Science in Fiction sorozat

Tere tulemast! Üdvözöllek a történelem hajnalán Észtorszságban, annak is legszebb erdőségében, az igazi észtek otthonában. Ez az a hely, ahol a medvék egyenrangú, bár kissé csapodárabb házastársai az igazi észt asszonyoknak, a liget bölcse obskúrus szertartások révén tartja kordában az erdő szellemeit, ahol anyukád dugig töm vadhússal és fürjtojással, és egy kis nyelvgyakorlás után vígan el lehet csevegni a kígyókkal. Csakhogy szép lassan mindenki átvándorol a fényes jövőt ígérő faluba, ahol a német szó fontosabb, mint az észt, a falusiak vadászat helyett éjt nappallá téve görnyedeznek a földeken, hogy fáradságos munkával kenyeret tehessenek az asztalra, ahol mind többen veszik fel a kereszténységet, és az igazi sláger a heréltek gregoriánéneke, amiért olvadoznak a lányok.

Leemet és famíliája az erdőben élnek, de napról napra kevesebben vannak. A régi időknek végképp befellegzett, az ősi tudások szép lassan feledésbe merülnek. Leemet az utolsó fiatal, aki még érti a kígyók szavát, mellyel kezes báránnyá változtathatják a legvadabb farkasokat, de már nincs méregfoga, mint nagyapjának, amivel darabokra szaggathatná az egyre nagyobb számban érkező “vasembereket”, a Német Lovagrend fegyvereseit. Mindent megtesz, hogy méltó legyen az “észt” névre, de a haladásnak nem lehet gátat vetni.

Andrus Kivirähk a modernitás kérdését boncolgató, örökérvényű fantasyt teremtett ebből a szokványosnak távolról sem mondható alapkoncepcióból. Az észtek a harmadik legnagyobb finnugor nép, mégis vajmi keveset tudunk szeretett nyelvrokonaink életéről, történelméről, pedig egy rendkívül barátságos, és manapság kifejezetten haladó szellemű nemzetet alkotnak. Meséikben is alig ismerünk közös motívumokra: a német és orosz befolyás, no meg a Balti-tenger partvidéke enyhének éppen nem mondható időjárása megtette a maga dolgát. Kivirähk regényében mégis megvan valami az észt muinasjuttök, vagyis régi történetek univerzalitásából, az emberarcú világszemléletből, és a magyarság számára is ismerős elmúlásgondolatból, amit mi a herderi jóslat apokaliptikussá dagasztott szorongásából nyertünk.

„Először az emlékezet vész el, a nem pusztuló maradványokat pedig, a szándékos anyagkonfigurációkat... vajon ki fejti meg? Régészeknek nevezik őket, pedig valójában a múlt építőmesterei, a titkok  művészei.”

A lengyel szerző, Jacek Dukaj rövid regénye először 2002-ben látta meg a napvilágot egy antológia részeként. Azóta több nyelvre, többek közt angolra is lefordították a nemzetközileg is egyre elismertebb író munkáját. A magyar kiadás a Typotex Kiadónak köszönhető, Science is fiction sorozatának darabjaként jelent meg 2012-ben.

A kortárs lengyel science-fiction kiemelkedő alakjának művei jellemzően két kérdéskör köré csoportosulnak. Az egyikben alternatív történelmet mesél el, a másikba futurológikus művek sorolhatók, melyben a Föld egy-egy lehetséges jövőképét kutatja, és festi meg. A Zuzanna és a világmindenség emez utóbbi kategóriába sorolható. Története csupán pár évtizeddel jár mai korunk előtt, viszont egy teljesen más, egy teljesen új valóságot tár elénk.