdtek levelekkel, kommentekkel és értékes hozzászólásokkal.

Lássuk tehát az összesítéseket.

Próza Nostra TOP*

2006-ban mutatták be Alfonso Cuarón szuggesztív és elementáris erejű filmjét, Az ember gyermekét (Children of Men), ami a 94 éves korában nemrég elhunyt angol írónő, Phyllis Dorothy James regényéből készült. A kötet pár hete jelent meg magyarul a 21. Század Kiadó gondozásában.

Theodore Faron történész 2021. január elsején ünnepli ötvenedik születésnapját. Ugyanezen a napon hal meg a Föld legfiatalabb embere, pontosabban az a férfi, aki a hivatalos feljegyzések szerint utoljára született, huszonöt éve, két hónapja és tizenkét napja. Ugyanis ennyi ideje nem jött világra egy ember sem, és remény sincsen már arra, hogy valaha is fog. Az okokat senki sem tudja, csak annyit, hogy a kilencvenes évek közepén hirtelen a férfiak nemzőképtelenné váltak, és még a mesterséges megtermékenyítések is kudarcba fulladtak. Negyed évszázaddal később Nagy Britanniát Theo unokatestvére, Anglia Gondnoka irányítja, pontosabban igyekszik megóvni a szigetországot az anarchiától, amibe a világ jelentős része süllyedt. Anglia földje lassan elnéptelenedik, az emberek egy része beleőrült a gyermektelen világba és reménytelenségbe, mások apátiával válaszoltak, megint mások csendben elfogadták, hogy a természet úgy döntött, nincs már szükség az emberiségre, és igyekeznek nem gondolni arra, ami néhány évtized múlva az utolsóként megmaradt emberekre vár. Theo is ilyen, egészen addig, amíg egy Julian nevű nő közreműködésével bele nem keveredik egy kicsi, rendszerellenes csoport tevékenységébe, hamarosan pedig valami sokkal nagyobb, sorsfordító dolog részesévé válik, akár akarja, akár nem.

15 éve hunyt el Kuczka Péter. Akkor 12 éves voltam.

Ismertem a nevét, persze, rengeteg könyvben láttam. Összeállította: Kuczka Péter. Szerkesztette és az utószót írta: Kuczka Péter. Sorozatszerkesztő: Kuczka Péter. De vidéki gyerekként, aki leginkább antikváriumokból jutott hozzá a könyveihez, internet nélkül honnan is tudhattam volna, él-e vagy sem? Egy 12 éves nem sokat törődik még az ilyesmivel. Ezek az alakok, írók, szerkesztők, fordítók, mind messzi férfiak és nők. Hiszen akkor számomra még Budapest is csak egy név volt a térképen. Soha nem találkoztam Kuczkával, évekkel később tudtam meg egyáltalán azt, mikor hunyt el.

Lakatos István Óraverzum - Tisztítótűz című regénye ebben a hónapban jelent meg a Magvető kiadónál. Kritikánkat itt találjátok a regényről, itt pedig bele is olvashattok a könyvbe. Az alábbiakban pedig Takács Gábor (acélpatkány) interjúját olvashatjátok a regény szerzőjével, a Tisztítótűzről és folytatásairól, a magyar képregény helyzetéről és a képregény helyzetéről Magyarországon.

Takács Gábor: A Dobozváros 2011-es megjelenése óra 3 év telt el. Mikor kezdett el foglalkoztatni az Óraverzum ötlete? Ezen az irodalmi projekten dolgoztál a két szöveg között eltelt időben vagy más egyében is?