Pillér Emília Réka

Jelenlegi hely

Hófehérke és a halhatatlanság (Andri Snaer Magnason - Időláda)

Szerző pilleremi On the

Andri Snaer Magnason: IdőládaAz Időláda két történet összefonódása: az egyikben Obszidiána hercegnő sorsát követhetjük végig, míg a másik a nem túl távoli jövőről szól, ahol egy kislány, Sigrún, a világvégével kell, hogy szembesüljön.

Obszidiána története érdekes változat a Grimm testvérek Hófehérkéjére, amelyben Dímon király, miután meghódította az egész világot, az idővel is harcba akar szállni. Égen, földön keresi az örökélet titkát, végül egy csapat törpe egy üvegkoporsót visz a színe elé, amelyben megáll az idő annak, aki belefekszik. A koporsót a hercegnőnek tartják fent, és csak akkor engedik ki belőle, amikor az adott nap méltó hozzá. Obszidiána így egyre inkább eltávolodik a körülötte élőktől, mígnem hosszú időre a ládában reked.

A történet vegyes elemekből áll össze: a Hófehérke csupán a bázis, mellette más mesék is megjelennek, sőt, még a modern világ is szerepet kap (például az udvari könyvelő, Exel személyében). A helyszínt és a kort szintén a valósághoz köti Dímon királyságának neve (Pangea), és a földrészek szétszakadása, amely a regény egyik fontos eseménye. Obszidiána világa így egy furcsa fantasy egyveleggé áll össze, amely a népmese stíluselemeit használja, ám több ponton eltér a megszokott sémáktól.

Karakterábrázolása is hasonlóan kevert, mivel a szereplők a kidolgozottság és a mesei archetípus között mozognak – Obszidiána például sokáig teljesen színtelen mellékszereplője saját történetének, csupán „a királylány” és semmit több, ám ez idővel megváltozik. A folyamatot Kári érkezése indítja be, aki ugyan csak egy tolvaj, de elnyeri Obszidiána szívét, és nem mellesleg felnyitja a szemét a világgal kapcsolatban.

Isten drogja, vagy a drog istene? (Daryl Gregory - Afterparty)

Szerző pilleremi On the

Daryl Gregory: AfterpartyA science fiction gyakran nagyszabású változásokat vizionál, olyan jövőképeket mutat, ahol a technológia egy ma még megoldhatatlan probléma áthidalásával újítja meg az emberi életet – távoli bolygók kolonizálásával, a halál kijátszásával, a mesterséges intelligencia megalkotásával, és így tovább. Létezik azonban olyan történet is, ahol tulajdonképpen nem beszélhetünk nagy ugrásról, hanem egy, akár már ma is létező találmány lehetséges felhasználási módjára hívják fel a figyelmünket, és bár ez eltörpül például a terraformálás lehetőségei mellett, mégis alapjaiban képes megváltoztatni a világot.

Mert mi lenne például akkor, ha a háromdimenziós nyomtatás segítségével ezentúl otthon is elő lehetne állítani bármilyen drogot? Erre a kérdésre ad választ Daryl Gregory Afterpartyja, ahol az „okosdrog-nyomtatás” nem csak a terjesztési és fogyasztási szokásokat formálta át teljesen, de a gyógyszeriparnak is új lendületet adott. Ezt a hullámot próbálja meglovagolni a főszereplő, Lyda Rose, és kis, tudósokból álló csapata, akik azért alapítanak céget, hogy megtalálják a skizofrénia ellenszerét. A száztízedik prototípus kedvező eredményeket mutat, ám nem sokára fény derül egy különös mellékhatásra: a száztízes hívővé tesz, és túladagolás esetén állandó hallucinációt okoz, egy isteni megtestesülést rendel az ember mellé. Lyda Rose és a cég többi tagja pont az ünnepi partin kapnak túl nagy adagot a gyógyszerből, aminek eredményeképpen a nő elveszíti a feleségét és a józan eszét. Az incidens után pár évvel a száztízes valahogy kikerül az utcára, és Jelenlét néven terjedni kezd, jámbor hívővé téve bárkit, aki használja.

A történet egy kalandos és fordulatos nyomozást követ végig, ahol Lyda Rosa, megszökve a zárt osztályról, az elszabadult drog nyomába ered, és próbál gátat vetni a terjedésének. A feszes tempó mellett azonban bőven marad idő komoly teológiai és/vagy pszichológiai kérdések boncolgatására – a regény csodás bizonyítása annak, hogy az akciódús történetmesélés nem feltétlenül jár együtt a sokrétű mondanivaló elhanyagolásával. Az Afterparty nem retten vissza az egyik legősibb misztikum, a vallás megostromlásától sem.

Veterán ifjúsági regények a nyárra, nem csak ifjúknak

Szerző pilleremi On the

William Nicholson: The Wind SingerAz ifjúsági és young adult regények fénykorukat élik manapság, rengeteg az új cím, az új ötlet, az új kaland. Néha úgy érezhetjük, hogy a semmiből tűntek fel ezek a könyvek, pedig már egy évtizeddel ezelőtt is itt voltak, és már akkor is roppant érdekes kérdéseket feszegettek, izgalmas, fordulatos történetekkel szórakoztattak minket. A nyári uborkaszezon alkalmas idő lehet a nosztalgiázásra, a régi kedvencek újrafelfedezésére, ezért íme öt veterán, azaz több, mint tíz éves ifjúsági regény:

 

1. William Nicholson: A szél dalnoka (Aramanth titka trilógia)

Aramanth városában mindenkinek megvan a maga feladata, és, hogy mi ez a feladat, azt a fiatalok vizsgáztatásával döntik el. A látszólag olajozottan működő gépezet kegyetlen hierarchiába kényszeríti a lakókat, néhányuk jólétben élhet, míg mások perifériára kerülnek. Ez ellen lázad fel Kestrel, a diáklány, és ikertestvére, Bowman. A két fiatal fejébe veszi, hogy megfejtik a város és a közepén álló, néma torony rejtélyét. A kiindulópont ma már jól ismert toposznak számít – adott egy disztópikus társadalom, amely elnyomja a személyiséget és bebetonozza az igazságtalanságot –, ám A szél dalnoka hamar idegen vizekre viszi olvasóját. Varázslat és fantasztikum szövi át a történetet, a sajátos világ pedig a hasonló regények kedvelőinek is újdonság lehet.

A horror iróniája (Grady Hendrix - Horrorstör)

Szerző pilleremi On the

Grady Hendrix: HorrorstörAz ijesztő történetek az emberiséggel egyidősek, és ha van is, aki nem szeret tudomást venni róluk, a kultúra számtalan terméke mutatja, hogy az embereket nem csupán foglalkoztatja a mindenféle borzalom, de egyenesen élvezik, ha tobzódhatnak benne. Egyesek szerint lélektani oka van, mások szerint evolúciós szükségletünk a kontrollált félelem, mindenesetre a horror – annak ellenére, hogy az irodalomban peremterületre szorult –, széles és színes kínálatot felvonultató műfajjá nőtte ki magát. A klasszikus, gótikus vonal ma is él, ám a modern horror szülőföldje a vizuális kultúra, azon belül is a filmek világa.

Grady Hendrix ezen modern horrorfilmek hangulatát idézi meg a Horrorstör oldalain. A történet a műfaj rajongóinak ismerős mintázatot mutat: adott egy épület, amely egy valamilyen szempontból elátkozott helyen épült, és ettől „gonosszá” vált. Aztán adottak az eleinte mit sem sejtő lakók, akik ezúttal dolgozók, és valamilyen okból éjszakára az épületben maradnak. Eleinte csak kisebb furcsaságokra lesznek figyelmesek, idővel azonban komoly veszélyekkel kerülnek szeme. Kiderül, hogy a bevásárlóközpont egy börtön helyére épült, ahol egy őrült tudós a bentlakók „megjavításán” fáradozott, meglehetősen embertelen eszközökkel. Bár a létesítményt bezárták, a megkínzott lelkek ott ragadtak, sőt, kínzójuk sem lépett tovább, és lankadatlan lelkesedéssel „gyógyít” mindenkit, aki csak a keze közé kerül. A jól ismert forgatókönyv azonban ne ijesszen el senkit – a Horrorstör szórakoztató hangnemmel és jópofa, egyedi ötletekkel színesíti a bejáratott történetet.

A fiú, aki nácinak született (Sarah Cohen-Scali - Max)

Szerző pilleremi On the

Sarah Cohen-Scali: MaxSzülők, aggódó hozzátartozók és pedagógusok örök kérdése és parázs vitáik kiindulópontja a kérdés: Mit adjunk a gyerekek kezébe, és mit ne? Olvashatnak, vagy nézhetnek agresszív meséket? Beszélhetünk-e nekik halálról, háborúról, gyilkosságról? Ameddig csak lehet, el kell zárnunk őket mindettől, vagy jobb, ha minél korábban szembesülnek a világ sötét oldalával? Ezek nem egyszerű kérdések, így nyilván a választól sem várhatjuk, hogy egyszerű legyen. Egy olyan pontnál kell hát megvetnünk a lábunkat, ami biztos, ez pedig a következő: az élet nincs tekintettel a korhatáros besorolásra. Az ember adott esetben még beszélni sem tud, amikor kapcsolatba kerül az úgynevezett „sötét oldallal”. A düh, fájdalom, gyűlölet, halál körülvesz minket, függetlenül attól, hány évesek vagyunk, és ezen a tényen nem változtat az, hogy a felnőttek hajlandóak-e beszélni róla, vagy sem. Természetes, hogy ösztönösen szeretnénk megvédeni a kisebbeket attól, amit rossznak tartunk a világban, ám téves azt feltételezni, hogy hermetikusan lezárhatjuk az otthonunkat. Mi több, amiről nem beszélünk, amitől megpróbálunk elfordulni, az a felszín alatt sokkal nagyobb károkat képes okozni. Ez egyformán igaz az olyan közeli és személyes traumákra, mint a nagyi halála, és a távoli, ám a mai napig élő tragédiákra, amelyek talán régen történtek, talán már a nagyszülők sem emlékeznek rá, mégis erős lenyomatot hagytak a társadalomban. Ismét tévedés abba a hitbe ringatni magunkat, hogy az utóbbit a gyerekek és fiatalok nem érzékelik, nem élik meg, csak, mert nincs közvetlen kapcsolatuk vele.

Az ember két lábon járó káosz (Patrick Ness - Chaos Walking trilógia)

Szerző pilleremi On the

Patrick Ness: Kés a zajbanPatrick Ness nem is olyan régen a Chaos Walking trilógiával robbant be a köztudatba, és sok kritika szerint ez a három könyv igen magas minőséget képvisel a YA piacon. Hogy pontosan mitől emelkedik ki a kínálatból, azt nehéz lenne egy okra visszavezetni, hiszen a történet meglepően sok, komoly kérdéssel foglalkozik, így nem egyetlen, átfogó tematika mozgatja, hanem sok kisebb. A kevesebb nem mindig több, jó, ha egy történet bonyolult rendszert tár elénk, ám ennek is megvan a veszélye. A Chaos Walking bizonyos kérdéseket roppant hatásosan és intelligensen tálal, valóban túlszárnyalva a könyvesboltok polcain, hasonló kategóriába sorolt könyveket, de bizony akad olyan terület is, ahol hiányérzetet hagy maga után.

Kezdjük rögtön azzal, amire a trilógia címe utal. „Kontroll nélkül pedig az ember csak káosz. Hömpölygő káosz.” Mondja Todd Hewitt, arra utalva, milyen amikor mindenféle szűrő nélkül halljuk azt, ami a másik ember fejében van. Ez a Zaj, ami a történet egyik legérdekesebb alapötlete. Nem puszta telepátiáról van szó, hiszen olyankor értelmes gondolatokat hallhatunk. A Zaj ezzel szemben befogadhatatlan mennyiségű információ, túláradó, kezelhetetlen, csapongó, igazi káosz – vagyis az emberi elme maga. Mert képzeljük csak el, mi lenne, ha mindent kimondanánk, amire gondolunk. Sőt, azt is, ami csak tudat alatt fut át az agyunkon. Patrick Ness kényelmetlen igazságra összpontosítja a figyelmet: a magát racionális lénynek tartó ember valójában csak szűrők kifinomult rendszerének köszönheti, hogy nem látszik, mennyi minden fér el a csupán csak a felszínen rendezett belső világában. Ráadásképpen Ness mindezt azzal súlyosbítja, hogy a nők hallják a Zajt, de az ő elméjük néma a többiek számára. Ez alapján úgy tűnhet, hogy Patrick Ness gender kérdéseket is felvet, de történetben „csak” a helyzet kirekesztő mivolta jelenik meg. Egy dolog, ha az ember rá van kényszerítve arra, hogy a gondolatait a legvégsőkig feltárja a világ előtt, de a többiek viszonozzák ezt a kiszolgáltatottságot, és megint más, ha vannak kitüntetett személyek, akiknek megadatik, hogy csak befogadók legyenek. A Chaos Walking részletekbe menően kifejti, hányan hányféleképpen reagálhatnak egy ilyen sarkított helyzetre, nem kímélve az olvasót az emberi kegyetlenség végleteitől sem.

Ketyeg az óra (David Mitchell - The Bone Clocks)

Szerző pilleremi On the

David Mithcell: The Bone ClocksDavid Mitchell új, 2014-es regénye az írótól megszokott, komplex rendszert alkot. Sok utalást tartalmaz Mitchell korábbi műveire, a legszembetűnőbb azonban a Felhőatlasszal való párhuzam, ami már a történet alapvető szerkezetében is megmutatkozik. A The Bone Clocks hat különálló részre bomlik, ezek mind más időben és más helyen játszódnak, s mások mesélik el őket. Így tehát, akár a Felhőatlasz, a regény messzire nyúlik, mind térben, mind időben. Ezt az összetett rendszert csak akkor láthatjuk át igazán, ha sorra vesszük a The Bone Clocks részeit.

Holly Sykes az első elbeszélőnk, aki a teljes történet magjának számít. Holly az első és az utolsó történet narrátora, de a köztes részekben is mindig visszatérünk hozzá, mintha a lány egyfajta gravitációval rendelkezne, amely a nagy ívű tér- és időviszonyok közt magához vonzza a többi szereplőt. Hollyval először 1984-ben találkozunk, amikor lázadó kamaszként ott akarja hagyni otthonát és egy angol kisvárosból nekiindul a világnak. Furcsa dolgok történnek az úton, kiderül, hogy nem először - visszaemlékezések által Holly gyerekkorába is betekintést nyerünk, s láthatjuk találkozását egy igen furcsa képzeletbeli baráttal.. Ezen a ponton jelenik meg az a fantasy vonal, amely ezután sokszor csak villanásokra tűnik fel, mígnem az ötödik részben teljesen kibontakozik. Addig azonban a hangsúly egészen máshol van, így a természetfeletti szál megbújik a valóság mögött. És magyarázatra egyelőre nincs is szükség, mert Holly lefoglalja az olvasó figyelmét, rajta keresztül azonnal látszik David Mitchell zsenije - játszi könnyedséggel szólal meg egy vidéki, félig angol, félig ír kamaszlány hangján, és nem csupán egy adott társadalmi réteget fest fel egyetlen csuklómozdulattal, de a korszak hangulatát is megragadja.

A Próza Nostra netnaplója a Literán

Szerző Próza Nostra On the

Próza Nostra (a logó Gőz Zoltán munkája)2015. február 16. és 22. között a Próza Nostra szeresztősége írja a netnaplót a Literára. Nagyon megtisztelő, hogy a lap felkért minket a naplóírásra, ezúton is köszönjük szépen nekik a lehetőséget.

Természetesen izgatottan készülődünk a feladatra és tartogatunk meglepetést is, hiszen az egyik naplóírónk nem a lap közvetlen munkatársa, hanem egy olyan, a hazai fantasy irodalomban egyre ismertebbé váló személy, aki amellett, hogy író, más munkája révén (is) jó kapcsolatot ápol az oldallal, velünk.

A bejegyzéseineket egy nap csúszással fogjátok olvasni a Literán, aki figyeli az oldalt, annak ez bizonyára nem ismeretlen dolog, tehát a hétfői napról írt naplójegyzetünk kedden kerül ki az oldalra, így az utolsó - vasárnapról szóló írás - 23-án, hétfőn lesz olvasható.

Az élet értelme az, hogy mindig megy tovább (Patrick Ness - Soha nincs vége)

Szerző pilleremi On the

Patrick Ness: Soha nincs végePatrick Ness young adult íróként lett híres, bár a mai napig nem tisztázott, pontosan mit jelent ez. A röviden YA-nak nevezett kategória nem műfaj, hiszen az ide sorolandó könyvek minden szempontból elképesztően sokfélék. A „fiatal felnőtt” nyilván olvasói korcsoport meghatározás akar lenni, ám az ilyen típusú besorolás az irodalomban nem csupán félrevezető, de káros is a kategóriában szereplő művek megítélése szempontjából (ahogy az a gyermekirodalom példáján is látszik). Szóval YA, de milyen YA? Ha elfogadjuk, hogy a kategórián belül is megvan az irodalomban jelen levő minőségi diverzitás, akkor Patrick Ness a YA mesterei közé tartozik. A nagysikerű és ezzel együtt zseniális Chaos Walking trilógia után újabb regénnyel bizonyította kiválóságát  – a Soha nincs vége egy kötetben tartalmaz mindent, amiért a korábbi trilógiát szeretni lehetett, talán még többet is.

Ha a valódi műfaji besorolást nézzük, a Soha nincs vége a legtöbb helyen disztópiaként szerepel, de már most le kell szögezni, hogy nem a szó Éhezők viadala-i értelmében, vagyis a például Suzanne Collinsnál megjelenő szerkezethez képest mást fogunk látni. A manapság népszerű disztopikus regényeknek már saját hagyományaik és sablonjaik vannak, és a legtöbb esetben, ha roppant ügyesen ábrázolva is, de ugyanazokat a mintákat látjuk ismétlődni. A Soha nincs vége, bár szintén sötét jövőképet mutat be, kamaszkorú főszereplővel, történetével mégis kilóg a műfaj népszerű regényeinek sorából.

Oldalak