sci-fi

Jelenlegi hely

„Sosem gondoltam magamra novellistaként” – Interjú Moskát Anitával

Szerző Nyerges Csaba On the

Három évvel harmadik regénye, a Zsoldos-díjat elnyert Irha és bőr megjelenése után új kötettel jelentkezett Moskát Anita. A hazugság tézisei részben már korábban is olvasható, részben pedig vadonatúj szövegeket tartalmazó novelláskötet, ennek kapcsán beszélgettünk a szerzővel. (Korábbi, az Irha és bőr kapcsán készített interjúnkat itt olvashatjátok)

Próza Nostra (PN): Mind a regényeidnek, mind az új novellásköteted szövegeinek nagy erénye az alapkoncepció eredetisége. Hány ötletet nevelgetsz párhuzamosan magadban és hogyan szokott eldőlni, hogy valamelyikből lesz-e végül valami?

Moskát Anita (MA): Mindig furcsán érzem magam, ha valaki az ötleteimet emeli ki. Szerintem más írókhoz képest nekem kifejezetten kevés ötletem van. Ráadásul eleinte, amikor elkezdtem írni, minden ötletem közhelyes volt, tizenévesen például egy fantasy trilógián dolgoztam varázstárgyakkal és kiválasztott főhőssel, akinek le kell győznie a gonoszt. Az ösztönös erősségeim nem itt voltak, ezekben a korai történetekben inkább a szereplőim voltak szokatlanok vagy összetettebbek. Szerettem volna történeteket mesélni, de fogalmam sem volt, melyikeket érdemes elmesélni. Tudtam, hogy az írás sok része tanulható, de azt mégis hogy tanuljam meg, hogyan kell ötleteket szerezni? Ezt éreztem a legnagyobb gyengeségemnek, ezért ezzel foglalkoztam a legtöbbet. Megfigyeltem olyan szerzőket, akiket az ötleteikért szerettem olvasni, például akkor ismertem meg Miéville-t. Összevetettem a szövegeivel a saját szövegeimet, és rájöttem, hogy Úristen, hol vagyok én ehhez. Pár évig tulajdonképpen semmi mást nem csináltam, csak megtanultam rostálni, célzottan ötletelni, követni az asszociációs láncokat, hogy ne a nyilvánvalót írjam meg, és persze megfejteni, hogy az egyik sztori miért működik és a másik miért nem. A mai napig kevés olyan ötletem van, amit tényleg meg akarok írni. Egyszerre csupán néhányat görgetek fejben – nem is szoktam őket leírni, mert úgy vagyok vele, hogy ami kihullik, az valószínűleg egyébként sem lett volna különösebben érdekes.

PN: A hazugság téziseinek novellái között több is van, amelyek világában egy jóval nagyobb terjedelmű történet lehetősége is benne lenne, erre a legjobb példa szerintem a kötet nyitó novellája, A mesterhazugság. Hogyan szokott eldőlni, hogy milyen formátumú lesz a végeredmény?

MA: Ezt már általában nem az ötlet határozza meg, hanem az abban rejlő konfliktus. Vannak novellák, amelyekből lehetett volna akár nagyobb terjedelmű szöveg is, de a konfliktus nem igényelt többet. A mesterhazugságnál kifejezetten azt éreztem, hogy ha a világát elkezdeném jobban kibontani, akkor olyan területekre jutnék, ahol már nem biztos, hogy működne. Vagy ott van a Fekete monitor, aminél a formával játszottam (a szóban forgó elbeszélés a lapozgatós könyvek mintájára íródott – a szerző megjegyzése) és az elejétől nyilvánvaló volt, hogy ebből nem szeretnék regényt írni.

Ellenpont minifesztivál a sci-fi rajongóinak

Szerző Próza Nostra On the

Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj idei győzteseit is megismerhetjük.

A legismertebb magyar science fiction író, Zsoldos Péter születésnapján adják át a róla elnevezett elismerést a legjobb regény, novella és fordítás kategóriában. A díjátadóhoz kapcsolódva ezúttal irodalmi beszélgetések és filmvetítések is lesznek a Cinema MOM termeiben.

A délután 5 órakor kezdődő programsorozat két évfordulós megemlékezéssel indul. Az idén száz éves Göncz Árpád fordítói tevékenysége előtt tisztelgő beszélgetéssel folytatódik az est: A Gyűrűk Ura, a Frankenstein vagy a 2001. Űrodisszeia magyarra ültetése mellett még sok remek fordítást köszönhet a hazai olvasóközönség az egykori államfőnek, akiről pályatársai és a téma szakértői beszélgetnek majd. Ezt követően a legendás Galaktika folyóirat 50. évfordulója kapcsán beszélgetnek a lap korábbi munkatársai. A rendezvényen a MOME animációs műhelyének legizgalmasabb alkotásaiból láthatnak válogatást a nézők: a hazai filmgyártás klasszikus hagyományait továbbvivő kisfilmek a modern világ és a jövő kihívásaival, furcsaságaival foglalkoznak. A Zsoldos-díj idei győzteseinek kihirdetésére este hét órakor kerül sor, amelyet rövid beszélgetés követ a díjazottakkal.

A minifesztivál végén a közönség két filmkülönlegesség között választhat, amelyek párhuzamosan kerülnek vetítésre. Alex Garland rendező nagy kritikai sikert aratott sci-fi alkotásai, az Oscar-díjra jelölt Ex Machina és az  Expedíció (Annihilation) a műfaj különleges darabjai, amelyek az emberi tapasztalás és tudás határait feszegetik, legyen szó a mesterséges intelligencia vagy a földönkívüli élet kérdéséről.

A részletes program, jegyárak és minden egyéb információ erre a linkre kattintva érhető el: https://www.facebook.com/events/1021821685358435 

Jegyértékesítés: https://cinemamom.hu/film/ellenpont-minifesztival-144 

Mit vegyünk karácsonyra (az utolsó pillanatban) 2021-ben?

Szerző Próza Nostra On the

Közeledik a karácsony, mindenki az utolsó (vagy éppen a legelső, attól függően, mennyire van elkésve) ajándékok után szalad, ötletel. Könyvet ajándékozni pedig mindig jó, mert egy pár papírlapon komplett világokat, életre szóló élményeket lehet elrejteni. Szerkesztőségünk tagjaitól is érkezett néhány ajánlat annak, aki még mindig keresi a tökéletes választást.

Benkő Marianna

Alejandro Jodorowsky - Juan Gimenez: Metabárók kasztja - Othon és Honorata

Az Incal után a Jodoverse újabb tagja láthat magyarul napvilágot: a Delta Vision korábbi kiadása után a Magnum Opus kiadó próbálkozik meg újra a Metabárók kiadásával. Jodorowsky saját Dűne-adaptációjából kinőtt víziója elementáris erejű, és nagyságához mérten ötletei is hatalmasak és vadak, karakterei érzelmesek, szenvedélyesek, agresszívek és végletekig elkötelezettek. A teremtett világ pedig színpompás science fiction robbanás. A most megjelenő első kötet merít talán leginkább Frank Herbert regényéből, de már itt megjelennek Jodorowsky egyéni látomásai, ahogyan továbbgondolta az eredeti eposzt. Minden sci-fi rajongó polcán ott a helye.

Borbíró Aletta

Brian K. Vaughan: Saga 5. és Rachel Smythe: Lore Olympus – Olümposzi história 1.

Egyre szívesebben olvasok képregényeket, ha az időm engedi, így karácsonykor két dolognak örülnék nagyon: a Saga legújabb részének és a Lore Olympus – Olümposzi históriának. A Saga történetét és főleg világát már az első kötettel nagyon megszerettem, hiszen kreatív, sokrétű és önreflexív. A Lore Olympus – Olümposzi história több dolog miatt is érdekel: kedvelem a Cicerónál megjelenő képregényeket, illetve szeretem a (görög) mitológiából merítő szövegeket.

Amikor a valóságok összemosódnak (Ursula Poznanski: Erebos. A valóságok harca)

Szerző JKR On the

Mennyire lehet magával ragadó egy fantáziavilág, és hol van az a határ, ahol a külvilág kizárása károssá válik? Mi történik akkor, amikor egy fiktív környezet átveszi az uralmat az életünk felett és megpróbál a valóság helyébe lépni? Többek között ezeket a kérdéseket helyezi nagyító alá Ursula Poznanski műve, miközben egy bűnügyet is feltár. „Lépj be! Vagy fordulj vissza! Ez Erebos.” (36.o.)

Ursula Poznanski osztrák írónő 2010-ben mutatkozott be Erebos című thriller regényével, amely számos díjat, többek között a Deutscher Jugendliteraturpreis-t (Német Ifjúsági Irodalmi Díj) is kiérdemelte. A történetet Gémes Szilvia először 2012-ben ültette át magyar nyelvre, majd 2021-ben a Scolar Kiadó gondozásában újra megjelent. Bár csak magyarul olvastam, és nem ismerem a forrásművet, elmondható, hogy a fordítás jól működik: a mondatok gördülékenyek, nincs mesterkélt hatásuk. Ha pedig nyelvezet: az Erebostól nem kell drámai szócsokrokat, bonyolult mondatszerkezeteket várni, egyszerű és lényegretörő a megfogalmazás. A történet Londonban játszódik, így a földrajzi nevek és több kifejezés is az eredeti formában maradt. Az olvasót lábjegyzetek orientálják, amelyekben nemcsak az idegen szavak jelentése szerepel, de rövid leírást is tartalmaznak magyarázatként. Néhol ez indokolatlannak tűnik, hiszen például a chat szó jelentésével mindenki tisztában van – vagy legalábbis a könyvvel megcélozni kívánt közönség feltehetően ismeri a fogalmat –, ám több esetben kifejezetten hasznos (például amikor egy londoni terület nevénél megmagyarázzák, hogy milyen jellegű negyedről van szó).

A történet szerint egy rejtélyes számítógépes játék burjánzik a főhős, Nick Dunmore iskolájában, amely annyira szigorú titoktartásra kötelezi a játékosait, hogy még beszélni sem szabad róla, de meghatározott keretek között terjeszteni kell. Ha valaki megszegi a szabályokat, végérvényesen kizárják őt, onnan pedig nincs visszaút. Az Erebos mintha mindent tudna arról, hogy mi történik a való életben és ennek megfelelően ad utasításokat – hol a játék világán belül kell fantázialényeket leküzdeni, hol a való életben kell ártalmatlannak tűnő feladatokat végrehajtani. Bár a játékból szabadon ki lehet lépni, annyira addiktív, hogy szinte mindenki foggal-körömmel küzd azért, hogy bent maradhasson, és minél magasabb szintre jusson. Ez sokszor a tanulás mellőzését, valamint a szociális kapcsolatok elhanyagolását jelenti, hiszen az Erebosban mindig történik valami, így a játék szüneteltetése értékes lehetőségektől fosztja meg a játékost. Emellett a játék sem nézi jó szemmel, ha valaki sokáig nem lép be: ilyenkor az egyik fő karaktere, a Küldönc figyelmezteti a felhasználót a hanyagságára, a következő ilyen alkalom pedig kizárással jár.

Egy kép többet ér ezer szónál (Frank Herbert - Brian Herbert - Kevin J. Anderson: Dűne - Képregény 1.)

Szerző bobzenub On the

Dennis Villeneuve hamarosan bemutatásra kerülő Dűne adaptációja kapcsán a leggyakrabban felmerülő kétely, hogy vajon elég sikeresnek bizonyul-e a film ahhoz, hogy a stúdió zöld utat adjon a folytatásnak. Villeneuve ugyanis két részesre tervezte az 1965-ös regény feldolgozását. Ez merész vállalkozás, mivel a Dűne első könyvét Frank Herbert pár kulcsfontosságú cselekményelemen túl leginkább az expozíciónak, azaz a Dűne világának és az azt benépesítő karakterek bemutatásának szentelte. A megalapozó jellegű és leírásokban bővelkedő narratívák önmagukban nem feltétlenül kedveznek a cselekményközpontú vizuális feldolgozási kísérleteknek. Nos, amennyiben Brian Herbert és Kevin J. Anderson képregény-adaptációját tekintjük mérvadónak (márpedig a szerzők erről próbálják biztosítani az olvasót a kötet előszavában), akkor bizony azt kell mondanunk, hogy a vállalkozás maga nem lehetetlen, csak meg kell találni a megfelelő drámai struktúrát, ami a képi feldolgozás révén közvetített elbeszélés fő vázát alkothatja. 

A Dűne ​– Képregény esetében a szerzők jól láthatóan törekedtek arra, hogy minél inkább hűek maradjanak az eredeti szöveg tartalmához. Szinte „jelenetről-jelenetre” pontos adaptációról van szó, ez azonban természetesen alapos szelekciót is feltételez. Képtelen, egyszersmind fölösleges elvárás lenne, hogy minden karakter belső narrációját illusztrált módon lássunk viszont a képregényben. Egy kép többet ér ezer szónál, és szerencsére Raúl Allén és Patricia Martín rajzai maximálisan alátámasztják ezt a bölcsességet. A karakterek ábrázolása egyszerre informálja az olvasót azok egymás közötti viszonyáról, valamint belső érzelmi állapotukról. Az egyes helyszíneket meghatározó színek egyrészt felhívják a figyelmet a köztük lévő kontrasztra (Caladan, Giedi Prime, Arrakis), másrészt nyomatékosítják a jelenetek érzelmi töltetét. 

A cselekmény a főszereplő, Paul Atreides próbatételével, a Gom Jabbarral indul, ami egyszerre alapozza meg a regény vezérfonalát, azaz a messiás-motívumot, illetve hinti el a képregényt lezáró fordulat, azaz a megvilágosodás-jelenet első magvait, ami egyébként csak tovább erősíti a nézetet, miszerint a Dűne első könyve igazából nem több mesterien kivitelezett expozíciónál. A próbatételt követően egy-egy jelenet révén megismerhetjük a történet további fontosabb szereplőit: Harkonnen-bárót, az Atreides-ház legfőbb riválisát; Thufir Hawatot, a ház orrgyilkosát és számítógép-intelligenciával rendelkező tanácsadóját (egy mentátot); Gurney Hallecket, az Atreidesek harcmesterét; illetve Letót, aki az Atreides-ház feje és Paul apja. A bevezető rész komoly hangsúlyt fektet Paul édesanyja, Jessica Úrnő belső konfliktusainak közvetítésére is, mivel azok szorosan összekapcsolódnak a messiás-motívum alapjául szolgáló próféciával. Az eredeti regény első könyve és így a képregény-adaptáció is ennek a próféciának a lelepleződésével zárul.

Elmosódó határok (Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik)

Szerző b.aletta On the

Vannak könyvek, amelyek a megjelenés előtt rengeteg műfaji, tematikus címkét kapnak. Ezek vagy segítenek abban, hogy az olvasók könnyebben felfedezzék a terméket a piacon, vagy félrevezetik a közönséget. Az utóbbi kétélű fegyver: okozhat csalódást és meglepetést. Tamsyn Muir első, eredetileg 2019-ben megjelent regénye, a Gideon, a Kilencedik talán kevésbé találkozik azokkal a címkékkel, amelyek pozícionáljak a piacon. LMBTQ? Részben, bár a téma kedvelőinek csalódást fog okozni. Sci-fi? A történet környezete, díszlete igen, viszont a cselekményt tekintve nem. Ami valóban érvényesül a címkék közül, az a fantasy és a nekromanták. Muir regénye olyan, akár a főhőse. Ahogyan a koponyasmink alatt és az eljátszott rítusok marketingje ellenére Gideon közel sem egy rideg vagy szektás személyiség, úgy a regény sem igazán tekinthető sci-finek vagy LMBTQ-nak.

A regényben kilenc Ház van, Gideon pedig annak a Kilencediknek a tagja, amely sokkal elzártabb, konzervatívabb és hagyománytisztelőbb a vallásából adódóan. A Házak különböző erősségekkel, eltérő nekromantaképességekkel rendelkeznek – a Kilencedik nekromantája, Harrowhark Nonagesimus apró csontokból tud csontvázakat növeszteni. A sztori a Kilencedik Ház bolygóján indul, megismerjük a két főszereplőt és a versengő, viszálykodó kapcsolatukat. A regény fokozatosan vezet be a Ház hierarchiájának és a nekromanta pozíció megismerésébe. Ez a bonyodalom kibontakozásával válik hasznossá, hiszen hirtelen nem egy, hanem hét további, hasonló felépítésű Házzal találkozhat az olvasó. Mindből két-két szereplőt ismerhetünk meg: egy nekromantát és a lovagját. A Kilencediknél ez Harrow és Gideon, Az Első, de esetükben a két szereplő dominanciája nem érvényesül, hiszen ez a Császár Háza, ami a többi fölött áll. 

A cselekmény lényegében a körül forog, hogy a Házak egy új, a Császár elitjeit jelképező Lyctor pozíciót szeretnének elnyerni, amelyért bizony meg kell dolgozniuk. A versengés során néhányan az életüket vesztik, ami elindít egy krimire emlékeztető szálat. Bár a nyomozásnak is van szerepe a történetben, de inkább a versenyszellem hajtja a szereplőket, nem pedig az elkövető megtalálása. A műfaj kódjainak beemelése is mutatja, hogy Muir játszik a különböző zsánerekkel és trendi témákkal. Viszont ahelyett, hogy kategóriákba sorolnánk, miszerint ez a kötet krimi, sci-fi, LMBTQ vagy fantasy tizen-, huszonéves szereplőkkel – ami a YA- vagy NA-hagyományt felidézheti – inkább hibrid, szinkretikus műként érdemes tekinteni rá, ahol különböző műfajok motívumai érvényesülnek.

A szörnyek bennünk lakoznak (Limpár Ildikó (szerk.): Rémesen népszerű)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

A Limpár Ildikó szerkesztette Rémesen népszerű a kortárs magyar popkultúra-kutatás kiemelkedő műve, amelynek szerzői közérthetően, de tudományosan megalapozott értelmezési keretben fejtik fel, hogy a horrorban, a weird irodalomban, a képregényekben, valamint a tudományos-fantasztikus és fantasyregényekben, illetve -filmekben megjelenő szörnyalakok a puszta elrettentésen és édes borzongatáson túl milyen kulturális jelentéssel bírnak. De a kötet tizenkét tanulmányát nem tudom a kritikus hideg, elemző tekintetével olvasni – a tizenegy szerző között barátaim, témavezetőm, opponensem, kritikuskollégáim, mentoraim is helyt kapnak, ami egyszerre dobogtatja meg a szívemet, és hívja fel az olvasók figyelmét a magyar popkulturális kutatások áldatlan állapotára, mivel más, hasonló méretű és történelmi fejlődésű országhoz képest is igen csekély (még?, már?) Magyarországon azon tudósok száma, akik a médiapiac legnagyobb horderejű műfajait kutatják. Hiszem azonban, hogy a bölcsészettudományok szférájában kevésbé járatos olvasó is minden tanulmányban fog találni valami meghökkentőt és elgondolkodtatót, ami után már más szemmel fog nézni szeretett filmjeire, sorozataira, könyveire.

A kritikai kultúratudomány szörnyetegekkel foglalkozó kutatói között széles körű egyetértés van abban, hogy a fantasztikus szörnyszülöttek megalkotásával az írók és művészek mindig az adott kor társadalmi feszültségeit, félelmeit próbálják megtestesíteni, hiszen a popkultúra akkor igazán sikeres és marad emlékezetes, ha az emberi psziché bugyraiból feltörő rettegés mellett az adott társadalmat foglalkoztató történelmi és filozófiai kérdések, szorongásra okot adó események is beleszövődnek egy-egy szörny alakjába. A monster studies arra vállalkozik, hogy egyensúlyt teremtsen azon értelmezések között, melyek szerint a szörny erejét egy tudatalatti, mély evolúciós rétegekbe is lenyúló, ösztönszerű viszolygás adja, és azok között, amelyek rámutatnak, hogy a mű keletkezése hogyan reflektál azokra a létbizonytalanságokra, amelyekkel a szörny közönsége szembetalálja magát a mindennapi életben.

A hibriditás, a különféle, jól elhatárolt kategóriák egymásba olvadása talán az egyik legfenyegetőbb formája a szörnyűségnek. Az ember ugyanis szeret világos, tiszta fogalmi kategóriákban gondolkodni („ez ilyen, de kicsit sem olyan”), és minden, ami az elméjében bonyolítja, összemossa ezeket a tiszta kategóriákat, az az egész rendszer hitelességét, és így a szilárd(nak hitt, valójában folyamatosan változó) világképünket rombolja. A matematika nyelvén ezt kis egyszerűsítéssel nevezhetjük boole-i logikának, az antropológia és szociológia terminusával pedig bináris oppozíciónak, amelyben a különféle kategóriák egymástól való eltérésükben ellentétpárként rajzolódnak ki. E szerint a logika szerint mindenről egyértelműen megállapítható (akkor is, ha a valóság bonyolultabb), hogy melyik kategóriába tartozik. A szörny pedig hibrid, is-is volta révén a kategóriák dobozait önfeledt tombolással töri pozdorjává.

Így szólott Spider Jerusalem (Warren Ellis, Darick Robertson & Rodney Ramos: Transmetropolitan - A teljes gyűjtemény 1.)

Szerző bobzenub On the

2012-t írtunk. Pár évvel korábban az internetnek köszönhetően ismét felfedeztem a képregény médiumát, és javában faltam az olyan rajongói fórumokon kötelező olvasmányoknak kikiáltott címeket, mint a Preacher, Hellblazer, Hellboy, Sandman és a Y: the Last Man. Addiktív hobbi ez, és legyen akármilyen hosszú is egy sorozat, ha jó, az idő csak úgy repül vele, és a végére érve kétségbeesetten keresem a következő adagot. Elkerülhetetlen fejlemény volt hát a Transmetropolitan felfedezése, ám nehéz szavakba öntenem, hogy mennyire mély benyomást tett rám a mű akkor. Tinédzser korom óta szorosan követtem a politika alakulását, legyen szó a hazai vagy az Egyesült Államok közéletéről, ám 2012-re mély kiábrándultság vett erőt rajtam, és súlyos értékrendi válságba is jutottam. Túlzás nélkül, a Transmetropolitan rántott ki a gödörből, és azóta is az egyik legmeghatározóbb olvasmányként tartom számon a személyiségfejlődésem szempontjából. A sorozat kapcsán a legfőbb bánatom az volt, hogy a médium periférikussága és a nyelvi korlátok miatt milyen kevés olvasóval osztozhattam az élményben. Most a Fumaxnak hála végre a magyar olvasók is elmerülhetnek a mocsokban az Igazság keresésének céljából.

Sokan a DC Comics Vertigo nevű alkiadójának egyik legfontosabb címeként tartják számon a Transmetropolitant, ám a sorozat nem a Vertigónál, hanem a rövid életű, science fiction és fantasy zsánerre specializálódott Helix alkiadónál indult 1997-ben. Az elhibázott marketing és az emiatti alacsony eladás miatt a Helix egy év után megszűnt, és a neve alatt futó több mint tucatnyi sorozat közül egyedül a Transmetropolitan maradt talpon, hogy aztán a Vertigo égisze alatt folytatódhasson tovább. Ez jól látszik a Fumax kiadás első tizenkét fejezetéből is, ami végső soron a Helixnél megjelent tizenkét szám: a sorozat nyitánya egy háromrészes, egymással szoros egységet alkotó történetszál, amit hat, lazábban kapcsolódó epizód, majd egy újabb háromrészes történet, a Fagyassz meg a csókoddal követ. Ezután a sorozat felveszi a Vertigo alkiadóra jellemző öt-, illetve hatrészes történetszálak (story arc) struktúráját, amikből a kötet a Rohadék évét, illetve két különkiadást, a Karácsony pengéit és az Utálom az egészet című történeteket tartalmazza. Utóbbi a főszereplő fiktív könyvének válogatott részleteiből épül fel, amelyek illusztrációjáról harminckét művész gondoskodott – egy mesteri koncepció mentén kivitelezett pin-up gyűjtemény.  

A Transmetropolitan központi karaktere Spider Jerusalem, a trágár, erőszakos, drogfüggő újságíró, akit igen gyakran a gonzo újságírás úttörője, Hunter S. Thompson (Hell’s Angels: Vad rege az Angyalokról; Félelem és reszketés Las Vegasban) jövőbe helyezett hasonmásaként azonosítanak, ám a helyzet némiképp bonyolultabb ennél. Spider nem csupán résztvevőjévé válik az eseményeknek, amikről tudósít, hanem fontos céllal, már-már messianisztikus küldetéstudattal teszi azt, mégpedig az Igazság nevében, ami számára az egyetlen erkölcsileg elfogadható eszköz a történet helyszínéül szolgáló megapolisz, a Város jobbá tételére. Ebben a tekintetben Spider karaktere amolyan, sokadik köbre emelt posztmodern variáció Nietzsche Zarathustrájára, amit már a sorozat nyitánya is egyértelműsít a hegyet maga mögött hagyó magányos hős képével, aki a civilizációba visszatérve próbálja leróni utolsó tartozását a társadalom felé.

Egy régen várt hazai antológia II. (Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018)

Szerző Próza Nostra On the

Farkas Balázs: A nevetés íze

A retrospektív kritika egyik nagy előnye, hogy később megjelent alkotásokhoz is lehet hasonlítani egy-egy művet. A 2019-es Joker előzményfilm után meglepően másképp cseng Farkas Balázs története a nincstelen, elismerésre szomjazó humoristáról. A novella névtelen, lecsúszott főhősén, akin átgázolt az élet, szintúgy megjelennek annak a társadalomnak a tünetei, ami kitermelte őt, mint Arthur Fleck testén és lelkén. A vidéki Magyarország kilátástalansága és az egzisztenciális szorongás gyáraként működő Budapest közötti ingázás, a siker hajhászása olyan alkura sarkallja a szempontkarakterünket, amelybe mindannyian belemennénk, ha ennyire felőrölt volna bennünket a showbiznisz. A standupos humort írásban ábrázolni egyébként is talán a legnehezebb írói feladatok egyike. Szerencsére az író elegánsan megkerüli, körülírja a főszereplő műsorát, és a közönség és az előadó dinamikáján keresztül érzékelteti, hogy a saját démonaival küzdő komikus hogyan válik nihilista fenegyerekké. A hipnotikus, letisztult próza szuggesztíven mutatja be, hogy a nevetés is lehet drog. (Makai Péter Kristóf)

Sümegi Attila: Gúzs

Sümegi Attila Gúzs című novellája a függőséget, konkrétan a mágiahasználat iránti vágyat dolgozza fel. A novella inkább karakterdrámaként, lelki és kapcsolati problémák bemutatásaként működik, semmint egy fantasy novellaként. Ebből a szempontból hasonlít Kiss Gabriella Vendégségére, amelyben a fantasztikum beemelése szintén a háttérbe szorul a történet szempontjából. A novellában nincsenek nagy kilengések vagy fordulópontok, valamint a lelki folyamatokban sem mélyed el annyira a szöveg, hogy akár fantasyként, akár lélektani novellaként váljon olvashatóvá. A mágia addiktív megfogása izgalmas téma, de nincs kellően kidolgozva a háttérrendszer, így elveszti a hitelességét. A szöveg az egyik szereplő, Patrícia miatt válik érdekessé, hiszen a lány roma származású. A hazai fantasztikumban ritkán találkozunk a cigányság, a roma szereplők szerepeltetésével, így mindenképpen üdvözlendő ez a törekvés. (Borbíró Aletta)

Egy régen várt hazai antológia I. (Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018)

Szerző Próza Nostra On the

A GABO Kiadó közel 3 éve írta ki első pályázatát, amelynek célja az volt, hogy bemutassák, mi foglalkoztatja a hazai szerzőket, melyek azok sci-fi és fantasy témák, amik megjelennek a kisprózák világában. A kötet helyet adott már befutott szerzőknek, valamint pályázat útján bekerülhetett bárki, akinek az írása elérte a szerkesztők által elvárt minőséget.

Színes és érdekes válogatás állt össze a koncepció alapján, melyet azóta két újabb kötet követett 2019-ben és 2020-ban. Szerkesztőségünk négy tagja arra vállalkozott, hogy röviden bemutatja a kötet novelláit.

Moskát Anita: A mesterhazugság

Csavaros, az emberi lélek legmélyét kutató fantasy, aminek világa egyedülálló, de mégsem ez a legérdekesebb benne. Gyönyörűen beszél az igazság és a hazugság természetéről, és arról, hogy utóbbi mennyire megnyomorítja a lelket. Nyelvezet, képei végig erőteljesek, hatásosak, bár a középső harmada túlírt, a bevezető és záró részek elnyomják ezt az apró aránytalanságot. (Benkő Marianna)

Buglyó Gergely: Hét perc és egyetlen pillanat

Ezúttal a szerepjátékokból ismerős rosszfiúk, a csontvázkatonák a történet főszereplői, az ő nézőpontjukat, világukat ismerjük meg, míg a hagyományos hősök ezúttal antagonistaként szerepelnek. Az ismerős, bár itthon ritkábban alkalmazott koncepciót a szerző arra használja fel, hogy egy iskolarendszeren keresztül bemutassa a csontvázak társadalmát, nézeteit, hogy ezúton ismerőssé, megérthetővé tegye őket számunkra. A novella ezzel együtt a megszokott sablonok mentén halad: az iskolai rivalizálás, tinédzserszerelem, beavatásként működő harc az ifjúsági történetek tipikus kellékei. Buglyó nem újítja meg a formulát, de ezzel együtt is átélhető, ismerős és kedvelhető világot és mesét ad át az olvasónak. (Benkő Marianna)

Oldalak