Sas Ágnes

Jelenlegi hely

2020 könyvekben – a szerkesztőség kedvencei

Szerző Próza Nostra On the

2020 sok tekintetben emlékezetes év marad a számunkra, hiszen pillanatok alatt váltunk egy olyan globális járvány részeseivé, amelyet sokféle változatban olvashattunk már, akár kedvenc zsánerkönyveinkben is. Alighanem sokan azt tartják majd a legjobb részének, hogy vége lett, de persze messze még a csúcs, pláne a leereszkedés... Közismert tény, hogy a tavalyi év során a kiadókat is rendkívüli módon sújtották a járvány okozta korlátozások, ám hiába voltak nagy elkaszálások, eltolások, mégis szép számmal jelentek meg új könyvek is (ezúton is köszönet nekik a kitartásért), és szerencsére az olvasók is tartották a frontot. A bezárkózás viszont lehetőséget adott arra – kinek többet, kinek kevesebbet –, hogy időt szánjuk az újdonságokra vagy éppenséggel az elmaradások csökkentésére. A képregényes évértékelőnk után tehát érkezzen a könyves áttekintésünk, így olvastak a szerkesztőségünk tagjai 2020-ban. 

Sas Ágnes

Irha és bőrOlyan, mintha nem is tavaly, hanem sokkal régebben történt volna, de 2020 elején olvastam az Irha és bőrt Moskát Anitától, és egyértelműen ez lett az egyik kedvencem az évben. Az alapötlet izgalmassága mellett jól aknázza ki a történetben rejlő morális/társadalmi potenciált, anélkül, hogy bárhol didaktikussá válna. Remekek a karakterek is, a történet utolsó harmadában is képesek meglepetéssel szolgálni, közben mégis hihetőek, következetesek maradnak. Egyedül a lezárást sajnáltam, de ez inkább író és befogadó ízlésének szétválása, a szöveg értékeit nem csorbítja. Szintén 2020-ban fedeztem fel magamnak Szvoren Edinát, a kiváló novellistát. Rendkívüli nyelvi világgal képes átadni hétköznapinak érződő történeteken keresztül ezeknek a hétköznapoknak a szorongatóságát, vagy éppen szorongató helyzetek hétköznapiságát. Érdemes interjúkat is olvasni a szerzővel, csodálom a hozzáállását az irodalomhoz. Legvégül pedig nagy felfedezés volt számomra kollégám, N. Nagy Zoltán krimije, a Keselyű. A thriller elemekkel átszőtt szöveg remekül használja a saját magyarságát, feszes tempójú, szórakoztató. Legnagyobb erényének a sajátos atmoszférateremtést tartom, ügyesen kreál önálló mitológiát, miközben valós történelemre, helyszínekre és procedurális ismeretekre épít.

Mindenkinek legalább ilyen jó szövegeket kívánok 2021-re!

 

 

Az álmaink ura – Gaiman 60

Szerző Próza Nostra On the

Neil GaimanKi gondolta volna, hogy egyszer ilyesmire is sor kerül: a brit fantasztikum rocksztárja, a nagy mesélő, Neil Gaiman ma ünnepli a 60. születésnapját. Szép, kerek évforduló, ami remek lehetőség arra, hogy újra beszéljünk róla, miért is ő az egyik ma élő legizgalmasabb és legkedveltebb fantasyíró nemcsak az Egyesült Királyságban, de bárhol a világon. Történetei, legyenek azok regények, novellák, képregények vagy forgatókönyvek, sokunknak kedvencei, és meghatározzák, hogyan gondolunk a fantasztikumra, vagy tekintünk magára a világra. Innen is köszönünk mindent, hálából pedig a szerkesztőségünk ebben a cikkben zengi dicsőségét Gaiman nevének és műveinek.
 

Rusvai Mónika

Neil Gaiman szövegeivel egyetemistaként találkoztam először. Anglisztika mesterképzésre jártam, és már kezdtem unni, hogy ha fantasztikummal akarok foglalkozni, de szeretném, hogy komolyan vegyenek az egyetemen, akkor számomra csak a Beowulf és más középkori szövegek maradnak. Aztán egy populáris kultúra szemináriumra elolvastam a Coraline-t, és lenyűgözött, hogy egy nyelvileg egészen egyszerű szövegbe mennyi titkot lehet elrejteni. Minden mondat ajtó volt számomra, amely sötét, ám mégis borzongatóan ismerős világokba vezet. Bár később más műveit is elolvastam, máig Gaiman kidult regényei állnak hozzám legközelebb. Nagyon szeretem A temető könyvének néha kissé morbidba hajló, mégis gyermeki őszinteségét. A Csillagport is többször újraolvastam már minden tündérhagyományt felforgató ironikus humoráért. A számomra legkedvesebb Gaiman-regény azonban egyértelműen az Óceán az út végén. Ez a történet kézzelfoghatóvá változtat minden gyermekkori félelmet, miközben finoman egybemossa a mágikus és a hétköznapi világot. Ma már irodalmárként is foglalkozom Gaiman munkásságával, néhány hete pedig én tartottam órát egyetemi hallgatóknak a Coraline-ból. A kör bezárult. Köszönöm Neil Gaimannek, hogy segített visszatalálni a fantasztikumhoz, és kívánom, hogy még sok nagyszerű szöveggel gyarapítsa kiemelkedő munkásságát.

Egy embertelen vidék hősei (Nagy Sándor Ádám – Embertelen vidék)

Szerző Sas Ágnes On the

Nagy Sándor Ádám: Embertelen vidékA magyar fantasztikus irodalomban ritka esemény, hogy valami olyan közelségből váljon nemzetközi popkulturális jelenséggé, mint a Vaják. Várhatóak voltak tehát azok a szövegek a hazai zsánerben, amelyeken érződni fog a Sapkowski-hatás. Nagy Sándor Ádám regényét ilyen szövegnek gondolom, de szerencsére egyáltalán nem izzad meg, hogy a „magyar Vajákká” váljon. A szerző érezhetően merít Sapkowski témáiból és világépítéséből, de friss hanggal, erős saját narratívával teszi azt.

A regény egy atomháború-sújtotta, posztapokaliptikus világban játszódik, a Tar névre keresztelt, feltehetően Európában található térségben, amely egyike (már, ha nem az egyetlen) a világégések után még lakható területeknek. A megtizedelődött társadalom jelentősen visszafejlődött, többségük szétszóródott falvakban vagy lazán szervezett városállamokban tengeti mindennapjait, amelyeket autoriter uralkodók kormányoznak. A cselekmény középpontjában egy Varjú nevű exkatona áll, aki a háború idején speciális alakulatban szolgált. Vadászként a kiképzése során és a harctéren szerzett tapasztalatait bocsátja áruba. Az ő munkája likvidálni a világháború után maradt mérgező szörnyszülötteket, a „kibókat”, illetve elhajtani a falulakókat veszélyeztető bűnözői csoportosulásokat. A felütés tehát nagyon hasonlít a Vajákéra. Adott egy magányosan vándorló, különleges képességekkel rendelkező, morálisan szürke figura, aki küldetései során különféle szörnyekkel ütközik meg. A lengyel regényhez hasonlóan az összecsapások csak ritkán jelentik a cselekmény tetőpontját, sokkal fontosabbak a menet közben megismert emberi történetek vagy a politikai játszmák, amelyeknek a főszereplő megfigyelőjévé válik. 

A kötet elején lévő fejezetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, különálló történeteknek tűnhetnek, amelyek középpontjában mindig új küldetések állnak, új mellékszereplőkkel. A struktúrájuk hasonló; a legtöbb fejezet háborús visszaemlékezésekkel kezdődik, majd megismerjük a küldetést, az új helyszínt, a főhőst támogató és akadályozó karaktereket, végül pedig a harcban csúcsosodó konfliktus után a történet megoldását. Később jelentősebbé válnak az átívelések, a regény egészét a cselekménynél mégis sokkal jobban meghatározza az összefüggő narratíva. A cím szó szerint értelmezve a háború után degradálódott környezetre utal, szimbolikus értelemben előre utalhat a visszaemlékezésekben tárgyalt múltbeli történések hatásaira és a főszál cselekményét átható pesszimizmusra.