Rémület Dunwichben

A walesi születésű Arthur Machen (szül.: Arthur Llewellyn Jones, 1863-1947) a századforduló angol irodalmi életének sokrétű alakja: lefordította angolra Casanova emlékiratait és Navarrai Margit Heptameronját (L’Heptaméron), tagja volt az Arany Hajnal Hermetikus Rendnek, melyben – egyebek között – Yeats és Crowley is megfordult, a dekadens irodalom rajongójaként gótikus-misztikus novellákat írt, újságírói tevékenysége során megalkotta a „Mons angyalainak” első világháborús mítoszát, és – meglehetősen beszűkült – vallásosságától indíttatva az emberi spiritualitás fokozatos kiveszésén lamentált. Napjainkban leginkább a századforduló környékén írt rémtörténetei miatt ismert, és valószínűsíthető, hogy H. P. Lovecraft jelentős mértékben közrejátszott az életműve iránti érdeklődés fennmaradásában. A nagy Pán isten (The Great God Pan) Machen egyik legjelentősebb munkája, mely olyan neves rémtörténet-írók képzeletét termékenyítette meg, mint Lovecraft, Stephen King vagy Thomas Ligotti.

A nagy Pán isten elhízott novella, avagy sovány kisregény – ahogy nézzük –, mely 1890-ben a Whirlwind című lapban, majd – módosított és bővített formában – 1894-ben A legbenső fény (The Inmost Light) című írással együtt önálló kiadványként jelent meg. A nyolc fejezetre tagolt alkotásban a bonyodalom forrása egy orvosi kísérlet: Dr. Raymond és segédje, Clarke sebészeti beavatkozást hajtanak végre a doktor nevelt lánya, Mary agyában; a kísérlettől azt  remélik, hogy a páciens képes lesz meglátni az anyagi világ illúziója mögötti valóságot, amire a doktor az antik görögök nyomán úgy utal, meglátni a nagy Pán istent. A kísérlet részben beváltja a hozzá fűzött reményeket, ám nem várt eredményeket is fial – melyek következményei később sújtanak le, amikor egy rejtélyes és veszedelmes nőalakról rémisztő hírek kezdenek keringeni London kifinomult úri kompániájában…

Howard Phillips Lovecraft, a New England-i úriember és mizantróp tudta, hogyan ragadja meg az olvasó figyelmét, remek kezdőmondatokat írt. A Lovecraft művészetére koncentráló sorozat bevezető részében ezek közül mutatom be az általam legjobbnak ítélt ötöt. Mondjuk úgy: ráhangolódásként.

5. Mnar földjén van egy nagy, csöndes tó, melyet nem táplál semmilyen folyó, és ő sem táplál folyókat. – A végzet, amely elérte Sarnathot (1919)

Amennyire esetlenek a párbeszédek, annyira hangulatosak, takarékosak és különlegesek a leírások a Lovecraft-szövegekben. Régmúlt és álomszerűség érzése keveredik ebben a kezdőmondatban, hiszen a „Mnar földje” idegennek, távolinak, víziószerűnek hat. A csöndes tó képe a nyugalom, míg a tény, hogy nincsenek folyói, a magány érzését idézi fel. Minden fölösleges szótól mentes, prózaversbe illő mondat.