Paul Tobin

Mindhárom Witcher-képregény más-más dolog miatt vált számomra emlékezetessé: Az elátkozottak háza a panelek hátterébe kódolt történetmondással, a Rókagyermek az üzenetével és morális kérdéseivel, míg a Varjak átka a Vaják-univerzum újrafelhasználásával és az erőteljes befejezésével. Bátran állíthatom, hogy a Witcher képregény közül eddig a Varjak átka sikerült a legjobban.

Jellemző Sapkowskira és a játékokra, hogy jól ismert történeteket emelnek be, és dolgoznak újra – vagy csak utalnak rájuk. A legszembeszökőbb a mesék kiforgatása, de a játékban előbukkan easter eggként Stephenie Meyer Alkonyata, a Trónok harca, a Harry Potter, a Skyrim – hogy csak néhány dolgot emeljek ki. A Varjak átka is ezt az újrahasznosító, dekonstruáló és tovább árnyaló történetszerkesztési elvet követi, viszont itt a saját univerzumából merít. Talán ez a kötet ötvözi eddig a legjobban a játékok és Sapkowski regényeit. A képregényrajzoló a történet jelenében a szereplőket a harmadik Witcher játékból megismert ábrázolás szerint jeleníti meg. Ezzel szemben Geralt visszaemlékezés-folyama, ami Az utolsó kívánság című, első Vaják-kötet nyitónovellájából merít, azt a videót veszi alapul a vizuális jegyekhez, amit a játékkészítők az első Witcher játékhoz készítettek a novella harci jelenetéből. Éppen ezért a visszatekintések más külsővel ábrázolják Geraltot. A könyvek és a játékok mellett az egyik korábbi képregényre is utalást tesz – a Rókagyermekre –, hiszen a kötet troll-epizódjához hasonló jelenettel nyit a Varjak átka is.

A képregényben Geralt és Ciri együtt utaznak, több kis megbízást oldanak meg, melyek nagyon jó ütemben, csak néhány képkockában – jelzésszerűen – bukkannak fel. Ezek a kvázi epizódok megteremtik a történet alaphangulatát, viszont a főcselekményhez nem igazán kapcsolódnak. A történet fókusza egy nagyobb megbízást mutat be, hiszen Geraltot és Cirit egy striga likvidálására fogadják fel. Ez a lény jelenti a kapcsolódási pontot Az utolsó kívánság novellájához, hiszen a történet szerint a vizímai király lánya egy átok miatt strigává változott, de Geralt sikeresen visszaváltoztatta. A korábbi eseményeket bemutató képkockák nem csak a karakterábrázolás különbségeivel határolódnak el a jelentől, hanem színviláguk is jelzi az időbeli ugrást, mintha az olvasó színes üvegen keresztül látná. Az erős érzelmi töltet hangsúlyozása miatt és más szereplők visszaemlékezésénél is gyakran ehhez hasonló, egy szín dominanciájára épülő panelek teszik érzékletesebbé az elbeszélést a statikus és dinamikus beállítások használata mellett.

A Rókagyermek Andrzej Sapkowski Vaják-sorozatát, illetve a Witcher PC-játéktrilógiát is alapul vevő képregénysorozat második része (a korábbi részről itt írtunk), amelyek egy-egy, a fő történetekhez nem kötődő történetet mutatnak be.

A két képregény borítója különböző stílusban készült. Akik ragaszkodnak a viszonylag egységes vizuális tartalmakhoz, azoknak zavaró lehet, viszont szerintem a Rókagyermeké sokkal ízlésesebb, szebb, mint Az elátkozottak házáé. Bár a borító határozottan esztétikusabb, a történet valamivel unalmasabbra sikeredett, ennek ellenére az üzenete, a kérdések, amelyeket feszeget, szépen vannak felépítve és kibontva.

Noha a Rókagyermek története kevésbé érdekfeszítő, mégis nagyon hangulatos a nyitása, sőt, izgalmas cselekményt ígér. Ennek ellenére hamar kiszámíthatóvá válik, ragaszkodik a már ismert irodalmi történetsémákhoz. Ez a váltás körülbelül akkor következik be, amikor Geralt és Addario, a törp egy pénzéhes „mentőcsapattal” találkoznak. Egy gazdag tünde lányát akarják megmenteni a vulpiáktól, vagyis az alakváltó rókanőktől. Azok a lányok, akiket elrabolnak a rókanők, hasonlóvá válnak hozzájuk, vagyis a kalandorok küldetése reménytelen. Azonban egy másik vulpia lányát rabolják el, ezért az anya üldözőbe veszi őket és különböző illúziókat bocsájt rájuk, így akadályozva útjukat.

A rókanő illúziói által az emberi gyarlóság és kapzsiság bugyraiba nyerhetünk betekintést. A képregényben ezek a tulajdonságok még a félelmen és halálos veszélyen is felülkerekednek. A kalandorok nem tanulnak a korábbiakból, hiszen a rablás bűne miatt váltak a vulpia célpontjává, viszont ennek ellenére a történet során újra és újra engednek az ösztöneiknek és a vagyon iránti vágyuknak.

Az emberek és nem emberi lények különbsége is kirajzolódik a képregényben. Míg az emberek a materiális javaknak élnek, a vulpiák a családot, a társas kapcsolatokat helyezik előtérbe. A rókanők egyfajta amazontársadalom képviselői. A képregény szinte közhelyesen teszi fel a kérdést, hogy ki is az igazi szörny: az emberek vagy a vulpiák? Nemcsak az olvasó állhat dilemma előtt, hiszen Geralt is valahol a két világ közt áll. Igyekszik elkerülni a konfliktus felvállalását, de mint mindig, döntenie kell, hogy ki mellé álljon, mit tart a kisebbik rossznak. A morális kérdés így két szinten is megjelenik: Geralt esetében, aki vívódó, gondolkodó személy, illetve az ösztönök által hajtott martalócok cselekedeteiben.

Andrzej Sapkowski Vaják-sorozatát talán kevesebben ismerik, viszont a hatására született számítógépes játékokat már jóval többen. A lengyelek készítettek egy saját gyártású sorozatot a szörnyvadásszal kapcsolatban, illetve jelenleg a Netflix dolgozik a korábbitól független szérián, amelyet – ha minden igaz – 2019 októberétől várhatunk. Az elátkozottak háza újabb médiumon keresztül mesél Geraltról, hiszen egy képregény-trilógia első kötetéről van szó.

Geralt utazása során találkozik egy vadásszal, aki csatlakozik a vajákhoz. Egy veszélyes, szörnyektől hemzsegő erdőn keresztül vezet az útjuk, ahol a fenyegetések elől menekülve megérkeznek a címben is megjelölt házba.

A mű angol címe – House of Glass – egészen mást emel ki a történetből, hiszen az olvasót már ekkor a festett üvegek tanulmányozására sarkallja, így az értelmezést, a befogadás módját szabja meg, egyúttal nyomozásra hívja az értelmezőt. Ezzel szemben a magyar cím inkább a problémára fókuszál, szinte készen kapjuk a rejtély egy (kisebb) részét, ahelyett, hogy késleltetve bontakozna ki. Az angol címben megjelent üveg másodlagos szerepet tölt be a képregény történetében, inkább a vizuális narráció szempontjából válik fontossá.

A kötet borítóján található kép és a belső rajzok szerencsére nem ugyanabban a stílusban készültek. A borító elnagyolt, bár távolról nézve jóval esztétikusabb, mint közelről. A belső panelek kidolgozottabbak, árnyaltabbak, de megtartják a witcher-világhoz tartozó sötét, borús hangulatot. A kötetben megjelenő lények ábrázolása követi a PC játékokban megismerteket, ahogyan Geralt páncélzata is ismerős lehet.

A képregény jól illeszkedik a könyv és a játékok hangulatához, nem lóg ki a már ismert witcher kalandok sorából. A történet emberi oldala, a keserűség ugyanúgy jelen van, mint a Witcher 3 kontraktusai által megismert helyzetekben. A képregény is a játékhoz hasonlóan bontja ki, és meséli el az egyének tragédiáját, hiszen a történet végén újrapozícionálódnak a szereplők, és új megítélés alá kerülnek. Azt hiszem, hogy enélkül az újraértelmezési kényszer nélkül a képregény nem tudna a könyv és a játékok világába illeszkedni.

Az elátkozottak háza nem akar több lenni, mint ami: egy kiegészítő történet a már jól ismert Geraltról és világáról. Egy lehetőség, hogy néhány oldal elejéig ismét elmerülhessünk a brukszák, síri boszorkák és lesik világában. Ezt a vállalást pedig maradéktalanul teljesíti a képregény.