popkultúra kutatás

„A mainstream pornó egy utópia, egy szélsőséges fantáziakép, amely a szexualitás energiájának féktelen ábrázolását vizionálja” (141) – írja Tóth Zoltán János a Hardcore pornófilm a hálózati kultúrában című doktori disszertációjában. Az idézet magába sűríti a kötet egyik célját, amely a hardcore pornó kortárs formájának társadalmi-kulturális kontextualizálására, valamint kapcsolatainak bemutatására fókuszál. A másik kulcsfontosságú részre a kötet címe mutat rá, hiszen világosan kijelöli a kortárs pornót, vagyis a netpornót vizsgálati korpuszként – és ezzel együtt a zsáner történeti áttekintését is sugallja.

Tóth 2013-ban szerezte meg doktori fokozatát, munkája viszont 2019-ben jelent meg a Műút-könyvek sorozatában. A két dátum azért is fontos, mert a Hardcore pornó… elő-, illetve utószójának hiányában (a kötetben többször is ismételt) „az utóbbi tíz évben” időmeghatározás kissé problematikussá válik, hiszen nem tisztázott, hogy 2013-hoz vagy ’19-hez viszonyítva jelöli ki az áttekintést. Ennek ellenére egy komplex, jól követhető munkáról van szó, amely nem csak a filmelméletben, filmtörténetben jártas olvasók figyelmére tarthat számot, hanem a kortárs kulturális jelenségek után érdeklődőkére is. 

A kötet sokrétű, több szempontból értelmezi a pornót, külön figyelve a filmtörténeti, a kortárs és az analógiát mutató jelenségek kontextusára. Az alapvető és legfontosabb filmes szakszövegek, elméletek, gondolkodók, terminusok által közelíti meg Tóth a műfajt, és emiatt szinte tankönyvszerűnek tűnhet a kötet. Éppen ezért az olvasás során egyfajta ritmus alakult ki: amikor valamilyen megközelítéssel kapcsolatban felmerült, hogy érinti-e a kötet, gyakran néhány oldallal később meghatározóvá vált a vizsgálatban.

A Hardcore pornófilm… a műfajelméleti megközelítések és a történeti áttekintés után a netpornó vizsgálatára koncentrál. A bevezető fejezetek több irányból közelítenek, de mivel egyszerre kellene az olvasó rendelkezésére állnia több információnak az összefüggések megértéséhez, így a munka első harmada kissé strukturálatlannak hat a gyakori – bár összeköttetést teremtő – önismétlések miatt. Pozitív, hogy a bevezető fejezetek egyikében egy rövid szemle erejéig kitér a magyar nyelvű szakirodalmi megjelenésekre is, amivel segíti a hazai publikációkhoz való hozzáférést, hiszen a porn studies ritkán jelenik meg a magyar diskurzusban.

Leonardo Da Vinci Vitruvius-tanulmánya rengeteg feldolgozást élt meg a popkultúrában (és még mennyit fog), hiszen Mickey egértől Batmanen át egészen a Predatorig találhatunk feldolgozásokat. Ezek a paródiák, karikatúrák jól mutatják, hogy a korábbi („magas”) kultúra termékei hogyan szivárognak át a populáris kultúrába, és ott miként kereszteződnek más ikonikus figurákkal, hogy aztán új konstellációt hozzanak létre. Hódosy Annamária Biomozi – Ökokritika és populáris film című monográfiájának borítója, amelyet Farkas Kitti tervezett, is egy újabb feldolgozását kínálja Da Vinci rajzának. A geometrikus formákban a tökéletes ember helyett egy felfegyverkezett mosómedve szerepel, aki valójában a Galaxis őrzői című film Mordálya – a „mosómedvét” persze kikérné magának. Többszörösen is szimbolikus ez a borító. Egyrészt a természetet és technikát egyszerre jeleníti meg a fegyveres mosómedve, amivel átvezethet az ökokritika területére; másrészt az ízléses, figyelemfelhívó borító ugyanazt szavatolja az olvasónak, mint a cím és alcím: a populáris és a „magas” kultúra találkozását, szintézisét.

Nagyon vártam, hogy megjelenjen a Biomozi, hiszen az évek során a Hódosy Annamáriánál végzett irodalmi és filmes kurzusaimon kisebb-nagyobb mértékben szóba kerültek azok a témák, amelyeket a kötet boncolgat. Számomra éppen ezért volt érdekes olvasni, hiszen azok az elméletek, narratívák, összefüggések itt újraértelmeződtek, kiegészültek vagy olyan filmek esetében kerültek elő, ahol nem is számítottam volna rá. Egy nagyobb rendszer részévé váltak azok az ismeretek, amelyeket nála sajátíthattam el.

A monográfia nyolc főbb fejezetének középpontjában a populáris filmek (és olykor mesék) állnak, amelyeket az ökokritika felőli olvasat köt össze, de mindegyikben más szempontból, más kritikai irányzattal együtt kerül előtérbe – mint például feminizmus, a Foucault-féle (ön)fegyelmezés. A fejezetcímekből viszonylag könnyen körvonalazhatók az adott részt uraló elméletek, kritikai iskolák. Olyan témák kerülnek elő, mint a kereszténység és az ökológia kapcsolata Aronofsky Noéjában, vagy a nő és föld kapcsolata az Armageddonban vagy az Avatarban, valamint az állatkiképzés új irányzata a Jurassic Worldben. Csak ebből a néhány példából is látszik, hogy milyen sokféle megközelítése lehetséges a filmek ökokritikai olvasatának. De nemcsak ebben nyújt változatosságot a kötet, hiszen a zsánerfilmek mellett Lars von Trier Melankóliája is előkerül a betegség és ökológia kapcsolatában, illetve a PETA plakátjai is helyet kapnak egy feminista diskurzus szempontjából. A fejezetekbe részletesebb betekintést a könyvhöz készült weboldalon kaphat az olvasó, hiszen a szerző itt röviden ismerteti az elemzett témákat. Emellett filmekből származó illusztrációval és mémekkel is kiegészülnek a Biomozi témái.

Az elmúlt években a hazai zsánerirodalomban kifejezetten izgalmas változásoknak lehetünk szemtanúi. Számos felsőoktatási intézményben foglalkoznak zsánerirodalmi művekkel, fontos kritikai műhelyek jönnek létre, egyre több szakmai orgánum szentel tematikus blokkokat egy-egy témának, és ami talán a legfontosabb, egyre jelentősebb, komoly szakmai visszhangot kiváltó alkotások jelennek meg magyar szerzőktől.

Ezeknek a folyamatoknak a megértéséhez fontos eszköz, hogy időről időre szegmentáljuk azokat és alaposabban megvizsgáljunk bizonyos részleteket. A Próza Nostra ezért 2019. május 17-én, pénteken, hagyományteremtő szándékkal tartja meg első Végtelen határok elnevezésű, fél napos konferenciáját. A rendezvény célja, hogy elsősorban a magyar nyelvű, kortárs zsánerirodalmi (vagy annak értett) szövegek értelmezésén keresztül tágítsa az irodalomértelmezés horizontját, és hogy a populáris kultúra különböző kérdésköreit, problémáit járja körbe önálló előadások és az eseményt lezáró kerekasztal-beszélgetés segítségével. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a konferencián a különböző kritikai műhelyek képviselőinek és a szakma fiatal kutatóinak részvételével az interdiszciplináris szempontok is érvényesüljenek a művek, jelenségek tárgyalásakor.

Interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Sorozatunk ötödik részében Hódosy Annamáriával, a Szegedi Tudományegyetem oktatójával beszélgettünk. A sorozat előző részeit itt találod.

1. Bemutatkoznál néhány mondatban az olvasóknak, kérlek?

A Szegedi Tudományegyetemen oktatok már több, mint két évtizede, jelenleg a Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszéken dolgozom, és ennek megfelelően sokat foglalkozom filmekkel – ezen belül a mainstream hollywoodi „tömegfilmek” érdekelnek a leginkább. Elég sokat írtam sci-fikről és szörnyfilmekről – többnyire az ideológiakritika, a feminizmus, a pszichoanalízis, újabban pedig az ökokritika elméleti irányzatainak sajátos szempontrendszerét érvényesítve.

2. Ha röviden – tehát nem egy tanulmány kereteiben – kellene definiálnod, hogy mi a popkultúra, hogy szólna a definíció?

Legújabb interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Minden hónap negyedik szombatján (karácsony miatt most kivételesen egy héttel később) új interjút teszünk közzé, mellyel célunk, hogy teljesebb képet alkothassunk a popkultúra kutatás jelenlegi helyzetéről. A sorozat előző részeit itt találod.

Sorozatunk negyedik részében Havasréti Józseffel beszélgetünk.

Próza Nostra: Bemutatkoznál kérlek néhány mondatban az olvasóknak?

Havasréti József: 1964-ben születtem, a pécsi bölcsészkaron szereztem diplomát 1990-ben. Populáris kultúra-kutatással, avantgárd-kutatással, irodalomkritikával foglalkozom, de két regényem is megjelent az utóbbi években. A doktori disszertációmat néhány olyan hazai neoavantgárd művészcsoportról írtam, akiknek tevékenységében előtérbe került az intermedialitás: a szóbeliség, a képzőművészet, a performansz, vagy éppen a punk zene hibridizálása az irodalommal. Ez lett az első könyvem: Alternatív regiszterek: a kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgárdban, 2005-ben. Ezt követte még egy neoavantgárd témájú tanulmánykötet, a 2009-es Széteső dichotómiák. 2013-ban adta ki Szerb Antal monográfiámat a Magvető kiadó, amelyre Artisjus-, majd Déry Tibor-díjat is kaptam. A PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének vagyok az oktatója már hosszabb ideje.

Legújabb interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Minden hónap negyedik szombatján (a ViTa miatt most kivételesen egy héttel később) új interjút teszünk közzé, mellyel célunk, hogy teljesebb képet alkothassunk a popkultúra kutatás jelenlegi helyzetéről. A sorozat előző részeit itt találod.

Sorozatunk harmadik részében Szilárdi Rékával beszélgetünk.

Próza Nostra: Bemutatkoznál kérlek néhány mondatban az olvasóknak?

Szilárdi Réka: Szilárdi Réka vagyok, a szegedi bölcsészkar Társadalomtudományi Intézet Vallástudományi Tanszékének adjunktusa. Magyar és vallásszociológia szakokon végeztem, hallgattam posztgrad képzésekben némi művelődéstörténetet és EU-politikát, aztán szociálpszichológiából doktoráltam. Így felsorolva most úgy tűnik, eléggé komolyan vehettem már akkor is a pluralitást.

Legújabb interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Minden hónap negyedik szombatján új interjút teszünk közzé, mellyel célunk, hogy teljesebb képet alkothassunk a popkultúra kutatás jelenlegi helyzetéről. Az első interjút itt olvashatod.

Sorozatunk második részében Sepsi Lászlóval beszélgetünk.

Próza Nostra: Bemutatkoznál kérlek néhány mondatban az olvasóknak?

Sepsi László: 2008 óta dolgozom kulturális újságíróként, filmes lapoknál kezdtem, mint a Filmvilág és a Mozinet, illetve mint a Prizma egyik szerkesztője, de azóta szabadúszóként elég sok helyre bedolgoztam, és az utóbbi pár évben többet foglalkozom irodalmi témákkal is, tavaly óta például a Műút folyóiratban vendégszerkesztem a zsánerkritikai rovatot. A tanítást 2013-ként kezdtem az ELTE doktori iskolájának keretein belül, letoltam pár félévet a filmszakon a trashkultúráról (ez a kutatási témám), az elmúlt két évben pedig Nemes Z. Márióval közösen vittünk kurzusokat az esztétika szakon, posztmodern zsánerirodalom, a gótika története(i), legutóbb animal studies – szóval, ami éppen piszkálta a fantáziánkat. De mióta abszolváltam a doktori iskolában, a tanítás inkább amolyan úri passzió vagy intellektuális hobbi, szerkesztésből meg fordításból élek, és most őszre nem is vállaltam kurzust, mert pont kell az a heti másfél nap, hogy év végére be tudjam fejezni az új regényemet.

Legújabb interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Minden hónap negyedik szombatján új interjút teszünk közzé, mellyel célunk, hogy teljesebb képet alkothassunk a popkultúra kutatás jelenlegi helyzetéről.

Első alkalommal Keserű Józseffel, a Selye János Egyetem oktatójával beszélgettünk.

Próza Nostra: Bemutatkoznál kérlek néhány mondatban az olvasóknak?

Keserű József: 1975-ben születtem Párkányban. A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen végeztem magyar – filozófia szakon. Az ELTÉ-n doktoráltam 2009-ben (Kulcsár Szabó Ernő volt a témavezetőm), tavaly pedig a PTE-n habilitáltam. 2004-től a Selye János Egyetemen oktatok, de előtte tanítottam általános iskolában és gimnáziumban is. Sok minden érdekel, többek között a populáris irodalom is.

Próza Nostra: Ha röviden – tehát nem egy tanulmány kereteiben – kellene definiálnod, hogy mi a popkultúra, hogy szólna a definíció?