szuperhős

Jelenlegi hely

Abszurdisztáni kalandozók (Hernád Péter - Hollóember)

Szerző Pálsanyi On the

Hernád Péter: HollóemberNapjaink popkultúrájának egyik legfajsúlyosabb tényezője, hogy a hollywoodi filmipar jóvoltából már jó pár éve a képregényadaptációk bűvkörében élünk mi, egyszeri fogyasztók. Rengeteg kárhoztatója van a tendenciának, ám annál is több rajongója, s minden problematikussága közepette is rendkívül népszerűek az elsősorban a Marvel-csoport nevével fémjelezhető franchise termékei, sorra döntenek rekordokat mind a forgatási költségek, mind a bevételek tekintetében (a DC most kezdi építeni saját filmes univerzumát, epedve várjuk a Batman vs. Supermant). Hogy ennek a hatalmas offenzívának köszönhetően mennyivel lett több a képregényolvasók száma, nem tudni, mindenesetre a műfaj igazi hazája tudvalevőleg az Egyesült Államok, ahol a Comic-Con például elképesztő tömegeket vonz, s rétegműfajból igazi mainstream termékké nőtte ki magát, míg itthon valahol továbbra is kevesek szívügye az újságosoknál vagy könyvesboltokban kapható, kézbe vehető képregény, bár nálunk is egyre népszerűbb.

A magyar képregénykultúra egyébiránt köszöni, jól van, nem is bocsátkoznék itt messzemenő fejtegetésekbe ezzel kapcsolatban, mindösszesen arra a képregényadaptációkkal alighanem összefüggésbe hozható igyekezetre utalnék, amely a magyar szuperhősök megteremtésén látszik fáradozni az utóbbi években. Három, minőségi kiadványt emelnék ki ehelyütt: az Epicline magazint; a Hungária Kapitány, Harcsa Huszár és Tachkov Professzor kalandjait elmesélő, nagyon ütős Magyar Szuperhős Meséket; valamint a legfrissebb fejleményt, a Titánember című opust. Gyakori vád a magyar szuperhősöket illetően, hogy pusztán amerikai társaik koppintásai lennének, mindenesetre a kellő iróniával és humorral, amellyel szerencsére rendelkeznek ezek a sztripek, rendkívül élvezetesek és érdekesek tudnak lenni – nem beszélve arról, amikor égető aktualitásokat is megbolygatnak a rögmagyar valósággal kapcsolatban.