Szabó István Zoltán

Tíz év hosszú idő. Egy ember életében mindenképpen, de egy online térben létező irodalmi lapnak különösen az. A Próza Nostra pedig idén tölti be tizedik életévét. 2010 október 23-án élesedett az oldal, akkor még egy blogmotor működtette, de néhány hónappal később egy Drupal alapú weboldalként saját domainre költözött, amiért nem lehetek elég hálás Lőkös Kornél barátomnak, aki az oldalt fejlesztette.

Tíz év hosszú idő. Elég hosszú ahhoz, hogy számtalan különböző élményt, emléket és tapasztalatot szerezzünk. A folyamatosan méricskélő, koherenciát és teljességet kereső emberi természet pedig különösen szeret kerek évfordulók alkalmával visszatekinteni az eltelt időre. Minden formabontó gesztust nélkülözve mi is ezt fogjuk tenni idén.

A Próza Nostra tíz éve alatt rengeteg nagyszerű embert ismerhettem meg és dolgozhattam velük együtt ilyen vagy olyan formában és ezért nagyon hálás vagyok. Gaborják Ádám és Sinkovicz László (V) már az első pillanatok előtt is bátorítottak, amikor megosztottam velük az elképzelésemet egy populáris irodalommal foglalkozó online folyóiratról, amiből nem termett túl sok akkoriban. A Próza Nostra beindulása után pedig ötleteikkel éppúgy részt vettek az oldal alakításában, ahogyan írásaikkal is.

A Próza Nostra novellapályázatára, melyet a csernobili atomerőmű katasztrófájának harmincadik évfordulója alkalmából hirdetett meg, ötvenegy pályamunka érkezett. A szerkesztőség sejtette, hogy egy-két tucat írás be fog érkezni, de ekkora mennyiségre egyikünk sem számított. Nagy öröm az, hogy egy effajta, pénzdíjazás nélküli irodalmi pályázat ennyi érdeklődőt képes megmozgatni, mert az azt jelenti, hogy sokaknak jelent valamit az irodalom és az alkotási folyamat. A nemek aránya ugyan kissé kiegyensúlyozatlan, hiszen az ötven szerzőből (egy pályázó két pályamunkát is leadott) csupán tizenhárom nő, miközben az analitikák szerint a Próza Nostra látogatóinak több mint a fele nő. A következő alkalommal talán olyan témát sikerül találnunk, mely mindkét nem fantáziáját hasonló mértékben beindítja.

A pályázati határidő lezárult, most a zsűri dolgozik. Úgy gondoltuk, talán érdekes lehet az is, hogy mi a folyamata a szövegek kiválasztásának, ezért néhány mondatban bemutatjuk a munkamódszerünket, majd megismerkedhettek a zsűri tagjaival is.

2016 különösen jó év a hazai Lovecraft rajongóknak, hiszen nem csupán egy, hanem mindjárt két fanzin indult el kis időkülönbséggel a témában. A Magyar Lovecraft Portál által kiadott Azilum és a The Black Aether (szintén) lovecrafti weboldal által kiadott Black Aether – A szokatlan és hátborzongató történetek magazinja.

Kis kitérővel kell, hogy kezdjem.

Nagyjából húsz évvel ezelőtt találkoztam először Lovecraft irodalmi munkásságával és azóta is rendszeresen vissza-visszatérek a szövegeihez. Amikor az Azilumot a kezembe vettem, valamifajta nosztalgikus izgalom kerített hatalmába. Húsz éve nagyon örültem minden apró hírnek, cikknek, megjelenésnek, ami Lovecraft szövegeihez kapcsolódott, hiszen nagyon máshogyan hatottak rám HPL szövegei, mint ahogyan azt más rémtörténetektől megszoktam. Jópár barátom hasonlóképp volt ezzel és sűrűn beszélgettünk a novellákról, amelyeket épp olvastunk. Sokat adtunk volna egy ilyen-olyan időközönként megjelenő fanzinért, nemhogy kettőért. Ma, amikor az online jelenlétünk annyira kiterjedt, hogy ha nem vagyunk felcsatlakozva 24 órában az jobbára tudatos döntés eredménye, nem pedig a technikai korlátoké, rengeteg tartalom érhető el Lovecrafttal kapcsolatban (is), ez a két megjelenés mégis képes volt izgatottá tenni. Húsz év telt el és közben a Lovecraft-életműhöz való viszonyom is megváltozott. Van pár nagy kedvencem az írásai között, mások újraolvasására pedig semmi szín alatt nem fecsérelném az időt. Látom a nehezen tagadható korlátait a prózájának, miközben csodálom azt a sajátos atmoszférát és gazdag mitológiát, amelyet teremtett. Röviden: nem vagyok fanatikus rajongó. Mégis nagyon megörültem a megjelenéseknek, olyannyira, hogy mindkét magazint azon melegében megvettem.

Lassan hagyománnyá váló szokásunk, hogy év végén felkérünk néhány szerzőt, szerkesztőt, kritikust, hogy mondja el nekünk néhány mondatban, az adott évben melyik volt a legemlékezetesebb olvasmánya és miért éppen az. 2015 végén tizenhat villámajánló került ki a Próza Nostra Facebook oldalára, melyeket összegyűjtve most a lapra is kiteszünk. Külön öröm, hogy egyre több olyan képet kapunk, ahol szerzőink is megjelennek a könyvborítók mellett.

Írjátok meg kommentben, hogy mivel értetek egyet és mivel nem, valamint, hogy mi volt a ti személyes kedvencetek a tavalyi évben!

Lőrinczy Judit, író

Idén végre kezembe került Steven Saylor Római vér című könyve, és rögtön rá is kaptam, nem csak erre a kötetre, de az egész sorozatra. Saylor kezébe vett egy időgépet és egy nagyítót, és olyan közel hozta az olvasóhoz az ókori Rómát, hogy halljuk a függönyök mögött elsuttogott intrikus szavakat, érezzük a szereplők lélegzetét, akik nem egyszer ismert történelmi alakok, miközben a szemünk előtt ókori hangulatú bűnügyi helyszínelő sorozat pereg. Saylor tanítva szórakoztat, és a hangsúly az utóbbin van; aki szerette az ókori történelmet, az élvezni fogja Saylor könyveit, aki pedig nem, az meg fogja kedvelni.

A Fumax Kiadó thriller sorozatának első köteteként jelent meg Josh Malerman Madarak a dobozban című regénye. Jelen sorok szerzője úgy érzi, hogy kitartó olvasója lesz ennek a sorozatnak, mert a kezdő darab azonnal horogra akasztotta.

Josh Malerman neve nem feltétlenül cseng ismerősen, hiszen a Madarak a dobozban az első regénye, mely 2014-ben jelent meg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. Rögtön be is zsebelt néhány irodalmi díjat és jelölést, de a filmfeldolgozásra sem kell már sokáig várni.

Kezdjük azzal, hogy a thriller megnevezés tapintatos eufemizmus. Ez a regény sokkal inkább horror, mégpedig egy nagy múlttal rendelkező alzsánerhez tartozik, de erről kicsit később. Nézzük, mi is a kötet alaphelyzete.

A világ megváltozott. Valami (vagy valamik) behatolt(ak) világunkba, és aki csak egy pillantást is vet rá(juk), megőrül. A világ néhány hét alatt megtébolyodik, és az emberek teszik, amiben mindig is nagyszerűek voltak: páratlan találékonysággal ölik meg a másikat és magukat. A túlélés egyetlen lehetséges módjának az tűnik, ha az ember behunyja a szemét.

A történet kezdetén mindez öt éve zajlott le. A világ csaknem kiürült. Főszereplőnk, Malorie, négy éve él két gyerekével (Fiúval és Lánnyal) egy házban, melynek ablakait bedeszkázták, bejáratát eltorlaszolták, hogy legalább a házon belül nyitva tarthassák a szemüket. A gyerekek már itt születtek, így soha nem látták még az eget vagy a külvilágnak bármilyen részét. Ha kiteszik a lábukat a házból, azt csakis szemfedőben teszik (a titokzatos entitások fizikailag nem bántottak senkit – talán nem képesek rá, nem tudni). A regény akkor csatlakozik be Malorie és a gyerekek történetébe, amikor az anya eldönti, továbbállnak a házból és egy harminc kilóméteres csónak útra indulnak a folyón, egy nagyobb menedék felé, ahol a túlélők talán újraszervezik a civilizációt, egy merőben más formában.

Fordította: Novák Gábor

A Zsiványok antológia záró novelláját a kötet egyik szerkesztője, vagyis George R. R. Martin jegyzi. Az írás a Jég és Tűz Dala könyvsorozat világán, Westeroson játszódik, mégpedig a Targeryen dinasztia uralma alatti időben vagyis jóval a regényfolyam eseményei előtt.

A Tékozló herceg a Sárkányok tánca néven elhíresült történelmi eseménysorozatot megelőző történéseket, az odáig vezető okokat tárja fel. Az írás tartalmaz minden olyan főbb motívumot, amelyek Martin munkáit naggyá teszik, a lendületes prózanyelvtől kezdődően a finoman adagolt (fekete)humorig. Az egyetlen probléma ezzel a szöveggel az, hogy csupán azok számára élvezhető, akik ismerik a Trónok harca világát, azoknak is jobbára kuriózum szintjén, szemben Neil Gaiman kötetbeli novellájával, ami szintén a szerző egy korábbi világát és annak szereplőjét használja, ám azt oly módon teszi, hogy azok számára is érthető és szórakoztató a történet, akik a Sosehol című regényt nem olvasták.

A novella emellett inkább egy történelemkönyv fiktív fejezetének tárgyilagos stílusában íródott és bár stílusgyakorlatnak kiváló, valóban csupán kuriózumként működik. Ugyanakkor érdekes elgondolás, hogy a történetíró két különböző forrásra támaszkodik, akik ugyanazt az eseményt homlokegyenest más módon magyarázzák. A Tékozló herceg legnagyobb erénye az ebben a mozzanatban felmutatott realisztikus történelemfelfogás. Sajnos a kötet zárónovellája nem működik bevezetésként Martin Jég és Tűz Dala világához.

Fordította: Pék Zoltán

Neil Gaimant aligha kell bemutatni az olvasóknak, hiszen korunk kultikus fantasy szerzőjéről van szó, akinek művei óriási hatással vannak a popkultúra alakulására. Az Amerikai istenek, az Óceán az út végén vagy a Felkavaró tartalom szerzőjét a Zsiványok antológiában megjelent novellája - a Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki című írás - alapján akkor is fel lehetne ismerni, ha történetesen nem állna ott a neve a szöveg elején.

A novella minden olyan elemet tartalmaz, ami jellemző Gaiman szövegeire. A megteremtett világ a Soseholból ismert Lenti London, a történet főszereplője de Carabas márki, aki szintén már ismert Gaiman-karakter. A címszereplőnek eltulajdonítják csodálatos kabátját és a tolvaj - ahogy ez szokott lenni - még a márki életére is tör. Rengeteg veszélyes helyzetbe keveredik de Carabas, miközben szeretett kabátját űzi és számos nagyon érdekes, nagyon elszállt szereplővel találkozik.

A Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki tartalmazza a jellegzetes Gaiman-humort és a groteszk, kreatív, világépítő ötleteket. Semmi olyat nem mutat az írás, amit még ne láttunk volna Gaimantől valahol, de hozza a szerzőtől megszokott, egyenletesen magas színvonalat.

Neil Gaimannek és feleségének, Amanda Palmernek néhány napja született meg első gyermekük, innen is gratulálunk nekik.

“...már nem tudta megkülönböztetni a műsorokat a reklámoktól…”

128. o.

Mi az értelme egy hídnak, ha nem köt össze két partot? Ha nem köt össze semmit semmivel?

Egy ilyen híd áll William Gibson Híd-trilógiájának középpontjában, melynek első kötete a Virtuálfény. Ezt követi az Idoru és a Holnap tegnapja (All tomorrow’s parties) című regények. A nyitódarab 1993-ban íródott, ez volt Gibson első megjelent regénye a nagysikerű Sprawl-trilógia lezárása után. 1995-ben jelent meg a regény magyarul, a Valhalla Páholy gondozásában. Most pedig, húsz évvel az első magyar megjelenés után az Agave Kiadó újrafordíttatta és méltó köntösben tárta az olvasók elé a kötetet. Pék Zoltán (Philip K. Dick állandó fordítója az Agavénál) kiváló munkát végzett a fordítással, a jellegzetes gibsoni próza nagyon erősen szólal meg végre ebben a kötetben is magyarul.

Bizakodásra ad okot az új kiadás, talán nem hiába várhatjuk azt, hogy az idehaza mostoha sorsú trilógia – kevés példányszám, hiányzó utánnyomások, gyenge szöveggondozás, kiadó- és fordítóváltások, valamint hiányzó kritikai visszhang nehezítették terjedését – a másik két kötet megjelentetése után, végre megtalálja magyar olvasóit is.

Fordította: Rusznyák Csaba

Vártam már ezt a novellát, hiszen az általam nagyon kedvelt Doctor Who sorozat egyik forgatókönyvírója, Paul Cornell a szerzője. Már ez garancia arra, hogy az Egy jobb halál alapötlete kellően felforgató legyen.

Mindazonáltal ez a novella egy a Zsiványok középmezőnyéből, egyáltalán nem kiemelkedő alkotás, ám tisztességes iparosmunka. Nem marad az ember fejében napokig, mégis szórakoztató olvasmányélmény.

Az írás hangulata a Doctor Who bizonyos részeit idézi: jellegzetes brit környezet és karakterek, kombinálva a science fiction legvadabb vízióival. Az Egy jobb halál esetében is hasonló a helyzet; a karakterek által elejtett, az olvasó számára nem teljesen érthető utalások a világ helyzetére és működésére a mélység érzetét keltik. Azt, hogy ez a világ nagyon komplex és átgondolt, miközben az olvasó csupán apró szeletet kap belőle és ezekből kénytelen összeállítani a mindenképpen hiányos képet.

A főszereplő, Hamilton, szembe kerül fiatalabb korú önmagával és egyiküknek le kell győznie a másikat. Vajon melyik tulajdonság lesz képes felülkerekedni: az ifjúság ereje és lendülete vagy az idősebb ember bölcsessége és tapasztalata? Érdekes alaphelyzet, ám ebben a kötetben még így is csak a középszerhez tartozik ez az írás.

Stephen King korunk egyik legnagyobb rajongótáborral rendelkező írója. A kortárs horror irodalom koronázatlan királyának könyveit sok millió példányban veszik meg. Minden gyengébben sikerült korszaka ellenére óriási hitellel rendelkezik az olvasóinál, akik kitartóan falják a könyveit.

A következő lista öt olyan címet tartalmaz, amit szerintem mindenképpen érdemes elolvasni a Mestertől. Mivel az ehhez hasonló listák vezetnek a késhegyre menő, szicíliai hangulatú vitákhoz, nyomatékosítani szeretném, mint minden lista, ez is szubjektív. Kommentben áruljátok el, szerintetek mi maradt ki és közöljétek a saját listátokat - kíváncsian várjuk!