Papp-Zakor Ilka

Értelmezek, tehát vagyok

„Barátnőm, aki mindennek ellenére figyelt beszámolómra, lankadatlanul másodlagos jelentést keresve benne, tudta, hogy a pontynak van egy kis bibije: felvágták a hasát és hiányoznak a belsőségei.” (61) – olvasható az ars poeticaként is felfogható mondat Az utolsó állatkert lapjain. Papp-Zakor Ilka második kötetében kihasít egy darabot a valóság szövetéből, és a helyére egy szürreális, alternatív Magyarországot (vagy csak Budapestet?) varr. Ahogyan a ponty zsigerei hiányoznak, úgy a megnyugtató, boldog, reményteli végkifejlet is elmarad a szövegekben. Csakhogy teljes legyen a kép: a barátnő, aki a jelentést és szimbólumokat keresi, te vagy, kedves olvasó.

Az utolsó állatkert (A cinizmus sorsa Kelet-Közép-Európában) a 2018-as Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Kalligramnál. A kötet 18 rövid novellát tartalmaz, amelyek hangulatát a borító is megteremti: egy kentaurszerű lényt látunk rajta, amellyel a kötet állat-ember szoros – többször is metonímiába csapó –, szinte hibrid kapcsolatát eleveníti fel. (A borítót Hrapka Tibor készítette Horror Pista Kentaurok lázadása című munkájának felhasználásával)

Az első novellák érdekes, feszültségekkel teli, lehetetlen világot konstruálnak meg, ahol az egyén sokkal inkább tárgy, mint ember. Ezekben a szövegben jelenik meg a legerőteljesebben a kötet fő- és alcíme, hiszen mind az állatok, mind Közép-Kelet-Európa a szöveg centrumát képezik. A kötet végéhez közeledve az animalitások egyre inkább háttérbe szorulnak, inkább csak hasonlatként, hangulatfokozóként jelennek meg, ezzel szemben a Közép-Kelet-Európát megidéző közeg a kötet végére csúcsosodik ki. Az első novellákban sokkal gyengébben jelenik meg ez a környezet, így az olvasó számára folytonos – szinte didaktikus – megerősítésekkel kompenzálnak a szövegek („És, habár a hajnal már régen elmúlt, feje fölött most mégis malacrózsaszínben játszott a kelet-európai ég.” [15.]). Közép-Európa egyre erőteljesebb megidézésével fordított arányban a szürreális világ megszelídül. E tekintetben a kötet fő- és alcíme a kötet tematikus struktúráját mutatja be, amelyet tovább erősít, hogy mindkettő egy-egy novella címe, sőt az alcím, A cinizmus sorsa Kelet-Közép-Európában két novellában is visszatér fiktív, készülő tudományos könyvként.

A korábban említett állat-ember viszony és az első novellák tárgyiasító jellege összekapcsolódnak a szövegekben. Papp-Zakor univerzumában az ember, az egyén nem nyerheti el függetlenségét, így tárgyiasul vagy tárgyiasítja önmagát. Ennek ellentéteként jelennek meg az állatok, főként a madarak, a szabadság jelképeként. Nem meglepő, hogy a bemutatott entitásokban ez a kettősség ütközik össze. A Jura Gagarin az ősöktől, az előző generációktól való kötöttséget és kiszolgáltatottságot mutatja be, amelyhez az elbeszélő testét használja közvetítőként. A narrátor mellkasán a jel, amelyet anyja hagyott örökül: egy hímzett cinege. Ebben a novellában Papp-Zakor nemcsak az anyai örökséget mutatja be, hanem távolabbra is tekint, hiszen a narrátor magyarul alig-alig tudó fiával is találkozhat az olvasó, akit csak magyarsága, a magyar nyelv köt gúzsba.

Nőknek alárendelt férfiak a fjordokon, trójai háború a Marson, tengermélyi horror a Mariana-árokban, virágba borult világvége Berlinben. Ez mind a Próza Nostra év végi toplistájának könyveiben. Idén is arra kértük a szerkesztőség tagjait, hogy minden nehézség ellenére próbálják meg áttekinteni és legalább egyszeri alkalommal rangsorolni kedvenceiket. Lentebb találhatjátok kollégáink szubjektív listáit, előtte azonban jöjjön egy kis analízis.

Örömmel konstatáltuk, hogy idén sokkal nagyobb a merítés, azaz egyetlen könyv sem lett egyeduralkodó, kevesebb az átfedés, jobban kijöttek az egyes preferenciák, így kissé nehezebb is volt összeállítani egy egységes képet. Mind műfajilag, mind szerzőket tekintve sokkal változatosabb a tavalyi listánkhoz képest. Ez persze annak is a jele, hogy szuper kollégákkal bővült a csapat (sokan ráadásul igazoltan távol maradtak), de felmerül azért a gyanú, általánosságban véve sem volt egy kiemelkedő könyvsiker ebben az évben, vagy inkább több nagyszerű olvasmányról kell-e beszélnünk?

Ugyanakkor akadnak duplázók is, s ezért már külön kijár a taps. Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy Moskát Anita Horgonyhely c. idei  könyvével is igen magabiztosan szerepelt a Próza Nostra kritikusainál. A szerkesztőség le sem tagadhatná, hogy igen kedvére való a szerző, sokunkat megszólított, s éppen ezért ajánljuk most őt ismét a legelső helyen. Moskát Anita már most meghatározó alkotója a kortárs magyar irodalomnak, s reménykedésre ad okot, hogy ezúttal már a szépirodalommal foglalkozó Litera oldalán is bemutatkozhatott, amire tényleg ritkán adatik alkalom. A Horgonyhely fiktív, mágialapú világa önmagában is izgalmas, amelyben a nők uralkodnak, a férfiak pedig alárendeltek, a terhesség pedig az egyetlen üdvözítő út a szülőföld megtartó (és halálos) erejével, a röghöz kötöttséggel szemben. Ezzel a fojtogató alaphelyzettel küzdenek a történet szereplői, a hajós Vazil, aki mániákusan keresi a rejtély eredetét és az elszakadás lehetőségét, lánya, aki inkább apja börtönéből szökne már, s a földmágus Lars, aki pedig az uralkodó feleség hatalma elől menekülne. Moskát olyan bátran nyúl bele az anyaság és az eredet problematikájába, ahogy azt nagyon kevesen teszik mostanában. “Mágikus és realista, de a mágikus