Pascal

Néha úgy gondolom, az, hogy az ember értelmessé vált, valahol a legsötétebb vicc: hiszen emiatt kell úgy élnie, hogy tudatában van, egyszer meg fog halni. Igen, minden élőlény meghal, az entrópia talán a leginkább állandó törvény a világegyetemben. De más úgy leélni az életet – létezni? –, hogy nem tudjuk tudatosan, hogy a halál vár ránk, vagy egyszerűen csak nem foglalkozunk vele. Nincs olyan vallás, ami ne adna magyarázatot arra, mi történik az emberrel a halála után – némelyik felvázol egy túlvilágot, más a halandóság elfogadására tanít, megint más kiskapukkal kecsegteti az embert, amivel kijátssza a visszafordíthatatlan megsemmisülést. A halálról mindenki eltöpreng az élete során, és mindannyian szembesülünk vele valamilyen formában. Szembesülünk azzal, hogy a világegyetem léptékeiben mi csupán porszemek vagyunk. Térben és időben egyaránt csak múló szikrák, akik legjobb esetben is csak néhány másik szikrára vannak hatással. Feltesszük a kérdéseinket, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, miért most és nem máskor, miért oda születtünk, ahová, van-e oka és okozata az életünknek. De ezekre a kérdésekre nincsenek válaszok. És e végtelen térségek örök hallgatása rettegéssel tölt el.

Az utolsó mondat nem tőlem származik, bár én is ugyanezt gondolom. Blaise Pascal francia matematikus és filozófus szavai ezek. Ez a mondat Gondolatok című munkájában olvasható, és sokak szerint a világirodalom egyik legszebb mondata, amire az évszázadok alatt nagyon sok gondolkodó és művész hivatkozott, és Gulyás Péter is innen vette első regénye címét. De nem csak ebben utal Pascalra, a mű egészét áthatja ez a gondolat – olyannyira, hogy az ember az olvasás után sem tudja, pontosan miről is szólt a regény. Persze, szólhat arról is, amit a fülszöveg is elárul. Egy budapesti középiskolában három diák készül a filozófia érettségire. Azonban az érettségi napja előtt az egyikük, Betti, egy súlyos betegség miatt meghal. Főhősünket – már ha lehet így nevezni egy önmarcangoló embert, igazi noir figurát –, a gyerekek filozófiatanárát már ez is eléggé megviseli, de a vizsga előtt egy másik diákja, Trenka, rejtélyes sms-ben közli, hogy az egyik tanár elvette tőle a pendrive-ját, és ha nem kapja vissza, akkor a lány öngyilkosságot fog elkövetni. A névtelen narrátor ekkor indul őrült rohamra az idő ellen, hogy megtalálja tanítványát, mielőtt késő lenne. De ahogy megpróbálja felfejteni a diáklány tette mögötti mozgatórugókat, olyan dolgokba botlik, amik folyamatosan megkérdőjelezik számára és az olvasó számára is, mi az igazság.