szuperhős

Farkas Balázs: A nevetés íze

A retrospektív kritika egyik nagy előnye, hogy később megjelent alkotásokhoz is lehet hasonlítani egy-egy művet. A 2019-es Joker előzményfilm után meglepően másképp cseng Farkas Balázs története a nincstelen, elismerésre szomjazó humoristáról. A novella névtelen, lecsúszott főhősén, akin átgázolt az élet, szintúgy megjelennek annak a társadalomnak a tünetei, ami kitermelte őt, mint Arthur Fleck testén és lelkén. A vidéki Magyarország kilátástalansága és az egzisztenciális szorongás gyáraként működő Budapest közötti ingázás, a siker hajhászása olyan alkura sarkallja a szempontkarakterünket, amelybe mindannyian belemennénk, ha ennyire felőrölt volna bennünket a showbiznisz. A standupos humort írásban ábrázolni egyébként is talán a legnehezebb írói feladatok egyike. Szerencsére az író elegánsan megkerüli, körülírja a főszereplő műsorát, és a közönség és az előadó dinamikáján keresztül érzékelteti, hogy a saját démonaival küzdő komikus hogyan válik nihilista fenegyerekké. A hipnotikus, letisztult próza szuggesztíven mutatja be, hogy a nevetés is lehet drog. (Makai Péter Kristóf)

Sümegi Attila: Gúzs

Sümegi Attila Gúzs című novellája a függőséget, konkrétan a mágiahasználat iránti vágyat dolgozza fel. A novella inkább karakterdrámaként, lelki és kapcsolati problémák bemutatásaként működik, semmint egy fantasy novellaként. Ebből a szempontból hasonlít Kiss Gabriella Vendégségére, amelyben a fantasztikum beemelése szintén a háttérbe szorul a történet szempontjából. A novellában nincsenek nagy kilengések vagy fordulópontok, valamint a lelki folyamatokban sem mélyed el annyira a szöveg, hogy akár fantasyként, akár lélektani novellaként váljon olvashatóvá. A mágia addiktív megfogása izgalmas téma, de nincs kellően kidolgozva a háttérrendszer, így elveszti a hitelességét. A szöveg az egyik szereplő, Patrícia miatt válik érdekessé, hiszen a lány roma származású. A hazai fantasztikumban ritkán találkozunk a cigányság, a roma szereplők szerepeltetésével, így mindenképpen üdvözlendő ez a törekvés. (Borbíró Aletta)

A GABO Kiadó közel 3 éve írta ki első pályázatát, amelynek célja az volt, hogy bemutassák, mi foglalkoztatja a hazai szerzőket, melyek azok sci-fi és fantasy témák, amik megjelennek a kisprózák világában. A kötet helyet adott már befutott szerzőknek, valamint pályázat útján bekerülhetett bárki, akinek az írása elérte a szerkesztők által elvárt minőséget.

Színes és érdekes válogatás állt össze a koncepció alapján, melyet azóta két újabb kötet követett 2019-ben és 2020-ban. Szerkesztőségünk négy tagja arra vállalkozott, hogy röviden bemutatja a kötet novelláit.

Moskát Anita: A mesterhazugság

Csavaros, az emberi lélek legmélyét kutató fantasy, aminek világa egyedülálló, de mégsem ez a legérdekesebb benne. Gyönyörűen beszél az igazság és a hazugság természetéről, és arról, hogy utóbbi mennyire megnyomorítja a lelket. Nyelvezet, képei végig erőteljesek, hatásosak, bár a középső harmada túlírt, a bevezető és záró részek elnyomják ezt az apró aránytalanságot. (Benkő Marianna)

Buglyó Gergely: Hét perc és egyetlen pillanat

Ezúttal a szerepjátékokból ismerős rosszfiúk, a csontvázkatonák a történet főszereplői, az ő nézőpontjukat, világukat ismerjük meg, míg a hagyományos hősök ezúttal antagonistaként szerepelnek. Az ismerős, bár itthon ritkábban alkalmazott koncepciót a szerző arra használja fel, hogy egy iskolarendszeren keresztül bemutassa a csontvázak társadalmát, nézeteit, hogy ezúton ismerőssé, megérthetővé tegye őket számunkra. A novella ezzel együtt a megszokott sablonok mentén halad: az iskolai rivalizálás, tinédzserszerelem, beavatásként működő harc az ifjúsági történetek tipikus kellékei. Buglyó nem újítja meg a formulát, de ezzel együtt is átélhető, ismerős és kedvelhető világot és mesét ad át az olvasónak. (Benkő Marianna)

Napjaink popkultúrájának egyik legfajsúlyosabb tényezője, hogy a hollywoodi filmipar jóvoltából már jó pár éve a képregényadaptációk bűvkörében élünk mi, egyszeri fogyasztók. Rengeteg kárhoztatója van a tendenciának, ám annál is több rajongója, s minden problematikussága közepette is rendkívül népszerűek az elsősorban a Marvel-csoport nevével fémjelezhető franchise termékei, sorra döntenek rekordokat mind a forgatási költségek, mind a bevételek tekintetében (a DC most kezdi építeni saját filmes univerzumát, epedve várjuk a Batman vs. Supermant). Hogy ennek a hatalmas offenzívának köszönhetően mennyivel lett több a képregényolvasók száma, nem tudni, mindenesetre a műfaj igazi hazája tudvalevőleg az Egyesült Államok, ahol a Comic-Con például elképesztő tömegeket vonz, s rétegműfajból igazi mainstream termékké nőtte ki magát, míg itthon valahol továbbra is kevesek szívügye az újságosoknál vagy könyvesboltokban kapható, kézbe vehető képregény, bár nálunk is egyre népszerűbb.

A magyar képregénykultúra egyébiránt köszöni, jól van, nem is bocsátkoznék itt messzemenő fejtegetésekbe ezzel kapcsolatban, mindösszesen arra a képregényadaptációkkal alighanem összefüggésbe hozható igyekezetre utalnék, amely a magyar szuperhősök megteremtésén látszik fáradozni az utóbbi években. Három, minőségi kiadványt emelnék ki ehelyütt: az Epicline magazint; a Hungária Kapitány, Harcsa Huszár és Tachkov Professzor kalandjait elmesélő, nagyon ütős Magyar Szuperhős Meséket; valamint a legfrissebb fejleményt, a Titánember című opust. Gyakori vád a magyar szuperhősöket illetően, hogy pusztán amerikai társaik koppintásai lennének, mindenesetre a kellő iróniával és humorral, amellyel szerencsére rendelkeznek ezek a sztripek, rendkívül élvezetesek és érdekesek tudnak lenni – nem beszélve arról, amikor égető aktualitásokat is megbolygatnak a rögmagyar valósággal kapcsolatban.