orosz

Az Ad Astra kiadó most első alkalommal adott ki regényt magyar szerzőtől, a sort Lőrinczy Judit Ingókövek című városi fantasy/háborús regénye nyitotta, melynek története Sztálingrád ostroma idején játszódik. Elöljáróban csupán annyit, hogy kiváló döntés volt ezzel a szöveggel kezdeni.

Bevallom, mikor először olvastam a könyv koncepciójáról, szkeptikus voltam. Hogyan működhet jól egy regény, melynek a huszadik század legelkeseredettebb és legfontosabb csatája adja a témáját és a helyszínét, ugyanakkor a fantasztikum is erősen jelen van a szövegben? Nem mintha idegen lenne az irodalomtól az effajta megközelítés, ám mégis lehet abban némi rizikó, hogy egy viszonylag közeli, hatalmas és félelmetes ideológiákat szembeállító történelmi eseményt a városi fantasy zsánerével oltsunk be. Elvégre fennáll a veszélye, hogy felborul az a kényes egyensúly, melyet egy effajta vállalkozásnak kényszerűen fenn kell tartania: legyen eléggé hű a történelmi eseményekhez és simuljon belé a fantasztikum. Ha ez nem teljesül, akkor a történelmi háttérkörnyezet csupán öncélú díszletté válik.

Az orosz irodalom nagy hagyománnyal bíró toposza a hóvihar alakzata. A sci-fi tradícióban pedig előkelő helyen szerepelnek az orosz szerzők. Mintha e két, közhelyszámba menő megállapítás igazolásának kísérlete lenne Vlagyimir Szorokin Hóvihar című kisregénye.

Kezdetben úgy tűnik az olvasónak, hogy a XIX. századi oroszföldön jár. A történet minden eleme, a narratíva, a szövegstílus és az olvasó kondicionált tekintete is ezt sugallja. Az események két főszereplője a fiatal, tettre kész és konok, idealista Platon Iljics Garin doktor, valamint az idős, megbékélt, keresztényi lelkületű Perhusa. Céljuk, hogy eljussanak egy járvány sújtotta közeli faluba, a legnagyobb hóvihar kellős közepén, a legendás orosz pusztában. Mintegy mellékesen kiderül, hogy a járvány Bolíviából származik és legszembetűnőbb tünete, hogy zombikká változtatja a halottakat.