Szabó István Zoltán

Fordította: Rusznyák Csaba

“Az a szem a vízben feketébb volt, mint az ég odafönt, vagy a víz odalent. Annyira fekete volt, hogy gonosz ragyogással áradt belőle a sötétség.” - 376. o.

Cherie Priest szintén olyan szerző, aki a Zsiványok kötetben található írásával mutatkozik be a magyar közönségnek. A legfőképpen sci-fi, steampunk és horror zsánerekben alkotó, Locus-díjjal kitüntetett szerző egy napjaink amerikai bányavárosában játszódó történetet hozott az antológiába.

A városka megélhetését valaha a rézbánya jelentette, noha a lakosság egészségi állapotára nagyban rányomja a bélyegét annak jelenléte. A bányát bezárták és a kisváros ma már csak porfészek, az egykor volt bánya létéről pedig már csak a bányamúzeum és a bányató tanúskodik.

Ide érkezik három egyetemista, akik azt vizsgálják, miként foglalja vissza lassan a természet a bánya területét. Ketten közülük néhány nappal az érkezésük után belefulladnak a tóba. A kis csoport megmaradt tagja úgy gondolja, társait a tóban lakó valami fojtotta meg. Mivel a faluban lakó emberek jelmondata az, hogy “ mi nem nagyon szeretjük az idegeneket errefelé”, máshol keres segítséget az egyetemista lány és Kilgore Jones - a főszereplőnk - személyében találja azt meg, aki kifejezetten az ilyen fura esetekre specializálódott. Kilgore megkezdi nyomozását a titokzatos ügyben és ennek során találkozik a falu egyik matrónájával is, aki a kevés szereplőt mozgató szöveg egyik legeltaláltabb figurája.

Fordította: Kamper Gergely

Scott Lynch Egy év és egy nap Teradániában című novellája nagy adag nosztalgiával közelít a hősi fantasy zsánere felé, noha nem hagyja változatlanul annak eszközrendszerét, hiszen nem kevés (önreflexív) humort is tartalmaz az írás a megszokott és jól ismert elemek mellett.

Teradánia magokrácia, vagyis egy varázshasználó elit uralkodik a városállam fölött. A nagyhatalmú mágusok a Viszály Parlamentjének nevezett intézményen keresztül igazgatják a várost, miközben a színfalak mögött egymás ellen áskálódnak, aminek bizonyos időközönként nyílt összecsapás az eredménye a mágiahasználók között. Valójában ezeknek a harcoknak is a város és lakosai látják a kárát, hiszen ilyenkor jelentős mértékű a járulékos veszteség - a megbolonduló időjárásról és a fokozott mágiahasználat hatására fellépő furcsa kísérőjelenségekről nem is beszélve.

Egy ilyen összecsapás után, jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztásának következtében Amarelle, egy nőkből álló valaha volt tolvajcsapat vezetője, egy Ivovandas nevű varázsló szolgálatába kénytelen szegődni. Feladata: egy éven belül ellopni a teradániai Konjunktúra utcát. Ha sikerül neki a feladat, akkor Amarelle számára marad minden a régiben; ha nem sikerül, akkor világító szobor lesz belőle, ami - amellett, hogy irtózatos büntetési forma - a közvilágítást szolgálja a városban.

Fordította: Holló-Vaskó Péter

Nem csak az embereknek, de a tárgyaknak is van történetük.

David W. Ball Származástörténet című novellája egy festmény történetét, el- és feltűnésének körülményeit beszéli el. Természetesen egy értékes festmény esetében adja magát a dolog, hogy néhány zsivány is érintett legyen a festmény sorsának alakításában.

A Martin-előszó kapcsán már volt arról szó, hogy azért szeretjük a zsiványokat, mert a maguk dörzsölt módján elbűvölőek. Nos, egészen más a helyzet ebben a nagyszerű írásban. Nincs a történetben olyan szereplő, aki ne a törvényeket megkerülve igyekezne boldogulni, ezért aztán több, különböző “típusú” zsivánnyal is megismerkedünk a lapokon. Kivétel nélkül egyikük sem szimpatikus, sőt, kifejezetten taszító, nyerészkedő, csaló, gazemberek, mindenféle sárm és romanticizmus nélkül.

A történet a mi világunkban játszódik, a huszonegyedik században, azonban a festmény származástörténete jóval régebbre nyúlik vissza. A huszadik században és napjainkban játszódó események aljassága és gonoszsága sajnálatos módon túlontúl ismerős az olvasónak. Éppen ez az oka annak, hogy a történet zsiványai nem szerethető figurák: nagyon valóságosak. Bár a karakterek nem szerethetők, ez a valószerűség az írás nagy erénye. David W. Ball érzékletesen, hitelesen, ugyanakkor mindenféle didaktikusság nélkül mutatja meg, milyenek vagyunk. Komoly és szép novella, amelynek a végéről természetesen nem hiányozhat a fordulat.

A maga csendes, minden formagazdagságot nélkülöző módján, a Származástörténet az egyik legkiválóbb írás a gyűjteményben.

Az Olvassuk a Zsiványokat című cikksorozatunkban a Fumax Kiadó jóvoltából magyarul is olvasható Zsiványok (szerk.: George R. R. Martin & Gardner Dozois) című antológia írásait fogjuk bemutatni. Mivel a kiadvány a szó minden értelmében óriási, úgy gondoltuk, hogy minden benne lévő írást bemutatunk nektek egy-egy rövid kritikában, ahelyett, hogy egyetlen - óhatatlanul is felületes és leegyszerűsítő - recenziót közölnénk a kötetről. Az antológiáról ketten írunk és minden héten két írást mutatunk be nektek: az egyiket hétfőn (stv), a másikat szerdán (Fekete I. Alfonz).

Mivel foglalkozol? (Fordította: Bozai Ágota)

"A három szomszédos államban három évig nem akadt nálam jobb kézimunkázó. A lényeg, hogy ne agyaljuk túl a dolgot." (53. o.)

Gillian Flynn Holtodiglan című regényéről már olvashattatok nálunk és megnézhettétek a belőle készült filmet is. A Zsiványok antológiában a Mi a foglalkozásod? című novelláját olvashatjuk, mely a kötetben a harmadik helyet foglalja el, ezzel igen magasra téve a lécet már rögtön a gyűjtemény elején.

Csavaros és pimasz novella ez. Több “zsivánnyal” is találkozunk benne, és egyáltalán nem biztos, hogy női narrátorunk a legfondorlatosabb közöttük, holott kezdetben minden jel erre mutat. Hogy mi a főhősünk foglalkozása? Saját szavaival élve: kézimunkázik. Vagy legalábbis kézimunkázott, amíg a kéztőalagút szindróma lehetetlenné nem tette, hogy elégedett mosolyt varázsoljon kuncsaftjai arcára. Ezért kénytelen volt más profilt választani magának a szolgáltató iparban, így lett tenyérjós. Elég könnyen olvas az emberekben, főleg azokban az elkeseredett típusokban, akik házassági problémáikkal fordulnak hozzá. Megnyugtatja őket. Perspektívát kínál nekik. Azt mondja, amit hallani akarnak. És persze jókora összeget számláz ki.

A Kárhozott istenek borítóján – ami egyébként gyönyörű munka, mint ahogyan az egész kötet is az – a következő sor olvasható: A flamand Lovecraft mesterműve. Ismét van tehát egy olyan szerzőnk, mint az amerikai Tolkien (George R. R. Martin) vagy az angol George R. R. Martin (Mark Lawrence). Nem vagyok híve az efféle címkézésnek, mert amellett, hogy egyszerűen idétlennek tartom, már az első oldal kinyitása előtt olyan előítéleteim lesznek óhatatlanul is a kötettel kapcsolatban, amelyeket aztán nehéz felülírni és emiatt akár csalódást is jelenthet egy könyv. Ugyanakkor kiadói szempontból nagyon is érthető stratégia, hogy egy eddig ismeretlen szerzőt úgy vezessenek be a könyvpiacra, hogy egy ismerthez hasonlítják.

Jean Ray munkája semmiben nem hasonlít Lovecraft írásaira. Vagy legalábbis nem jobban, mint mondjuk más szerzőkére, akik kísértetházakról írtak. Jean Ray egész más stílusú írást (ráadásul egy hosszabb prózai alkotást) tett a rémirodalom asztalára, mint amelyeket a providence-i konzervatívtól megszokhattunk. Mégpedig egy nagyon erős, furfangos szöveget.

A regény bevezetésében egy közelebbről meg nem nevezett tolvaj árulja el, hogy milyen módon jutott a kéziratok birtokába, melyek általa szerkesztett változata jelenti a könyv további részét. Első lépésként tehát van egy szavahihetőenek aligha nevezhető narrátorunk, akinek a hitelességet kellene garantálnia az olvasónak. Már izgalmas, de rajta kívül még négy különböző kéz vetette papírra a történetet az első narráció igazsága szerint. A leghosszabb, a regény magvát alkotó, időnként az Ifjú Werther szenvedéseit idéző szentimentális szövegrész szerzője a néha már idegtépően naív fiatalember, Jean-Jacques. A regénynek ebben a hosszú részében ismerjük meg a Gent városában álló elátkozott házat, Malpertuis-t. Itt él Quentin Moretus Cassave, aki állítólag természetfeletti hatalommal bír. Halálos ágyában találjuk őt a történet kezdetén. Összehívta rokonságát, hogy kinyilvánítsa végakaratát, mely a következőképp hangzik: minden, a végrendeletben megjelölt személynek be kell költöznie a házba, ott kell élnie és a hozomány végül azé lesz, aki a legtovább életben marad. Egyszerű szabályok.

01. Amennyire vártam ezt a kötetet, annyira csalódtam végül benne.

02. Nagyon sokat ígér ez a könyv, ám ebből keveset tart be: Howard Phillips Lovecraft és Arthur Machen nyomán járva King kozmikus horror regényt igyekezett alkotni, ám ez alkalommal nem volt képes felnőni a nagy elődökhöz.

03. A regény történetét Jamie Morton elmondásából ismerjük meg, aki kisgyermek korától kezdve meséli el életét, ami már korán összefonódik Charles Jacobs tiszteletes sorsával.

04. Jacobs egy tragikus baleset során elveszíti feleségét és kisgyermekét, ennek következtében pedig hitét is, majd minden energiájával az eddig őt hobbiként érdeklő elektromosság kutatásába kezd, emberek gyógyításával kísérletezik.

05. A hitehagyott tiszteletes, aki cinikus módon isteni csodának titulálja gyógyításait és ebből rengeteg pénzt keres, jóval önzőbb és veszélyesebb, őrültebb célt tűzött maga elé, mint az emberek gyógyítása és ezen a ponton kapcsolódik a történetbe Machen és Lovecraft irodalmi öröksége.

06. A valóság mögötti valóság témáját King egyébként korábban - ennél jóval színvonalasabban - már feldolgozta a Napnyugta után novelláskötet N című írásában, melyen szintén erősen érezhető Machen és a The Great God Pan című kisregény hatása.

Valerio Evangelisti Nicolas Eymerich regénysorozatának második kötete gyakorlatilag mindenben felülmúlja az egyébként kifejezetten erős első részt, az Indulj, Inkvizítor!-t. A folytatás mentesül az első kötet (típus)hibái alól, miközben az erősségeket nem csupán továbbviszi és megismétli, de új elemekkel is bővíti a szerző.

Evangelisti az új olasz epika különleges alakja, aki metatörténelmi regénysorozata főszereplőjének azt a valós tizennegyedik században is élt inkvizítort, domonkos rendi szerzetest tette meg, akinek nevét a tíz kötetes sorozat is viseli.

Az új olasz epika a ’90-es évek elejétől (egészen pontosan 1993-tól), a kétezres évek végéig létező irodalmi vonulat, melynek köreibe tartozik a Magyarországon is ismert Roberto Saviano, a Gomorra című kötet szerzője, illetve a Wu Ming írói csoport. Az új olasz epika alkotásai mindenekelőtt abban hasonlítanak, hogy lemondanak a posztmodern regényekre szinte kényszeresen jellemző hideg iróniáról, mellyel azok a tárgyukhoz, illetve a nyelvhez, a nyelvi teljesítőképességhez viszonyultak. Mindemellett megtartják a posztmodern regény narratív komplexitását, melyet populáris témaválasztással, zsánerekkel ötvöznek, ezzel széles körben láthatóvá teszik magukat az olvasóközönségnek. Gyakori, hogy a regények témájául szolgáló történelmi vagy pszeudo-történelmi anyag olasz környezetben megy végbe és az allegorikusság sem áll távol ezektől a regényektől. Mindezt azért is érdemes megemlíteni, mert az új olasz epikára itt felsorolt jellemzők mindegyike igaz Evangelisti sorozatára.

Az év végére való tekintettel idén arra kértük szerkesztőinket és állandó szerzőinket, hogy kíséreljék meg a lehetetlent, s mondják meg, mely öt könyv volt a számukra legmeghatározóbb ebben az évben. Kollégáink hosszas tépelődés és önmarcangolás után meghozták nehéz döntéseiket, hogy aztán ezekből egy szerkesztőségi toplistát is megpróbáljunk összeállítani. Majd látni fogjátok, természetesen ez sem egyszerű feladat, a dobogóra többen fértek fel végül, mint az előzetes koncepció alapján számítani lehetett.

Mint minden lista, az itt olvashatóak is szubjektívek, korántsem teljesek, lehet vitatkozni, sőt mi annak örülünk, ha bombázni kezdtek levelekkel, kommentekkel és értékes hozzászólásokkal.

Lássuk tehát az összesítéseket.

Próza Nostra TOP*

Négy évnyi fennállás után eljött az ideje, hogy a Próza Nostra személyesen is bemutatkozzon az olvasóknak. Erre 2014. november 13-án, csütörtökön a budapesti RoHAM Bárban kerül sor, 19 órai kezdettel.

Az est résztvevői:

Szabó István Zoltán (stv) - főszerkesztő

Ács Balázs (Imp) - szerkesztő/kritikus

Fekete I. Alfonz - kritikus

Moderál: Gaborják Ádám - kritikus

Acsai Roland költő, író, műfordítóval beszélgettünk fantasyről, animékről és a keleti szellemiségről, készülő fantasy verses regénye a Jin és Jang - a szív gravitációs mezeje kapcsán. A szerzőt Szabó István Zoltán (stv) kérdezgette.

stv: Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a fantasyvel és hogyan viszonyulsz a zsánerhez?

Acsai Roland: Költő, író és műfordító vagyok, tíz éve fordítok fantasyket, ifjúsági és „felnőtt” regényeket – elsősorban az általam nagyon kedvelt Könyvmolyképző Kiadónak. Tehát sok ezer fantasy-oldal jött már ki az ujjamból. Közülük több könyv kultikus lett. Például a Percy Jackson és az Olimposziak vagy a Vadonjáró tanítványa. Bejön a műfaj. Borítékolni lehetett, hogy előbb-utóbb valami hasonlóval rukkolok elő.