sci-fi

Jelenlegi hely

Betekintés a kortárs kispróza piacára II. (G. R. R. Martin – Álomdalok)

Szerző b.aletta On the

Martin első dalai I.

George R. R. Martin - Álomdalok

„Az első történetem egy oldalra elfért, egy pennyt ért. A második már kétoldalasra sikerült, két centet kértem érte. Az üzlet részét képezte egy ingyenes drámai felolvasás: én voltam a legjobban olvasó kölyök a lakótelepen, ráadásul vérfarkasüvöltésemmel komoly elismertségre tettem szert. Szörnyvadász sorozatom utolsó története öt oldalra rúgott, és az érte kapott ötcentesből már vehettem egy Milky Wayt, kedvenc csokoládémat. Emlékszem, arra gondoltam, befutottam. Írok egy sztorit, veszek egy Milky Wayt. Az élet csodaszép volt…” (16-7.)

Emlékszik vissza A tűz és jég dala szerzője, G. R. R. Martin a kezdeti szárnypróbálgatásaira. Az idézethez hasonló humoros visszatekintésekkel találkozhat az olvasó az Álomdalok című novelláskötetben. Öt nagy egységet alakítottak ki a szerkesztés során, amelyeket egy-egy személyesebb rész vagy visszaemlékezés vezet be, ezt követően jönnek a novellák. A memorandumok a szövegek életműbe való elhelyezését könnyíthetik meg, de kétségkívül izgalmas apróságokat ismerhet meg az olvasó, hiszen Martin nagyon jó humorral és könnyedséggel írja pályarajzát.

A borító gyönyörű: azt hiszem, hogy ez vitathatatlan. A kötet 700 oldalnyi tömény gyönyör lehetne, de az apró lapok és a hatalmas gerinc kombinációja kikészíti az olvasó kezét, főleg, ha vigyázni akar a könyvre (márpedig miért ne akarna). Ha valakinek esetleg nem járt a kezében a kötet, de A tűz és jég dala-sorozat bármely része igen, akkor tudja, hogy a Martin-köteteket olvasni nem túl komfortos. Nemcsak kényelmetlen tartani és olvasni, de kinyitva is végtelen tömörítéssel találkozunk: a margót szinte nagyítóval kell keresnünk. Ilyen szempontból ez a könyv inkább dísz, mint szöveghordozó.

II. Világok Találkozása (ViTa) Részletes Program

Szerző Próza Nostra On the

II. ViTaA nagy sikerre való tekintettel 2018. december 8-án a Világok Találkozása (ViTa) zsánerirodalmi rendezvényen újra alámerülhetünk a kortárs fantasztikum világában a Bem Moziban. A Próza Nostra szervezésében megvalósuló programon a látogatók ezúttal is közvetlenül a zsánerirodalom hazai szerzőitől, szerkesztőitől és kritikusaitól értesülhetnek a legfrissebb megjelenésekről, a legfontosabb olvasmányokról, a legégetőbb szakmai kérdésekről. Idén szó lesz a nemrégiben elhunyt Ursula K. Le Guin életművéről, a videójátékok és a zsánerirodalom kapcsolatáról, kiderül, mennyit is ér N. K. Jemisin három Hugo-díja, a fantasy útkereséséről és az év egyik legizgalmasabb kötetéről, a hazai SFF szerzőket tömörítő antológiáról. Az est végén pedig második alkalommal kerül átadásra a hazai zsánerirodalom szakmai képviselőinek járó Hexa-díj. A rendezvény pedig filmvetítéssel zárul a Bem Mozi kínálatából.
Találkozzunk december 8-án a Bem Moziban!
www.prozanostra.com

Program

Megnyitó (10.00-10.30)
Jelentések az emberről – Ursula K. Le Guin megemlékezés (10.30-11.30)
2018. január 22-én elhunyt az amerikai fantasztikus irodalom egyik legfontosabb írója. Ursula K. Le Guin hat évtizeden át alkotott, művei pedig világszerte ismertté tették a nevét, legyen szó idegen bolygókra látogató felderítőkről vagy sárkányokkal találkozó varázslókról. Mély emberismerete és lírai írásművészete olvasók millióiban hagyott nyomot. A beszélgetésen az életmű legfontosabb momentumait idézzük fel. 
Résztvevők: Benczik Vera (adjunktus, ELTE), Borbíró Aletta (kritikus, Próza Nostra). Moderál: Takács Gábor (kritikus, Próza Nostra)

A legnagyobb idegen maga az ember (Brandon Hackett – Xeno)

Szerző acélpatkány On the

Brandon Hackett: XenoSokszor hallottam már azt a kijelentést, hogy egy sci-fi történet ne politizáljon, hanem szórakoztasson. Ne keverje bele a mindennapi problémákat a történetébe, ne vonultasson fel olyan elemeket, amik a napi politikából, politikusok szájából, híradókból, hírportálokról ismerős. Jobb, ha a szerző nem foglal állást a regényével – akármilyen módon – valamilyen politikai kérdésben. Ezzel az egész felvetéssel mindössze egyetlen probléma van: a sci-fi mindig is politikus volt. Nézzük meg a klasszikus regényeket, amik évtizedekkel később is hivatkozási pontokként szolgálnak! Wells művei tele vannak politikai állásfoglalással, elég a morlockok és eloik kettősére, vagy a marsiak inváziójára gondolni – előbbi a kettészakadó társadalom, utóbbi a gyarmatosítás problémáiról beszél. Lényegüket tekintve a katonai sci-fiket és az űroperákat átitatja a politika (ki harcol kivel, miért, milyen jövőbeli berendezkedések léteznek, van-e velük probléma etc.). Heinleint kamionnal sem lehetett volna elrángatni a politikai állásfoglalástól, de Asimov, Clarke és kortársaik könyvei is könnyedén vizsgálhatóak a politika szemszögéből – hogy az olyan szerzőkről, mint Herbert vagy Dick már ne is beszéljünk! És ahogy haladunk előre az időben, egyre konkrétabb példákkal találjuk szembe magunkat, legyen szó a világ „nyugati” vagy „keleti” blokkjáról. Persze van különbség a „nyilvánvaló”, kortárs politikai helyzetre való reflektálás és a „minden emberi aktus végső soron politika” elve között, de talán nem kell tovább magyaráznom, mire is gondolok.

Magyarországon is akadtak politizáló sci-fik, de mégis úgy tűnhet, hogy itthon manapság ritkán születnek aktuális politikai kérdésekkel foglalkozó írások. Tavaly jelent meg a Brandon Hackett álnéven író Markovics Botond regénye, a Xeno, ami viszont pont ezt teszi, még ha ehhez idegen fajokat, hatalmas űrbéli objektumokat (közkeletű nevükön BDO-kat) és csodás sci-fi találmányokat használ fel.

A történet száz évvel a jövőben kezdődik, amikor az emberiség már közel ötven éve az idegen migrátorok nevű faj uralma alatt él. Ennek az uralomnak a legfontosabb jellemzője, hogy a migrátorok erőszakkal más idegeneket telepítettek a Földre, közben pedig embereket szórtak szét a három másik faj bolygóin. A regény főhőse, Olga Ballard a Föld legnagyobb xenológusa, aki azért dolgozik, hogy minél jobban megértse egymást a négy faj: a vízi élethez szokott hidrák, a művészeti alkotásvággyal teli firkák, a rejtélyes, hanyatló ostorosok, és az emberiség. Amikor azonban Olgából is agymosott migrátor „szónokot” akarnak csinálni, belecsöppen egy titkos összeesküvésbe, amelynek az a célja, hogy az emberiség megszabaduljon az idegen elnyomástól. Ehhez pedig az összeesküvők, ha kell, még a gyűlölt és megvetett másik három elnyomott faj segítségét is készek elfogadni.

Az Agave 2018 januári megjelenései

Szerző Próza Nostra On the

Anthony McCarten: A legsötétebb óraAz Agave négy kötetet tartogat az évkezdésre, kivétel nélkül mindegyik film- vagy sorozatadaptáció, ráadásul a sci-fitől az életrajzi kötetig mindegyik más műfajt ölel fel.

Anthony McCarten: A legsötétebb óra

1940 májusa. Nagy-Britannia háborúban áll. Egyik európai demokrácia hullott el a másik után gyors egymásutánban a blitzkrieg rémségei közepette, a náci bakancsok és sortüzek előtt. Úgy tűnt, a megszállás bármikor bekövetkezhet.

Winston Churchillnek alig pár nappal azután, hogy kinevezték miniszterelnöknek, ezzel a szörnyűséggel kell megbirkóznia – továbbá egy szkeptikus királlyal, egy ellene ármánykodó párttal és a tájékozatlan, felkészületlen néppel. Kezében egy szál tollal, maga mellett pedig egyetlen gyors- és gépírónővel hogyan is változtathatná meg a közhangulatot, és önthetne lelkesedést aggódó honfitársaiba?

McCarten eddig nem ismert archívumi anyagok segítségével mutatja be azokat a kulcsfontosságú, színfalak mögötti pillanatokat, amelyek megváltoztatták a történelem menetét.Ennyire ijesztő– és egyben végtelenül emberi – történetet ritkán olvashatunk.

Egy világ a hős bukása után (George R. R. Martin – Fekete lapok)

Szerző JKR On the

George R. R. Martin (szerk): Fekete lapokBevallom, az antológiákat némi távolságtartással kezelem, hiszen ahány író, annyi stílus és történetvezetési módszer létezik. Így pedig elkerülhetetlen, hogy az olvasó egymáshoz viszonyítsa a különböző írásokat, vagy éppen rangsorolja őket. Én is állandóan ebbe a hibába esek – ha ezt lehet hibának nevezni – és gyakran előfordul, hogy bizonyos történeteket egyszerűen átlapozok, mert nem érzem olyan jónak, mint a másik művet. Ilyenkor viszont marad bennem némi hiányérzet, hiszen tudom, nem olvastam el mindent, nem lettem teljesen a könyv világának ismerője.

Szerencsére a Fekete lapok nem ebbe a kategóriába tartozik, és a kötet vége felé fellélegezhettem: végre, minden történet a helyén van. Ha nem tudatosítom magamban, hogy nem csak egy író művét olvasom, talán fel sem tűnik, hogy több szerző munkájából áll össze. Az egyes részek tökéletesen belesimulnak a nagy egészbe, egyik fejezet sem lóg ki a sorból. Az pedig különösen elismerésre méltó, hogy mindegyik igényes stílussal van megfogalmazva.  

A George R. R. Martin nevével fémjelezett könyv alaptörténete szerint a II. világháború után, 1946-ban egy földönkívüli vírus sújt le New Yorkra. A lakosság nagy része életét veszti, míg mások, ahogyan a könyv fogalmaz, „húznak egy lapot”. A szerencsésebbek a DC és Marvel világára emlékeztető, csodálatos emberfeletti képességekhez jutnak: van, aki hatalmas tárgyakat tud megmozgatni, mások gondolatolvasóvá válnak, de akad olyan is, aki bárki tudatát a sajátjába tudja olvasztani és még hosszasan lehetne sorolni. Rájuk használják az „ász” megnevezést. Különleges képességeik miatt a kormány mindent megtesz azért, hogy besorozzák őket. Emellett van hátsó szándékuk is: mivel félnek tőlük, igyekeznek az ellenőrzésük alá vonni minden ászt.  

A disztópiák köszönik szépen, jól vannak (Jonathan Strahan – Az év legjobb science-fiction és fantasy novellái 2017)...

Szerző Nyerges Csaba On the

David Strahan: Az év legjobb science-fiction és fantasy novellái 2017...vs. Isaac Asimov/Martin H. Greenberg: Gyilkos idő (1953)

Ha valaha rám bíznák egy időkapszula összeállítását, ügyelnék rá, hogy a föld alá süllyesztett adathordozókon az enciklopédiákon, tudományos és vallási szövegeken túl mindenképpen kapjon helyet a korszak sci-fi termésének legjava is – nincs még egy zsáner ugyanis, amely plasztikusabban tükrözné azt, hogy milyen kérdések foglalkoztatták és milyen félelmek nyomasztották azt a generációt, amely a kapszulát a föld alá temette.

Fenti tételre nincs jobb bizonyíték annál, mintha egymást követően ütjük fel az Isaac Asimov és Martin H. Greenberg által az 1953-as év tudományos-fantasztikus terméséből best-of jelleggel összeállított novella-antológiát (Gyilkos Idő, magyarul megjelent: Maecenas kiadó, 1988) és a hatvannégy évvel későbbi, Jonathan Strahan által szerkesztett párját (Az év legjobb science-fiction és fantasy novellái 2017, GABO kiadó, 2017), mely a fantasyra is kiterjesztette a merítést.

A különbség két emberöltőnyi, és úgy tűnik, hogy a Gyilkos idő univerzumában – egy-két kivételtől eltekintve, mint amilyen például Theodore Sturgeon elbeszélése, az E kettő kell neki, mely az akkoriban még tabunak számító homoszexualitást állítja a középpontba – mindent felülírt az atomháború rémképzete, az aggodalom, hogy az emberiség legfeljebb egy gombnyomásnyira van a teljes pusztulástól. A novellák zömében így vagy úgy a hétköznapi ember által nem befolyásolható, de mindent felemészteni képes hatalom áll a középpontban, még ha nem is mindig direkt módon – az írók olykor istennel, olykor a földönkívüliekkel, vagy egyetlen, korlátlan hatalmú gyerekemberrel helyettesítették be a gombafelhőt. A lényeg azonban ugyanaz maradt: mindannyian kiszolgáltatottak vagyunk, méghozzá az emberiség történetében először olyasvalaminek, amihez még imádkozni is teljesen felesleges.

Lovecraft és a detektív (Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiája)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Jeff VanderMeer: Déli Végek-trilógia (forrás: Agave Könyvek)Rejtőzik valami rendkívüli VanderMeer trilógiájának azon elképzelésében, hogy a lovecrafti bizonytalant és megmagyarázhatatlant összeköti a detektívmunkával, amelynek elsődleges funkciója nem más, mint értelmezni a történteket a bizonyítékok fényében. Nincsen ez másként magával az olvasás aktusával sem. Ezzel a ténnyel maga a szerző is tisztában van, hiszen nem véletlenül játszik erre rá, mintegy rámutatva a kortárs olvasási szokásokra. Korábban már írtunk a trilógia első kötetéről, én inkább az esszéisztikusabb megközelítést választom. Elmorfondírozok néhány jellegzetességén a köteteknek, amelyek úgy hiszem, hogy hátterét adják magának a trilógiának. Olyanokra gondolok például, mint hogy miként kapcsolódik a lovecrafti hagyományhoz ez a három kötet, miért értem detektívtörténetnek a trilógiát, miért érdekes a detektívtörténet beemelése ebbe a hagyományba, illetve, hogy hogyan játszik el VanderMeer a térrel.

A New Weird műfaji sajátossága az, hogy nagyon sokféle zsánerelemet el tud nyelni és azokat a saját hasznára fordítja. A weird fiction legalább száz éves, volt ideje tehát az angolszász irodalomban kialakulni, változni és több metamorfózison át eljutni napjainkig és a New Weird címkéig. H. P. Lovecraft a Természetfeletti rettenet az irodalomban című esszéjében hangsúlyozza az atmoszféra fontosságát, VanderMeer pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a feltétel a legmesszebbmenőkig teljesüljön. Olyannyira, hogy maga a történet és a karakterek is háttérbe szorulnak.

A trilógiára jellemző, hogy információinak döntő többségét eltakarja vagy egyszerűen meg sem osztja az olvasóval. Ez a hiány egyfelől ismerős lehet a detektívtörténetekből, ahol mozgatórugóként működik a narratívában, másfelől a lovecrafti rémtörténetek esetében a megnevezhetetlenséget segíti elő, és hasonló módon vezeti a szöveget, ahogyan a kriminél. Előbbi esetében ennek a deficitnek a leküzdése határozza meg a cselekményt, utóbbiban azonban ugyanez a törekvés mindig meghiúsul. Ezzel létrehozzák azt a folyamatosan egymásnak feszülő erőteret, amely a Déli Végek-trilógiát irányítja. Egyúttal pedig megerősítik  a lovecrafti hagyomány összekapcsolódását a detektívtörténettel.

A krimi sajátosságai közül elsősorban az okok és célok meghatározására gondolok. VanderMeer trilógiájában ezek azok a pontok, amelyekre jelentős hangsúlyt fektetett a szerző. A Déli Végek tudásközpontja és a kiküldött expedíciók igyekeznek az ismeretlen X Térség létrejöttének okait és későbbi céljait kutatni, ezzel kijelölik azt a főbb csapásirányt, amelyet a narratíva követni fog. Állandósul a kutatás és a remény, hogy ennek a keresésnek lesz is valamilyen eredménye. Minden más háttér, akárcsak egy detektívtörténet esetén. Ezt erősíteni látszik az is, hogy olvasás közben néhol szerepkörökre zsugorodnak az amúgy viszonylag jól kidolgozott karakterek. A mozaik összeállítása és a feltárás igénye hajtja előre a trilógiát.

A hiányosságok magával az X Térség térképen való elhelyezésével kezdődnek. Már a narratíva kezdetén megteremti a felfejthetetlenség érzését, hogy nem tudjuk, mégis hová tegyük ezt a pontot a térben (elvégre, ahogy az angol mondja, az ’X’ jelöli a helyet). A továbbiakban pedig minden kísérlet zátonyra fog futni, amely az emberi értelem igája alá akarná hajtani a történetet. Értelemkeresés szempontjából a térbeli meghatározhatatlanságon túl azonban más szempont(ok)ból is meg lehet közelíteni a trilógiát. A misztikumot és rejtélyt az első kötetben a tulajdonnevek elhagyása adja. A második regényben, a Kontrollban, a névtelenség továbbra is fontos a főszereplő, Kontroll esetében. Ez a fedőnév egyszerre ígér felügyeletet és tudást. Két olyan ismérv, amelyek segítségével a szerző és narrátora esetleg formába önthetné a lovecrafti alaktalanságot.

Idegenek a posztapokaliptikus családban (Jeff VanderMeer – Borne)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Jeff Vandermeer: BorneVanderMeer új kötete egy fekete napló. Nemcsak amiatt, mert egyes szám első személyben nyilatkozik benne a főszereplő-narrátor, hanem azért is, mert arról árulkodik, hogy valami végzeteset tettünk mi, emberek, valami szavakkal meghatározhatatlant, amelyből ez alkalommal nem másztunk ki győztesen. Az apokalipszis bekövetkezett és az ember elvesztette korábbi hegemóniáját, el kellett fogadnia, hogy immár nem ő áll a hierarchia tetején és alkalmazkodnia kell a körülményekhez. Meglepő módon azonban, mindezektől függetlenül, mégis az emberszerűség az, ami tetten érhető a Borne-ban. Elvégre, mi lehet annál emberibb, mint bepillantást nyerni egy (diszfunkcionális) család működésébe, amely valójában soha nem lehet igazi család egy posztapokaliptikus világban?

A könyv rögtön az elején bemutatja azt a lényt, amely valójában az érdeklődés állandó középpontjába kerül: Borne-t. A guberálóként éldegélő Rachel egy begyűjtő útja alkalmával talál rá Mord, a sugárzások következtében hatalmasra nőtt és megőrült medve bundáján erre a beazonosíthatatlan eredetű pacnira. A nő hazaviszi a drogokkal üzletelő barátjával, Wickkel közösen fenntartott földalatti élőhelyükre a lényt, amit később Borne-nak nevez el. Borne pedig itt apránként elsajátítja az embereket meghatározó viselkedési normákat és készségeket.

A narratívának ismételten, ahogy VanderMeer előző szövegében, a Déli Végek-trilógiában, ad némi egzotikumot, hogy szinte ismerős, szimbolikus háttér (tengerpart, világítótorony) előtt játszódik a történet. Azonban ezúttal egy jóval urbánusabb helyszín is csatlakozik a burjánzó természethez: egy névtelen város lesz a regény narratív tere, ahol a korábban itt működő, Vállalatként hivatkozott biotech cég ténykedéseinek következményeként elszabadult óriás, Mord tartja rettegésben a civilizáció romjain boldogulni próbálókat. A felborult erőviszonyoknak köszönhetően az emberi élet jelentős változáson megy át. Mintha visszatérne a gépesítés és a profitorientált korszak előtti azon állapotba, amikor minden, a környezetében megtalálható dolgot és elemet a saját hasznára akart fordítani. Mindazonáltal a regényben fontos maradt a cserekereskedelem is, ahogyan N. K. Jemisin Az ötödik évszak című regényében. VanderMeer ezt a társadalmi állapotot alapul véve él, ha nem is a legnyíltabban, a kapitalizmus kritikájával. Ugyanakkor a használhatatlan és kidobott tárgyak újrahasznosítása révén megidézi a salvagepunkot, mint egyetlen lehetséges életmódot, amely a posztapokaliptikus környezettel és a kapitalizmus veszélyeire való figyelmeztetéssel együtt megrajzolja a regény gondolati hátterét. A salvagepunkot elsődlegesen úgy értelmezhetjük itt, mint az történt például a Mad Max: Fury Roadban, vagyis egy kataklizma utáni, légüres térben újjászerveződő élet, amelyben a kapitalizmus ideológiája már a múltté.

Velünk van az erő (Naomi Alderman – The Power)

Szerző pilleremi On the

Naomi Alderman: The PowerNaomi Alderman negyedik regénye bombaként robbant az irodalmi berkekben – a The Power széles körű elismerést nyert és parázs viták kiindulópontjává vált. A könyv látszólag egyszerű alapötlete a nemek közti erőviszony megfordítása. Ezzel olyan óriások nyomdokaiba lép, mint Margaret Atwood, vagy Ursula Le Guin és sokan mások – a science fiction és a spekulatív irodalom gyakran eljátszik ehhez hasonló gondolatokkal. Mi teszi hát mégis különlegessé Alderman könyvét, milyen új megközelítést alkalmaz, amivel ekkora érdeklődést váltott ki?

A történet kiindulópontja egy rejtélyes szövet, ami túlnyomórészt nőknél fedezhető fel, a kulcscsont alatt. A szövet funkciója, hogy az elektromos angolnához hasonlatos módon lehetővé tegye, hogy az ember kisebb-nagyobb áramütést mérjen egy esetleges támadóra. Ezt a képességet azonban évszázadokon át alvó állapotban hordozták magukban a nők, egészen napjainkig, amikor a tizenéves generációban hirtelen felébred. Hol gyengébb, hol erősebb, de az erő hulláma előbb-utóbb minden nőt elér – a fiatalok képesek aktiválni az idősebbek elektromos szövetét. A világ visszafordíthatatlanul megváltozik.

A folyamatot négy szereplő szemén át követjük végig: Allie bántalmazott kamaszból vallási vezető lesz, Roxy átveszi az apja londoni maffiájának irányítását, Margot politikai célokra használja az erőt, míg Tunde, az egyetlen férfi narrátor, újságíróként próbálja minél hitelesebben dokumentálni, ami történik. Ez a négy szereplő lehetővé teszi nem csak azt, hogy több oldalról figyelhessük meg a változásokat, de egyszerre szolgáltatnak személyes és globális szintű tapasztalatokat.

A négy teljesen különböző háttér és motiváció megmutatja, mennyiféleképpen változtathatja meg az egyes ember életét egy ehhez hasonló esemény. Az abszolút elnyomásból érkező Allie és Roxy két különböző módon, de hasonló célt próbál elérni: tejhatalmat, hogy soha többé ne legyenek senkinek kiszolgáltatva. Margot ezzel szemben befolyásos pozícióból indul, mégis mindig többet kellett küzdenie, mint az őt körülvevő férfi politikusoknak. Az erő felébredtével fokozatosan maga alá kényszeríti a korábban útjába álló vetélytársakat és ez látszólag máshogy nem lett volna lehetséges. Tunde kissé kakukktojás, mivel nem bír az erővel, ehelyett a tükörképe a többi szereplőnek. Eleinte élteti az izgalom és a veszély, ami az erő tudósításával jár, ám egy idő után kénytelen szembenézni kiszolgáltatott pozíciójával. Akikben megvan az erő, bármit megtehetnek vele.

2016-os sci-fi és fantasy ajánló a moly.hu közösségétől

Szerző Próza Nostra On the

Molyos sci-fi ajánlóMolyos fantasy ajánló

A moly.hu könyves közösségi oldal felhasználói tíz sci-fi és tíz fantasy regényt ajánlanak a 2016-os év megjelenései közül. A rendszeres olvasókból összeállt zsűri kiválogatta a legjobb könyveket, hogy iránymutatást adjanak a többi „moly” számára, és hogy felhívják a figyelmet az esetleg kevésbé ismert remekművekre is. A végső lista mellett közönségszavazás is kezdődött, ahol a felhasználók szavazatait augusztus 31-ig várják.

Az olvasás és a könyvek köré szerveződő közösségi oldal 2008 óta létezik, azóta több ezer felhasználó jelöli olvasásait, osztja meg a nagyvilággal a könyvekről írt véleményét vagy épp a kedvenc idézetét. Emellett azonban a hasonló érdeklődésű tagok rendszeresen ajánlanak egymásnak könyveket, beszélgetnek, vitatkoznak a művek érdemeiről és gyengeségeiről – így a moly.hu fantasztikus regények iránt érdeklődő tagjaiból az elmúlt években komoly, nem csak virtuálisan létező közösség alakult ki.

Oldalak