A sátán kutyája

Ahogy egy irodalmár a közelmúltban már borgesi bölcsességgel megjegyezte: léteznek irodalmi gettók. Tetszik, nem tetszik bizony be kell vallani, bármennyire fájdalmas is ez, és bármennyire is küzd az irodalomértelmezői és írói réteg az elhatárolás ellen, a tudományos gondolkodás (!!!) körme szakadtáig ragaszkodik ahhoz, hogy márpedig van olyan, hogy alacsony, meg van olyan, hogy magas irodalom és teszi mindezt úgy, hogy e fasiszta elkülönítés alátámasztására egyetlen olyan érvet sem tud felmutatni, amely ne lenne legalább 39.482 oldalról megtámadható. Ezen elkülönítés pedig nagyjából úgy működik (és most ellopom idézem egy másik irodalmár igencsak ironikus megjegyzését), hogy „Az a jó irodalom, amit csak az egyetemi tanárok értenek. Amit egy hallgató is megért az rossz.” Így aztán persze kizárják nem olvassák az irodalomnak meglehetősen jelentékeny százalékát arra, hivatkozva, hogy ez populáris. Populáris, avagy szórakoztató alatt pedig mindenekelőtt azt értik, hogy olvasása élményszerű és jó, a könyv olvasatja magát a befogadó pedig nem rántja le magát azonnal mind a tíz körméről, miközben a Gutenberg-galaxis szupersztrádáján száguld felé  a kultúra.