Óceán az Út végén

Fordította: Pék Zoltán

Neil Gaimant aligha kell bemutatni az olvasóknak, hiszen korunk kultikus fantasy szerzőjéről van szó, akinek művei óriási hatással vannak a popkultúra alakulására. Az Amerikai istenek, az Óceán az út végén vagy a Felkavaró tartalom szerzőjét a Zsiványok antológiában megjelent novellája - a Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki című írás - alapján akkor is fel lehetne ismerni, ha történetesen nem állna ott a neve a szöveg elején.

A novella minden olyan elemet tartalmaz, ami jellemző Gaiman szövegeire. A megteremtett világ a Soseholból ismert Lenti London, a történet főszereplője de Carabas márki, aki szintén már ismert Gaiman-karakter. A címszereplőnek eltulajdonítják csodálatos kabátját és a tolvaj - ahogy ez szokott lenni - még a márki életére is tör. Rengeteg veszélyes helyzetbe keveredik de Carabas, miközben szeretett kabátját űzi és számos nagyon érdekes, nagyon elszállt szereplővel találkozik.

A Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki tartalmazza a jellegzetes Gaiman-humort és a groteszk, kreatív, világépítő ötleteket. Semmi olyat nem mutat az írás, amit még ne láttunk volna Gaimantől valahol, de hozza a szerzőtől megszokott, egyenletesen magas színvonalat.

Neil Gaimannek és feleségének, Amanda Palmernek néhány napja született meg első gyermekük, innen is gratulálunk nekik.

Lezárult a Goodreads szavazása, melyről korábban már hírt adtunk. A Goodreads Choice Awards 2013 során a felhasználók az idei év megjelenései közül a számukra legjobbnak ítéltre voksolhattak, húsz kategóriában. Érdemes megnézni a listát, helyenként születtek mglepetések is.

A fantasy kategóriában Neil Gaiman Óceán az Út végén című regénye toronymagasan nyert. (Személy szerint meglepőnek tartom az eredményt, a győztes könyv Gaiman eddigi legtúlértékeltebb szövege. - stv) A könyvről itt írtunk.

Neil Gaiman szövegeivel kapcsolatban ma már epitheton ornansként működik a ’kultikus’ kifejezés. A szerző neve pedig egyre ismerősebben cseng a fantasyirodalomért rajongók népes táborán kívül is, köszönhetően annak az egyszerű ténynek, hogy Neil Gaiman kiváló író. Az ő neve is példaként szokott szerepelni abban a listában, amit mantraszerűen szokás ismételgetni valamilyen apológiai kényszer hatása alatt, amikor a „zsánerirodalom” és a „kanonikus irodalom” végtelenül unalmas és jobbára terméketlen szembeállítása terítékre kerül.

Gaiman az Amerikai istenek című regényének megjelenése óta a fantasyirodalom rocksztárja, jóllehet már e könyv megjelenése előtt is jelentős olvasóközönsége volt és fontos szövegeket vetett papírra, főleg kisprózában, illetve ő írta a formabontó Sandman képregénysorozatot is. A jóval szélesebbkörű ismertséget azonban ez a többszörös díjnyertes nagyregény hozta meg neki.

„– Ezért van az, hogy Amerika pontos középpontja – vonta le a tanulságot Nancy úr, amikor behajtottak Mississippi állam Humansville városába (1804 lakos) – egy apró, elvadult park, egy üres templom, egy lepusztult motel.

– Sertéstelep – mondta Csernobog – Az előbb azt mondtad, hogy Amerika igazi középpontja egy sertéstelep.

– De nem erről van szó – felelte Nancy úr. – Hanem arról, mit gondolnak az emberek. Az egész csak kitaláció. Ezért fontos. Az emberek kizárólag a kitalált dolgokért harcolnak.”

Neil Gaiman tipikusan az a figura a kortárs populáris irodalomban, akinek a hatását nem lehet elégszer kiemelni, és akinek nem győzünk elégszer hálát adni az eddigi tevékenységéért, ugyanis nemcsak saját munkái felettébb népszerűek, de az általa ihletett filmek, sorozatok és képregények is őriznek valamit Gaiman zsenialitásából. Aki nem olvasott még semmit tőle az is könnyen találkozhatott valamelyik munkájával, vagy akárcsak annak hatásával. Erre tökéletes példa a Supernatural-t jegyző Eric Kripke azon kijelentése, miszerint Gaiman szövegei voltak a legnagyobb hatással a Winchester testvérek történetére.

A Próza Nostra olvasói számára leginkább a Sandman révén lehet ismerős a szerző, akinek a 2001-ben publikált Amerikai Istenek hozta meg az igazi világsikert, valamint a Hugo és Nebula díjat (több más díj között). A magyar fordítás viszonylag hamar megszületett, ezen bejegyzés aktualitását mégis az adja, hogy Agave 2012-ben jelentette meg a 10. évfordulós bővített kiadványt, amiben az eredeti szöveget egy írói előszó, valamint jó néhány plusz sor egészíti ki. Összességében elmondhatjuk, hogy aki eddig nem olvasta az jóval többet kap az első kiadásnál, aki pedig igazi rajongó annak kötelező kiegészíteni könyvespolcát a szülinapos kiadvánnyal, a regény pedig egyébként is hiánycikk volt már a hazai könyvpiacon.