Szabó István Zoltán (Steve)

2016 különösen jó év a hazai Lovecraft rajongóknak, hiszen nem csupán egy, hanem mindjárt két fanzin indult el kis időkülönbséggel a témában. A Magyar Lovecraft Portál által kiadott Azilum és a The Black Aether (szintén) lovecrafti weboldal által kiadott Black Aether – A szokatlan és hátborzongató történetek magazinja.

Kis kitérővel kell, hogy kezdjem.

Nagyjából húsz évvel ezelőtt találkoztam először Lovecraft irodalmi munkásságával és azóta is rendszeresen vissza-visszatérek a szövegeihez. Amikor az Azilumot a kezembe vettem, valamifajta nosztalgikus izgalom kerített hatalmába. Húsz éve nagyon örültem minden apró hírnek, cikknek, megjelenésnek, ami Lovecraft szövegeihez kapcsolódott, hiszen nagyon máshogyan hatottak rám HPL szövegei, mint ahogyan azt más rémtörténetektől megszoktam. Jópár barátom hasonlóképp volt ezzel és sűrűn beszélgettünk a novellákról, amelyeket épp olvastunk. Sokat adtunk volna egy ilyen-olyan időközönként megjelenő fanzinért, nemhogy kettőért. Ma, amikor az online jelenlétünk annyira kiterjedt, hogy ha nem vagyunk felcsatlakozva 24 órában az jobbára tudatos döntés eredménye, nem pedig a technikai korlátoké, rengeteg tartalom érhető el Lovecrafttal kapcsolatban (is), ez a két megjelenés mégis képes volt izgatottá tenni. Húsz év telt el és közben a Lovecraft-életműhöz való viszonyom is megváltozott. Van pár nagy kedvencem az írásai között, mások újraolvasására pedig semmi szín alatt nem fecsérelném az időt. Látom a nehezen tagadható korlátait a prózájának, miközben csodálom azt a sajátos atmoszférát és gazdag mitológiát, amelyet teremtett. Röviden: nem vagyok fanatikus rajongó. Mégis nagyon megörültem a megjelenéseknek, olyannyira, hogy mindkét magazint azon melegében megvettem.

Mi mással is kezdődhetne egy Jeanne D’Arc-ról szóló regény, ha nem tűzzel?

Manda Scott regénye valóban egy tűzesettel kezdődik, ám a 2014-es esztendőben, Orleans városában. A Tisztítótűz történelmi regény és krimi egyszerre, ráadásul mindkét műfajban kiváló.

A történelmi regény eszközeit felhasználó szál a Szűz történetét meséli el. 1429-ben már mint élő legendával találkozik vele az olvasó és egészen a máglyáig követjük az útját. A nézőpont sajátságos, hiszen a francia lovagok és a Jeanne kiséretébe férkőzött angol áruló, Tomas Rustbeard szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket. Rustbeard feladata az, hogy összetörje a fiatal lány legendáját, végül pedig őt magát is megsemmisítse. Ám a legendás alak közelében tartózkodók élete megváltozik, nincs ez máshogyan Tomas esetében sem, aki árulása után mindent megvall a lánynak és igyekszik jóvátenni tettét.

A 2014-es Orleans-ban küszöbön állnak a választások, a helyi rendőrségnek pedig egy sorozatos gyújtogatási ügyet is fel kell göngyölítenie, aminek már halálos áldozata is van. A gyújtogatásokat egy dzsihadista terrorszervezet vállalja megára, amiről még senki nem hallott, így azt sem lehet tudni, hogy valóban létezik-e. Inés Picaut rendőrkapitánynak – Orleans modernkori védelmezőjének – ki kell derítenie, hogy ki áll valójában a gyújtogatások mögött, miközben a közhangulat egyre inkább radikalizálódik a városban, így arra is ügyelnie kell, hogy megakadályozza a muszlim polgárok ellen elkövetett esetleges támadásokat is. Ha pedig  mindez nem lenne elég, Picaut exférje az egyik legbefolyásosabb francia család sarja, aki maga is Orleans polgármesteri székére pályázik, így aztán ő is állandó nyomás alatt tartja a rendőrfőnököt.

A Twister Media kiadó új szereplője a hazai fantasy és sci-fi könyvkiadásnak (a kiadó igazgatójával készített interjúnkat itt olvashatjátok), első young adult/fantasy kiadványuk Sara Raasch Hó mint hamu című regénye. A kötet egy sorozat első része. Előljáróban el kell mondanom, hogy nem vagyok tagja a regény elsődleges célközönségének, csupán próbát akartam tenni a műfajjal. És valljuk be, nehéz ellenállni egy ilyen gyönyörű kiadványnak. Lássuk, hogyan sikerült a kísérlet.

A Hó mint hamu világában nincs semmi olyasmi, amit ne láttunk volna már részben vagy egészben más fantasy regényekben, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy van egyfajta kellemes és jellegzetes zamata ennek a világnak. Nyolc birodalom uralja Primoria kontinensét, négy Évszak-királyság és négy Ritmus-királyság. Földrajzi helyzetükről a kötet elején találhatótérkép igazítja el az olvasót. A történetünk kezdete előtt tizenhat évvel Tavaszföld megtámadta és leigázta Télországot, ahonnan a trónörökösnek és kis csapatának – köztük a regény főszereplőjének, az ekkor még csecsemő Meirának – menekülnie kell.

Évekkel később, amikor a regény cselekménye elindul, a kis társaság veszélyes gerillaakciók végrehajtásával igyekszik gyengíteni a tavaszföldi befolyást, legfőbb céljuk pedig, hogy megszerezzék Télország mágiaszterét, egy varázsszert, mely lehetővé teszi a királyság uralkodójának a mágiahasználatot. A nyolc királyság mindegyike saját mágiaszterrel rendelkezik, mely az adott ország uralkodójának birtokában van. Csupán ők képesek varázsolni az eszközök segítségével. Így aztán Primoria királyságai voltaképpen magokráciák, vagyis olyan országok, melyeket varázshasználók irányítnak. A világ érdekes, ám kissé sok kérdést nyitvahagyó mágikus mitológiájában érdemes elmerülniük azoknak, akik szeretik a fantasy világok sajátos rendjének keletkezéstörténeteit.

Nőknek alárendelt férfiak a fjordokon, trójai háború a Marson, tengermélyi horror a Mariana-árokban, virágba borult világvége Berlinben. Ez mind a Próza Nostra év végi toplistájának könyveiben. Idén is arra kértük a szerkesztőség tagjait, hogy minden nehézség ellenére próbálják meg áttekinteni és legalább egyszeri alkalommal rangsorolni kedvenceiket. Lentebb találhatjátok kollégáink szubjektív listáit, előtte azonban jöjjön egy kis analízis.

Örömmel konstatáltuk, hogy idén sokkal nagyobb a merítés, azaz egyetlen könyv sem lett egyeduralkodó, kevesebb az átfedés, jobban kijöttek az egyes preferenciák, így kissé nehezebb is volt összeállítani egy egységes képet. Mind műfajilag, mind szerzőket tekintve sokkal változatosabb a tavalyi listánkhoz képest. Ez persze annak is a jele, hogy szuper kollégákkal bővült a csapat (sokan ráadásul igazoltan távol maradtak), de felmerül azért a gyanú, általánosságban véve sem volt egy kiemelkedő könyvsiker ebben az évben, vagy inkább több nagyszerű olvasmányról kell-e beszélnünk?

Ugyanakkor akadnak duplázók is, s ezért már külön kijár a taps. Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy Moskát Anita Horgonyhely c. idei  könyvével is igen magabiztosan szerepelt a Próza Nostra kritikusainál. A szerkesztőség le sem tagadhatná, hogy igen kedvére való a szerző, sokunkat megszólított, s éppen ezért ajánljuk most őt ismét a legelső helyen. Moskát Anita már most meghatározó alkotója a kortárs magyar irodalomnak, s reménykedésre ad okot, hogy ezúttal már a szépirodalommal foglalkozó Litera oldalán is bemutatkozhatott, amire tényleg ritkán adatik alkalom. A Horgonyhely fiktív, mágialapú világa önmagában is izgalmas, amelyben a nők uralkodnak, a férfiak pedig alárendeltek, a terhesség pedig az egyetlen üdvözítő út a szülőföld megtartó (és halálos) erejével, a röghöz kötöttséggel szemben. Ezzel a fojtogató alaphelyzettel küzdenek a történet szereplői, a hajós Vazil, aki mániákusan keresi a rejtély eredetét és az elszakadás lehetőségét, lánya, aki inkább apja börtönéből szökne már, s a földmágus Lars, aki pedig az uralkodó feleség hatalma elől menekülne. Moskát olyan bátran nyúl bele az anyaság és az eredet problematikájába, ahogy azt nagyon kevesen teszik mostanában. “Mágikus és realista, de a mágikus

2000-ben volt a kezemben Stephen King Az című regénye, ami óriási hatással volt rám, de azóta nagyon kevés kortárs horror regény volt képes átlépni az ingerküszöbömet. A Mélységnek sikerült, mégpedig olyan módon, hogy King fent említett regényénél is megrázóbb és felkavaróbb hatást gyakorolt rám. Nick Cutter Mélység című regénye az egyik legkiválóbb horror, amit valaha is olvastam.

A kanadai szerző viszonylag ismeretlennek számít itthon, de ez minden bizonnyal hamarosan meg fog változni. Valódi neve Craig Davidson, s első novelláskötetét (Rust and Bone) még eredeti neve alatt adták ki. A Nick Cutter szerzői névvel viszont horror szövegeit jelenteti meg. Az első ilyen a The Troop volt 2014-ben, a második pedig – jelen írás tárgya – a The Deep , mely idén jelent meg. A szerzőről Clive Barker, Stephen King, Chuck Palahniuk és Bret Easton Ellis is elismeréssel nyilatkozott.

A Mélység a nem túl távoli jövőben játszódik. Egy titokzatos kór tartja rettegésben az emberiséget. Akik elkapják, felejteni kezdenek. Először csak apróságokat, majd egyre jelentősebb dolgokat, mígnem a szerveik egyszerűen elfelejtenek működni és leállnak, ezzel a beteg halálát okozva. A folyamat lassú és a családtagoknak nem kevésbé nehéz és megrázó, mint maguknak a betegeknek. A Kórt alaposan megismeri az olvasó: kétségbeejtő betegség, melynek rettenetességét számos példával illusztrálja a szerző. Kezdetben az emberek nem tudják, milyen módon terjed, ezért eluralkodik közöttük a pánik. Már azért megölhetnek vagy elkülöníthetnek bárkit, mert hirtelen nem jut eszébe egy szó.

Aztán az emberiség szép lassan hozzászokik ehhez az állapothoz is. Így megy végbe az apokalipszis: viszonylagos csendben, de visszavonhatatlanul. A világ örökre megváltozik, de ez nem jelenti azt, hogy napok alatt gyökeresen átformálódik a mindennapi élet. Ez a megközelítés hasonló ahhoz, amivel John Ajvide Lindquist Élőhalottak! című regényében is találkozhattunk – ott a zombi apokalipszissel kapcsolatban. Nyugtalanító és kényelmetlen jelenség ez, melynek során a lassú és megállíthatatlan hanyatlás iszonytató gondolata szinte észrevétlenül fészkeli be magát az olvasó fejébe.

A nagyívű fantasy eposz, Vaelin Al Sorna története még A vér éneke című kötetben vette kezdetét, s most A várúrban folytatódik. A Hollóárnyék-trilógia középső darabja az előzőnél is nagyobb lélezgetvételű munka a maga több mint 700 oldalával. A regény azonban nem csak hosszú, de annak is érződik. A terjedelmesség, beszédesség persze az epikus fantasy zsáner egyik ágának ismertetőjegye, ami a kötetekben végbemenő világépítési folyamat – sokszor fárasztónak bizonyuló – mellékhatása (részben emiatt nőtt a Jég és Tűz Dala sorozat trilógiából öt, majd hét részes történetté), mely kreatívan használva új eszközöket és lehetőségeket is adhat a szerzők kezébe.

Az előző kötettel ellentétben A várúr nézőpontkarakterekre koncentráló fejezetekre oszlik, melyek öt nagy részbe tömörülnek. Minden nagy részt – A vér énekéhez hasonlóan – a Verniers elbeszélése címet viselő, kurzívval szedett fejezet vezet be, mely a többivel ellentétben egyes szám első személyben íródik.

A nézőpontkarakterek közül kettő nő és kettő férfi, ami olyan egyensúlyra törekvés jele, amely a későbbiekben egyáltalán nem lesz mellékes a nemi szerepek szempontjából. A várúr ugyanis más egyéb aktuális problémák mellett részben a gender témát is boncolgató fantasy, de ezekről kicsit később.

A nézőpontkarakterek egyike természetesen már az előző kötetből megismert Vaelin. A vér énekével ellentétben A várúr már nem Vaelin fejlődésregénye, ezért jóval nagyobb teret kap a történetben a többi karakter is, akik már nem csupán kellékek Al Sorna karakterfejlődésének elbeszéléséhez. Ez a váltás mindenképpen jó stratégiai módosítás, hiszen máshová pozicionálja a középső kötet fókuszait, így nem érezzük önismétlőnek a kötetet. Vaelin legendás hősként és gyűlölt, ugyanakkor rettegett ellenfélként áll előttünk, akit az Egységes Királyság uralkodója az északi végek várurává nevez ki. A nyugodtnak hitt évek helyett azonban új ellenség érkezik a megszálló Volári Birodalom képében, amivel fel kell, hogy vegye a harcot a legendás hadvezér.

Josh Malerman Madarak a dobozban című regényéről korábban már írtunk kritikát, ám a könyvélmény hatása alatt felvettük a szerzővel a kapcsolatot, aki készségesen válaszolt a kérdéseinkre emailen keresztül. Az alábbiakban a Próza Nostra interjúját olvashatjátok Josh Malermannel horrorról, szörnyetegekről, őrületről és további tervekről.

stv: Első regényed, a Madarak a dobozban, az ismeretlennel való szembesülésről szól. Van néhány nagyon különleges szörny a történetedben. Hogyan alkottad meg őket?

Josh Malerman: Tudtam, hogy Malorie és a gyerekek a végtelenség, egy felfoghatatlan fogalom elől menekülnek, valami elől, amit az elméjük képtelen feldolgozni, olyasmi elől, ami megőrjítené őket még akkor is, ha csak megkísérlnék megérteni. És képtelen vagy arra, hogy ne próbálj megérteni  valamit, ha éppen ránézel. Nem tudod elkerülni, hogy azonnal azt kérdezd magadtól… Mi ez? Ez tehát elég nehéz helyzetbe hozta Malorie-t (és mindenki mást); ha ránézel, megőrülsz… Az egyetlen lehetőség, ha nem nézel.

We have already published our review about Josh Malerman's debut novel (Bird Box), you can find it here (in Hungarian). Now we are managed to make an interview with the author via email. Josh Malerman talked about the essence of horror, monsters, madness and future plans.

stv: Your debut novel, Bird Box, is about facing the unknown. You have some really special monsters in the story. Could you talk a bit more about how you create monsters?

Josh Malerman: I knew Malorie and the kids were fleeing Infinity, an incomprehensible concept, something their minds couldn’t assimilate, something that would drive them mad if they even attempted to understand it. And you can’t not try to understand a thing if you look at it. You can’t help but immediately ask yourself… What is it? So that left Malorie (and everybody) in a very tough spot; if by looking at it, you’ll go mad… your only option is to not look.

stv: Both the mysterious entities and the humans can be monsters. One of the characters in the house is the most terrifying "monster" in the book. He is completely insane, although it is not obvious at first. How does it fit into the basic conception of your book about fearing the unknown?

A Fumax Kiadó thriller sorozatának első köteteként jelent meg Josh Malerman Madarak a dobozban című regénye. Jelen sorok szerzője úgy érzi, hogy kitartó olvasója lesz ennek a sorozatnak, mert a kezdő darab azonnal horogra akasztotta.

Josh Malerman neve nem feltétlenül cseng ismerősen, hiszen a Madarak a dobozban az első regénye, mely 2014-ben jelent meg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. Rögtön be is zsebelt néhány irodalmi díjat és jelölést, de a filmfeldolgozásra sem kell már sokáig várni.

Kezdjük azzal, hogy a thriller megnevezés tapintatos eufemizmus. Ez a regény sokkal inkább horror, mégpedig egy nagy múlttal rendelkező alzsánerhez tartozik, de erről kicsit később. Nézzük, mi is a kötet alaphelyzete.

A világ megváltozott. Valami (vagy valamik) behatolt(ak) világunkba, és aki csak egy pillantást is vet rá(juk), megőrül. A világ néhány hét alatt megtébolyodik, és az emberek teszik, amiben mindig is nagyszerűek voltak: páratlan találékonysággal ölik meg a másikat és magukat. A túlélés egyetlen lehetséges módjának az tűnik, ha az ember behunyja a szemét.

A történet kezdetén mindez öt éve zajlott le. A világ csaknem kiürült. Főszereplőnk, Malorie, négy éve él két gyerekével (Fiúval és Lánnyal) egy házban, melynek ablakait bedeszkázták, bejáratát eltorlaszolták, hogy legalább a házon belül nyitva tarthassák a szemüket. A gyerekek már itt születtek, így soha nem látták még az eget vagy a külvilágnak bármilyen részét. Ha kiteszik a lábukat a házból, azt csakis szemfedőben teszik (a titokzatos entitások fizikailag nem bántottak senkit – talán nem képesek rá, nem tudni). A regény akkor csatlakozik be Malorie és a gyerekek történetébe, amikor az anya eldönti, továbbállnak a házból és egy harminc kilóméteres csónak útra indulnak a folyón, egy nagyobb menedék felé, ahol a túlélők talán újraszervezik a civilizációt, egy merőben más formában.

Fordította: Novák Gábor

A Zsiványok antológia záró novelláját a kötet egyik szerkesztője, vagyis George R. R. Martin jegyzi. Az írás a Jég és Tűz Dala könyvsorozat világán, Westeroson játszódik, mégpedig a Targeryen dinasztia uralma alatti időben vagyis jóval a regényfolyam eseményei előtt.

A Tékozló herceg a Sárkányok tánca néven elhíresült történelmi eseménysorozatot megelőző történéseket, az odáig vezető okokat tárja fel. Az írás tartalmaz minden olyan főbb motívumot, amelyek Martin munkáit naggyá teszik, a lendületes prózanyelvtől kezdődően a finoman adagolt (fekete)humorig. Az egyetlen probléma ezzel a szöveggel az, hogy csupán azok számára élvezhető, akik ismerik a Trónok harca világát, azoknak is jobbára kuriózum szintjén, szemben Neil Gaiman kötetbeli novellájával, ami szintén a szerző egy korábbi világát és annak szereplőjét használja, ám azt oly módon teszi, hogy azok számára is érthető és szórakoztató a történet, akik a Sosehol című regényt nem olvasták.

A novella emellett inkább egy történelemkönyv fiktív fejezetének tárgyilagos stílusában íródott és bár stílusgyakorlatnak kiváló, valóban csupán kuriózumként működik. Ugyanakkor érdekes elgondolás, hogy a történetíró két különböző forrásra támaszkodik, akik ugyanazt az eseményt homlokegyenest más módon magyarázzák. A Tékozló herceg legnagyobb erénye az ebben a mozzanatban felmutatott realisztikus történelemfelfogás. Sajnos a kötet zárónovellája nem működik bevezetésként Martin Jég és Tűz Dala világához.