Stephen King

“It's written in the wind / It's everywhere I go”

Már csak pár napot kell aludni, és itt a Karácsony. Reméljük, mindenki felkészült már a Reszkessetek betörők- és az Igazából szerelem-maratonra, de addig is gondolunk az ajándékvadászokra. Itt, a Próza Nostránál is úgy gondoljuk, a tökéletes ajándék a könyv (meg a szeretet), így szétnéztünk a boltokban, hogy miket érdemes a fa alá tenni az elmúlt hónapok megjelenéseiből.
 

Naomi Novik: Ezüstfonás, ford. Heinisch Mónika (Gabo)

Fülszöveg:

Mirjem pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan elterjed a hír, hogy arannyá tudja változtatni az ezüstöt.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a hagyományos év végi könyves futamunkon. Igen, eltelt egy újabb év, tele izgalmasabbnál izgalmasabb pillanatokkal, mégis valahogy kevésbé derülten tekint vissza az ember 2016-ra. Sajnálatos módon az elmúlt egy évben rengeteg veszteség érte a művészeti életet, s ezek nélkül nem teljes az év. A rockpápa Lemmy ezúttal is előre ment, majd David Bowie költözött vissza a világűrbe, s közben olyan gyerekkori filmes ikonokat is elvesztettünk, mint Bud Spencer, Alan Rickman vagy a Star Wars Leia hercegnőjét alakító Carrie Fisher. Miközben olyan kiváló írók távoztak, mint Umerto Eco, Harper Lee, Kertész Imre, Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán. És még hosszan sorolhatnánk a szomorú listát. Legyen nekik könnyű a föld! Reménykedünk, hogy 2017 már kevésbé borús felhőket hoz.

Pedig ha a Próza Nostra felől tekintünk vissza, akkor igen sikeres év van mögöttünk, számos emlékezetes pillanattal. A legfontosabb, hogy 6 éves lett az oldal, ami még mindig hihetetlennek tűnik. Ez elsősorban az olvasók és a szerzők elköteleződésének, támogatásának köszönhető, szóval nagy köszönettel tartozunk ezért az évért is. Újra részt vehettünk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál panelbeszélgetésén, majd nagy sikerrel bonyolítottuk le a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulójához kapcsolódó novellapályázatunkat (az eredményhirdetésről készült felvételt itt tudod megtenni). A pályázat legjobb szövegei később, az oldal születésnapjához kapcsolódóan meg is jelentek e-könyv formátumban (ha még nem olvastad, pótolhatod innen letöltve). Könyves fronton is nagyon sok izgalmas, valóban eseményszerű megjelenés történt, ezeknek egy részét már számos partnerünknél, blogokon vagy éppenséggel a Facebookon futó villámajánlóinkból is olvashattátok. Én itt most csak egy örömteli pillanatot említenék: oly sok szenvedés után végre megjelent China Miéville Bas-Lag trilógiájának zárókötete, s ezzel végre lezárulhat a kultikus regénysorozat hazai kiadásának már-már tragikomédiába forduló kálváriája (a szerző több könyvének kiadói eltékozlása persze továbbra sem ért véget, de kíváncsian várjuk, hol bukkanak fel további könyvei). Ja, és megjelent magyarul az egyik legizgalmasabb noir képregény, a Blacksad. Szerintem nem is lehet több kérdés... Na, de lássuk mi volt könyves fronton a kollégáknál.

Ez a könyv az őrületről szól.

Nem patológia, hanem dokumentumregény: a bárhol és bármikor élő bárki esetének leírása és nem pszichologizáló feltárás. Az eltávolítás miatt lesz mégis megrendítő olvasmányélmény, mert nincs meg benne a megőrülés, mint folyamat misztikája. Mindent készen kapunk. Ezért a recenzió címe: itt is egy búsképű lovagol felénk, akit csak sajnálni lehet, mert tudjuk, hogy menthetetlen. Akit csak sajnálni lehet, mert nem tudunk nem együtt érezni vele. Mert nem tudjuk nem azt gondolni, hogy ez velünk is megtörténhet.

Részleges feloldozás az csupán a regény nyomasztó világából, hogy ez a búsképű is, név szerint Bart Dawes, céltudatos. Legalábbis tudja, hogy megőrült. És nem csak amiatt, hogy az összes többi szereplő ezt ismételgeti neki, bármily rövid ismeretség után. Dawes tudja, hogy átlendült a holtponton, mert már nem képes az ésszerűség fátylát borítani az életére. „Nekem nincs oldalam”, összegzi lakonikusan az állapotát. Régi közhely, hogy az őrült pont azért őrült, mert nincs tisztában saját őrületével, jelentsen ez bármit is. Stephen King (itt most, mint Richard Bachman) leszámol ezzel a közhellyel és épp az öndiagnózis tisztaságával azonosítja az őrület állapotát. Dawes többé már nem képes rendszerezni az őt ért benyomásokat, rétegelni a kialakuló helyzeteket, nem képes képzettársításokra és nem képes többé azt hinni, hogy lesz ez még így se. Egy dimenziósra szűkül a valóságérzékelése, nem tudja már elhitetni magával, hogy az eseményeknek többféle értelmezésük is lehet. Az in medias res kezdődő regény legelejétől tudja, hova fog kilyukadni, nem töpreng, nem akarja elrántani a kormányt, mert annak már nincs értelme. Számára a világ elvesztette a képzelettel alakítható jellegét.

A regény alaphelyzete meglehetősen egyszerű. Dawes városán keresztül autópályát építenek és szomszédjaihoz hasonlóan, neki is tekintélyes összeget ajánl fel az önkormányzat a házáért, ami történetesen az új út nyomvonalára esik. Dawes egy mosoda ügyes-bajos dolgait intézi középvezetőként (ahol annak idején a mángorló mellett kezdett dolgozni, King tehát itt is javíthatatlanul „fantáziaszegény”), felesége háziasszony.

Lassan hagyománnyá váló szokásunk, hogy év végén felkérünk néhány szerzőt, szerkesztőt, kritikust, hogy mondja el nekünk néhány mondatban, az adott évben melyik volt a legemlékezetesebb olvasmánya és miért éppen az. 2015 végén tizenhat villámajánló került ki a Próza Nostra Facebook oldalára, melyeket összegyűjtve most a lapra is kiteszünk. Külön öröm, hogy egyre több olyan képet kapunk, ahol szerzőink is megjelennek a könyvborítók mellett.

Írjátok meg kommentben, hogy mivel értetek egyet és mivel nem, valamint, hogy mi volt a ti személyes kedvencetek a tavalyi évben!

Lőrinczy Judit, író

Idén végre kezembe került Steven Saylor Római vér című könyve, és rögtön rá is kaptam, nem csak erre a kötetre, de az egész sorozatra. Saylor kezébe vett egy időgépet és egy nagyítót, és olyan közel hozta az olvasóhoz az ókori Rómát, hogy halljuk a függönyök mögött elsuttogott intrikus szavakat, érezzük a szereplők lélegzetét, akik nem egyszer ismert történelmi alakok, miközben a szemünk előtt ókori hangulatú bűnügyi helyszínelő sorozat pereg. Saylor tanítva szórakoztat, és a hangsúly az utóbbin van; aki szerette az ókori történelmet, az élvezni fogja Saylor könyveit, aki pedig nem, az meg fogja kedvelni.

Nőknek alárendelt férfiak a fjordokon, trójai háború a Marson, tengermélyi horror a Mariana-árokban, virágba borult világvége Berlinben. Ez mind a Próza Nostra év végi toplistájának könyveiben. Idén is arra kértük a szerkesztőség tagjait, hogy minden nehézség ellenére próbálják meg áttekinteni és legalább egyszeri alkalommal rangsorolni kedvenceiket. Lentebb találhatjátok kollégáink szubjektív listáit, előtte azonban jöjjön egy kis analízis.

Örömmel konstatáltuk, hogy idén sokkal nagyobb a merítés, azaz egyetlen könyv sem lett egyeduralkodó, kevesebb az átfedés, jobban kijöttek az egyes preferenciák, így kissé nehezebb is volt összeállítani egy egységes képet. Mind műfajilag, mind szerzőket tekintve sokkal változatosabb a tavalyi listánkhoz képest. Ez persze annak is a jele, hogy szuper kollégákkal bővült a csapat (sokan ráadásul igazoltan távol maradtak), de felmerül azért a gyanú, általánosságban véve sem volt egy kiemelkedő könyvsiker ebben az évben, vagy inkább több nagyszerű olvasmányról kell-e beszélnünk?

Ugyanakkor akadnak duplázók is, s ezért már külön kijár a taps. Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy Moskát Anita Horgonyhely c. idei  könyvével is igen magabiztosan szerepelt a Próza Nostra kritikusainál. A szerkesztőség le sem tagadhatná, hogy igen kedvére való a szerző, sokunkat megszólított, s éppen ezért ajánljuk most őt ismét a legelső helyen. Moskát Anita már most meghatározó alkotója a kortárs magyar irodalomnak, s reménykedésre ad okot, hogy ezúttal már a szépirodalommal foglalkozó Litera oldalán is bemutatkozhatott, amire tényleg ritkán adatik alkalom. A Horgonyhely fiktív, mágialapú világa önmagában is izgalmas, amelyben a nők uralkodnak, a férfiak pedig alárendeltek, a terhesség pedig az egyetlen üdvözítő út a szülőföld megtartó (és halálos) erejével, a röghöz kötöttséggel szemben. Ezzel a fojtogató alaphelyzettel küzdenek a történet szereplői, a hajós Vazil, aki mániákusan keresi a rejtély eredetét és az elszakadás lehetőségét, lánya, aki inkább apja börtönéből szökne már, s a földmágus Lars, aki pedig az uralkodó feleség hatalma elől menekülne. Moskát olyan bátran nyúl bele az anyaság és az eredet problematikájába, ahogy azt nagyon kevesen teszik mostanában. “Mágikus és realista, de a mágikus

2000-ben volt a kezemben Stephen King Az című regénye, ami óriási hatással volt rám, de azóta nagyon kevés kortárs horror regény volt képes átlépni az ingerküszöbömet. A Mélységnek sikerült, mégpedig olyan módon, hogy King fent említett regényénél is megrázóbb és felkavaróbb hatást gyakorolt rám. Nick Cutter Mélység című regénye az egyik legkiválóbb horror, amit valaha is olvastam.

A kanadai szerző viszonylag ismeretlennek számít itthon, de ez minden bizonnyal hamarosan meg fog változni. Valódi neve Craig Davidson, s első novelláskötetét (Rust and Bone) még eredeti neve alatt adták ki. A Nick Cutter szerzői névvel viszont horror szövegeit jelenteti meg. Az első ilyen a The Troop volt 2014-ben, a második pedig – jelen írás tárgya – a The Deep , mely idén jelent meg. A szerzőről Clive Barker, Stephen King, Chuck Palahniuk és Bret Easton Ellis is elismeréssel nyilatkozott.

A Mélység a nem túl távoli jövőben játszódik. Egy titokzatos kór tartja rettegésben az emberiséget. Akik elkapják, felejteni kezdenek. Először csak apróságokat, majd egyre jelentősebb dolgokat, mígnem a szerveik egyszerűen elfelejtenek működni és leállnak, ezzel a beteg halálát okozva. A folyamat lassú és a családtagoknak nem kevésbé nehéz és megrázó, mint maguknak a betegeknek. A Kórt alaposan megismeri az olvasó: kétségbeejtő betegség, melynek rettenetességét számos példával illusztrálja a szerző. Kezdetben az emberek nem tudják, milyen módon terjed, ezért eluralkodik közöttük a pánik. Már azért megölhetnek vagy elkülöníthetnek bárkit, mert hirtelen nem jut eszébe egy szó.

Aztán az emberiség szép lassan hozzászokik ehhez az állapothoz is. Így megy végbe az apokalipszis: viszonylagos csendben, de visszavonhatatlanul. A világ örökre megváltozik, de ez nem jelenti azt, hogy napok alatt gyökeresen átformálódik a mindennapi élet. Ez a megközelítés hasonló ahhoz, amivel John Ajvide Lindquist Élőhalottak! című regényében is találkozhattunk – ott a zombi apokalipszissel kapcsolatban. Nyugtalanító és kényelmetlen jelenség ez, melynek során a lassú és megállíthatatlan hanyatlás iszonytató gondolata szinte észrevétlenül fészkeli be magát az olvasó fejébe.

Michael Robotham - aki többek között Geri Halliwell szellemírója is volt - kapta meg a Golden Dagger díjat tizedik, Life or Death című regényéért szeptember végén. A díjat a Krimi Írók Szövetsége ítéli oda minden évben.

A szellemíró mellett olyan szerzők voltak még esélyesek, mint Stephen King vagy J. K. Rowling.

A Sydneyben élő Robotham hírességek életrajzi könyveinek szerzője volt korábban, ám pszichológiai krimi regényeiből is több, mint hatmillió példányt adtak már el.

A Life or Death című regény egy rabról szól, aki megszökik a börtönből egy nappal a szabadulása előtt. A kötet a díjat odaítélő bizottság szerint “ellenálhatatlan és lenyűgöző”, amit kezdetektől fogva magával ragadja az olvasót.

King, akinek a Mr Mercedes című regénye szerepelt az esélyesek között, nem vett részt az eseményen, ám Rowling, aki a The Silkworm című szövegével került fel a shortlist-re, volt az első, aki gratulált Robothamnek.

Bízunk benne, hogy hamarosan magyarul is olvashatjuk majd a szerző regényeit, elvégre nem kis írók műveivel mérettetett meg és került ki győztesen.

Stephen King szeptember 10-én vehette át Barack Obamától a National Medal of Arts díjat Washington DC-ben. Ez a díj az Egyesült Államok legmagasabb művészeti kitüntetése, amit 1984 óta adnak át. Olyan személyek vagy csoportok kapják meg, akik sokat tettek a művészetek magas színvonaláért, fejlődéséért, támogatásáért és az átlagemberek számára elérhetővé tételéért.Híres átvevői között van többe k között Ella Fitzgerald, Arthur Miller, Gregory Peck, Ray Bradbury, Johnny Cash, Stan Lee, Clint Eastwood és George Lucas.

A díj honlapja szerint Stephen King írói tevékenységéért vette át a díjat. Korunk egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb írójaként összekapcsolja csodálatos történetmesélését az emberi természetről való éles meglátásaival. Művei évtizedek óta váltanak ki félelmet és örömöt olvasóiból, legyen az horror, science fiction vagy fantasy.

Az író meglepettségének adott hangot amikor kiderült, hogy ő a 2014-es év egyik díjazottja.“Úgy tűnik, megnyerem a National  Medal of Arts-ot", írta ki Twitterre, örömét és csodálozását kifejezve. Valamint gratulált a többi kitüntetettnek, akik között az Oscar-díjas Sally Field is szerepelt.

Stephen King korunk egyik legnagyobb rajongótáborral rendelkező írója. A kortárs horror irodalom koronázatlan királyának könyveit sok millió példányban veszik meg. Minden gyengébben sikerült korszaka ellenére óriási hitellel rendelkezik az olvasóinál, akik kitartóan falják a könyveit.

A következő lista öt olyan címet tartalmaz, amit szerintem mindenképpen érdemes elolvasni a Mestertől. Mivel az ehhez hasonló listák vezetnek a késhegyre menő, szicíliai hangulatú vitákhoz, nyomatékosítani szeretném, mint minden lista, ez is szubjektív. Kommentben áruljátok el, szerintetek mi maradt ki és közöljétek a saját listátokat - kíváncsian várjuk!

1. Utaztat. Márai óta tudjuk, hogy a szegény kevés szórakozásai közé tartozik az ilyen vándorút. A nyárutón majd beszámolhatunk sivatagi élményeinkről kollégáinknak...

2. Magával ragad. A nyár az érzés intenzitásának hava, mindenki ezt hajtja, de az őszi kétségbeesésből ítélve kevés sikerrel. King monumentális regényfolyama finoman adagolja az élvezetet, nem kell magunkat nem kímélve utánajárni.

3. Nem vidám. Alighanem sokan tapasztaltuk már a nyári eltöltekezést. Ilyenkor mindenki mosolyog, mintha kevés lenne a gondja. Nos, Roland vitéznek van éppen elég. Mondhatni, formában tart.

4. Nagyon hosszú. A 2012-ben kijött "négy és feledik" résszel együtt nyolc kötetes! Mikor máskor lenne rá időd?

5. Idegborzoló. Ezúttal nem csak a leírások hosszúsága, mint Kingnél általában, hanem a kis részletek beilleszthetetlensége is a józanság térképére - mint Kingnél általában. Nem pillanthatsz föl, mert a strandon hirtelen föltűnnek a lassú mutánsok, akiket eddig kitartóan nyaralóknak láttál...