Próza Nostra

Jelenlegi hely

Kritika és piac

Szerző stv On the

KönyvekAz itt leírt gondolatok Pintér Bence Milyen, és mire jó a magyar fantasztikum intézményrendszere? című pontos és alapos írására reflektálnak. Érdemes tehát először Bence szövegét elolvasni, de az érthetőség kedvéért a számunkra fontos részeket összefoglalom néhány bekezdésben.

Az intézményrendszerről szóló írás alapvetően három területre koncentrál: a kiadók szerepére, a fantasztikus irodalmi recepciót szolgáltató műhelyek (blogok, portálok, események, díjak stb.) tevékenységére és az olvasói mozgalmakra. Habár mindenképpen érdemes e három tényezőt együtt vizsgálni, ehelyütt én csupán – a Próza Nostra nyilvánvaló érintettsége miatt – a második kategóriára, tehát a recepcióra koncentrálok.

A recepció színterét, a zsánersajtót további három szempontra bontja az írás. Ezek a hírszolgáltatás, a hírszolgáltatáson túlmutató anyagok és a könyvrecenzió. A Próza Nostra működési modellje az évek során úgy alakult, hogy leginkább e harmadik területre koncentrálunk, miközben lehetőség szerint igyekszünk a második kategóriát sem elhanyagolni interjúk és helyszíni beszámolók készítésével. Híranyagokat csupán ritkán közlünk, habár a fontosabb anyagokról és a profilunkba vágó megjelenésekről a Facebook oldalunkon keresztül igyekszünk tájékoztatni az olvasókat. Mivel azonban a hírszolgáltatás rendkívül gyors reakciót kíván, ezért ezzel az Próza Nostra, korlátozott lehetőségei miatt, nem kíván foglalkozni.

Arany 200 novellapályázat – Bemutatkozik a zsűri

Szerző Próza Nostra On the

Zichy Mihály: HídavatásA Próza Nostra novellapályázatára, melyet Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából hirdetett meg, ötven érvényes pályamunka érkezett. Nagyon örülünk, hogy a pályázatunk elnyerte a tetszéseteket és ilyen sokan elküldtétek az írásaitokat. A tavalyi pályázathoz képest (melyet a csernobili atomkatasztrófa 30. évfordulója alkalmából írtunk ki) idén talán speciálisabb, szorosabb volt a téma, hiszen míg ott egy eseményt kellett feldolgoznia a pályázóknak, idén már szövegekből kellett, hogy kiinduljanak az alkotók. Nem is akármilyen szövegekből, hiszen a magyar költészet csúcsteljesítményeinek számító Arany-balladákat kellett valamilyen zsánerben újramixelni.

A pályázati határidő lezárult, most a zsűri dolgozik. A tavalyi alkalomhoz hasonlóan idén is bemutatjuk a munkafolyamatot és a zsűri tagjait.

A zsűrizés folyamata

A zsűrizés hasonló módon működik, ahogyan az már a Csernobil 30 pályázatunk esetében is történt.

Első lépésként letöltöttük az összes novellát, majd Steve (aki idén nem vesz részt a zsűrizésben) készített egy táblázatot a szerzők nevével és a pályamunkák címével. Ezután mindegyik pályamunkához hozzárendelt egy fedőnevet. A már jól bevált NATO kódolást használtuk (Alpha, Bravo, Charile és így tovább), mert az még mindig menő. Majd minden novella elejéről kitörölte a szerző nevét és a fedőnévvel helyettesítette. Ez azért szükséges, hogy a zsűri véletlenül se legyen részrehajló, amennyiben ismerős névvel találkozna. Amikor a NATO kódok elfogytak, számokat kezdtünk használni.

Ezután véletlenszerűen elosztottuk az 50 novellát az öt zsűritag között, akik alább bemutatkoznak nektek. Egy közösen szerkesztett Google dokumentumban mindenki röviden véleményezi az általa olvasott szövegeket, majd ezek közül kiválasztja a megítélése szerinti két legjobbat. Az így kiválasztott 10 novella kerül fel a shortlistre.

Az első körös válogatás után bennmaradt 10 novellát minden zsűritag elolvassa, majd kiválasztja a számára legjobbnak ítélt hármat és sorrendet állapít meg közöttük. Végül összevetjük a zsűritagok által egyénileg megállapított sorrendeket, melyek kombinációjából előáll a végeredményt.

Mindenszentek napi nyereményjáték (Mutasd meg, mit olvasol!)

Szerző Próza Nostra On the

Trick or Treat?

Ismét eljött az ideje egy kis játéknak, melynek során az olvasást is népszerűsítjük a segítségetekkel.

Mutasd meg, mit olvasol!

Mit fogsz a hosszú hétvége alatt olvasni? Mivel készülsz Halloweenre? Mi a kedvenc horrorsztorid? Mit viszel magaddal az őszi szünetre?

Posztolj egy képet Facebookra, Twitterre vagy Instagramra a könyvről, amit éppen olvasol vagy egy olyanról, amit valamiért különösen szeretsz! Külön jó, ha hangulatos környezetet teremtesz a kötetnek, természetesen neked nem kell felismerhetőnek lenned a képen és nem is kell szerepelned rajta, ha nem akarsz. Pár szavas vagy akár mondatos szöveg is mehet a kép mellé, melyben összefoglalod véleményedet a könyvről. A posztodnak tartalmaznia kell a #prozanostra hashtag-et, így válogathatóak le a játékban résztvevő képek. Ne felejtsétek el publikusra állítani a posztot, különben nem fogjuk látni és így a sorsoláson sem tudtok részt venni.

November 6-án, este 20 órakor lezárul a játék és a játékban résztvevők közül három nyertest fogunk sorsolni. Egyikük A. M. Aranth Oculus című kötetét, másikuk Tristan Garcia Browser zsinórjai című regényét, a hamradik szeriencsés pedig Stefan Spjut Stallo című könyvét kapja tőlünk. A nyertesekkel privát üzenetben vesszük fel a kapcsolatot a postacím miatt.

Jó fényképezgetést, de mindenek előtt jó olvasgatást! :)

6 éves a Próza Nostra (Könyvmegjelenés: Az atomkatasztrófa gyermekei)

Szerző stv On the

Az atomkatasztrófa gyermekeiMa ünnepli hatodik születésnapját a Próza Nostra.

E hat év alatt sok minden történt és sok minden változott az oldalon. A legfontosabbat ezek közül az jelenti számomra, hogy egy egyszemélyes kezdeményezésből az évek alatt közösséggé szerveződött. Hat éve egyedül kezdtem írni a Próza Nostrát, mivel úgy gondoltam, hogy ha egyébként is mindig írok az elolvasott könyvekről magam számára, emlékeztető gyanánt, akkor miért ne tegyem ki ezeket az írásokat egy blogra – hátha érdekelne néhány embert. Így kezdődött. Ma tucatnyian alkotjuk a Próza Nostra szerkesztőségét és régen kinőttük a blog kereteit.

A csapat igyekszik minden friss megjelenésről írni, miközben szem előtt tartjuk azt is, hogy bizonyos időközönként érdemes újraolvasni egy-egy régebbi címet és új megvilágításba helyezni a szöveget az olvasók számára. Ehhez óriási segítséget nyújtanak azok a kiadók, akikkel most már hosszú évek óta partneri viszonyt ápolunk. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az Ad Astra, az Agave, az Alexandra, a Cartaphilus, a Delta Vision, az Európa, a Főnix Könyvműhely, a Fumax, a Gabo, a Libri, a Magvető, a Metropolis Media, a Twister Media és a Typotex kiadóknak a recenziós példányokért és a sajtóközleményekért.

A kritikák mellett törekszünk arra, hogy hírt adjunk nektek az általunk fontosabbnak tartott megjelenésekről, ahogyan arra is, hogy szövegrészletet közöljünk ezekből. Szeretnénk közelebb hozni az olvasókhoz a kötetek szerzőit, ezért amikor csak lehetőséget látuk rá interjút készítünk velük. Ezek közül kettőt szeretnék ehelyütt kiemelni, mégpedig a Catherynne M. Valentével és a Josh Malermannel készített interjúinkat.

Csernobil30 novellapályázat – Bemutatkozik a zsűri

Szerző Próza Nostra On the

Csernobil30A Próza Nostra novellapályázatára, melyet a csernobili atomerőmű katasztrófájának harmincadik évfordulója alkalmából hirdetett meg, ötvenegy pályamunka érkezett. A szerkesztőség sejtette, hogy egy-két tucat írás be fog érkezni, de ekkora mennyiségre egyikünk sem számított. Nagy öröm az, hogy egy effajta, pénzdíjazás nélküli irodalmi pályázat ennyi érdeklődőt képes megmozgatni, mert az azt jelenti, hogy sokaknak jelent valamit az irodalom és az alkotási folyamat. A nemek aránya ugyan kissé kiegyensúlyozatlan, hiszen az ötven szerzőből (egy pályázó két pályamunkát is leadott) csupán tizenhárom nő, miközben az analitikák szerint a Próza Nostra látogatóinak több mint a fele nő. A következő alkalommal talán olyan témát sikerül találnunk, mely mindkét nem fantáziáját hasonló mértékben beindítja.

A pályázati határidő lezárult, most a zsűri dolgozik. Úgy gondoltuk, talán érdekes lehet az is, hogy mi a folyamata a szövegek kiválasztásának, ezért néhány mondatban bemutatjuk a munkamódszerünket, majd megismerkedhettek a zsűri tagjaival is.

A Próza Nostra bemutatkozó estje

Szerző Próza Nostra On the

Próza Nostra és a Bolondok hercege (plakát: Gőz Zoltán)Négy évnyi fennállás után eljött az ideje, hogy a Próza Nostra személyesen is bemutatkozzon az olvasóknak. Erre 2014. november 13-án, csütörtökön a budapesti RoHAM Bárban kerül sor, 19 órai kezdettel.

Az est résztvevői:

Szabó István Zoltán (stv) - főszerkesztő

Ács Balázs (Imp) - szerkesztő/kritikus

Fekete I. Alfonz - kritikus

Moderál: Gaborják Ádám - kritikus

Pécsi konferencia

Szerző Próza Nostra On the

SzekcióbontásIdén 10 éves a PécsiBölcsész egyetemi lap, ebből az alkalomból rendezett konferenciát a hallgatói újságírásról (és ami azon túl van) a PTE Bölcsészettudományi Kar, a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéken, március 31-én és április 1-én.

A konferencia két napja alatt a résztvevők visszatekintenek az újság elmúlt tíz évére, melyben a lap jelenlegi és egykori főszerkesztői kerekasztal beszélgetés formájában is részt vesznek.

Április 1-én pedig az online felületek és a hallgatói újságírást követő lépések kérdései is szóba kerülnek. A 15 órakor kezdődő kerekasztal beszélgetés pedig a Próza Nostrát is érinti, hiszen Szirmai Gergely (Hollywood News Agency), Kovács Zoltán (Unicum, Szoba Sessions) és Doboviczki Attila (PTE-BTK) mellett Szabó István Zoltán (Próza Nostra - stv) is a kerekasztal beszélgetés résztvevői között van, hiszen a Próza Nostra voltaképpen egy egyetemi műhelymunka eredményeként kezdte meg működését 2010-ben.

Facebook event és program

Üdv a megújult honlapon

Szerző Próza Nostra On the

LapokMa újraindult a Próza Nostra. Az elmúlt valamivel több, mint egy hónapban a lap új (reményeink szerint szebb és letisztultabb) külsőt és új logót kapott. Tovább funkciókkal is bővült a felület, bízunk benne, hogy használni fogjátok őket a látogatások, olvasgatás során. Most már a tablet és okostelefon képernyőkre igazítva is elérhetitek a lapot. Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre az új oldallal kapcsolatban (is), nagy örömmel vesszük, ha megírjátok nekünk kommentben (a lap tetején a 'Csevegés' feliratú fülre kattintva) vagy emailben (proza.nostra@gmail.com).

Figyeljétek Facebook és Twitter fiókjainkat is, hiszen plusz tartalmakat érhettek el rajtuk keresztül.

Az oldalon végzett munkájáért óriási köszönettel tartozunk Lőkös Kornélnak, a Próza Nostrát teljes egészében ő programozta.

Reméljük, hogy mostantól még szívesebben olvastok majd minket.

Bezárás és karácsonyi jókívánságok

Szerző Próza Nostra On the

Karácsony, könyv, fényMától kezdve egy hónapon keresztül nem fog frissülni a Próza Nostra. Régóta esedékes volt már az oldal dizájnjának átalakítása, illetve néhány új funkciót is szerettünk volna bevezetni - ezekre most kerül sor. A szükséges háttérmunkálatok miatt az oldal a mai nappal lementésre kerül és egy alkalom - a lassan hagyományosnak nevezhető szilveszteri sci-fi klasszikus - kivételével 2014 január elejéig nem fog frissülni. Mondjuk azt, hogy téli szünetre mentünk.

A munkálatok ideje alatt az oldal változatlanul látogatható, olvasható lesz. A Próza Nostra egyéb felületei - Facebook és Twitter fiókok - továbbra is aktívak maradnak, sőt, igyekeznek pótolni az oldal kimaradását, szóval csak kövessétek őket figyelemmel. Januárban pedig új ruhában, új tartalmakkal térünk majd vissza.

"...a világvége természetesen örökérvényű" - interjú Bartók Imrével II.

Szerző stv On the

Bartómk Imre (Szőcs Petra fotója)

 

A Bartók Imrével készített interjú második része. Az első rész ide kattintva olvasható.

Próza Nostra: A regényed főszereplője három sorozatgyilkos, akik egyben három jelentős gondolkodó alakját, személyiségét viselik. Ha jól tudom kezdetben a Gondolkodók is lehetséges címalternatíva volt. Hogyan jött az ötlet, hogy sorozatgyilkos filozófusokról írj és miért pont Heidegger, Marx és Wittgenstein lettek a szereplők?

Bartók Imre: Az első pillanattól kezdve ez a három figura lebegett előttem, egyrészt, mert kiemelten fontosak, másrészt, mert nagyon élesen eltérnek egymástól. Ha azt keressük, hogy ki az a három szerző, akik biztosan utálnák egymást, akkor ez egy kézenfekvő felállás. Heideggert és Wittgensteint a század két legfontosabb gondolkodójának szokás tekinteni, Marx jelentősége pedig abban áll, hogy általa közvetlenül is megjelenik a filozófiának mint gyakorlatnak, mint világprogramnak a gondolata – erre a regény a Feuerbach-tézissel maga is utal. Valójában mindhármukra jellemző – persze nagyon eltérő formában – a filozófia „végének” vagy „meghaladásának” gondolata.

Oldalak