„Juniper” (Sally Gardner - A hold legsötétebb oldala)
Az űrutazásról fantáziáló ember a 20. század második felében egyszerre volt futurista, aki a tudás felnőttkorában jár, és egyszerre hordozta a gyermek jegyeit, aki sok botlással vág neki egy elképzlet világnak a technika tavaszán. A földi történet átírása volt ugyanis a tét, egy folyamatosság megszakítása, melynek narratívája mindig a bolygóhoz gravitált. A feldolgozásoktól hemzsegő tematika mindig ezt a korszellemben fészkelő elrugaszkodási pontot keresi, követve/szétszedve a „kilövésekkel” egyidejű krónika galaktikus optimizmusát. Nem véletlen hát, hogy keleten a „visszaszámláló ember” megalkotásában a totalitárius hatalomnak nagy szerep jutott a tévében sugárzott ég felé emelkedő rakéta képének ismétlésével. A célok megtestesülése pedig a szkafanderes alak volt, aki limitált oxigénnel vág neki a végtelennek, az űrutazó képernyőn, üdvözlőlapokon szugerált figurája. Érthető tehát, hogy a modernség kései szakaszában ez a törékeny, rosszul felszerelt alak lett az ember utáni ember megtestesülése – a kollektív célok és a magára hagyott egzisztencia emblémája egyben. Sally Gardner A Hold legsötétebb oldala (Maggot Moon) című regénye többek közt ezt a kettősséget dolgozza fel.