Red Hook

Más szerzők által megteremtett mitológiából kölcsönözni mindig ingoványos terület. Az így létrejött intellektuális határsértéseknek persze különböző fokozatai vannak, amelyek a bocsánatos bűnként elkönyvelhető fanfictionöktől a nyilvánvalóan anyagi haszonszerzésen kívül mással nehezen indokolható sírrablásokon át (lásd Lin Carter esetét Conannal, Sophie Hannah-ét Hercule Poirot-val, vagy kevés kivételtől eltekintve a komplett Sherlock Holmes-mitológia sorsát) azokig a szövegekig terjednek, melyek megfeleltek az egyetlen igazán fontos szabálynak: legyél elég jó a saját jogodon is. A sikeres próbálkozásokat kétfelé oszthatjuk: vannak az „egyszerű” stílusgyakorlatok, amikor valaki az eredeti szerző előtt fejet hajtva, sok esetben annak modorában ír: Stephen King például epigonként is briliáns, legyen szó Arthur Conan Doyle-ról, Lovecraftról vagy Raymond Chandlerről. Másrészt pedig ott vannak azok a művek, melyek csak azért használják fel az eredeti univerzumot, mert annak keretei között tudják legjobban előadni a saját mondanivalójukat.

Amikor a Fekete Tom balladáját írta Victor LaValle a két fenti eredőt ötvözve nyúlt Howard Philips Lovecraft hagyatékához, illetve azon belül is a Red Hook (The Horror at Red Hook, 1927) című elbeszéléséhez. A Red Hook a Mester gyengébb – ő maga utóbb így fogalmazott róla egy levelében: „egy kissé hosszú és szétfolyó” –, s utóéletét tekintve az egyik legtöbbet előcitált szövege. Lovecraft inspirációs forrásaként az a viszolygás szolgált, mellyel a rohamosan gyarapodó New York olvasztótégelye iránt viseltetett a „roaring twenties” idején: a sztori középpontjában egy Thomas Malone nevű helyi detektív és egy, az okkult tudást az alsóbb osztálybéli arab, latinó, lengyel stb. bevándorlók „mágiájában” kereső, és ezért mindenét feláldozni hajlandó öreg milliomos különös esete áll. A bevándorlók nem túl hízelgő kontextusban történő megjelenítése miatt az elbeszélés rendszeresen hivatkozási alapként szolgál a „Lovecraft versus rasszizmus” diskurzus csataterén – ám ebbe a meglehetősen parttalan vitába ehelyütt nem érdemes belebocsátkoznunk. Annál is kevésbé, mert  közvetlenül a cím alatti ajánlásában – bár az afroamerikai LaValle okkal választotta újramesélésre éppen ezt a szöveget – lakonikusan rövidre zárja az egészet: “H.P. Lovecraftnak, minden ellentmondásos érzésemmel együtt”. Egy interjúban bővebben is kifejtette, mit értett ezalatt, s egy olyan szeretett családtaghoz hasonlította Lovecraftet, aki szörnyű dolgokat tud mondani bizonyos csoportokról – mint, hogy „a balkezesekben nem lehet megbízni” –, ám mégis ő volt az, aki annakidején megtanította például biciklizni.