Ez a könyv az őrületről szól.
Nem patológia, hanem dokumentumregény: a bárhol és bármikor élő bárki esetének leírása és nem pszichologizáló feltárás. Az eltávolítás miatt lesz mégis megrendítő olvasmányélmény, mert nincs meg benne a megőrülés, mint folyamat misztikája. Mindent készen kapunk. Ezért a recenzió címe: itt is egy búsképű lovagol felénk, akit csak sajnálni lehet, mert tudjuk, hogy menthetetlen. Akit csak sajnálni lehet, mert nem tudunk nem együtt érezni vele. Mert nem tudjuk nem azt gondolni, hogy ez velünk is megtörténhet.
Részleges feloldozás az csupán a regény nyomasztó világából, hogy ez a búsképű is, név szerint Bart Dawes, céltudatos. Legalábbis tudja, hogy megőrült. És nem csak amiatt, hogy az összes többi szereplő ezt ismételgeti neki, bármily rövid ismeretség után. Dawes tudja, hogy átlendült a holtponton, mert már nem képes az ésszerűség fátylát borítani az életére. „Nekem nincs oldalam”, összegzi lakonikusan az állapotát. Régi közhely, hogy az őrült pont azért őrült, mert nincs tisztában saját őrületével, jelentsen ez bármit is. Stephen King (itt most, mint Richard Bachman) leszámol ezzel a közhellyel és épp az öndiagnózis tisztaságával azonosítja az őrület állapotát. Dawes többé már nem képes rendszerezni az őt ért benyomásokat, rétegelni a kialakuló helyzeteket, nem képes képzettársításokra és nem képes többé azt hinni, hogy lesz ez még így se. Egy dimenziósra szűkül a valóságérzékelése, nem tudja már elhitetni magával, hogy az eseményeknek többféle értelmezésük is lehet. Az in medias res kezdődő regény legelejétől tudja, hova fog kilyukadni, nem töpreng, nem akarja elrántani a kormányt, mert annak már nincs értelme. Számára a világ elvesztette a képzelettel alakítható jellegét.
A regény alaphelyzete meglehetősen egyszerű. Dawes városán keresztül autópályát építenek és szomszédjaihoz hasonlóan, neki is tekintélyes összeget ajánl fel az önkormányzat a házáért, ami történetesen az új út nyomvonalára esik. Dawes egy mosoda ügyes-bajos dolgait intézi középvezetőként (ahol annak idején a mángorló mellett kezdett dolgozni, King tehát itt is javíthatatlanul „fantáziaszegény”), felesége háziasszony.