R. A. Salvatore

Robert Anthony Salvatore igen régóta az egyik legnagyobb szerepjátékos franchise, az alfa és omega, azaz a Dungeons & Dragons, a Wizard of the Coast brand zászlóshajójának talán legfontosabb írója. A számtalan, D&D rendszerre épülő világ közül fő otthona a Forgotten Realms, az Elfeledett Birodalmak földje, ahová sikerült egy halhatatlan, ám napjainkra kissé túlhajtottá vált és változtathatatlannak tetsző hőst alkotnia: Drizzt Do’Urdent. Véget nem érő kalandjai a Jeges Szelek Völgye-trilógiával (Icewind Dale) kezdődtek, ám az igazi áttörést az eredettörténet, a Sötételf-trilógia és annak első kötete, az Otthon hozta el számára.

Az előbb említett sorozat esetén még nem volt teljesen világos a központi hős kiléte, s ha valamelyest egyértelműbb választ keresünk, inkább Wulfgart, az ifjú barbárt említenénk ehelyütt, egyfajta újragondolt és FR-be vetett poszt-Conanként, semmint a sötételf kószát. Ám a fáma szerint akkora népszerűségnek örvendett a karakter, hogy kiadói felkérésre Drizzt került a középpontba a továbbiakban, s csak a történetek kronológiájának és az azóta gyakorlatilag átláthatatlanná duzzadt Drizzt-sagának köszönhető, hogy a duplaszablyás igazságosztó felől olvassuk már Salvatore első trilógiáját is.

A Drizzt-történetek nem igazán állnak ellent a kategorizálásnak, sőt, egyértelműen a heroic fantasy-hez sorolhatók. Az Otthon pedig már igazi fantasy klasszikusnak mondható, nem csak angolszász nyelvterületen, hanem hazánkban is. Első kiadását még a megboldogult Valhalla Páholy jelentette meg 1994-ben, majd a Szukits adta ki újra 1999-ben, jelenleg is kapható formátumát pedig 2004-ben nyerte el a Delta Vision Kiadónak köszönhetően, akik az egész sorozatnak egységes arculatot varázsoltak egy darabig, Todd Lockwood grafikáival a borítókon.

A bosszú nem tartozik a fantasy legeredetibb témái közé. Márpedig a Tövisek hercege – a Széthullott Birodalom trilógia első kötete – a fülszöveg szerint a bosszúról szól. A történet főszereplője – Jorg herceg – gyerekkorában egy tövises bokor fogságából végignézi, ahogyan apja politikai ellenfele megbízásából katonák ölik meg anyját és öccsét. Ahelyett, hogy apja megtorolná ezt, anyagilag kifizetődő egyezséget köt Renar gróffal, a gyilkosságért felelős nemessel. A bosszútól fűtött Jorg ezért tíz évesen elszökik apja udvarából, és egy kegyetlen rablóbanda tagjává, majd az évek alatt vezérévé válik. Négy évvel később visszalovagol apja udvarába, hogy elvegye az örökségét. Nagyon vázlatosan ezt a történetet beszéli el a regény. Ám nem éri meg korán fanyalogni, ugyanis e könyv esetében is igaz a mondás, miszerint nem az a lényeg, hogy mit mesélünk el, hanem az, hogy hogyan.

Mark Lawrence-t az angol George R. R. Martinként szokták emlegetni. Minden jóérzésű embernek feláll a szőr a hátán az effajta összehasonlításoktól, de ez egyszer nézzük meg közelebbről ezt az állítást. Szóval Lawrence az angol George R. R. Martin, akit viszont az amerikai John Ronald Reuel Tolkienként szoktak emlegetni. Mindebből végső soron az következik, hogy az angol Mark Lawrence tulajdonképpen az angol J. R. R. Tolkien. Már csak az efféle képzavarok miatt sincs értelme az ilyen összehasonlításoknak.