Próza Nostra szerkesztőség

Az ember gyarló, szól a közhely. Magamra vonatkoztatva pedig még nagyobb közhely. De attól nem lesz kevésbé igaz. Szóval ennyi bevezetés után csak bevallom, hogy azért vagyok gyarló, mert bizony előfordult, hogy nem írtam meg egy beígért cikket. Mentegethetném magam, hogy munka, időhiány, ihlethiány stb., de a végeredmény ugyanaz. És nincs az az erőskezű szerkesztő, aki ilyenkor eredményt tud elérni. Csak a saját lelkiismeretem. Úgyhogy most válogattam pár könyvet, amiről vagy recenziós példányt kaptam (ez a rosszabb) vagy csak olvasás után nagyon felbátorodtam az írásra. Aztán mégsem született eredmény. Íme az én szégyenfalam - és pár gondolat egy cikkíró hétköznapjaiból, soha nem született cikkekről és cikkekből.

On Sai - Scar

A Scar talán a legnagyobb elmaradásom, ami a mai napig nyomja a vállam. Olyannyira, hogy a 2020-as évet ezzel a regénnyel kezdtem, mégsem sikerült cikket írnom, holott a jegyzeteim már több oldalra nyúlnak. Nem találtam meg azt a fókuszt, amivel igazán érdekesen tudtam volna megfogni a regényt. Ráadásul ez lett volna anno az első cikkem, amit a Próza Nostrára írok, aztán váltottam egy macskára. Túl sokat akart a szarka.

3 éve jelent meg az első írásom a Próza Nostrán. Valójában ez volt az első recenzióm. 2017 elején Steve megkeresett, hogy írnék-e Scott Hawkins regényéről, Az Égett-hegyi könyvtárról, hiszen korábban szóba került, hogy olvastam és szerettem. A felkérés után újraolvastam a regényt, és április 15-én meg is jelent a szövegem. Ekkor csatlakoztam hivatalosan a Próza Nostra szerkesztőségéhez, amiért nem tudok elég hálás lenni. Rengeteget tanultam az évek során a csapattól az offline és az online projektek során egyaránt. 

10 év hosszú idő – ahogyan Ádám és Steve is írja –, nagy változások történhetnek ezalatt. A Próza Nostra évfordulójának közeledtével pedig adódott a kérdés számomra: vajon az olvasásomban, értelmezésemben mi változott az elmúlt három év hatására? 

Ha egy újraolvasás meghatározta az első posztomat, akkor most, a lap születésnapjához közeledve, különösen aktuálisnak éreztem a visszatekintést, a revíziót. Ismét a kezembe vettem Hawkins regényét, és megírtam róla a második kritikámat a korábbitól teljesen függetlenül. Aztán persze egymás mellé helyeztem őket, hogy lássam mi változott.

Ma ünnepli hatodik születésnapját a Próza Nostra.

E hat év alatt sok minden történt és sok minden változott az oldalon. A legfontosabbat ezek közül az jelenti számomra, hogy egy egyszemélyes kezdeményezésből az évek alatt közösséggé szerveződött. Hat éve egyedül kezdtem írni a Próza Nostrát, mivel úgy gondoltam, hogy ha egyébként is mindig írok az elolvasott könyvekről magam számára, emlékeztető gyanánt, akkor miért ne tegyem ki ezeket az írásokat egy blogra – hátha érdekelne néhány embert. Így kezdődött. Ma tucatnyian alkotjuk a Próza Nostra szerkesztőségét és régen kinőttük a blog kereteit.

A csapat igyekszik minden friss megjelenésről írni, miközben szem előtt tartjuk azt is, hogy bizonyos időközönként érdemes újraolvasni egy-egy régebbi címet és új megvilágításba helyezni a szöveget az olvasók számára. Ehhez óriási segítséget nyújtanak azok a kiadók, akikkel most már hosszú évek óta partneri viszonyt ápolunk. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az Ad Astra, az Agave, az Alexandra, a Cartaphilus, a Delta Vision, az Európa, a Főnix Könyvműhely, a Fumax, a Gabo, a Libri, a Magvető, a Metropolis Media, a Twister Media és a Typotex kiadóknak a recenziós példányokért és a sajtóközleményekért.

A kritikák mellett törekszünk arra, hogy hírt adjunk nektek az általunk fontosabbnak tartott megjelenésekről, ahogyan arra is, hogy szövegrészletet közöljünk ezekből. Szeretnénk közelebb hozni az olvasókhoz a kötetek szerzőit, ezért amikor csak lehetőséget látuk rá interjút készítünk velük. Ezek közül kettőt szeretnék ehelyütt kiemelni, mégpedig a Catherynne M. Valentével és a Josh Malermannel készített interjúinkat.

2015. február 16. és 22. között a Próza Nostra szeresztősége írja a netnaplót a Literára. Nagyon megtisztelő, hogy a lap felkért minket a naplóírásra, ezúton is köszönjük szépen nekik a lehetőséget.

Természetesen izgatottan készülődünk a feladatra és tartogatunk meglepetést is, hiszen az egyik naplóírónk nem a lap közvetlen munkatársa, hanem egy olyan, a hazai fantasy irodalomban egyre ismertebbé váló személy, aki amellett, hogy író, más munkája révén (is) jó kapcsolatot ápol az oldallal, velünk.

A bejegyzéseineket egy nap csúszással fogjátok olvasni a Literán, aki figyeli az oldalt, annak ez bizonyára nem ismeretlen dolog, tehát a hétfői napról írt naplójegyzetünk kedden kerül ki az oldalra, így az utolsó - vasárnapról szóló írás - 23-án, hétfőn lesz olvasható.