Pék Zoltán

Az elmúlt évtizedekben több fordító is átültette már Ray Bradbury szövegeit magyarra Göncz Árpádtól kezdve Kuczka Péteren és Gálvölgyi Juditon át Totth Benedekig. Nélkülük nem tudnánk a maga szépségében élvezni ezeket a szövegeket, amelyeknek mondanivalójuk mellett a stílusuk a legnagyobb erejük. Most az Agave Könyvek gondozásában megjelent Bradbury-kötetek és a Gonosz lélek közeleg című regény fordítóját, Pék Zoltánt kérdeztük a fordítás kapcsán.

Emlékszel még, mikor olvastál először Bradburyt és melyik szövegét? Milyen élmények fűződnek hozzá? Neked egyébként melyik a kedvenc Bradbury-műved? 

Pontosan nem emlékszem, de szinte biztos még általános iskolában, vagyis novella lehetett. A költőisége tetszett meg már akkor is, az, hogy nem a technikára megy rá, hanem emberekről mesél, gyönyörű képekkel. Meg persze a Mars… Nagyon szerettem a Fahrenheitet, de azt hiszem, a Marsbéli a karrierje csúcsa, nekem legalábbis az abszolút kedvencem tőle, egészben és részenként is.

Bradbury a regényeiről lett igazán híres, de elképesztően gazdag novellatermést hagyott maga után, ahogy azt a magyar kiadásokból is láthatjuk. Te látsz valami érdemi különbséget a regényíró és a novellista Bradbury közt? 

Valóban két regény repítette őt a csúcsra, a Marbéli és a Fahrenheit, amiből az első ugyebár novellaciklus. Én alapvetően novellistának tartom, abban a hosszban tudott a legjobban megnyilvánulni, és több regénye (a Dandalion Wine, a Green Shadows, White Whales) is tulajdonképpen apróbb történetekből áll össze, és különféle novelláskötetekben szerepelnek is a regényekből kivett részletek, magyarán novellák. Írt ugyan krimiket és egyéb regényeket, de a novellái erősebbek.

Folytatjuk a Próza Nostra fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő cikksorozatunkat. Az elmúlt évtizedben számos interjút készítettünk külföldi és hazai szerzőkkel, fordítókkal, és a populáris kultúrát területükként választó kutatókkal, hogy ne csupán a szövegeket, de azokat az embereket is megismertessük az olvasókkal, akik a szövegekkel dolgoznak. Ebből az alkalomból tíz olyan interjút választottunk ki az elmúlt időszak terméséből, melyek írókkal és fordítókkal készítettünk.

“A te döntésed, hová helyezed a kamerát” - Catherynne M. Valente interjú

Catherynne M. Valentével A Marija Morevna és a Halhatatlan című regénye apropóján beszélgettünk világépítésről, feminizmusról, és az online személyiségekről.

"Csak a tehetség számít" - Interjú Gy. Horváth Lászlóval

Mark Lawrence Széthullott Birodalom-trilógiájának megjelenése kapcsán beszélgettünk  Gy. Horváth Lászlóval, aki az elmúlt negyven évben szerkesztőként és fordítóként is bejárta a világirodalom tartományait. Lawrence szövegeiről, a fatasyirodalomról és a világirodalmi szövegek fordításáról kérdeztük.

Hosszú évek óta ismerjük műfordítói munkásságát. A fantasztikus irodalom legnagyobb szerzőinek műveit fordítja magyarra, olyanokét, mint Gaiman vagy Philip K. Dick. Néhány hónapja jelent meg az Agave Kiadónál első regénye. Írásról, szerkesztésről, cinizmusról és demokráciáról beszélgettünk a Feljövök érted a város alól szerzőjével, Pék Zoltánnal.

Próza Nostra: Műfordítói tevékenységedről már több interjúban is kérdeztek, ez alkalommal inkább a szépírói munkádra szeretnénk koncentrálni, hiszen idén jelent meg első regényed Feljövök érted a város alól  címmel az Agave Kiadó gondozásában. Hogyan jött az ötlet, hogy annyi irodalmi szöveg fordítása után belevágj az írásba?

Pék Zoltán: Igazából a dolog fordítva történt, az írás sokkal korábbi, kábé kamaszkorom óta gyakorolom több-kevesebb kihagyással. Elsősorban novellákat írtam, ezekből annak idején jó pár megjelent irodalmi folyóiratokban, és volt két novelláskötetem is a Kortárs kiadónál. Aztán volt egy hosszabb hiátus, több félbehagyott „regény”. Szóval tulajdonképpen mindig foglalkoztatott a dolog, és nem egyik napról a másikra pottyantottam ki. Sajnos.

Fordította: Pék Zoltán

Neil Gaimant aligha kell bemutatni az olvasóknak, hiszen korunk kultikus fantasy szerzőjéről van szó, akinek művei óriási hatással vannak a popkultúra alakulására. Az Amerikai istenek, az Óceán az út végén vagy a Felkavaró tartalom szerzőjét a Zsiványok antológiában megjelent novellája - a Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki című írás - alapján akkor is fel lehetne ismerni, ha történetesen nem állna ott a neve a szöveg elején.

A novella minden olyan elemet tartalmaz, ami jellemző Gaiman szövegeire. A megteremtett világ a Soseholból ismert Lenti London, a történet főszereplője de Carabas márki, aki szintén már ismert Gaiman-karakter. A címszereplőnek eltulajdonítják csodálatos kabátját és a tolvaj - ahogy ez szokott lenni - még a márki életére is tör. Rengeteg veszélyes helyzetbe keveredik de Carabas, miközben szeretett kabátját űzi és számos nagyon érdekes, nagyon elszállt szereplővel találkozik.

A Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki tartalmazza a jellegzetes Gaiman-humort és a groteszk, kreatív, világépítő ötleteket. Semmi olyat nem mutat az írás, amit még ne láttunk volna Gaimantől valahol, de hozza a szerzőtől megszokott, egyenletesen magas színvonalat.

Neil Gaimannek és feleségének, Amanda Palmernek néhány napja született meg első gyermekük, innen is gratulálunk nekik.

Helló, helló. Corvinus vagyok. A történetem pont olyan, mint a nevem: kölcsönzött. Budapesten élek, vagy legalábbis abban a városban, amit valaha Budapestnek hívtak. Azt mondják, ha a hidegháború frontja nem Berlinnél, hanem a Duna vonalánál húzódott volna, akkor már a nyolcvanas években kettészakítják Pestet és Budát. Most Pest tiszta üvegpalota, Seattle és a Roppongi keveréke, egy „városálom”. Ne nézz, én így beszélek. Buda pedig a nagybetűs Merénylet óta egy teokratikus Kelet-Berlin. De én nem itt lakom, hanem valahol a kettő között, a romok demilitarizált zónájában. William haverom ezt úgy nevezné, hogy „interstitial”, és ezt itt, ebben a lepukkant közegben is értenék, értékelnék. Átéreznék. Shiftelésből élek, ami olyan, mint a seftelés, csak van egy kis nyugati tájszólása. Hogy mivel shiftelek? Mindig kell valakinek valami: papírok, hogy átszökhessenek a határon, okoskészülékek, hogy a nyomor kibírható legyen, adatok. De leginkább bölcsességekkel házalok.

Én vagyok a kis hang a fejedben, amikor olvasol. Én vagyok a történet tudója. Én vagyok a mondatfűzés, ami a képeket a fejedbe röpíti. Chuck apu nyakatekert metaforája vagyok. Egy kemény, savószínű pocsolyában küzdök a túlélésért, így nekem is sanyarú múltat tartogatott a sors. De közös a bánat, közös a bűn. Itt mindenki megalázott és megszomorított, tengődünk, napról-napra éljük az életünket, és senkiben sem bízunk. Én is gyanakvással szemléllek, mert lehallgatsz, megfigyelsz, a legbelsőbb gondolataimban turkálsz. Mindegy, nem fogod úgyse megérteni, ezért jobb lesz, ha mindent elmagyarázok, definiálok, kinyilatkoztatok. Ó, ne gondold, ne, hogy tied a világ!

Statiszta vagyok a Merénylet újrajátszásában, így ismersz meg engem. Idegenvezető vagyok, úgyhogy fogom a kezed. Olyan vagyok, mint a Tigris: ehhez értek a legjobban. Meg ahhoz, hogy bajba keveredjek. Meg kell keresnem egy eltűnt fiút. Nem értem, miért. Még szerencse, hogy van egy mentorom, Morfológus, aki tudja, hogy mi a Vektor. Na meg egy megbízóm, aki titokzatosabb és hatalmasabb, mint a tiéd. Azt beszéli már az egész város, hogy a pesti alvilág utánam kutat. Van egy elintézetlen ügyünk, egy befejezetlen játszmánk, egy adósság, amit törlesztenem kell. Az életem.

Az űrutazásról fantáziáló ember  a 20. század második felében egyszerre volt futurista, aki a tudás felnőttkorában jár, és egyszerre hordozta a gyermek jegyeit, aki sok botlással vág neki egy elképzlet világnak a technika tavaszán. A földi történet átírása volt ugyanis a tét, egy folyamatosság megszakítása, melynek narratívája mindig a bolygóhoz gravitált. A feldolgozásoktól hemzsegő tematika mindig ezt a korszellemben fészkelő elrugaszkodási pontot keresi, követve/szétszedve a „kilövésekkel” egyidejű krónika galaktikus optimizmusát. Nem véletlen hát, hogy keleten a „visszaszámláló ember” megalkotásában  a totalitárius hatalomnak nagy szerep jutott a tévében sugárzott ég felé emelkedő rakéta képének ismétlésével. A célok megtestesülése pedig a szkafanderes alak volt, aki limitált oxigénnel vág neki a végtelennek, az űrutazó képernyőn, üdvözlőlapokon szugerált figurája. Érthető tehát, hogy a modernség kései szakaszában ez a törékeny, rosszul felszerelt alak lett az ember utáni ember megtestesülése – a kollektív célok és a magára hagyott egzisztencia emblémája egyben. Sally Gardner A Hold legsötétebb oldala (Maggot Moon) című regénye többek közt ezt a kettősséget dolgozza fel.

Neil Gaiman szövegeivel kapcsolatban ma már epitheton ornansként működik a ’kultikus’ kifejezés. A szerző neve pedig egyre ismerősebben cseng a fantasyirodalomért rajongók népes táborán kívül is, köszönhetően annak az egyszerű ténynek, hogy Neil Gaiman kiváló író. Az ő neve is példaként szokott szerepelni abban a listában, amit mantraszerűen szokás ismételgetni valamilyen apológiai kényszer hatása alatt, amikor a „zsánerirodalom” és a „kanonikus irodalom” végtelenül unalmas és jobbára terméketlen szembeállítása terítékre kerül.

Gaiman az Amerikai istenek című regényének megjelenése óta a fantasyirodalom rocksztárja, jóllehet már e könyv megjelenése előtt is jelentős olvasóközönsége volt és fontos szövegeket vetett papírra, főleg kisprózában, illetve ő írta a formabontó Sandman képregénysorozatot is. A jóval szélesebbkörű ismertséget azonban ez a többszörös díjnyertes nagyregény hozta meg neki.

2012. június 28-án jelenik meg az Agave Kiadó gondozásában, a PKD sorozat részeként, az Egy megcsúszott lélek vallomásai című regény, mely különleges helyet tölt be a szerző életművében, tekintve, hogy ez az egyetlen életében megjelent regénye, mely nem a sci-fi zsánerébe tartozik.

Néhány bejegyzéssel ezelőtt már felhívtuk a figyelmet arra, hogy a Mancs egy interjút közölt Pék Zoltánnal. Most, hogy a szöveg on-line elérhető lett, igéretünkhöz hűen kitesszük a linket. "Hírtelen osztódik a valóság"

Részlet az interjúból (Pék Zoltán itt az Ember a Fellegvárban című kultikus PKD regényről beszél):

Már kapható a Prae irodalmi folyóirat új száma, amely - ahogy már megszokhattuk - külsejében rendkívül igényes, tartalmában ugyanilyen érdekes.